Kereső toggle

Nézünk, mint a moziban

Felnőttfilmekkel bombázzák a gyerekeket

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az utóbbi években szabályozottabb lett a mozifilmek életkori kategóriák szerinti besorolása, és megjelent a 6-os karika is. A besorolás alapja az erőszak és a szexualitás ábrázolásának megítélése, de sokak szerint a kiskorúaknál további életkori bontásokra lenne szükség, mivel a gyerekfilmek egyre inkább a felnőttfilmek klónjai, a nagykorú nézők ingerküszöbe pedig egyre magasabb.

Romániában nemrég betiltották a dán botrányhős rendező, Lars von Trier legutóbbi filmjét, a Nimfomániás 2-t. A film 18 XXX besorolást kapott, ami a nyilvános vetítés tilalmát jelenti. A forgalmazó „hatósági cenzúrát” emleget, mondván: csak Romániában tiltották be a filmet, miközben számos nyugat-európai országban 16-os, sőt, szülőhazájában, Dániában csak 15-ös besorolást kapott. Nálunk 18 év alattiaknak nem ajánlott megnézni.

A törvény értelmében minden Magyarországon forgalomba kerülő filmalkotást a kiskorúak egészséges szellemi és lelki fejlődése érdekében meghatározott kategóriákba kell besorolni. Eszerint vannak korhatár nélküli, kizárólag felnőtteknek szóló, valamint 18, 16, 12 és – tavaly óta – 6 éven aluliaknak nem ajánlott alkotások. A klasszifikáció lényegében a hetvenes évek amerikai szabályozására épül, és állandó viták övezik. Mint azt Hirsch Tibor filmesztéta, a Nemzeti Filmiroda Korhatár Bizottságának tagja kérdésünkre elmondta, az USA-ban a hatvanas évektől kezdve a filmipart a szabad véleménynyilvánítás csatornájának tekintették, és nem akarták tovább cenzúrával korlátozni. A gyermekvédelmi szempontokat azonban azóta egy külön bizottság érvényesíti, és ez szolgál mintául világszerte. A filmek korhatár-megítélésében nem különösebben térünk el az európai és amerikai mércétől, érdekes módon az erősen katolikus országok – Spanyolország, Olaszország – sem szigorúbbak nálunk, ugyanakkor a nyugati társadalmakon kívül eső Szingapúrra például a rendkívül szigorú, harmincas éveket idéző elbírálás jellemző.

Hazánkban egy film korhatár-besorolásáról a Nemzeti Filmiroda héttagú bizottsága dönt, amely filmes szakemberekből, pedagógusokból és pszichológusokból áll. „A pszichológus kollégák által megfogalmazott támpontok alapján viszonylag egyértelműen eldönthető a besorolás, ritkán van komolyabb vita közöttünk” – állítja Hirsch Tibor, aki szerint az egyik fő problémát a 14-es korhatár hiánya jelenti, mivel a 12 és 16 éves intervallum rendkívül tág, itt van a legtöbb hezitálás.

A 6 éves korhatár bevezetése pozitív előrelépést jelentett, mivel rengeteg olyan 12 év alattiaknak való film van, ami az óvodásoknak nem értelmezhető, esetleg félelemkeltő képi vagy hangeffekteket tartalmaz. „Egy kisgyerek még nem képes egy másfél órás film cselekményét átlátni, összerakni. Minél fiatalabb korosztályról van szó, annál inkább a részletekre, a mikrodramaturgiai szintre koncentrálunk. Minél idősebb a néző, annál inkább a történet egésze, mondanivalója kerül előtérbe” – magyarázza a szakember. Az életkori besorolás kritériumai a szexualitás és az erőszak bemutatása köré csoportosulnak, és 12 év fölött, az életkorral előrehaladva mindinkább az a döntő, ámde meglehetősen viszonylagos elbírálási szempont, hogy ezek bemutatása alantas ösztönökre épít-e, vagy van dramaturgiai funkciójuk, azaz segítenek a történetet jobban elmesélni. Magyarán egy szexjelenet belefér a 16-os karikába akkor, ha megfelelő érzelmi-kapcsolati keretbe van ágyazva, és 18 év fölötti kategóriába esik akkor, ha mondjuk prostitúcióról van szó, annak minősítése nélkül. Az is igaz, ismeri el Hirsch Tibor, hogy az európai megítélés sokkal elnézőbb a szexuális tartalmak iránt, mint az amerikai, míg az amerikaiak az erőszakkal kapcsolatban megengedőbbek. Másrészt idővel, különösen az elmúlt 20 évben a nézők ingerküszöbe is egyre magasabb lett, azaz hozzászokunk a mind naturálisabb tartalmakhoz, különösen, ami az erőszakot illeti.

A médiaerőszak hatásáról megoszlanak a vélemények, abban viszont sok pszichológus egyetért, hogy egy fiatal személyiség agresszívabbá válásának hátterében több tényező áll, melyek közül ez az egyik lehetséges, de soha nem kizárólagos faktor. A középkor erkölcsi viszonyaira is hivatkozva sokan csak felesleges morális pániknak nevezik az aggodalmaskodást, míg ismert pszichológusok szerint merőben eltér a valóságban megtapasztalt erőszak és a mesterséges képi világban látható agresszió hatása. Hirsch Tibor utalt arra: míg a hétköznapi erőszaknak pontosan érzékeljük a következményeit, addig a média által bemutatott erőszak – legyen bár technikailag nagyon hatásos, az „érzéki konkrétság” állapotát idézve elő – nem valóságos élettapasztalat, amit feldolgozni lehetetlen közönyös, mondhatni skizoid érzések nélkül. Sarkosan fogalmazva: a médiában szenvtelenül nézzük a hullákat, míg élőben sokkot kapnánk tőlük.

Ezen túlmenően az se teljesen mindegy, hogy a filmes erőszak dramaturgiailag indokolt-e, és milyen tanulságul szolgál. „Minden valamirevaló látványtervező igyekszik minél naturálisabban megoldani a feladatot, s ehhez ma már adott a technika is. Kérdés, hogy az erőszakos cselekmények nincsenek-e otromba szándékossággal túlhangsúlyozva, ebben még horrorfilmek közt is nagy különbség van” – mondja Hirsch, utalva a tinédzserek közt ma hihetetlen népszerűségnek örvendő, „beavatós” műfajra, benne a végtelen Fűrész-sorozatra is, amely horror lévén eleve 18 karikás részekből áll, kivéve a 4. részt, amely a legmagasabb, „kizárólag felnőtteknek” kategóriát kapta. Ez azt jelenti, hogy senkinek sem ajánlott, a gyakorlatban a mozik csak saját felelősségükre vetíthetik, tekintve, hogy nem divat elkérni a személyiket. A 18 X-es döntés hatalmas port kavart, és a forgalmazó megtalálta a módját a DVD-kiadásnak. Azon kívül, hogy a film a testi szenvedés vizuálisan sokkoló képeiből áll, egy otromba intellektuális üzenetet is közvetít, miszerint a túlélés záloga mások halála, így az áldozat sem különb kínzójánál. Hirsch Tibor hozzátette: bár senkinek sem kívánja a film végigszenvedését, mindazonáltal meggyőződése folytán elvből ellenzi a betiltás bárminemű lehetőségét a gyűlöletkeltés ismert eseteitől eltekintve. Úgy is fogalmazhatjuk, hogy ez lenne a szabadság ára.

Nagy dilemma továbbá, hogy egyáltalán hány éves kortól szabadna mozgó- vagy állóképet mutatni a gyereknek. Vajda Zsuzsanna gyermekpszichológus szerint fejlődéslélektani szempontból megfelelőek a meglévő korhatár-kategóriák. A 6-os karika az óvodás-iskolás megkülönböztetésre szolgál, bár ő hiányolja a 6 éves kor alatti és feletti további bontást is, hiszen óriási különbség van egy 4 és egy 6 éves, vagy egy 6 és egy 8 éves között. Ráadásul ma már az egész kicsiket is elhurcolják moziba, holott 3 éves kor alatt mindennemű képernyőnézés erősen ellenjavallott. Megjegyzi: gyerekkönyvekre is ritkán írják rá, hogy hány éves kortól ajánlott, de a film intenzívebb hatású, ott még inkább szükség van erre.

„A másik nagy probléma, hogy a mozikban vetített mesefilmek túlnyomó része egyáltalán nem való gyerekeknek. A felnőttfilmek klónjai, miként a gyerekkönyvek jó része is. Sokszor még felnőttet is megijesztő, akciófilmet idéző félelemkeltés folyik bennük, ami egy pici gyerek számára egészen biztosan nem jótékony hatású” – vélekedik a pszichológus. A felnőttes tartalom jellemző az ártalmatlanabb filmekre is, amilyen például a Niko – Kistesó nagy bajban című rénszarvasos animációs film, ami egy mozaikcsaládról szól, ahol a szülők elváltak, és a kisfiú rendszeresen az apukánál van láthatáson. „Az apuka olyan veszélyes kalandokba viszi bele a kisfiút, amibe az anyuka határozottan kérte, hogy ne tegye. És ezt mutatjuk a kicsiknek: a másik szülő kijátszását. Miközben az anyuka új partnert talál, és a régi és az új partner egymáshoz való viszonyulására is kitér a film. Azzal az ember még valahogy ki is tudna egyezni, hogy nem lehet az idilli családképet mutatni mindig, amikor alig van rá precedens, de nekem méterhosszan kilógott a lóláb, hogy itt a filmkészítő biztos, hogy a saját konkrét sérelmeit vitte bele a gyerekfilmbe” – fejtegeti Vajda Zsuzsanna.

Külön problémának tartja, hogy az ember kénytelen a film előtt hosszan végignézni az akciódús előzeteseket, amit szerinte sokkal szigorúbban kellene szabályozni. „Mindegy ugyanis, hogy egy egér rohangál géppisztollyal vagy egy ember, mert a kisgyerekek nem tesznek lényegi különbséget a kettő között, nagyon komolyan veszik a rajzfilmet is. Rendkívül hozzá lehet edződni a filmes erőszakhoz, már egészen kis kortól kezdve. Aki elfásul, az bizonyos mértékig a valós életben történő erőszakos cselekmények iránti érzékenységéből is veszít” – teszi hozzá a pszichológus, elismerve, hogy a híradások is egyre brutálisabbak. Hangsúlyozza: nem arról van szó, hogy nem kell tájékoztatni, de a mai tömegkommunikációs eszközökre az a jellemző, hogy a rendkívül naturalisztikus részletek kerülnek előtérbe, ami felesleges és káros.

A szexuális tartalmak szabályozásával kapcsolatos szakvélemények szerinte kevésbé korrektek ma, mint az erőszak esetében. „Mondhatni, végképp megszűntek a normák. Olyan óriási káosz van Európa-szerte a szexuális normák és nevelés terén, hogy nem is mer senki állást foglalni. Nagyon kicsi óvodások világába is beleviszik ezeket a kérdéseket, holott nem is nagyon értik még. Egyre inkább terjed az a szemlélet Nyugat-Európában, hogy a szexualitás kizárólag kulturális eredetű, úgyhogy nem kell a gyerekeket elfogultan nevelni – ebben is egy óriási túlzás van, ami ellen most Franciaországban rendkívüli tiltakozás van, miközben Svédországban van olyan óvoda, ahol nem lehet a keresztnevükön szólítani a gyerekeket, mondván: nem kell hangsúlyozni, hogy milyen neműek, mert a kicsik maguk választják a nemüket. Nevetséges ez az egész, és sajnos nagyon gyorsan politikai színezetet kap, és attól fogva nem lehet nyíltan beszélni ezekről a kérdésekről” – mutat rá Vajda Zsuzsanna.

Akció a kicsiknek?

„Elvittük a kétéves Zorkánkat egy késő este kezdődő maffiafilmre, mert hirtelenjében nem tudtuk kire rábízni őt, és biztosak voltunk benne, hogy úgyis végigalussza majd az egészet. Nos, az apja már az elején elaludt, én is nemsokára kidőltem, a kicsi viszont lazán végignézte az egész filmet” – meséli egyszeri és utolsó próbálkozásukat Anna. „Megnéztem az első osztályos ikreimmel a Lego kalandot, ami egy mini akciófilm. Az előttünk ülők majdnem megvertek minket, mert egész végig magyaráznom kellett a gyerekeimnek, hogy ki kicsoda, és mi miért történik. Lehet, hogy csak 6 karikás a film, de az enyéimnek teljesen érthetetlen volt a bonyolult sztori. Ráadásul tele volt utalásokkal, a gyártók valamiért azt feltételezik, hogy egy kisiskolás már túl van az összes akciófilmen, Batmanen, Supermanen, Transzformersen, Csillagok háborúján” – mondta el lapunknak egy másik anyuka, a háromgyerekes Tamara.

Olvasson tovább: