Kereső toggle

Megélhetési vesztesek

Ökölvívók, akik pénzért maradnak alul

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A profi boksz világát általában a csillogás, a szupersztárként kezelt bunyósok, nagy ütések, mesés összegek fémjelzik. A vesztesekről, átlagos bokszolókról kevés szó esik. Egy új csillag születésekor viszont elengedhetetlenül megjelennek, ha másként nem, pontként a bajnok indexén. Jó eredményeket generálni egy kezdő, de szponzorált bokszolónak nem túl hálás feladat. Viszont pénzt lehet keresni vele.

„Az én indexem 15–7” – mondja Laci a kocsmában. Fel van szakadva a szeme, nemrég tért vissza Olaszországból. Bokszolt és veszített, de nem tűnik megviseltnek, mosolyog. „A héten veszek egy autót” – teszi hozzá. Kétezer eurót keresett a meccsel. Nem „ment le” az első körben, különben nem kapott volna semmi pénzt. Ez áll a szerződésében.
Lett volna esélyed? – kérdezem. „Ha rendesen felkészültem volna, és lenne még bennem kraft, akkor lett volna – mondja. – Most már csak a pénzért csinálom. Ebből élek. Nem mondják, hogy veszítenem kell, de nyilvánvaló, hogy ezért hívnak.”
Egy külföldi bokszklubbal kötött szerződést pár évvel ezelőtt abban a reményben, hogy egy új „Kokót”, Erdeit csinálnak belőle. A promótere (az, aki szervezi a meccseit) azonban úgy ítélte meg, hogy sohasem lesz belőle igazi bajnok, így „eladta”, olyan meccseket szervezett, ahol biztosan veszít. Anyagi szempontból azonban egyikük sem jár rosszul: a profi boksz világában a veszteseknek is jár fizetség, igaz, sokkal kevesebb, mint a bajnoknak.
Bár a szakma nem szívesen beszél „megélhetési bokszolókról”, nyílt titok, hogy a jelenség létezik. Maga Kovács „Kokó” István nyilatkozta egy interjúban, hogy ellentétben az általa is ismert sok ilyen öklözővel, ő nem az. Igazat mondott: miután „lement” Julio Pablo Chacón ellen a ringben, abba is hagyta a bokszolást. Más azonban nem ilyen szerencsés.

A szegények sportja

„Az amatőr boksszal nem lehet pénzt keresni” – állítja dr. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke. Amikor szóba hozom a megélhetési, illetve felhozó bokszolók kérdését, mélyen hallgat. „Ilyen jelenség nincs az amatőr bokszban” – állítja. És tényleg, a sportág lassan hanyatlik, kevés a szponzor, a támogató. Még a gálák díjazása is jelképes. „A profi boksz világáról nem nagyon tudok nyilatkozni.” Ennyiben maradunk.
„Általában minden profi bokszoló pályafutása az amatőrben kezdődik” – állítja Pete László bokszedző, mérkőzésvezető. Elmondja, hogy csak az lesz profi bokszoló, akinek van múltja a sportágban, általában megyei, országos, illetve Európa-bajnokokról beszélünk.
„Felejtse el azokat a tévképzeteket, hogy a bokszhoz elég jól ütni” – mondja Pete. Minden komoly bokszoló mögött több ezer munkaóra áll, mire egyáltalán bunyózni mehet. Azok a fiatal sportolók ugyanis, akik komolyan veszik a bokszot, gyakorlatilag az életüket teszik fel a bunyóra. Ez pedig szívósságot, kitartást és rengeteg lemondást igényel.
Az eredményes amatőr bokszolók a hét szinte minden napján edzenek. Futnak, erőnlétet fejlesztenek, technikai képzésben vesznek részt. Szünet, hétvége nincsen. Nyáron edzőtáborokban készülnek, gyakorlatilag a teljes életüket kitölti a boksz, melynek még a szabályai is teljesen mások, mint azoknak a meccseknek, melyeket a tévében látunk. Pénzt nem nagyon keresnek, nyertes gálák, illetve bajnokságok után kapnak valamennyi díjazást, a csúcs természetesen az olimpia, ahol „Kokó” is feltűnt.
„Huszonhárom éves voltam. Volt pár bajnoki övem, egy terhes barátnőm és rengeteg tartozásom – meséli Laci, amikor arról kérdezem, hogyan kezdte profi pályafutását. Rá kellett jönnöm, hogy a bokszon kívül semmihez sem értek. Kimentem külföldre, bemutatkoztam egy bunyóval, és 77 százalékra leszerződtem egy promóterrel.”
A legtöbb „megélhetési” bokszoló, akit a riportom során kérdezek, hasonló dolgokról számol be. Mindannyian választás elé kerültek: ha pénzt akarnak keresni, vagy az éjszakai életben, kidobóként helyezkednek el, vagy elmennek profinak. Persze mindannyian karrierépítési álmokkal szerződnek le.

Bajnoképítők

A profi boksz pénzcsinálói a promóterek. A szónak, hiába is keresem, magyar megfelelője nincsen. Egyszerre jelenti az adott bokszoló reklámozását, meccseinek és a bokszból befolyt pénzeinek menedzselését is. Ők szervezik a bokszoló meccseit is.  Egy-egy profi klub méretétől és az általa képviselt súlycsoportoktól függően több promótert is alkalmaz. Igazi fejvadászok ők, az amatőr világ szinte minden bokszeseményén megtalálhatóak. Keresik a potenciális befektetési lehetőséget. A profi boksz ugyanis elsősorban a pénzről szól. 
Több promóterrel is beszélek a riportom során, de egyikük sem hajlandó névvel nyilatkozni, amikor megtudják, hogy a megélhetési bokszról írok. Ellenállásuk érthető: elemi érdekük, hogy sem róluk, sem az általuk képviselt cégről ne terjedjen el, hogy nem tesznek meg mindent szerződéses bokszolóikért. Név nélkül azonban nyilatkoznak, jelezve, ha megszegem a szabályokat, esetleg betörhet az orrom.
Megtudom, hogy minden „felkarolt” tehetséggel szerződést kötnek, ez a szerződés meghatározza, hány százalékban osztoznak a meccsek után (ez bokszolótól függően 50 százalékig is felmehet), hány minimum meccset szerveznek egy évben. Emellett kötelezik a bokszolót, hogy meghatározott ideig (három-öt év) csak az ő színeikben indulhat, illetve megegyeznek az egyéb bevételekről (reklám, szponzor stb.).
A szerződés megkötése után dől el a bokszoló „sorsa”. Mivel a profi boksz teljesen más szabályok és szokások szerint épül fel, mint az amatőr, a „zöldfülű” tiszta lappal indul. A promóternek kell felépítenie pártfogoltjának profi mérlegét.
„Nyilvánvalóan, ha csúcsra akarjuk járatni a srácot, akkor olyan bunyókat szervezünk, ahol biztosan győzni fog” – állítják a szakemberek. Csalás igazából nem történik, egyszerűen arról van szó, hogy a bunyós indexekben senki sem keresi, milyen eredményekkel érkező bokszolókkal „pofozkodott” a bajnok. A lényeg, hogy nyerjen.
A szabályok lehetővé teszik, hogy egy edzőteremben egy meghívott mérkőzésvezetővel levezényelt meccs is szerepelhet a bajnok indexében.
Kovács „Kokót” említik mint a jó promóteri munka mintapéldáját. Nyilvánvaló volt, hogy a „fiú” nagy tehetség, elég, ha az olimpiai aranyat és az ennek köszönhető médiafigyelmet említjük. Az Universum Box-Promotion mindent elkövetett annak érdekében, hogy „Kokó” eljusson a címmeccsekig, és övet szerezzen, hiszen amellett, hogy szépen bunyózott, egy nemzet követte  figyelemmel minden rezdülését. A befektetésük többszörösen megtérült. „Az, hogy jól menedzselték „Kokót”, nem azt jelenti, hogy nem bokszolt teljes szívvel, és nem érdemelte meg az övét” – állítják a szakértők. A történet folytatását ismerjük. Egy ország tragédiája volt, hogy egy olyan bokszoló ütötte ki, akinek a nevét ma Magyarországon jobban ismerik, mint saját hazájában, az elmúlt évek legnagyobb magyar bokszálmát tépve szét.
A promóter cégek, csakúgy, mint bármilyen, a piacról élő vállalkozás, minden évben üzleti tervet készítenek.  Mivel a legtöbb esetben több bokszolót foglalkoztatnak, mint amennyire „kapacitásuk van”, értelemszerűen néhány bokszoló előtérbe kerül. A mérce ritkán a tehetség; elsősorban az anyagi potenciál számít, vagyis az, hogy mennyi bevételt generál egy bunyós a meccsei során.
Előfordulhat az is, hogy az évek során változik meg egy-egy promóciós cég üzleti stratégiája, példaként elég, ha Erdei  „Madár” Zsolt esetét említjük az Universummal. A veretlen, oroszlánszívű Erdei mögül gyakorlatilag teljesen kihátráltak promóterei, övét bunyó nélkül akarták „átpasszolni” a német, szintén a cég érdekkörébe tartozó bokszolónak, úgy, hogy egy súlycsoporttal feljebb nyomták. A szakma, a rajongók, de még a bukmékerek is borítékolták bukását, 4:1 arányban lehetett fogadni ellene.
Győzelme mindenkit meglepett, de nem változtatta meg klubja üzleti stratégiáját. Eredeti súlycsoportjában nem szerveznek több meccset neki, választhat, hogy veretlenül visszavonul, vagy a számára nem természetes súlyban előbb-utóbb vereséget szenved. Anyagi helyzete lehetővé teszi, hogy visszavonuljon. Más klubhoz nem igazolhat, mert köti a szerződése, melynek megsértéséért horribilis összegeket kellene fizetnie, emellett minden klub más elvek szerint működik. Kezdhetne mindent elölről.
Azok a bunyósok lesznek „felhozó”, illetve „megélhetési” bokszolók, akik nem engedhetik meg maguknak a visszavonulást, miután klubjuk valamilyen okból nem választotta őket az „élvonalba”. A promóterek teljesítik ugyan a szerződésben vállalt mérkőzések leszervezését, energiát azonban nem fordítanak a bokszoló „felépítésére”, megelégednek a más promóterek által a saját bajnokaik felépítésére összehozott meccsek honoráriumával.
„Amikor erre rájön az ember, akkor törik meg benne valami, akkor múlik el a kezéből lassan a kraft – mondja Laci a fejét csóválva. – Persze történnek csodák, van, amikor a felhozó megmutatja, hogy kicsoda. Ez azonban elég ritkán fordul elő, a légkör miatt, ami az edzéseken és a klubban kialakul ilyenkor” – magyarázza. A bunyós választhat: egyszerűen belenyugszik a helyzetébe, és csinálja tovább a pénzért, vagy teljes mértékben abbahagyja a sportot.  Így lesz lassan egy tehetséges veretlen bokszolónak először közepes, majd negatív az indexe.

Mindig a promóter dönt

Laci a klubnál maradt, így nem vállalja névvel a riportot, de megemlít valakit, aki talán az első olyan magyar bokszoló volt a rendszerváltás után, akit „eladtak”. Hónapokon keresztül próbálom felvenni a kapcsolatot Cenki Péterrel, a kilencvenes évek országos bajnokával, akinek ütőerejéről a mai napig, húsz év után is mesélnek Sopronban a boksz rajongói. Egy kis faluban, Lozson találom meg. Ősz hajú, középkorú férfival rázok kezet, csak a széles vállai emlékeztetnek az egykori bajnokra. Leülünk egy kávéra.
Egy ausztriai promóterklubbal szerződött le a kilencvenes évek elején. „Úgy dobtak oda Mihalcsevszkinek, hogy azt se tudtam, kivel fogok bokszolni. Az Eurosport is közvetítette a meccset. Huszonötezer schillinget kaptam érte, felépítettem belőle a házamat – mondja, majd sóhajt. – Ha foglalkoznak velem, jobb mérlegem lehetett volna, mint a »Kokónak«, mindenem adott volt hozzá. De mindig a promóter dönt.”

Olvasson tovább: