„Az én indexem 15–7” – mondja Laci a kocsmában. Fel van szakadva a szeme, nemrég tért vissza Olaszországból. Bokszolt és veszített, de nem tűnik megviseltnek, mosolyog. „A héten veszek egy autót” – teszi hozzá. Kétezer eurót keresett a meccsel. Nem „ment le” az első körben, különben nem kapott volna semmi pénzt. Ez áll a szerződésében.
Lett volna esélyed? – kérdezem. „Ha rendesen felkészültem volna, és lenne még bennem kraft, akkor lett volna – mondja. – Most már csak a pénzért csinálom. Ebből élek. Nem mondják, hogy veszítenem kell, de nyilvánvaló, hogy ezért hívnak.”
Egy külföldi bokszklubbal kötött szerződést pár évvel ezelőtt abban a reményben, hogy egy új „Kokót”, Erdeit csinálnak belőle. A promótere (az, aki szervezi a meccseit) azonban úgy ítélte meg, hogy sohasem lesz belőle igazi bajnok, így „eladta”, olyan meccseket szervezett, ahol biztosan veszít. Anyagi szempontból azonban egyikük sem jár rosszul: a profi boksz világában a veszteseknek is jár fizetség, igaz, sokkal kevesebb, mint a bajnoknak.
Bár a szakma nem szívesen beszél „megélhetési bokszolókról”, nyílt titok, hogy a jelenség létezik. Maga Kovács „Kokó” István nyilatkozta egy interjúban, hogy ellentétben az általa is ismert sok ilyen öklözővel, ő nem az. Igazat mondott: miután „lement” Julio Pablo Chacón ellen a ringben, abba is hagyta a bokszolást. Más azonban nem ilyen szerencsés.
A szegények sportja
„Az amatőr boksszal nem lehet pénzt keresni” – állítja dr. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke. Amikor szóba hozom a megélhetési, illetve felhozó bokszolók kérdését, mélyen hallgat. „Ilyen jelenség nincs az amatőr bokszban” – állítja. És tényleg, a sportág lassan hanyatlik, kevés a szponzor, a támogató. Még a gálák díjazása is jelképes. „A profi boksz világáról nem nagyon tudok nyilatkozni.” Ennyiben maradunk.
„Általában minden profi bokszoló pályafutása az amatőrben kezdődik” – állítja Pete László bokszedző, mérkőzésvezető. Elmondja, hogy csak az lesz profi bokszoló, akinek van múltja a sportágban, általában megyei, országos, illetve Európa-bajnokokról beszélünk.
„Felejtse el azokat a tévképzeteket, hogy a bokszhoz elég jól ütni” – mondja Pete. Minden komoly bokszoló mögött több ezer munkaóra áll, mire egyáltalán bunyózni mehet. Azok a fiatal sportolók ugyanis, akik komolyan veszik a bokszot, gyakorlatilag az életüket teszik fel a bunyóra. Ez pedig szívósságot, kitartást és rengeteg lemondást igényel.
Az eredményes amatőr bokszolók a hét szinte minden napján edzenek. Futnak, erőnlétet fejlesztenek, technikai képzésben vesznek részt. Szünet, hétvége nincsen. Nyáron edzőtáborokban készülnek, gyakorlatilag a teljes életüket kitölti a boksz, melynek még a szabályai is teljesen mások, mint azoknak a meccseknek, melyeket a tévében látunk. Pénzt nem nagyon keresnek, nyertes gálák, illetve bajnokságok után kapnak valamennyi díjazást, a csúcs természetesen az olimpia, ahol „Kokó” is feltűnt.
„Huszonhárom éves voltam. Volt pár bajnoki övem, egy terhes barátnőm és rengeteg tartozásom – meséli Laci, amikor arról kérdezem, hogyan kezdte profi pályafutását. Rá kellett jönnöm, hogy a bokszon kívül semmihez sem értek. Kimentem külföldre, bemutatkoztam egy bunyóval, és 77 százalékra leszerződtem egy promóterrel.”
A legtöbb „megélhetési” bokszoló, akit a riportom során kérdezek, hasonló dolgokról számol be. Mindannyian választás elé kerültek: ha pénzt akarnak keresni, vagy az éjszakai életben, kidobóként helyezkednek el, vagy elmennek profinak. Persze mindannyian karrierépítési álmokkal szerződnek le.
2010. 05. 07. (XIV/18)
