Kereső toggle

A turkáló mint közösségi tér

A középosztály is rákapott a bálás ruhákra

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egy felmérés szerint a használt árucikkek egész Európában Magyarországon a legkelendőbbek. A pálmát természetesen a ruhák viszik: a még mindig egyre másra szaporodó turkálók a becslések szerint 20 milliárdos forgalmat bonyolítanak. A törzsvevők között pedig ma már nemcsak kispénzű anyukákat találunk, hanem divatos fiatalokat és megbecsült orvosokat is.

Az egyik budapesti belvárosi sétálóutcában Audrey Hepburn-plakátok hívogatják a járókelőket a second hand és outlet üzletbe. A bejárattal szemben hatalmas bizsukészlet, bent pedig a kis alapterülethez viszonyítva rengeteg ruha: nemcsak női, hanem férfi és gyermekruhát, illetve cipőt is kínálnak. A naponta kézzel válogatott használt ruhák átlagosan drágábbak, mint az új ruhák, mégis jobban jár az, aki itt vásárol: a legillusztrisabb márkás darabokat sokkal olcsóbban lehet beszerezni, mintha márkaboltban vásárolnánk meg őket.

Amikor a forgalomról kérdezem a tulajdonost, arról panaszkodik, hogy mennyire nehezek voltak az elmúlt évek. „Kevesebbet vásárolnak az emberek, az elmúlt nyolc év alatt sokadszorra éljük ezt át. A spórolást a ruhán kezdik” – mondja. Az üzletmenet felfuttatása érdekében bevezették a bizományis rendszert: bárki bemehet leadni a ruháit, és amikor sikerült eladni, az eredeti tulajdonos megkapja érte a pénzt. A tulajdonos elmondása szerint azonban a vásárlók ahelyett, hogy vásároltak volna, inkább csak eladni akarták a ruháikat.

Ezt a tapasztalatot azonban más turkálók mellet a KSH adatai is árnyalják. Ezek szerint a használt-cikk kiskereskedelem volumene csak 2009-ben szűkült, minden más évben – a 2002-től rögzített adatok szerint – érzékelhetően bővült, miközben a teljes kiskereskedelem teljesítmény 2007 óta folyamatosan romlik, maximum stagnál. A használt piac tavaly 34 milliárdos forgalmat bonyolított, ebből a bálás ruhák részesedését 20 milliárdosra becsülik. 

„Meglepően jól alakul a forgalmunk, nem is gondoltuk, hogy ennyire jó üzlet turkálót nyitni” – meséli Mónika, aki néhány hónapja nyitotta meg használtruha-üzletét egy alföldi kisvárosban. Hetente mintegy 200 kilónyi áru érkezik hozzájuk, és a készlet három hét alatt cserélődik ki teljesen. Van olyan nap, amikor félszáz vevő is megfordul náluk. A település ötezer lakosára egyébként három ruházati bolt jut: az övén kívül van egy kínai üzlet és egy butik, illetve rendszeresen kibérelik a művelődési központot a „vándorturkálók”.

Az üzletvezető népszerűségük okát nem csak abban látja, hogy az embereknek egyre kevesebb pénzük van új ruhára: a kistelepülésen egyfajta közösségi térként is szolgál a turi. „A vevők egy része már csak a beszélgetés kedvéért is betér az üzletbe, és vannak, akik velem osztják meg ügyes-bajos dolgaikat” – jegyzi meg Mónika. Mások kedvtelésből járnak be hozzájuk – van köztük például orvos is –, az ő céljuk az, hogy találjanak valami „kincset” a ruhakupac alján: egy olyan márkás holmit, ami „nem jön velük szembe” az utcán.

„Szinte divattá vált turkálóba járni, és ha van elég időnk és türelmünk, akkor vadiúj cuccokat is találunk, amin rajta van még az eredeti árcímke. Régebben próba nélkül is elhoztam egy-egy szerzeményemet, mondván hátha jó lesz a családban valakinek, ma már viszont tudatosabban válogatok, és legtöbbször fel is próbálom a ruhákat” – ezt már Éva, egy Somogy megyei középkorú orvosnő meséli. Azt mondja, néha olyan márkás ruhákat is talál, melyekről itthon még csak nem is hallani, ezért biztosan nem fogja másokon is kedvenc ruhadarabját látni. Barátnőivel kéthetente jár turiba, és az egyik helyen már reggel, bálabontáskor ott tudnak lenni, így az elsők között válogathatnak az áruk között. Elmondása szerint egyedül soha nem lenne kedve hozzá, társaságban viszont jó szórakozás, élményt, kikapcsolódást jelent számára. Mi több, ha elég szemfülesek, bármilyen alkalomra fel tudnak onnan öltözi.

Budapesten, egy belvárosi turkálóban hét embert találunk egyszerre, nagy a mozgás. Korosztály és nem szerint sokszínű a vásárlóközönség: férfiak és nők, huszonévesek és a negyvenes-ötvenes korosztályba tartozók is nézelődnek. A tulajdonos elmondása szerint őket nem érintette nagy mértékben a válság, mert a környező lakóházakból rendszeresen jönnek a törzsvásárlók. Bár vannak, akik időközben „eltűnnek”, és már nem jönnek vásárolni, de ez inkább egészségügyi vagy családi gondok miatt van. Miközben beszélgetünk, egy középkorú nő nyolcezer forint értékben vásárol.

Az üzletben nemcsak nyári pólók, szoknyák és nadrágok, hanem blézerek, alkalmi ruhák és szandálok is megtalálhatók. A 2006 óta működő használtruha-bolt tulajdonosa tudatosan használja az egyik közösségi oldalt. Naponta tölti fel a legújabb darabok fotóit, a honlapon pedig akár le is foglalhatja bárki a neki tetsző ruhákat, hogy más meg ne vegye előbb. Ezután személyesen felpróbálhatja a lefoglalt holmit, és eldöntheti, megveszi-e vagy sem. Szintén egyedi ötlet, hogy a weboldalon virtuálisan is körbenézhetünk az üzletben.

A használtruha-üzletek tulajdonosaira egyébként egyre inkább jellemző, hogy újabb és újabb taktikákat találnak ki a vevők becsalogatására.

Az innovációra szükség is van, legfőképpen a szaporodó konkurencia miatt. Egy kaposvári turkáló tulajdonosa például arról beszélt a Heteknek, hogy a használt ruhákat kínáló üzleteknek szerinte van jövőjük, az ő forgalma mégis lényegesen megcsappant pár éve – a városban ugyanis egyre több ilyen üzlet nyílik. A maga részéről ezt különféle akciókkal igyekszik ellensúlyozni. „Nálunk a legtöbb árucikk jó minőségű angol használtruha, amit darabra és kilóra is árulunk. Főleg középkorú és idősebb hölgyek vásárolnak itt, még olyanok is, akik nincsenek ráutalva, hanem mintegy szabadidős programként, passzióból turkálnak, sőt, akadnak olyanok is, aki már-már mániából, megszállottként. Ám sokaknak már a használt ruha is drága, és persze vannak, akik be sem tennék ide a lábukat” – magyarázza a tulajdonos. Megjegyezi: főleg márciustól októberig van nagyobb forgalmuk.

Brigitta, a fiatal kormánytisztviselő azok közé tartozik, akik nem anyagi okokból látogatják a turkálókat. „Én azért turizom, mert itt jó a méret, egyáltalán nem tartom cikinek ide járni. A kínaiban például az XXL-es méret is kicsi, és nem jó a minőség. Itt tudom az angol méretemet, és az biztosan jó. Például a nadrágnak soha nem kell a szárát levágatni, ezért nem is kerül plusz költségbe. Sőt, a kislányomnak szinte minden ruhája innen való, hisz a drága ruhákat nem tudja kihasználni a gyerek, mert pár hónap alatt kinövi. A gyerekruhák amúgy is könnyűek, mert kicsi a méret, így olcsóak is, 150-200 forint darabja a holminak. A legtöbb egyedinek számít, csinosak, bőséges a választék és még igazi kincsekre is rá lehet lelni” – magyarázza

A Hetek nem reprezentatív felmérése szerint egyébként a legolcsóbb használt ruhákért kilónként 200-300 forintot kérnek a turikban, a márkásabb, jobb minőségű áru esetében viszont az ár 2500 forint is lehet.

A használtruha-kereskedők számára jó hír, hogy a Cetelem idei körképe szerint a megkérdezett magyarok nyolcvanhárom százaléka válaszolta azt, hogy egyre többet vagy ugyanolyan mértékben fog használt árucikkeket vásárolni az elkövetkezendő években. Ezzel Magyarország áll az első helyen a használtcikk-vásárlás európai ranglistáján. A magyarok nyolcvanöt százaléka pedig eladná azokat a használati tárgyait, amikre már nincs szüksége. Sőt a megkérdezett magyarok tíz százaléka válaszolta azt, hogy el tudja képzelni, hogy ruhát, cipőt és kiegészítőket vásárlás helyett megosszon valakivel, öt százalékuk pedig bérbe adná azokat.

Honnan jön a ruha?

A magyar turkálók látogatói egyszerre köszönhetnek sokat a nyugat-európai társadalmak pazarló jóléti életmódjának, illetve adakozási kultúrájának. Nagy-Britanniában például évi 2 millió tonna ruhát adnak el a kereskedők, ami azt jelenti, hogy a britek – illetve az ott élők – fejenként több mint 30 kiló új ruhát vásárolnak egy évben. Huzamosabb ideje Angliában élő magyarok között is megfigyelhető, hogy ruhatáruk a hazaihoz képest jelentősen kibővül, miután rendszeres látogatóivá válnak a magyar pénztárcához mérve is megfizethető ruhákat kínáló üzletláncoknak, illetve „rákattannak” a rendszeresen meghirdetett akciókra, árleszállításokra. (Sőt, már Magyarországon is egyre többen vásárolnak ruhát egyenesen Angliából – ha többen összefognak, akkor a postaköltség csupán néhány száz forintba kerül fejenként.) Az „ipari mennyiségben” vásárolt ruhák egy részéről azonban csak odahaza derül ki, hogy nem jó a mérete, vagy mégsem tetszik tulajdonosának. Ezek jelentős része az úgynevezett charity shopokban, vagyis jótékonysági üzletekben köt ki, mint ahogy a kinőtt, megunt ruhadarabok is, és a feleslegessé vált bútorok, használati tárgyak vagy éppen könyvek. Ezeket azután a szerényebb anyagi helyzetűek alacsony áron megvásárolhatják, a bevételből pedig jótékonysági szervezetek gazdálkodnak. A ruhákból akkora mennyiség gyűlik össze, hogy azokat már nem lehet a bolton keresztül értékesíteni – ezért eleinte Afrikába, majd a nyolcvanas évek végétől Kelet-Európába is bőven jutott és jut a használtruha-bálákból.Ugyanakkor nemcsak a jótékonysági üzletekben gyűlnek össze a hozzánk áramló használt ruhák, hanem a szemétlerakókban is – mégpedig évente több százezer tonnányi mennyiségben. Az önkormányzatok rendszerint összegyűjtik a kidobott holmikat, és értékesítik – az egyre növekvő hulladékhegyek miatt ugyanis bírságot kell fizetniük.

Olvasson tovább: