Kereső toggle

Marx felelőssége

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A kommunista olyan valaki, aki Marxot és Lenint olvas, az antikommunista pedig olyan valaki, aki megérti Marxot és Lenint.” (Ronald Reagan)

El kell ismerni, igaza van azoknak, akik azt állítják, hogy Karl Marx nem tehető felelőssé a 20. századi, szovjet típusú diktatúrák borzalmaiért. Bibó István szerint: „Kétségtelen, hogy Lenin elborzadt volna azon, amit Sztálin csinált, és ugyanezt tette volna Marx is, ha látta volna Lenin tetteit, mégis a Lenin által felállított kiváltságos és machiavellista erőszakszervezet logikus következménye az osztályharc és forradalmi erőszak öncélú kultuszának.” Nem lehet viszont felmenteni Marxot azzal, hogy ő nem így akarta, csak rosszul valósították meg a programját. A szovjet típusú diktatúra ugyanis bizonyos mértékben jogosan hivatkozott Marx munkásságára. Marx ugyanis egy olyan fundamentalista világnézetet hirdetett meg, amely alkalmas volt a diktatúra és a terror gyakorlatának ideológiai igazolására. Marx egyúttal határozottan kijelentette, hogy akik nincsenek vele azonos véleményen, azok az emberiség ellenségei. Marx elmélete azért is felelt meg a totális állam ideológiájának, mert minden további vita kizárásával, minden helyzetben és mindig végleges véleményt formált mindarról, amire csak az emberi tudás és lelemény az emberi civilizáció kezdeteitől rábukkanhatott.

Marx materialista közgazdászként és idealista forradalmárként megtámadta az európai zsidó-keresztény kultúra alapjait. Meg akart szabadulni a vallástól, a dogmáktól, az erkölcstől, a hagyományoktól, a demokrácia és a jogállam szinte mindegyik intézményétől, és szabad utat akart biztosítani a „teremtő értelemnek”. Elvetett minden addigi, „utópistának” tekintett kommunista tant, és saját elméletét „tudományos mezbe” öltöztette. Charles Robert Darwin 1859-ben megjelent, A fajok eredete című könyvében megfogalmazott elméletének hatására kijelentette, hogy sikerült felismernie az emberi viselkedés törvényszerűségeit, amelyek egyetemes átvétele csak idő kérdése.

Marx azonban – Darwinnal ellentétben – előbb találta ki az elméletet, majd megkereste azokat a tényeket, amelyekkel igyekezett alátámasztani az álláspontját. Ilyen módon fogta fel a történettudományt, a filozófiát, a szociológiát, majd egyre inkább a közgazdaságtan különböző ágazatait is. A British Museum olvasótermében töltött több évtizedes jegyzetelés után megírt művei a ragyogó eszmefuttatások és a nagyképű, zavaros szőrszálhasogatás egyvelegévé váltak. Számos egymással ellentétes gondolatot gyúrt össze a „dialektikus materializmus” eredeti kombinációjába. Mindig önmagára utalt vissza, rendszeresen ismételte önmagát, és sulykolta tételeit. Az eljövendőre irányuló eszményeit olyan következtetésként vezette be, mint amely a társadalom természettörvényi erejű szükségszerűségéből következik, s a múltból az előre látható jövőbe vezet. A földhözragadt kifogásokat lényegtelennek tekintette. Marx alapjában véve „próféta”, romantikus lázadó volt, s nem filozófus. Egyfajta eszkatologikus forradalmi vallás megteremtője, amelyben az ősi zsidó messianizmus keveredett a radikális felvilágosodással.

Marx szerint minden társadalmi konfliktus mozgatórugói gazdasági természetűek. Az embert egydimenziós, szegényes tudatú, önző lénynek tekintette, sem a képzeletvilág, sem a mítosz nem kapott helyet nála az emberi valóságban. Az autonómia és a szabadság nem fért bele a marxi determinista felfogásba, pedig az ember és az emberi társadalom nem gép, így képes váratlan és alkotó megnyilvánulásra. A marxi tanítás tagadta a kultúra teremtőként és hordozóként való létezésének gondolatát is.

A termelési viszonyok milyen jellegű változásával lenne összefüggésbe hozható a kereszténység keletkezése, hittételeinek kialakulása, elterjedése és végleges győzelme az ókorban? Milyen gazdasági érvekkel magyarázható a gótikus stílus kialakulása és elterjedése a 13. század elején? A termelési és csereviszonyok elmélete szerint miképp magyarázható, hogy a quattrocento Firenzéjében kialakult a reneszánsz művészet, míg ugyanekkor Brügge-ben a gótikus stílus maradt meghatározó? Még Marx is feltette magának a kérdést az ókorban kialakult római jog 19. századi hatására vonatkozóan.

Marx szerint az ősközösség felbomlása óta az emberiség egész történelme osztályharcok története. (Az osztályharccal viszont elég nehéz megmagyarázni az ősközösségi társadalomból való kimozdulást, hiszen nem voltak osztályok, tehát osztályharc sem létezett.)

Az úgynevezett marxizmus valóban vonzónak tűnhetett olyanok szemében, akik egyébként kilátástalannak látták egyéni sorsukat. Leginkább a szegényeknek a gazdagok iránt érzett irigységét igyekezett kihasználni. Fő tételei minden különösebb fáradság nélkül elsajátíthatók, mindamellett Marx alapművei (például A tőke) gyakran igen homályosak, bonyolultak, és rendszerint elég sok kétértelmű megfogalmazást tartalmaznak.

Engesztelhetetlenül gyűlölte általában a vallást és különösen a kereszténységet, a családot, a hagyományokat, az erkölcsöt. Marx elfogultságára jellemző, hogy 1847-ben nagy tetszéssel olvasta Georg Friedrich Daumer: Die Geheimnisse des christlichen Altertums című munkáját. Londoni beszédében a német munkásoknak az alábbiakat mondta: „Daumer bebizonyítja, hogy a keresztények valójában gyilkoltak embereket, s az úrvacsorán emberhúst ettek, és vért ittak. Ez magyarázza meg, hogy a rómaiak, akik pedig minden vallási szektát megtűrtek, miért üldözték a keresztényeket.” Marx elítélőleg vélekedett még a kereszténység szociális tanításairól is: „A kereszténység szociális elvei a gyávaságot, az önmegvetést, a megaláztatást, a szolgalelkűséget, az alázatot, vagyis egytől egyig a csőcselék tulajdonságait prédikálják…”

Marx ellenszenvvel viseltetett a parasztsággal szemben is. Érezte, hogy ebben a közegben fog legkevésbé hatni tanítása, ezért gyűlölettel és megvetéssel tekintett a falura, a „vidéki élet idiotizmusáról” beszélt, a parasztot „egy zsák krumpli”-nak nevezte.

Marx eszmerendszere kifejezetten amorális. Szekfű Gyula joggal vetette fel: „Az alapelv tehát a gazdasági ideológia cafrangjaiból kivetkőztetve, az emberi önzésnek oly apetheozisa, minő Európa szellemi fejlődésében – a bolsevizmus önzése nem európai termék – szinte egyedül áll. Önzés és gyűlölet azon naiv cinizmussal kimondott egyetlen rugó, amely a marxizmust minden más társadalmi rendszertől […] megkülönbözteti.” (A három nemzedék és ami utána következik.) Az osztályharcban minden eszköz megengedett. Marx nyomán Lenin joggal nyilatkozhatta: „A marxizmusban egy szemernyi etika sincs…”

Marx a politikai közéletben elsőként vezette be a gyűlöletnek azt a szélsőséges formáját, amely a tudományos vitákban korábban ismeretlen volt. Ebben a francia forradalom jakobinusainak hagyományait folytatta. A sans-culotte-ok az addigi „nemes stílussal” szemben keresetlen szavakkal ostorozták az „ellenforradalmat”. Ekkor alakultak ki közhelyszerű megbélyegzésként az „izmusok” és az „ellen” kifejezések. Marx a tudományosnak mondott vitákban nevezte először az ellenfelét „csőcseléknek, emberi trágyának, szemétnek, szánalmas söpredéknek” a legjelentősebb német munkásvezetőt, Ferdinand Lasalle-t pedig „félkretén zsidó nigger”-nek. Egész népeket (például lengyeleket, oroszokat, zsidókat) sértett és gyalázott meg a legalávalóbb módon. Egyes mondatai Lenin, Sztálin, sőt Hitler írásaiban köszöntek vissza. („A polgári társadalom saját beleiből alkotja folytonosan a zsidót…”) Vö. Konrad Löw: A kommunista ideológia vörös könyve. Marx és Engels – A terror atyjai. (2003)

Meghirdette az erőszakot, sőt a terrort is, holott az összeférhetetlen mindenfajta tudománnyal. A proletárdiktatúra kifejezést is Marx használta először. (Levele Joseph Werdemeyerhez.) A Marx által leírt osztályharc is éppen olyan következményekkel járt volna, mint ami a darwini evolúciós elmélete szerint „az életképtelen fajokkal” történt.

(A szerző az ELTE-ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténet Tanszékének docense.)

Olvasson tovább: