Kereső toggle

A temetetlen Horthy

Jobb- és baloldali tévhitek a kormányzóról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Horthy-korszakot kutató tudományos intézet felállítását javasolta Lezsák Sándor az országgyűlés alelnöke az egykori kormányzó újratemetésének 20. évfordulóján, Kenderesen. Az elképzelés nem új, a korszak tisztázásának esélye viszont kérdéses.

Lezsák Sándor szerint a kutatóintézmény létrehozására azért lenne szükség, hogy Horthy Miklós történelmi szerepét tisztázzák. A Kenderesen felállítandó intézetben összegyűjtenék a kormányzóhoz kötődő, a világban fellelhető dokumentációs anyagokat, levelezéseket, feljegyzéseket, tanulmányokat és könyveket, hogy fiatal történészeknek legyen lehetőségük megismerni a kormányzó nevével jelzett korszakot.

Horthy Miklós hamvait 1993-ban hozták haza Portugáliából, hogy végakaratának megfelelően magyar földben nyugodhasson. Az Országgyűlés alelnöke az ünnepségen Horthy magyarországi újratemetését a veterán haditengerészek bátor kezdeményezésének és az akkori „ellenséges politikai légkörben” emlékezetes tettnek nevezte.

A kenderesi ünnepségen Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kijelentette: „Húsz esztendő után meg kell állapítanunk, hogy nem múlt el nyomtalanul a hipnotizáló, tudatmódosító hazugságokkal mérgező szocialista kommunista négy évtized. Fölégetni az erdőt gyorsan lehet, de idő kell ahhoz, hogy az épségben maradt gyökérzet sarjadni kezdjen, és új fákat telepítsünk.”

„Az elképzelés nem új, ez az igény korábban is megfogalmazódott, jellemzően konzervatív körök részéről” – fejtette ki lapunknak Turbucz Dávid történész. Mint mondta: a törekvés jól látható módon összefügg a Horthy szerepével, megítélésével kapcsolatos közéleti és politikai vitával. Célja feltehetően az, hogy leváltsa az eddig domináns történettudományi megközelítést, vagy legalábbis ellensúlyozza azt. A Horthy megítélése körüli, sokszor erős érzelmi töltésű viták elsősorban politikai és nem szakmai jellegűek: bár a két világháború közti időszak feldolgozása még nem egészen teljes, de elmondható, hogy a szakmán belüli viták tényszerűek, behatárolt keretek között zajlanak. 

„Lezsák javaslata megítélésem szerint a pozitív Horthy-kép megerősítésére tett kísérlet. Elég többek között a Horthy menyének temetésekor elmondott beszédére gondolni, amely jellegzetesen nosztalgikus hangnemben pozitívan értékelte a Horthy család szerepét” – állította Turbucz Dávid. Hozzátette: a tárgyilagos megítélést éppenséggel elősegíthetné akár egy szakmai intézet is, de a téma erős átpolitizáltsága és a javaslattevő személye azt mutatja, hogy ez nem szakmai, hanem politikai kezdeményezés. Ha ez egy pártsemleges, szakmai szervezet lenne, akkor sem biztos, hogy a jelenlegi körülmények között érdemes lenne felállítani, mert történészként nehéz ma olyan véleményt mondani, ami mindegyik tábornak megfelel, azaz kétséges, hogy mennyire lenne igény a valódi tisztázásra. Ugyancsak emiatt nem valószínű, hogy a mainstream történetírás részéről nagy érdeklődés lenne egy ilyen intézet iránt – vélekedik a történész.

Álláspontja szerint a szakma világán kívül kétféle, sematikus Horthy-kép létezik, az egyik a magyar jobboldalhoz köthető, a póluson a Jobbik szerepe domináns. Az összes párt közül ők tartják leginkább napirenden a témát, igyekezve aktualizálni a Horthy-korszak politikai örökségét, főként a nemzet és a rend fogalmára összpontosítva. Lényegében ide sorolható a Horthy Társaság vagy Lezsák Sándor is. A kormánypártok részéről viszont már felemás a viszonyulás, kettős beszéd a jellemző, hivatalos állásfoglalás nincsen, ami összefügghet gyűjtőpárt jellegükkel is: Horthyval kapcsolatban a pozitív megnyilatkozások mellett a fiatalabb politikusok részéről nemegyszer hallani kritikus hangokat is.

A baloldali pólushoz a Horthyt teljesen elutasító álláspont köthető, ami jobboldali politikusok szerint a mai napig tartó történelemhamisítás eredménye. Turbucz szerint való igaz, hogy egyrészt 1945 és ’89 között ténylegesen volt egy propagandisztikus, manipulatív, hamisított történelemszemlélet, amit már a Kádár-korszak végén, a hetvenes-nyolcvanas években történészek egy része kezdett felülírni, így a Rákosi-korszakban kialakított „fasiszta Horthy” képet is kezdték árnyalni. A nyolcvanas években már eljutottak történészek (nem mindenki) annak megállapításáig, hogy ez a korszak nem volt fasizmus, jóllehet egy autoriter, féldemokratikus rendszer volt. Rákosiék meglehetősen démonizált figurát csináltak Horthyból annál az egyszerű oknál fogva, hogy minél sötétebb az előző korszak, annál pozitívabb a jelenlegi. Ezt tették Horthyék is Károlyi személyével és a Tanácsköztársasággal. A köztes, elemző megközelítés, amely a korszak pozitívumait és negatívumait egyaránt számon tartja, leginkább a történészekre jellemző.

A kommunisták, illetve baloldali véleményformálók Horthyt egyebek mellett hazaárulónak, véres- kezű diktátornak, a fehérterror és a vidéki nyomor felelősének tartották, felróva neki a revíziós politikát, illetve a Hitlerrel kötött szövetséget, amit – tévesen – elvi okokra vezettek vissza, az egész korszakot a fasizmus–antifasizmus ellentétére egyszerűsítve le. „Az antiszemitizmus, a holokauszt témája sokáig huszadrangú kérdésnek számított, míg manapság a Horthy-korszak megítélésében szinte kulcskérdéssé vált az antiszemitizmushoz, az 1944-es deportálásokhoz való viszonyulás” – ismeri el a történész.

A jobboldalon – főleg a Jobbik részéről – manapság az 1919 és 1944 közötti Horthy-kultusz reneszánszát is igyekeznek föléleszteni, de legalábbis modernizálni. Az akkori kultusznak az a lényege, hogy a világháborús vereség és Trianon után összeomlott ország megmentőjeként tekint Horthyra, „a nemzet kormányosára”, akinek az volt az isteni küldetése, hogy a történelmi Magyarországot helyreállítsa. Mivel 1945 után rengeteget hazudtak a kormányzóról, szerintük a ’45 előtti kép a reális, holott ez is egy propagandisztikus, hamis nézőpont volt. A ’45 előtti és utáni szélsőséges beállítások a rendszerváltás után egyaránt újjáéledtek, máig egymással vitatkoznak, ez Turbucz Dávid szerint egy öngerjesztő folyamattá vált.

Nehezíti a tisztánlátást a temetetlen múlt, a sok egyéni, máig feldolgozatlan sérelem is; a különböző politikai korszakok nem adtak lehetőséget ezek kibeszélésére. A történészek az egyéni és családi történeteket is felhasználva igyekeznek összeállítani egy közös történelmet, de az objektivitásra törekvést rendszeresen veszélyeztette a politika, amely mindig szerette a maga szája íze szerint befolyásolni vagy olykor átíratni a múltat. A rendszerváltás után megnyílt a lehetőség a tisztázásra, de Antall József akkori miniszterelnök egyik mondata e téren szimbolikusnak tekinthető, amikor is kinyilvánította: Horthy antiszemitizmusa „nem téma”, azaz nem volt igaz. Holott igaz volt, ezt maga Horthy írásba is adta például Telekinek – magyarázza a történész. Antall próbálta valamiképp helyrebillenteni Horthy megítélését, így elismert bizonyos tévedéseket, hibákat, de igyekezett azokat a maguk történelmi kontextusában megmagyarázhatóként beállítani. Ez a felemás kép bizonyos fokig kijelölte a rendszerváltás utáni történelemszemlélet alakulását. A nemzeti konszenzus kialakítását olyan alapkérdésekben, mint az antiszemitizmushoz vagy a nacionalizmushoz való viszony, a rendszerváltáskor is elszalasztottuk, és úgy tűnik, sajnos elmulasztjuk most megint.

Olvasson tovább: