Kereső toggle

Én nem vagyok magyar?

Mindenki menjen oda, ahonnan jött, avagy néhány gondolat a torzulásos nemzetképről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Polgári szabadság, az emberiség szeretete a nemzeten keresztül; felelősség, jogok, kötelességek; befogadó nemzet; előrehaladás munka és verseny által; erkölcsi alapú nemzetkritika - a klasszikus magyar nemzetkép fő elemei, amelyekből ma már nem sokat látunk. Az úgynevezett „nemzeti oldal” széles köreiben ható nemzeti gondolat valahol torzulást szenvedett időközben, és az eredetihez képest kialakult egy antinemzetkép.

Valahol utat tévesztettünk. Erről szól Ady Eltévedt lovas című verse is: „Vak ügetését hallani/Eltévedt, hajdani lovasnak,/Volt erdők és ó-nádasok/Láncolt lelkei riadoznak.//Hol foltokban imitt-amott/Ős sűrűből bozót rekedt meg,/Most hirtelen téli mesék/Rémei kielevenednek.//Itt van a sűrű, a bozót,/Itt van a régi, tompa nóta,/Mely a süket ködben lapult/Vitéz, bús nagyapáink óta.//(…) Csupa vérzés, csupa titok,/Csupa nyomások, csupa ősök,/Csupa erdők és nádasok,/Csupa hajdani eszelősök.// Hajdani, eltévedt utas/Vág neki új hináru útnak,/De nincsen fény, nincs lámpa-láng/És hírük sincsen a faluknak.//Alusznak némán a faluk,/Multat álmodván dideregve/S a köd-bozótból kirohan/Ordas, bölény s nagymérgü medve.”
Az okokat elég nehéz meghatározni. Az biztos, hogy a szabadság kivívásának célja és a zsarnoksággal szembeni ellenállás a kiegyezésig még összetartotta a nemzetet. A kiegyezés után a mostani rendszerváltásunkhoz hasonlóan a magukat vesztesnek érző társadalmi csoportok keresték és megtalálták maguknak azt az ideológiát, amely számukra a pozícióharc eszköze lehet. Mivel a nemzet gondolata egy – a felhasználó számára, érdekei szerint – szabadon tágítható, hajlítható, torzítható metafora, könnyen a „nemzeti osztályharc” fő eszköze lehetett. „A hazafiság a gazemberek utolsó mentsvára” – tartja egy 18. századi angol mondás, amelyről tudjuk, hogy nem minden esetben van így, de ebben az esetben igen, amikor a frusztrált, helyi vagy országos elitekből kiszorult társadalmi csoportok érdekeiket a nacionalizmus saját orcájukra formált alakja mögé rejtve, a nemzeti gondolat sötét oldalát felhasználva, a gyűlölet és demagógia fegyverével élve kezdték el „végső harcukat” a zsákmány felosztása érdekében. Hogy ne sokat cifrázzuk: a torzulásos nemzetképek a nemzeti maffiaharcok ideológiai eszközei.
Az elszegényedő nemesség sokszor magyarságára hivatkozva próbált jól fizető hivatalokat szerezni, az elszegényedő parasztság egy részének szemét szúrta a gyarapodó tót vagy sváb nemzetiség, a háttérbe szoruló történelmi egyházak pedig az „istentelen, nemzetidegen, liberális” zsidót ostorozva próbáltak hatalmi pozícióikba visszatérni. Ebből a korból származik a modern antiszemitizmus legtöbb olyan „újrahasznosítható” szófordulata, amelyek a „környezettudatos” politikai gondolkodás jegyében hazánkban a jobbszélen még ma is használatosak. Ezt mutatja az 1870-es évektől az antiszemitizmus megerősödése, országos antiszemita párt alakulása, majd a koholt tiszaeszlári vérvádper. Ekkor jöttek divatba a tudatosan gerjesztett etnikai konfliktusok mint a hatalmi harc eszközei. Ady pedig egyik esszéjében a nacionalizmust egyszerűen mint a klerikalizmus álarcát mutatja be. A nemzeti gondolat – születésekori jellegével szemben – ekkor válik a haladás elleni halálos fegyverré: „Tehát újból Európa ellen mentek, lovas magyarok? Az Időre röhögtök, miért legyen másként, mint Szvatopluk után: szent Ázsia nevében törtetni fogtok előre (…) Mi, fanyar igricek, azonban kiáltunk még egyet hozzátok. Omlásra készülő vérünket az egekig kiabáltatjuk föl: mit tettetek velünk? Mi komolyan vettük az Időt, mi 1896-ban komolyan 1896-ot írtunk, ti nem, ti csak 896-ot éreztetek akkor is. Meghurcolt benneteket ezer esztendő, át- és átitatta véreteket kun vérrel, tatár vérrel, szláv vérrel, örmény vérrel, görög vérrel, germán vérrel, oláh vérrel. Ti már nem lehettek Koppányok s Gyulák, s ti Koppányok s Gyulák vagytok mégis.
Vívjátok a dühös szerelemi harcot Áron nyughatatlan népével: ebben a gyilkos ölelkezésben bíztunk eddig, a semita élesztőben, a zsidó segítségben. Elmúlt ez is, ez a bizalmunk: erős vagy te, Pusztaszer, erősebb vagy Jeruzsálemnél, erősebb vagy Babilonnál, erősebb vagy Rómánál, erősebb vagy Párizsnál. Légy hivalkodó: erősebb leszel Bécsnél is. (…) Hiszen álljatok meg, maradjatok meg, tartsátok meg koponyáitok kerekségét és keménységét, éljetek a magyar glóbusz nagyszerűen ostoba hitében. De mit csináltok velünk, mi is magyarok vagyunk, és minket elbolondítottatok. (…) Kompország, Kompország, Kompország: legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza. (…) Turulok kerengnek a levegőbe, nyílzáport lőnek a Nap felé, támadásra készülnek a magyarok. Hányadikra, mióta a betűtanító olasz papokat koncolták? (…) Kompország megindult dühösen Kelet felé újra: egy kis sarka leszakadt a kompnak, ott maradt a nyugati partok táján vagy tízezer emberrel; mi lesz ezekkel?” (Ady Endre: Ismeretlen Korvin-kódex margójára)
Egy-egy társadalmi jelenség okainak magyarázatakor nem érhetjük be pusztán anyagi-gazdasági magyarázatokkal. Hogy egyik-másik társadalom hasonló problémákra miért ad különböző válaszokat, annak nagyon sokszor mély szellemi vagy a társadalom erkölcsi állapotából fakadó okai vannak. Például: az 1929–33-as nagy gazdasági világválság meglehetősen hasonló problémáira gyökeresen különböző választ adott az Amerikai Egyesült Államok vagy Anglia, mint Németország. Hogy a mostani válsághelyzetre milyen válaszokat adunk, nem történeti meghatározottság, hanem a most és itt élők felelőssége!

Antinemzetképek

Általában az jellemző rájuk, hogy a klasszikus magyar nemzetfelfogás alapértékeit kiforgatják valamilyen szempontból: a polgári szabadság helyett annak valamilyen korlátozása, az emberiséghez kapcsolódás helyett bezárkózás, vagy a világtörténelmi fősodor felé való kapcsolat korlátozása jellemzi. Felelősség, jogok és kötelezettségek helyes aránya felborul, vagy a jogok, vagy a kötelezettségek túlhangsúlyozása történik. Befogadó nemzet helyett kirekesztés. Munka és verseny helyett helyezkedés és protekcionizmus. Erkölcsi alapú nemzetkritika helyett anyázás. A társadalmi válságokra pedig múltba fordulással válaszolnak.
Az egyik fő antinemzetkép, amely bizarr módon most a 21. században érte legszélesebb körű kiteljesedését: a Szent Korona-tan, amely mára az ősmagyar táltos hittel elválaszthatatlan egységet képez. A millenniumi ünnepségek idején a különböző nemzetiségű Nagy-Magyarország egységét kifejezendő Szent István-i állameszme felelevenítői álmukban sem gondolták volna, hogy a romantikus, birodalmi gondolat kifejezésére a középkorból előhalászott államkép ilyen karriert fut majd be.
A Szent Korona-tan mára már egy olyan organikus nemzetfelfogás, amely nemzeti létünket egy misztikus genezisből eredeztetve a nemzet fejlődésére mint egy szellemi test életére és növekedésére tekint. Ezen felfogás szerint ennek a misztikus nemzettestnek táplálói részben a nemzetfejlődés ősi szakaszára jellemző táltos- vagy sámánhit, vagy pedig az a Szent Korona, amelyben ez a szellemi test manifesztálódik. A táltoshit vagy a Szent Korona jelentősége pedig felfogásuk szerint abban áll, hogy ezek azok a kapuk, ahol az anyagi világ találkozik a transzcendenssel. Ez az elképzelés részben abból a középkori felfogásból fakad, amelyik a pogány vallásokat a kereszténységgel akarta szinkretikus egységbe foglalni. Aki beleszületik a „nemzettestbe”, az nem rendelkezik önálló döntési, választási jogkörrel, csak a „test” részeként funkcionálhat. Ha ennek ellenszegülne, akkor kirekesztés, sőt akár fizikai megsemmisítés is járhat érte. A befogadónak beállított Szent Korona-tan (nincs jelentősége a tag származásának) igazából az egyéni szabadság legsúlyosabb felszámolását jelenti. Nem véletlen, hogy a rendszerváltásig ez az elképzelés leginkább a különböző emigráns nyilas orgánumokban virágozhatott.
A konkrét ellenség ellen zajló első világháború után a környező népekben és etnikumokban tárgyiasult újra az ellenségkép. Ezt erősítette Magyarországon a fehérterror, a húszas évektől jellemző, de bizarr módon még az ötvenes években is előjön. Az így gondolkodók a „magyarságkutatók”. Valakinek a származásában érzékelik maguk számára a veszélyt. Ma ez elsősorban a cigányok és zsidók elleni gyűlöletben jelenik meg.
Ezt egészíti ki az az asszimilációs nemzettudat, amikor egy nemzetiségnek az asszimilációs buzgalma válik nemzeti ethosszá. E logika szerint a nemzeti értékekhez való kényszeres alkalmazkodás a nemzethez való tartozás könyörtelen feltételévé válik. Ők azok a magyarkodók, akik magyarabbak lesznek a magyaroknál. A reformkori, klasszikus, patrióta, magyar nemzetfelfogásnak pontosan az inverzét produkálják. A költőfejedelem egyik verse gyönyörűen jellemzi ezt a helyzetet, melyet annak apropóján írt, hogy filoszemitizmusa miatt kérdőjelezték meg tisztán magyar származását olyan személyek, akik német származású asszimilált magyarok voltak. „...(S az álmosaknak, piszkosaknak,/Korcsoknak és cifrálkodóknak,/Félig-élőknek, habzó-szájuaknak,/Magyarkodóknak, köd-evőknek,/Svábokból jött magyaroknak/Én nem vagyok magyar?)” (Ady Endre: Én nem vagyok magyar?)
A magyaroknál magyarabbak a hamis nemzetfelfogásban, a nemzeti közösségben találják meg az egzisztenciális félelemmel szembeni „menedéket”. Ez a paranoid gondolkodásmód személyi vagy létbiztonságának veszélyeztetését kivetíti bizonyos jelenségek félreértelmezésével: „cigánybűnözés”, „zsidó nagytőke”, „multik”, „globalizmus” stb. Alapvetően csak akkor rasszista, ha ez ellenségképében is megjelenik.

Mit tehetünk?

A nemzetkép, nemzetfelfogás nem tőlünk független dolgok. Reformkori nagyjaink példája mutatja, hogy egy egészséges és bibliai nemzetfelfogással aktívan lehet jó irányba befolyásolni a nemzet sorsát. Magyar történelmünkben és irodalmunkban nem egy személyiség áll példaként előttünk, akik képesek voltak arra a maguk életében, hogy nemzetüket közelebb irányítsák olyan igazságokhoz, amelyek elősegíthetik a nemzet kibontakozását, és megtisztíthatják nemzeti identitásunkat a korcsosulásoktól és vadhajtásoktól. Végezetül lássunk két olyan idézetet, melyek ezt a reménységet erősíthetik meg:
„A magyarság jelképe vagy, roppant rónaság! Reményzölden, de pusztán állasz, arra teremtve, hogy termékenységeddel áldást árasszál magad körül, de még kopáran. Az erők, amelyekkel Isten megáldott, még szunnyadoznak, és az évezredek, amelyek átvonultak fölötted, nem láttak dicsőségedben; de az erő, rejtve bár, él tebenned, a határodon oly dúsan burjánzó gaz maga is hirdeti termékenységedet.” (Eötvös József: A falu jegyzője)
És az „idegenek térnyeréséről” Jókai. Vagyis gyógyszer a paranoia ellen: „Agyonverni őket, ha tehetnénk, se akarnánk, s ha akarnánk, se tehetnénk. Szemünk előtt van a régi zsidók, Ábrahám, Izsák példája: dolgozunk és gyarapodunk, így tartjuk meg a földet.”

Olvasson tovább: