Kereső toggle

Feltétlen hűség a hadúrhoz

„A hazáért megdicsőültek szelleme töltsön el, és a Magyarok Istene legyen velünk!”

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hende Csaba honvédelmi miniszter rendelkezése értelmében az új tisztek kardjukkal tisztelegnek majd az augusztus 20-ai avatáson, ahol a Szent Korona másolata előtt tesznek esküt új hallgatói díszöltözetükben. Az 1945 előtti Ludovika Akadémia hagyomá-nyaihoz visszanyúló gyakorlat részét képezi a „Hazáért mindhalálig!” felkiáltás is. Cikkünkben arra keressük a választ, hogy mindezzel milyen történelmi örökséget aktualizál az új kormány.

A Magyar Királyi Honvéd Ludovika eredetileg a magyar nemzeti ébredés egyik fontos eleme volt a magyar nyelvű tisztképzés meghonosítására. Később sokan az akadémiáról kikerült tisztek közül meghatározó szerepet játszottak a 20. század első felének magyar történelmében. Voltak közöttük pozitív és negatív szerepet játszók egyaránt. Vezérelvük azonban ugyanaz volt: feltétlen hűség a legfelsőbb hadúrhoz, akit 1920 és 1944 októbere között Horthy Miklósnak hívtak.
Az intézmény alapítása a magyar nemzeti mozgalom erősödéséhez kapcsolódik, és a reformkor egyik vívmánya lehetett volna. Akkoriban Magyarország a Habsburg Birodalom része volt, a mindenkori osztrák császár pedig egyben magyar király is. Az ország hivatalos nyelve 1844-ig a német volt. A Ludovika Akadémia alapítását 1808-ban mondta ki a Pozsonyban tanácskozó országgyűlés, miközben a birodalom éppen a véget érni nem akaró napóleoni háborúk egyik főszereplője volt. Az intézmény nevét az akkor regnáló Mária Ludovika császár- és királynéról, I. Ferenc feleségéről kapta. Nem véletlenül, hiszen koronázási tiszteletdíjából (amit egyébként a befizetett adókból kapott) 50 ezer forintot ajánlott fel a pesti tisztképző iskola épületének felépítésére. Közadakozás és további nagylelkű adományok eredményeként 1831-ben a mai Budapest fejlődéséért és kiépítésért oly sokat tevő József nádor tette le az épület alapkövét annak mai helyén.
Az intézmény alapításának kettős célja volt: a hadköteles kort még el nem ért, azaz a mai középiskolásoknak megfelelő korú jelentkezők tényleges állományú tisztté képzése, illetve a már tapasztaltabb, katonáskodással foglalkozók felsőfokú tanulmányainak biztosítása a hadtudomány területén. Mindezt az alapítók szándéka szerint, különösen a reformkori intelligencia sugalmazására, magyar nyelvű oktatásban szándékoztak megvalósítani. A császári kormány a kor szokásainak megfelelően mindent elkövetett ennek megakadályozására. Például az összegyűlt támogatást egész egyszerűen más, fontosabbnak ítélt célokra fordította. Az 1832–36. évi országgyűlésen sikerült megakadályozni, hogy a majdani akadémián a tanítás nyelve magyar legyen. A forradalom és szabadságharc után, egészen a kiegyezésig (1867) természetesen fel sem merült egy magyar katonai képzést közép- és felsőszinten biztosító iskola létrehozása.
Végül 1872-ben szabályozták törvényileg a Magyar Királyi Honvéd Ludovika felállítását és működését. Ennek eredményeként az év novemberének elején meg is kezdődött a képzés. A tanítás mindkét szinten zajlott, de az akadémia címet csupán 1897-ben nyerte el az intézmény. Méghozzá úgy, hogy egyenjogúsították a monarchia legrégibb és legtekintélyesebb katonai akadémiájával, a bécsújhelyi Theresium Katonai Akadémiával. Így a Ludovika is avathatott úgy- nevezett közös (K. und K.) tiszteket. Az ilyen típusú képzésre jelentkező hallgatókat az utolsó évben a tantárgyak egy részében, illetve a szolgálati és szabályzatok témájában németül vizsgáztatták.
A tisztképző (középfokú) képzésre kezdetben évente kilencven tanulót vettek fel. A kielégítő eredménnyel végzőket hadapródként, a kitűnőre vizsgázókat hadnagyként vette állományba a Magyar Királyi Honvédség.
Az első világháborút, de különösen a trianoni békeszerződést követően át kellett alakítani a képzés struktúráját. Új felvételi elvekhez, keretszámokhoz és négyéves szakfőiskolai képzési formához kellett alkalmazkodni. A békeszerződés szigorúan szabályozta a magyar honvédség (ezzel együtt a tisztikar) létszámát. Ennek ellenére az 1920-as években viszonylag könnyen be lehetett kerülni a Ludovikára, mivel a társadalom többsége kiábrándult a katonai pályából. Az 1930-as évekre azonban megváltozott a helyzet. A revíziós törekvések lehetőségének megnyílása bizakodással töltötte el az embereket, ezzel ismét vonzóvá vált a katonai, különösen a tiszti pálya. A felvételi eljárást továbbra is a monarchikus hagyományok határozták meg.

Bejutás és képzés

Az akadémiai képzésben való részvételhez a 17–20 éves jelentkezőknek igazolni kellett a „magyarhonosságot” (illetőségi bizonyítvánnyal); az erkölcsi feddhetetlenséget (erkölcsi bizonyítvánnyal); azt, hogy apja vagy gondviselője a kommün alatt (1919-ben, a Tanácsköztársaság idején) nem volt kommunista, „vörös”; a fegyveres szolgálatot mint életpályát kellett választani (húsz év szolgálat vállalásának aláírásával); és a tandíjfizetést írásban vállalni. Az 1930-as években a mintegy száz hallgatói helyre ezer-ezerkétszáz jelölt pályázott. Hátterük kiértékelését követően elméleti és gyakorlati vizsgákat is kellett tenniük. A felvételiztetők a nemzeti elkötelezettség jegyében, magas szintű képzés során, a rendszerhez maximálisan lojális tiszteket kívántak képezni, akik a Legfelsőbb hadúr minden akaratát teljesítik. Gömbös Gyula – aki miniszterelnökként meghirdette az „őrségváltás” programját – így nyilatkozott erről: „Szögletes fejű parasztgyerekekkel fogom felfrissíteni a tisztikart.” A második világháború során, 1942-től többek között két fontos elemmel módosult a jelentkezés feltétele: a visszacsatolt területekről is be lehetett nyújtani a jelentkezést, de igazolni kellett a „megszállás alatti helyes magatartást”, illetve a testi épség mellett bekerült a „lélekben ép” kritérium, amely a rendszerhez való feltétlen hűséget takarta. A Ludovika Akadémiát 1945-ben, még a demokratikus kísérlet idején szüntették meg mint a militarizmus és a revizionista eszme egyik bázisát.
Hogy miként is zajlott a nevelés a Ludovikán? Vitéz Török Pál, egy Ludovikán tanult tiszt a Szent Korona Rádiónak a következőket nyilatkozta: „A Ferenc Jóska- világban felsőbbrendűnek tartott katona világa tartotta magát a monarchia megszűnte után is. A kommunizmus elleni ludovikás ellenforradalmi nemzeti érzés már az induláskor kiütközött. Az Orczy-kert zárt világa egy magasabb szintűnek mondott kaszt kolostorát képezte.”
Sebő Ödön, aki 1940 őszétől volt az Akadémia hallgatója, úgy emlékszik, hogy amit elsőként megtanultak, az a pontosság volt. Mindenhol ott lenni, akkor, amikor mondják nekik. Nagyjából harminc tantárgyuk volt. A tárgyakat öttől egyig osztályozták, de minden tantárgynak volt szorzója is (egyes, kettes, hármas). Az így kapott átlag határozta meg a hallgató helyét a rangsorban. A betöltött helyeket különböző rangokkal honorálták, amelyek a belső hierarchiában is kifejezésre jutottak.
Nyári terepfelméréseken és gyakorlatokon is részt vettek. Az ennek során elkövetett ki- hágásokat, ha lehet, még szigorúbban büntették. Sebő elmesél egy esetet, amikor egyik társa elcsent egy érmét szállás-adójától, aki feljelentette őt a parancsnokainál. A tanároknak és a Ludovika vezetésének elég volt a gyanú is, a hallgatót kirúgták. Miután az első félév végén esküt tettek, az akadémiai hallgatók is adtak őrséget – a testőrség felügyelete alatt – a budai Várban. Rendszeresek voltak a hosszú menetgyakorlatok. A térképészeti gyakorlatok mellett lovagló gyakorlatokat is folytattak. Sebőt 1942. de-cember 6-án avatták tisztté. A tisztavatás a Ludovika kertjében (ma Orczy-kert) zajlott, ahol megtalálhatóak voltak azok a szobrok, amelyek a különböző fegyvernemek védőszentjeit ábrázolták.

Másért harcoltak

A teljesség igénye nélkül nézzünk most meg néhány olyan tisztet, akiknek pályája a Ludovika Akadémiához – diákként vagy tanárként – kötődik. Olyanokat is találunk köztük, akik valóban a hazáért, míg mások elsősorban az aktuális rendszerért és hadúrért harcoltak. Az előbbiek táborát gyarapítja többek között Lakatos Géza, aki 1944 augusztusától miniszterelnök volt, és egyebek mellett az volt a feladata, hogy elősegítse Magyarország kilépését a háborúból. Aztán Dálnoki Miklós Béla, aki részt vett a kiugrási kísérlet előkészítésben, majd a nyilaspuccsot követően csapatai egy részével átállt a szovjetekhez. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1944 decemberében miniszterelnökké választotta. Faragho Gábor is ludovikás volt, és mivel kitűnően beszélt oroszul, ezért ő tárgyalt a kiugrásról Moszkvában. Az Ideiglenes Kormány tagjaként közellátásügyi miniszter volt. Kádár Gyula szintén, aki mint vezérkari tiszt működött, majd a nyilas hatalomátvételt követően Sopronkőhidán bebörtönözték. Újszászy István is tanított a Ludovikán. Ő az Államvédelmi Központ vezetőjeként (1942–44) a kiugrás előkészítésén dolgozott. Érdekes módon, mind az SD (az SS biztonsági szolgálata), mind az NKDV (szovjet elhárítás) börtönét megjárta. És a Ludovikán tanult Maléter Pál is, az 1956-os forradalom mártír hadügyminisztere.
A másik oldalt, tehát a hadúrért harcolókat is számosan képviselik. Például az a Grassy József is tanított harcászatot az akadémián, aki 1942 januárjában az újvidéki razziát vezette, melynek során több mint háromezer embert mészároltak le csupán szerb vagy zsidó származásuk miatt. Grassy később a Harmadik Birodalomba szökött, és mint az SS Obergruppenführere érkezett Magyarországra a német megszállást követően. Az Akadémián belévert feltétlen lojalitást Szálasi Ferenc irányába is maximálisan kifejezte.
Kunder Antal is a Ludovikán végzett. Ő már 1938-tól részt vett azon kormányok munkájában, amelyek a faji alapú törvénykezést gyakorlattá tették a magyar jogrendben. Mint kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter tagja volt annak a Sztójay-kormánynak, amely közel félmillió honfitársunkat fosztotta ki teljesen, és deportálta Auschwitz-Birkenauba. Érdemes megjegyezni, hogy Kunder és Grassy a Ludovika hallgatóiként együtt vettek részt 1919. június 24-én a Tanácskormány elleni puccsban. Fegyvertársuk volt még Kovács Gyula, aki később a Don-kanyarban a mészárszékre hajtott második magyar hadsereg vezérkari főnökeként működött. És velük diákoskodott Justy Emil is, aki Szálasi Ferenc egyik nyilastábornoka volt a világháború utolsó szakaszában. Prónay Pál szintén az Akadémián tanult, és egyike volt azoknak a különítményes parancsnokoknak, akik a Tanácsköztársaság bukását követően tömegesen gyilkolták meg a kommunistákat, vagy az annak vélteket. 1938-ban egyik alapítója lett a Magyar Fasiszta Pártnak, Budapest ostroma során pedig újabb különítmény szervezésébe kezdett.
1938 és 1943 között a Ludovika Akadémia igazgatója Kisbarnaki Farkas Ferenc volt. 1944 októberében feltételezhetően elárulta Horthyt, és késleltette azon csapatainak Budapestre érkezését, melyekkel a nyilaspuccs megakadályozható lett volna. Hűséget esküdött Szálasinak, és részt vett a koronázási ékszerek külföldre szállításában. Sopronkőhidán ő volt a hadbíróság elnöke, többek között Bajcsy-Zsilinszky Endre halálos ítéletét is ő írta alá. Parancsára a visszavonuló magyar honvédekre és civil lakosokra lőttek katonái. A népbíróság távollétében, 1950-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte, majd a Sólyom László-féle Alkotmánybíróság 1998-ban rehabilitálta. Szekeres Imre honvédelmi miniszter 2006 őszén írta alá rehabilitációját, azaz vezérezredesi rangjának posztumusz visszaállítását.

Olvasson tovább: