Kereső toggle

Neszójjábe!

Meglepő jelentés az iskolai agresszióról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Tapasztalataink továbbra is azt mutatják, hogy az egyre növekvő agresszió veti fel a legsúlyosabb kérdéseket az iskola világában” – olvasható az oktatási jogok biztosának lapunkhoz eljuttatott legfrissebb, 2009-es tevékenységéről szóló beszámolójában.

„A beérkező panaszok növekedéséből még nem lehet a valóságos tendenciára következtetni. Annyi bizonyos, hogy világszerte előtérbe került a probléma, több Európa Tanács által kiadott ajánlás is foglalkozik az erőszak kezelésével, de arról nincsenek adatok, hogy hazánk milyen helyet foglalhat el egy nemzetközi rangsorban. Az iskolai agresszió miatt tavaly leginkább felnőttek: szülők, intézményvezetők, pedagógusok fordultak az ombudsmanhoz" - fejtette ki érdeklődésünkre Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok ombudsmanja. Egy diák azért fordult hozzájuk, mert állítása szerint iskolája a terror házává vált. Néhány problémás tanuló folyamatosan fenyegeti, zsarolja a többieket, egyesektől védelmi pénzt követelnek, másoktól elveszik értéktárgyaikat. Gyakran provokálnak verekedést, sőt olykor óra közben mennek be más osztályok termeibe, és megzavarják a tanítást. A beadványozó szerint ezen tanulókkal szemben a tanárok is tehetetlenek, és ezért egyre több diák jár rettegve az iskolába.

Egy iskolaigazgató pedig sokakhoz hasonlóan azt  szerette volna megtudni, hogy a kezelhetetlen diákokkal szemben milyen intézkedések alkalmazhatók. Intézményében az agresszív diákok között több olyan akad, aki tanárait sem kíméli: az osztályközösség előtt trágár szavakkal illeti, megdobálja őket. Abban az osztályban pedig, ahol az egyik tanuló mellkason szúrta a társát, az agresszió fokozottan érzékelhető.

Az ilyen ügyekben a pedagógusok a legtanácstalanabbak, mivel általános nézet, hogy az iskolai agresszió kezelésében kulcsszerepük van, miközben nincsenek kellő eszközök a kezükben. A jelentés szerint a probléma az iskolán túlmutató társadalmi jelenség, melyet az intézmény, s benne a pedagógus önmagában nem tud megoldani. Aáry szerint csak helyi összefogással, a gyermekvédelmi jelzőrendszer társintézményeivel, illetve civil szervezetekkel való szoros együttműködésben nőhet meg az iskola esélye az agresszió visszaszorítására.

Az ombudsmani hivatal megrendelésére tavaly országos felmérés is készült az iskolai agresszióról, 186 középiskola (gimnázium, szakközépiskola és szakiskola) csaknem 4400 - 11. osztályos - diákjának és 980 pedagógusának megkérdezésével. Az agressziót számos vonatkozásban vizsgáló felmérés egyik fő megállapítása, hogy a vezető hazai médiumok 2008 tavasza - azaz a tizenkét éves, késelő romániai kisfiú esete óta - hamis képet gerjesztenek az iskolákban elharapódzó fizikai erőszakról, holott a valóságban a verbális agresszió túlburjánzása a jellemző: sértő, trágár szavakkal vagy kiabálással sokkal gyakrabban bántják egymást diákok és pedagógusok, mint tettlegesen. Az iskolai erőszak előfordulása lépcsőzetesen növekszik a gimnáziumoktól a szakiskolákig, mely utóbbiak köztudottan a „problémás" gyerekek gyűjtőhelyei. A tettlegesség a szakiskolások (35 százalék) és a szakközépiskolások között (30 százalék) a legjellemzőbb, a gimnáziumokban (17 százalék) kevésbé. Az agresszió formái közül leggyakoribb a kiabálás-káromkodás, megszégyenítés, kiközösítés. Középmezőnyben van a rángatás-lökés, ütés-rúgás. A legritkább a verés, lopás, rablás, rongálás.

A gyermekek, sőt tanárok viselkedésében is elsődleges jelentőséggel bír a családok konfliktuskezelési kultúrája, e téren a szakiskolások vannak a legrosszabb helyzetben. Hogy az érintettek mit hoznak otthonról, annak egyik legerősebb mutatója, miként is kezelik a szülők az egymás közötti konfliktusaikat, eljutnak-e a házastársak a verekedésig. Azok a diákok, akik bevallottan látták már a szüleiket egymással verekedni, a legmagasabb arányban szerepelnek mind az elkövetők, mind az áldozatok körében. A válaszmegtagadók körében is az átlagosnál sokkal nagyobb az érintettség - derül ki a kutatásból. A diákok viselkedését emellett az is jelentősen befolyásolja, hogy van-e agresszív barátjuk.

Az agresszió összefügg az idegenellenességgel is. A diákok leginkább a romákkal szemben elutasítóak: csak egyharmadukat nem zavarná, ha roma padtársa lenne. Az idegenellenesség második célpontjai a zsidók. A diákok 29 százalékát zavarná, további 15 százalékát nagyon zavarná egy zsidó padtárs. Az elutasítás mértékét alsó becsléseknek kell tekintenünk - jegyzik meg a szerzők. A romákkal szemben a gimnazisták a legelutasítóbbak, holott a gimnáziumokban szinte nincsenek is romák, és ott a legnagyobb a vallási közösséghez tartozók aránya (32 százalék). E téren is igaz, hogy a diákok és a tanárok kultúrája többnyire hasonló az egyes képzési típusokon belül.

A vizsgálat nem igazolta azt a feltételezést, miszerint a vallásos világnézet, illetve a gyakorló vallásosság csökkentené az agresszív viselkedés esélyét akár a diákok, akár a tanárok esetében. Ám azok a diákok, akik a tévé előtt vagy számítógépes játékokkal naponta hosszú időt, négy óránál többet töltenek, az átlagnál bizonyosan agresszívebbek.

Vélemények az iskolai brutalitásról

Jakodáné Jendek Zsuzsanna közoktatási szakértő:
„A diákok nem ismernek helyes konfliktuskezelési módszereket, ezért a feszültségeket agresszíven kezelik. Az intézményekben tanítani kellene a konfliktusmegoldást – a svédek ezt már az óvodában oktatják.”
Szabó Renáta szociálpedagógus:
„Sajnos a mai kultúra erőszakközpontú. Pszichológiai kísérletek sorozatával bizonyították, hogy a gyerekek az agresszív viselkedést minden más viselkedésformánál gyakrabban és szívesebben utánozzák. Hogy ez mennyire ösztönös, arra még keresi a választ a tudomány.”
Kircz Ágnes családsegítő pedagógus:
„A legnagyobb problémának a gyerekeink körül biztonságot adó keretek szétesését tartom.
A szétesett családok melegágyai a gyerekkori agressziónak, ami leginkább a harmónia, a biztonság hiányából fakadó félelmekre adott válasza gyereknek, felnőttnek egyaránt. Részemről csak az egész társadalmat érintő, átfogó erkölcsi megújulással látok esélyt a probléma hatékony kezelésére.” (Szubotics Mariann)

Olvasson tovább: