Kereső toggle

Józsi nem eladó

Egyre népszerűbbek a garázsvásárok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A garage-sale vagy yard-sale amerikai „szabadalom”. Olyan kirakodóvásárt jelent, amelyben egy-egy család kiteszi a kertjébe vagy a garázsába a felgyülemlett lomjait – megunt lemezektől kinőtt gyermekruhákon vagy játékokon át a legkülönbözőbb, feleslegessé vált fogyasztási cikkekig –, és akár filléres áron, de megszabadul tőlük. A plázák ellenkultúrájának is tekinthető spontán kereskedés tavaly óta egyre népszerűbb hazánkban. Nálunk csupán az adóhatóságtól való félelem jelent némi korlátozó erőt, ezért történetünk szereplői csak álnéven nyilatkoztak.

Rákoshegy egyik kertjében kezdjük utunkat, amelynek kerítésén már messziről látható a felirat: „Garázsvásár”. A kertben szól a zene, kellemes piknikhangulat uralkodik. A kertkapuk mögött cipők, ruhák, játékok, gyümölcscentrifuga, biciklik és triciklik, számítógép és elektromos kütyük, minden mennyiségben. A lépcsőn hetyke hintaló, az a neve, hogy Józsi. „Nagyobbik fiam kapta kétéves korában, de annyira a szívéhez nőtt, hogy ez az egyetlen tárgy, ami nem eladó” – mondja Zsuzsa, a kerti vásár háziasszonya. „Játszani azért lehet vele” – egészíti ki kisebbik fia. Eredetileg mi nem is vásárolni, hanem nézelődni jöttünk, de rögtön kiszúrjuk magunknak a Ciróka, maróka mondókáskönyvet. „Volt egyszer egy Mehemed, sosem látott tehenet.” Odébb pedig „Tapsi, tapsi…, házasodik Jancsi” – na ez jó lesz a gyereknek. A könyv 100 forintért a zsebünkben landol.

Középkorú házaspár, Lajos és Rozália alkudoznak mellettünk. A szobában felállítható „vadi új” gyerekhintát sokallják 5 ezerért, pedig a boltban a háromszorosába kerül. Zsuzsanna jó üzleti érzékkel enged: „4500, és akkor mindenki jól jár” – mondja nevetve. Élelmességért azonban Rozikának sem kell a szomszéd garázsvásárba menni. „4000, és még veszek mást is” – jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon. És tényleg vesz, férjének egy horgászbotot gyorstekerő orsóval, potom 2000 forintért, majd amikor az eladó megajándékozza egy 500 forintra értékelt játék kukásautóval, fokozódik az ihlet, hiszen az nagyon megérte ingyé’. A portékák többsége minőségi, a ház főnöke, Zoltán ugyanis igényes ember, aki rendszeresen az Egyesült Államokba jár. „Munkámból fakadóan ötször voltam a nyugati parton. Los Angeles, arizonai és nevadai kirándulásokkal tarkítva – de sajnos San Diegóig még nem sikerült lejutnom, sem San Franciscóig feljutnom” – meséli, majd a tárgyra térve néhány zenei CD-t ajánl megvételre. 

Lajos és Rozika közben teljesen felpakolnak, s ígérik, hogy következő alkalommal is visszajönnek. Kezükben címlista, amelyet a garazsvasar.info weboldalról töltöttek le. Hazafelé beugranak még egy pestlőrinci vásárba, másnap pedig majd eldöntik, hová, melyik kerületbe látogatnak el. S hogy mit lehet ezeken a helyeken venni? „A kitömött bálnától az anyacsavarig mindent. Én az értékes pipagyűjteményemet is ott vásároltam” – fogalmaz Lajos. Zsuzsanna szerint az egészben az a jó, hogy mindig kiderül: „Másnak kincs az, ami nekünk lom.” A statisztikai adatok egyébként is azt mutatják, hogy 10 százalék az aránya azoknak az eszközöknek, amelyeket hiába vettünk meg, soha nem használjuk őket. A felmérések azt is kimutatták, hogy a reklámok hatására 40 százalékban vásárolunk olyan tárgyakat, amelyek teljesen feleslegesek vagy nincs igazán szükségünk rájuk. Nos, itt az alkalom, hogy valamit ledolgozzunk ebből.

A garázsvásár a bolhapiactól nemcsak abban különbözik, hogy a vevő házhoz jön, hanem abban is, hogy a portékák nem a kukából, hanem a padlásról vagy valamelyik sufniból, szekrényből kerülnek elő. Itt mindenki jól jár, s van, aki már hobbiból is ilyen helyekre vadászik. „Korán reggel volt már egy vendégünk, aki sokat utazik, és akinek a telefonja úgy van beállítva, hogy mindig kijelzi az útba eső garázsvásárokat” – meséli Zoltán. 

Vecsés családi házainak egyikébe látogatunk ezután. A látvány hasonló, múzeumba illő kuriózumokkal. Régi pénzek egy széken, gyerekkorunk zöld papírtízese vagy piros százforintosa is régi emlékeket idéz. Mellettük bakelit hanglemezek nagy tömegben, 50–100 forintért. A szék támlájához támasztva reklámtáblák az 1930-as évekből. „HAG kávé megóvja szívét” – majd a másik tábla egy háziszappant, illetve a Ceres ételzsírt reklámozza. Ezek a „padláskori leletek” az első kivételével még a Magyar Kereskedelmi Kamara és Vendéglátóipari Múzeum aktuális kiállításán sincsenek meg. A tulaj, Ildikó az első táblát 14 ezerért, a másikat 8 ezerért tukmálná rám, de én csak olyat vennék, ami egy trafikba való – mondom védekezve –, csak éppen nincsen dohányboltom. Annál jobban tetszenek azonban az asztalon tornyosuló plüssmacik, s az egyik kedves fajtájukat, amely új elemet beletéve vidáman kacarász, megkaparintjuk 400 forintért. Egy nyolc év körüli fiú, Danika megunt kisautóit, motorjait kínálja nekünk, darabonként egy fél gombóc fagyi áráért, azaz 100 forintért. Vesztenivalónk nincs sok, hiszen az se nagy baj, ha a gyerek tönkrevágja. A mi elégedettségünket pedig már csak Danika öröme szárnyalja túl, aki összesen eddig 900 forintot zsebelt be kacatjaiból magának.

A tulaj azonban arra kér, hogy az újságban ne írjunk róluk beazonosítható módon, mert félnek az adóhatóságtól. „Könyvelő voltam sokáig, de amikor megnéztem a garázsvásárra vonatkozó jogszabályt, nem sikerült eligazodnom. A jogalkotó biztos értette, mit akar, én azonban hiába próbáltam átrágni magam a paragrafusokon” – mondja Ildikó. Környezete neki ad igazat, s az emberek eleve nem értik, miért kellene újra adózni azok után, amiért már a boltban megfizettük az adót, az áfát. „Jó, hogy a garázsvásár bejött Magyarországra, jó, hogy van ilyen lehetőség. Csak ne lenne ott mindig a félelem, hogy a NAV megint a kisemberekkel fog kekeckedni”– fogalmaz velősen a kert gazdája.

A garázs-sale-eknek azonban nem csak a gazdasági vetülete érdekes, mert jó esetben családi programnak, érdekességnek, kapcsolatépítő fórumnak is színhelye a vásár, amely manapság nemcsak kertes házakban, hanem emeleti lakásokban, romkocsmákban és egyéb helyeken is egyre gyakrabban előfordul.

Olvasson tovább: