Kereső toggle

„Ebből a gyerekből még lesz valaki”

Szabó Attila, az ifjú magyar fizikustehetség

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Önök között is lesz talán valaki, akinek a neve olyan tudósok mellé kerül, mint Tycho Brahe dán csillagász vagy Niels Bohr dán atomfizikus, aki éppen 100 esztendővel ezelőtt mutatta be az atommodellt, s 1922-ben fizikai Nobel-díjjal is jutalmazták érte” – mondta Bertel Haarder, a dán parlament alelnöke, volt oktatási miniszter a 44. alkalommal megrendezett  Nemzetközi Fizikai Olimpia (IPhO) júliusi díjátadó ünnepségén Koppenhágában. A hallgatóság között ott ült a sikeresen szereplő magyar csapat, köztük az abszolút győztes, Szabó Attila.

Az abszolút győzelem azt jelenti, hogy mind elméleti, mind a gyakorlati feladatok megoldásában Szabó Attila, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium végzős hallgatója érte el a legkimagaslóbb eredményt – s mindezt 82 ország 381 versenyzője közül. Fizikatanára, Simon Péter szerint Attila „már most olyan témakörökbe ásta be magát, hogy bármikor le tudna államvizsgázni bármelyik hazai egyetemen”. Az ifjú fizikus azonban nem itthon, hanem a Cambridge-i Egyetemen folytathatja ősszel a tanulmányait, ahova felvételi nélkül is tárt karokkal várják.

Teljesítménye alapján nem csoda, hiszen nemcsak idén, de a múlt évben is abszolút győztesként végzett a 43. diákolimpián Észtország fővárosában, Tallinban, s idei eredményével egyedülálló rekordot állított fel a verseny történelmében. Őt azonban nem tette passzívvá a példátlan siker, hanem az IPhO után rögtön a kolumbiai Santa Martába utazott, hogy a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián (IMO) is megmérettesse magát. Innen a múlt héten érkezett haza, egy ezüstéremmel a zsebében.

Versenyről versenyre

A versenyek Szabó eddigi pályafutásának fontos részét képezik, s szinte nem is emlékszik már az összes eredményére. Annyi biztos, hogy a megmérettetések sorozata az általános iskola 3. osztályától kezdődött, amikor az egyik tanára benevezte őt az Országos Matematikaversenyre, s ott 4. helyezést ért el. Ekkor kezdtek felfigyelni rá. Hetedik osztályban történelemből indult, és országos 2. helyezett lett, jelét adva annak, hogy a tudni vágyása egyetemes jellegű. Arra a kérdésünkre, miként függ össze a matek a történelemmel, így felelt: „Szerintem egyfajta racionalitás jelenti minden gondolkodás alapját. Ha valaki jól eligazodik egy tárgyban, az egy más tárgyra is jobban rálát.”

S mintha az elmondottak valóban őt igazolnák: idén 1. helyen végzett az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken (OKTV) fizikából és matematikából, kémiából pedig 2., valamint informatikából országos 3. helyezést ért el. „Az, hogy a különböző versenyeken jól szerepeltem, mindenképpen ösztönzőleg hatott rám. A matek és a fizika azonban nem annyira a versenyek miatt, hanem sokkal inkább a világ működésének megértése céljából érdekelnek. Vagyis egyfajta világlátást kapok, amikor az ember úgy tekint a környezetére, hogy valamennyire érti, mi történik benne” – mondta lapunk kérdésére.

Vagyis Szabó Attilát kisgyerekként az különböztette meg kortársaitól, hogy átlagon felül kíváncsi volt az őt körülvevő világra. „Mint a gyerekeket általában, engem is minden érdekelt. Menet közben derült ki, hogy a fizika jobban leköt, mint más. Lehet, hogy ez onnan jött, hogy édesapám elektrotechnikusként rengeteg elektromos szerkezetet – oszcilloszkópot, mérőműszereket stb. – használt idehaza” – válaszolta.

Amikor Szabó a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban elkezdte tanulmányait, tanárai úgy vélték, már tudott annyit fizikából, hogy nyugodtan leérettségizhetett volna. Ő azonban élvezte az osztályközösséget, a diákéletet, Zalay Szabolcs iskolaigazgató szerint kitűnt azzal is, hogy jó közösségi ember. Fizikatanára, Simon Péter azonban csak akkor figyelt fel rá, amikor a szakköri tesztfeladat megoldása során kitűnt a szokatlan megoldási javaslatával. „Szeretek szakkört tartani akkor is, ha fizetik, akkor is, ha nem. S egy ilyen általános fizikaszakkörön, amilyet minden évfolyamnak tartok, egy hűlési tesztfeladattal kezdtünk. Látom ám, hogy Attila ott ül az első padban, teljesen izgalomba jön, jelentkezik, és megkérdezi: „Tanár úr, ezt meg lehet oldani magasabb matematikai eszközökkel?” Tudtam, hogy meg lehet, mert pont ide szerettem volna a szakkör végére szépen lassan eljutni, s ő már az elején elérte a célt. Előtte csupán egy diákomnak jutott eszébe ez a megoldás, ő is aranyérmes lett később a diákolimpián. Szóval, amint Attila feltette a kérdést, rögtön tudtam, hogy ebből a gyerekből lesz valaki – emlékezett vissza az első évre Simon Péter, hozzátéve: – Utána is nagyon szépen dolgozott, és hihetetlen lépésekkel haladt előre. Akkor ragasztottam rá azt a címkét, hogy Közép-Európa legnagyobb reménysége fizikából”. Fizikatanára úgy véli, a versenyeken való részvétel önmagában is óriási eredmény, azonban az előkelő helyezés felelősséggel jár, s „Attila az esélyesség terhét hurcolja” magán.

Mi lehet a siker mögött?

Nagynevű tudósok szerint a tehetség egy százalék ihlet és kilencvenkilenc százalék verejték. Ennek nem mond ellent Szabó Attila sem, aki a matek és fizika szorgalmas tanulmányozását sokszor hobbiként éli meg. „Úgy vélem, mindenképpen kell ahhoz valami adottság, hogy az ember sikereket érjen el, de szerintem a tehetség sokszor abban nyilvánul meg, hogy az embert annyira érdekli az adott kérdés, mintha hobbiként foglalkozna vele. Vagyis a kemény munkát is szórakozásként éli meg.”

Érdeklődése odáig terjedt, hogy már általános iskolai nyolcadikosként beszerezte magának a Középiskolai Matematikai Lapokat (KöMaL), és élvezettel oldotta meg a feladatokat. „Noha más típusú feladatok voltak ezek, mint amilyenek a matek- és fizikaversenyeken előfordultak, gyakorlásnak mindenképpen jó volt” – emlékezik vissza. Az olimpiai feladatok pedig általában úgy néznek ki, hogy egy feladat sok apró részfeladatra van lebontva, s a megoldás során az egyes lépések logikusan következnek egymásból – „csak győzze az ember kiszámolni”. Vannak azonban olyan feladatok is, amelyeknek „messzebbről kell nekifutni”, vagy éppen kell hozzá a jó ötlet, az intuíció. Az intuíció és a bevált lépések között véleménye szerint mindig meg kell találni a helyes arányt.

„Kolumbiában a matekolimpián volt például egy nehéz geometriai feladat, amelyet a csapatban egyedül én oldottam meg helyesen. Egy háromszög körül voltak különböző pontok, és én minden egyes pont számolásához felírtam a koszinusztételt. Nem tudtam megspórolni a számolást, azonban azok, akik valamilyen zseniális, matematikai ötlettel szerették volna lerövidíteni a kanyart, ebben az esetben nem jártak sikerrel – emlékszik vissza a legutóbbi megmérettetésre. – Az intuitív meglátások főleg akkor jönnek, amikor az ember nagyon sokat foglalkozik egy-egy dologgal. Ilyenkor könnyebben észrevesz új összefüggéseket” – részletezi.

A siker önmagában azonban nehezen értelmezhető, hiszen a megmérettetés egy közösségi munkát, részvételt feltételez. A Leőwey Gimnáziumban fontos szerepet szánnak a szakköri munkának, ahol egyfajta műhelyek jönnek létre egy-egy tárgy tanulmányozására. „Természettudományok területén a tanáraink nagyon sok pluszmunkát végeznek, önkéntes alapon” – mondja az igazgató, s a fizikatanár mellett megemlíti Kiss Zoltán és az osztályfőnök, Nagy Mária nevét, akik matematikából és kémiából készítették fel a jól szereplő diákokat. A felkészítésben fontos segítség a KöMaL is, amelyet több mint száz éve, 1894-ben alapított Arany Dániel, s amelyen generációk fizikusai, matematikusai nőttek fel. Emellett mindenki kiemelt szerepet tulajdonít annak, hogy hazánkban minden korosztálynak megvan a maga megmérettetési lehetősége: fizikából az Öveges, Mikola, Szilárd, az OKTV és a nemzetközi, illetve európai versenyek, amelyek inspiráció mellett sikerélményt, utazási lehetőséget is biztosítanak. Attila is sok helyen járt már, a legtávolabbi országok Thaiföld és Kolumbia, előbbi egy fizika, utóbbi egy matek diákolimpia helyszíne. „Kolumbiáról mint országról nem sokat tudok mondani, mert egy nagy szállodakomplexumban helyeztek el minket, és biztonsági okokból a szervezők nem vették jó néven, ha valaki ezt el szerette volna hagyni. Thaiföld egy teljesen más világ, mint amiben mi, európaiak élünk, Dániában azonban nagyon megfogott az a kellemes és barátságos légkör, amellyel minket fogadtak. Talán nem véletlen mondják Koppenhágát a világ legélhetőbb városának” – fogalmazza meg tapasztalatait.

A sikerekben versenytársai – akikkel egy csapatban vannak – is fontos szerepet töltenek be. „Jó barátságban vagyok velük. Nagyon tehetséges, ügyes társak, s minél komolyabb eredményt érnek el, annál nagyobb számomra is az ösztönzésük.”

Attila saját szavai szerint alapvetően ugyanúgy él, mint más, csupán vannak dolgok, amelyek jobban érdeklik. Nyáron, amikor több a szabadideje, nem hülyeségekkel veri el az időt, hanem előszeretettel olvas szépirodalmat, s a nyelvek is nagyon érdeklik. Zalay Szabolcs, aki etikát is tanít a Leőweyben, egyszer bekérette az órán készített jegyzeteket, s meglepődve látta, hogy Attila hol németül, hol pedig angolul jegyzetelt. Szerinte ebben nincs semmi különös, mert a padtársa rovásírással jegyzetelt azután, hogy a tanár kifogásolta, milyen olvashatatlanul ír. Ennek azonban ő nem sok gyakorlati hasznát látja, ezért inkább a spanyol nyelvet szeretné mihamarabb elsajátítani, amint ideje engedi.

Attila néhány hét múlva Angliában folytatja a munkát. „Cambridge nagy váltás lesz, s kénytelen lesz az ember önállósodni. Kollégiumban leszek elhelyezve, mert ott kötelező a bennlakás. Vannak különböző college-ok, s igazából azok összessége az egyetem – foglalja össze. – Fizikusnak fogok tanulni, de hogy mire specializálódok majd, az az egyetemi képzés során fog kialakulni. Egyet tudok biztosan: kutatófizikus szeretnék lenni” – fogalmaz határozottan. Tehetség, szorgalom, jó környezet ellenére is egyelőre a jövő titka, hogy sikerül-e céljait megvalósítani.

Olvasson tovább: