Kereső toggle

Intézményes aranylövés

Hallgatólagosan elfogadott a lassú eutanázia

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bűncselekmény hiányában lezárult az Uzsoki Utcai Kórházban folytatott nyomozás a morfintúladagolás következtében meghalt betegek ügyében. Az eset kapcsán újból előtérbe került az eutanázia és a betegjogok kérdése. Előfordul, hogy forráshiány miatt kell „szelektálni” a végső stádiumos betegek között.

Hatvanhat rákos beteg morfiumtúladagolásának gyanúja miatt 2011 őszén indult nyomozás az Uzsoki Utcai Kórházban. A 2005 és 2007 között történt halálesetek kivizsgálását nemrég bűncselekmény hiányában szüntette meg a Fővárosi Főügyészség. A rendőrségi vizsgálatot megelőzte egy orvosi szaklapban megjelent cikk, majd az ezt követő névtelen feljelentés a kórház ellen. Az írás Szándékos morfintúladagolás Magyarországon címmel jelent meg Márkus Attila, Németországban dolgozó orvos tollából a LAM (Lege Artis Medicinae) című orvosi szaklapban, az „Etikai dilemmák” rovatban.  

A cikk szerint az egyik hazai kórházban, ahol a szerző korábban dolgozott, bevett gyakorlatnak számított, hogy a végső stádiumban lévő rákos betegeknek az orvosok a fájdalomcsillapításhoz szükséges morfinadag négy-ötszörösét adták be intravénásan, miáltal a betegek – pár hét vagy hónap helyett – pár napon belül meghaltak. Az orvosok döntéséről sem a betegeket, sem hozzátartozóikat nem tájékoztatták. „A beadott morfintól néhány órán belül kómába esett a beteg, és a növekvő morfinadagok mellett egyre jobban megjelent a morfin légzésdeprimáló hatása, ami néhány napon belül halálhoz vezetett. (…) A hozzátartozók előtt elhallgatták, hogy a látott mellékhatás a morfintúladagolás tünete. A morfinadás elkezdése után »műhibaként« kezelték, ha öntudatra ébredt a beteg. A betegnek esélye sem volt arra, hogy elbúcsúzzon a hozzátartozóitól, végrendelkezzen, vagy rendezze bármilyen hátrahagyott ügyét” – fogalmazott az orvos, leszögezve: az élet a fogantatástól a halálig tart, amit véleménye szerint joga van bárkinek végigélni. A morfininjekcióig terjedő élet hiányos élet.

A LAM szaklap Márkus Attila cikkével együtt szakmai-etikai és jogi kommentárokat is közzétett a „lassú eutanáziáról”, melyeknek egyike sem vonta kétségbe az orvosok „jó szándékát”. Simkó Csaba klinikus szerint azonban az orvosnak a beteg szenvedését kell enyhítenie, nem pedig a halálba segíteni őt. Szerinte a jól beállított erős opiátkezelés nem szabad, hogy a beteg tudatállapotát számottevően befolyásolja. Viszont rendszeres stratégiaként erélyes szedálást alkalmazni, pláne intravénásan, szerinte akkor is helytelen szakmailag, ha az érintettek ebbe beleegyeznek. Simkó szerint alapvető probléma az orvosok túlterheltsége, továbbá az, hogy hazánkban a palliatív (tüneti) kezelés – beleértve a fájdalomcsillapítást – egyetlen egyetemen sem kötelező tantárgy.

Dósa Ágnes orvos-jogász az érintettek tájékoztatásának és írásos beleegyezésének elmaradását tartotta problematikusnak – amennyiben szakmailag indokolt volt az erős morfindózis adása. Ha a beteget az orvos beszámíthatatlannak ítéli, akkor annak közeli hozzátartozója engedélyezhet csak ilyen orvosi beavatkozást. Mint Dósa írta, a bioetikának ma már alaptétele, hogy a beteget tájékoztatni kell a betegségéről, az orvos által javasolt kezelésről, annak kockázatairól, és a betegen csak beleegyezésével szabad beavatkozást végezni. Dósa Ágnes utalt arra is, hogy a beteg beleegyezésével végzett nagy dózisú fájdalomcsillapító alkalmazását nehéz elválasztani az orvos öngyilkosságban való részvételének tilalmától. Kérdés ilyenkor, hogy a fájdalomcsillapítás felülírhatja-e az életvédelem elvét. A kérdést egyes országokban különleges esetként szabályozzák, lehetőséget adva e téren az orvosok felmentésére a büntetőjogi felelősség alól.  

Az ügyben 2011-ben ismeretlen tettes ellen emberölés gyanúja miatt indított nyomozást a BRFK életvédelmi osztálya. Ennek lezárultával a Fővárosi Főügyészség szóvivője, Bagoly Bettina az MTI-nek úgy nyilatkozott: a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény. A főügyészség úgy értékelte a bizonyítékokat, hogy azok alapján a bűncselekmény, illetve az annak megállapításához szükséges – a vizsgált morfinkezelések, továbbá -mennyiségek és a betegek halála közötti – okozati összefüggés nem bizonyítható. 

Hajdu Krisztián törzszászlós, a BRFK életvédelmi osztályának munkatársa a PestiSrácok.hu nevű blognak elmondta, a nyomozók két, egymástól független igazságügyi szakvéleményt is kikértek. A szakértők arra jutottak, hogy az extrém mennyiségű morfin beadása minden vizsgált esetben indokolt volt, és a halál az alapbetegségre vezethető vissza. Nem mutatható ki, hogy a beadott mennyiség életveszélyt okozott volna, és az, hogy egyes betegeknél ez légzésdeprimáló hatást váltott ki, a kockázat része. Viszont több szabálytalanságot találtak az osztályon, hiányos vagy szabálytalan volt például a dokumentáció. Hajdu Krisztián megjegyezte, hogy a főügyészség úgy zárta határozatát, miszerint teljes bizonyossággal kizárni a bűncselekmény elkövetését nem lehet, de kétséget kizáróan bizonyítani sem.

Márkus Attila a hírre reagálva a következő Polcz Alaine-idézetet jegyezte be a blogon: „Hosszas cikkeket olvastam arról, hogy Nyugaton nem morfiumot adnak a haldoklóknak, és azoknak sem, akiknél az eutanáziát alkalmazzák. A morfium másra való. Pedig mi is ezt használtuk. Már számtalanszor megírtam, és mindig vártam, hogy egyszer per lesz belőle, mert amikor úgy éreztük, a gyermek és a szülő már nem bírja a szenvedést, halála menthetetlenül közel, akkor nem sajnáltuk a morfiumot, és beadtuk a letális dózist. Így volt. Minden orvos, aki igazában ismeri az életet és a halált, kezdve a nagybátyámtól, bevallotta, hogy adott már halálos adagot…” (Részlet Polcz Alaine, Bitó László: Az utolsó mérföld című könyvéből. Jelenkor Kiadó, 2007. 48. o.)

Megkeresésünkre Ábrahám László ügyvéd így reagált: a rendelkezésre álló információk alapján megállapítható, hogy egy esetleges túlzott morfiumadagolás is csupán a gyógyíthatatlan beteg szenvedésének csökkentését célozta, még akkor is, ha ez előrehozta a beteg halálát. A MOK Etikai Kódex értelmében ez a „terminális palliatív medicina” nem minősül tiltott eutanáziának.

Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy a nyomozás kitért-e az érintett betegek vagy a rokonok tájékoztatásának elmaradására, a BRFK-tól nem kaptunk választ. Ábrahám László szerint a konkrét esetben nem bizonyítható, hogy az orvosok önhatalmúlag jártak el. Ezt erősíti, hogy Dósa Ágnes szerint a vonatkozó jogszabályok alapján nem egyértelműsíthető, hogy ilyen jellegű beavatkozásnál a beteg – vagy beszámíthatatlansága esetén a rokon – szóbeli vagy írásos beleegyezése szükséges-e.

Az Uzsoki-ügy mellett népi kezdeményezés indult azért, hogy az aktív eutanáziát legalizálják Magyarországon. Passzív eutanázia esetén az ellátás elutasítása következtében, aktív eutanázia esetén pedig tevőleges orvosi beavatkozás nyomán hal meg a páciens.  Az Országos Választási Bizottság júliusban engedélyezte aláírásgyűjtésre azt a kérdést, miszerint: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyíthatatlan, halálos betegségben szenvedő felnőtt korúak orvosi segítséggel vethessenek véget az életüknek?” Az OVB határozatával szemben egy magánszemély jogorvoslattal élt, az ügyben még nem döntött a Kúria. Az Alkotmánybíróság egyébként 2003-ban kimondta: az 1997-es törvény korlátozott körben, szigorú eljárási feltételek mellett biztosítja a passzív eutanázia lehetőségét, azaz az ellátás visszautasításának jogát. Ezen túlmenően az önrendelkezési jog korlátozására az élethez való jog védelmében szükség van, az eutanázia törvényi szabályozása tehát nem alkotmányellenes.

A népi kezdeményezés nyomán a Medián a HVG megbízásából megismételte 2003-as közvélemény-kutatását az eutanáziáról. Eszerint tíz év alatt nőtt az eutanáziát elutasítók aránya (38 százalék), míg a támogatóké csökkent (55 százalék), ez utóbbin belül 40-ről 30 százalékra csökkent az aktív eutanáziát is elfogadók aránya. A legerősebb összefüggést a vallásossággal mutatja a kérdés megítélése.

„Az élet nagyon rövid időre is lehet értelmes, az aktív eutanázia igénye a beteg részéről a társadalom és az orvos kudarca, a KDNP ellenzi a vonatkozó népi kezdeményezést” – mondta el a Kossuth Rádióban Nagy Kálmán orvos, a párt frakcióvezető-helyettese. A KDNP az eutanázia minden formáját elutasítja. Nagy Kálmán szerint az orvostudomány ma már biztosítani tudja az elfogadható életminőséget, így a hospice ellátás kiszélesítésével szakszerű segítség nyújtható a gyógyíthatatlan betegeknek.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke is tiltakozott az aláírásgyűjtés ellen, hangsúlyozva: az orvos az élet védelmére esküszik fel, és minden ezzel ellentétes cselekedete súlyos etikai vétség. Európában csak három országban, Belgiumban, Hollandiában és Svájcban engedélyezik az aktív eutanáziát – tette hozzá. Megjegyezte, az 1997-es egészségügyi törvény rendelkezik arról, hogy a betegnek joga van megtagadni az ellátást, amit az orvosnak figyelembe kell vennie, de nem segédkezhet öngyilkosságban, és nem segítheti betegét a halálba.

Szintén e törvényben van az a passzus – hangsúlyozta Éger István –, amely szerint a haldoklónak joga van minden lehetséges ápolást, támogatást, gondozást, fájdalomcsillapítást megkapnia. Sajnos a jelenlegi – válságban lévő – egészségügyi rendszerben nincs meg a megfelelő szakszemélyzet, finanszírozás és körülmény, amely a rászoruló betegek, haldoklók számára a méltó befejezést biztosítani tudná.

Éger szavaira utalva egy hematológus arról számolt be lapunknak, hogy a szűkös OEP-keret miatt a kórházban folyton szelektálniuk kell a betegek között: csak a legéletképesebbnek ítélt betegeket műtik, ami elviselhetetlen lelki terhet ró az orvosokra. Szerinte ilyen körülmények között bármilyen felelősségre vonás aggályos, és nem véletlen, hogy a szakma kifelé összezár. „Az anyagi és szakmai feltételek egyaránt nagyon rosszak az egészségügyben. Az ellátás feltételeit az átszervezések tovább rontották, elég csak a végtelen várólistákra gondolni. A rendszer működési zavarai a túlterhelt orvosokon és ápolókon csapódnak le, akik embertelen döntéshelyzetekbe kényszerülnek, miközben nemegyszer lehetetlen a megfelelő állapotkövetés és a körültekintő szakmai döntés” – mesélte lapunknak egy altatóorvos, példaként hozva fel, amikor helyhiány esetén arról kell dönteni, hogy az intenzív osztályon melyik beteget kapcsolják le a lélegeztetőgépről.

A finanszírozás anomáliái közé tartozik, hogy az aktív osztályoktól nagyon sok forrást elvontak, aminek következtében a gyógyíthatatlan, halálos betegek a mérleg kiadási oldalát terhelik. Így előfordul, hogy a végstádiumban szenvedő, öntudatlan beteget „hirtelen átsegítik” a másvilágra. „Ha Márkus Attila éber betegek morfintúladagolását tapasztalta, ezt azonnal jelentenie kellett volna” – jegyzi meg az aneszteziológus, hozzátéve, hogy tapasztalatai szerint a szakmabeliek többnyire maximális korrektségre törekszenek. Viszont a szűkös kapacitás mellett egyre részletekbe menőbb szabályozás terheli őket, és képtelenség a betegek ellátásával egyidejűleg az elvárt, akkurátus adminisztrációt vezetni, aminek viszont muszáj tökéletesnek lennie. „Minden leadminisztrálható” – így adott esetben az események felgöngyölítése nehéz. A helyzetet tovább nehezíti, hogy az egészségügyet ellepték az „ügyvédhiénák” – tisztelet a kivételnek –, akik sorra járják a kórházi betegeket, jövedelmező kártérítési perek reményében.

Olvasson tovább: