Kereső toggle

Kokók és Szávayk nyomában

Milyen sportágat válasszon a gyerek?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szeptemberben a tanítással együtt beindul a sportélet is, nagy kérdés, hogy milyen sportág mellett köteleződjék el a gyerek. A sportantropometriai vizsgálat segítségével a kérdés biztonsággal eldönthető. Effajta fizikai vizsgálatokat az élsportutánpótlással foglalkozó Navi-Med Kft. végez, melynek ügyvezetője, Gergelyfi Róbert (www.mitsportoljak.hu) szerint a megfelelő kiválasztással és a személyre szabott edzésmunkával kiégés helyett sikerre lehetne segíteni a fiatalokat. A versenysportnak nem kellene feltétlenül egészség- és lélekrombolónak lennie.

Hónapok óta téma a sportnemzet víziója, ezen belül a versenysportok, az utánpótlás-nevelés támogatása kiemelt kormányzati célként szerepel. A sportügyi államtitkárságnak szánt húszmilliárd forint több mint gesztusértékű. Tegyük fel, hogy a pénz megvan, s akkor - önök szerint - hogyan tovább?

- A nyáron láttam Kovács Kokó Istvánt a tévében nyilatkozni, aki arról beszélt, hogy a hazai sportorvosi hálózat igen gyenge, ezzel nem lehet eredményeket produkálni, hogy a gyerekeknél a kiválasztást erősíteni kellene, illetve nagyobb merítést biztosítani. Pontosan ezek miatt a hiányosságok miatt indítottuk el mi is a programunkat. A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán dr. Petrekanits Máté, a Terhelésélettani Laboratórium vezetője harmincéves tudományos munkássága alatt közel százezer terheléses vizsgálatot végzett el sportolók, fegyveres testületek számára. Ennek alapján kidolgozott egy módszert, melynek lényege, hogy egy rövid vizsgálat során huszonnégy testparamétert nézünk meg, s ez alapján meg tudjuk mondani a várható felnőttkori adottságokat. Kissé leegyszerűsítve hétéves kortól felmérhető a testösszetétel, hogy kiben mennyi a csont, az izom, a zsír, s az alkati tulajdonságokkal együtt ez alapvető információt nyújt az illető terhelhetőségére nézve. A vizsgálat eredményeképpen olyan irányba tud orientálódni a gyerek, ami az ő fizikumának megfelel. De a kérdés nyilván összetett, elég csak Messi példájára gondolni. Ha a másik oldalról a kormány is több pénzt invesztál a sportolási lehetőségekbe, akkor valóban eljuthatunk oda, hogy egyre többen és egyre tovább fognak sportolni.

Kik az önök megrendelői?

- Elsősorban az élsportban ismernek bennünket, főként egyesületekkel vesszük fel a kapcsolatot az utánpótlás-kiválasztás céljából. Ezt követően megyünk ki iskolákba méréseket végezni, és a fizikai paraméterek alapján alkalmas srácokat odairányítjuk az egyesületek különböző szakosztályaira. A mi vizsgálatunk persze csak egy ajánlás, a döntés nyilván egyéb tényezőkön is múlik. Az állapotfelmérésünk egy főre négyezer forintba kerül, az egyesületek vagy önkormányzatok által finanszírozott iskolai vizsgálatok pedig a szülőknek ingyenesek. Ezzel a módszerrel le lehet menni az ország legtávolabbi településére is, és onnan felhozni egy Kokót, egy Szávay Ágnest. Belgiumban tizenöt éve az egész gyerekpopulációt felmérték. Nálunk is be kellene vinni ennek jelentőségét a köztudatba. Különösen akkor, ha valaki élsportot választ, és abba minden energiáját, idejét beleteszi, külföldre is ki akar jutni, akkor nagyon fontos, hogy a sportantropometriára alapozzuk a döntést. Ezt követően persze egyénspecifikusabban is fel lehet őt mérni, és meghatározni a neki leginkább megfelelő pozíciót az adott sportágban.

A sporttörvénytervezetben kevésbé kiemelt szempont az iskolai testnevelésórák növelése, a tömegsport fejlesztése. Valóban az élsport lenne előbbre való?

- A két szféra egyformán fontos, pláne ma, amikor kevés lehetőség van sportolásra, az iskolai sportélet fellendítése különösen elengedhetetlen. De bármit is választ a gyermek, fontos, hogy az hozzá közelálló legyen, tehát sikerélmények érjék, mert akkor alakul ki nála a testedzés szeretete, és így harminc-negyven év múlva is sportolni fog. Ennek társadalmi hasznossága felbecsülhetetlen. Ma a gyerekek nyolcvan százaléka az iskolán kívül nem sportol semmit. Pedig aki mozog, annak az agya is jobban működik. Magyarországon a mozgáshiányból fakadó betegségekben halnak meg a legtöbben, hátulról vezetjük az európai egészségrangsort, a legrosszabbul állunk. A gyerekek, fiatalok ráadásul még annyit sem mozognak, mint a szüleik annak idején, aminek beláthatatlan következményei lesznek.

A szülőknek nemcsak a sportág, hanem a megfelelő edző kiválasztása sem könnyű feladat. Schmitt Pál Az Év Sportolója díj mellett Az Év Edzője címet is bevezetné motivációs céllal.

- A legnagyobb problémának azt látom, hogy manapság egy edző keze alatt tizenöt-húsz gyerek sportol, többnyire egyforma edzésterv alapján, miközben kevésnek van egyforma testfelépítése. Ha például valakinek vastagabb a csontja, nagyobb az izomtömege, az kevesebb edzésmunkával éri el ugyanazt az eredményt, és nem szabad jobban erőltetni, mert akkor romlik a teljesítménye. De miután a teljes műszerezettség egy stopperórából áll, ezért az edzők egyetlen dologban hisznek - tisztelet a kivételnek -, hogy kifacsarni mindent a gyerekekből. Azért van az élsportnak rossz híre, mert kontroll nélkül, a maximális teljesítményt igyekeznek kihajtani az edzők, csak a töméntelen fizikai erőfeszítésben hisznek. Hogy mi az egyénnek az optimum, azzal senki sem foglalkozik. Pedig minél személyre szabottabb terv szerint edz valaki, annál jobb teljesítményt ér el. Naponta találkozom olyan tizennégy-tizenhat éves srácokkal, akik ki vannak égve, mert pszichésen és fizikailag is tönkreteszik őket. Van, aki bírja, de sokan ezért hagyják abba, sőt meg is utálják az egészet, és bejön az alkohol- és drogprobléma. Akkor tesz a sport egészséges lelkivilágú emberré, ha olyan sportot űz, amire a legalkalmasabb, és olyan intenzitással, amire a szervezete alkalmas.

Megfordult már nálunk olyan hölgy, aki nagyon erős testalkatú volt, és adottságai alapján küzdősportot javasoltunk neki, majd három év múlva világbajnok lett belőle. A sportantropometriai vizsgálat alap, a genetikai, fizikai meghatározottságokra mutat rá. Egy vékonycsontú gyerek ne menjen súlyemelőnek, mert nincs hova feltapadnia az izomnak. Lehet persze erőlködni különböző módszerekkel és táplálékkiegészítőkkel, de csak az lesz a vége, hogy le fog szakadni az izma. Számos edzőteremben jártam már, és mindegyikben akadt egy-két olyan gyerek, akinek izomsérülései voltak a túlerőltetéstől. Ez törvényszerű következménye egy irreális jövőképnek, az önismeret hiányának.

A leendő edzőknek nem tanítják meg mindezt?

- A professzor úr tudna mesélni arról, hogy bár mindez benne van a tananyagban, a hallgatók többsége úgy végez, hogy az élettani ismeretei hiányoznak. A sport részben pénzkérdés, de erősen szemléletbeli is, hiszen nem mindegy, hogy hova és kinek a kezébe kerül a gyerek.

Olvasson tovább: