Kereső toggle

Interjú Gundel Takács Gábor szakkommentátorral

Alapjaiban sérült a brazil identitás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A nyitómeccstől a döntőig testközelből követhette nyomon a világbajnokságot. Tapasztalta-e bármi előjelét annak, hogy brazil szempontból nem lesz diadalmenet a torna?

– A brazilok abszolút pozitívan álltak a vébéhez, meg voltak róla győződve, hogy világbajnokok lesznek. Az országban minden erről szólt: a patikától kezdve a rádiószerelő üzletig minden kirakatban volt legalább egy kis brazil zászló vagy egy focilabda, a reklámok pedig tele voltak futballistákkal, legtöbbször természetesen Neymar szerepelt. Óvatos kritikák persze voltak a csapat játékát illetően, hiszen azért több meccsükön is rezgett a léc, de a brazil társadalom örömmámorban úszott. Nem volt benne a levegőben a dráma.

Ehhez képest érdekes csak igazán, hogy a németektől elszenvedett 7–1, illetve a bronzérem elbukása mennyire viselte meg a brazilokat, akiknél a foci a nemzeti identitás alapját képezi. Hogyan dolgozzák fel a traumát?

– A brazil gazdaság körülbelül közép-kelet-európai szinten van, ha a GDP-t nézzük. Ugyanakkor a társadalom mintha sokkal jobban szét lenne szakadva. A gazdagok jóval tehetősebbek, mint mifelénk, azonban rengeteg a szegény ember, és most nem csak a favelákra kell gondolni. Sokan nem csak hogy az utcán dolgoznak – bármiféle üzlethelyiség vagy bódé nélkül árulják a portékáikat, javítják a cipőket és hasonlók –, hanem egyenesen ott is élnek. Ugyanakkor van egy dolog, amiben társadalmi osztálytól függetlenül mindenki egyetért: ha vannak is gondjaink, a futballban mi vagyunk a legjobbak. Ez az identitás most alapjaiban sérült meg, de nem azért, mert nem ők nyerték a világbajnokságot, hanem mert megalázó módon 7–1-re kikaptak a németektől hazai pályán – ennyi gólt még senkitől sem kaptak. Egy ottani újságban olvastam egy véleményt, miszerint a brazil futball olyan, mint a brazil társadalom: színtelen, és sokszor durva, erőszakos.

Bár Scolari elképesztő magabiztossággal magyarázta a két utolsó meccsen bekapott 10 gól ellenére is, hogy nincs semmi gond, hiszen Brazília mégiscsak ott van a legjobb négy között, egy korszak valóban véget ért. A brazil válogatott egyáltalán nem úgy futballozott, mint a korábbi világbajnok válogatottjaik: ez már amolyan „iparos” foci volt, amin Neymar sem tudott változtatni. Az emberek úgy érzik, valami olyat veszítettek el, ami azonosította őket a világ számára, ezért apátiába süllyedtek. Például kimentek ugyan a bronzmeccsre, még be is öltöztek a szurkolók, de miután az első percben gólt kaptak, elnémultak, a második félidőben pedig szinte érdektelenül álldogáltak.

Nemcsak a futballvezetést érték korrupciós vádak, hanem már a vébé előtt is voltak olyan kormányellenes hangok, hogy nem a focira kellene költeni a pénzt, hanem mondjuk a tanárok fizetésére. Benne van esetleg a levegőben, hogy mindennek messzemenő, akár politikai következményei is lehetnek?

– Egyértelműen igen, hiszen ősszel választások lesznek Brazíliában. A világbajnokság alatt ugyan nem voltak nagyobb tüntetések, a döntőben azonban kifütyülték Dilma Rousseff elnökasszonyt. Sokan nem értik, hogy miért kellett felépíteni 12 stadiont – annyi pénzért, mint az előző két világbajnokságon összesen. Nem is véletlen, hogy abban a pillanatban, amikor világossá vált, hogy Brazília nem nyer világbajnokságot, a kormány elkezdte kommunikálni, hogy a világbajnokság valójában egy sikertörténet, hiszen rengeteg turista érkezett az országba, akik sokat költöttek, maga a vébé pedig gördülékeny volt, nem voltak rendezési hiányosságok. Azt hiszem, hogy a választásokig még sokszor elő fog jönni az a kérdés, hogy mennyibe is került a vébé, és ez megérte-e Brazíliának.

Ami magát a focit illeti, többségében izgalmas, gólgazdag mérkőzéseket láthattunk. Milyen nyomokat hagyott Önben a vébé?

– Hajlamos vagyok a csodák világbajnokságaként aposztrofálni a mostani vébét. A rekordmennyiségű 171 gól mellett – legutóbb csak 1998-ban lőttek ennyit a csapatok – minimum három futballtörténelmi momentumot is meg lehet említeni. A címvédő spanyolok 5–1-es vereséggel kezdtek és ki is estek a csoportjukból; Costa Rica bejutott a legjobb nyolc közé; és ott volt a brazil-német 1–7.

Ami Costa Ricát illeti, az ő példájuk minket, magyarokat is el kell, hogy gondolkoztasson: ha egy ilyen kis ország ilyen sikerre volt képes, akkor miért ne lennénk mi is képesek hasonlóra. Egyébként is: ezen a vébén az is kiderült, hogy a „kicsik” veszélyesek tudnak lenni a „nagyokra”. Találóan mondta Hegyi Iván, a Népszabadság tudósítója, hogy ha egy Algéria meg tudta szorongatni a világbajnok németeket, akkor ez azt jelenti, hogy a világ futballja rendkívül kiegyenlítődött – még akkor is, ha végül mégis a sztárok jutottak be a legjobb négy közé.

Olvasson tovább: