Kereső toggle

A Jelačićok védelmében

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A márciusi eseményekre gondolva néha eszembe jut az a történet, amit a családban már gyerekkorunkban is sokszor elmeséltek, hogy a családnevünk csak alig több, mint száz éve Horváth, egyik erdélyi ősünk ugyanis Jelačić-ról „magyarosította”. Érdeklődve hallgattuk, hogy dédapám, Jelačić József, aki 1880-as években a brassói gimnáziumban tanult, nagyon felháborodott, amikor az irodalomórán elhangzott Petőfi A vén zászlótartó című költeményéből ismert verssor: „Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva”, mivel osztálytársai ezután gyávának csúfolták. Dédapám sírva ment haza, és kérte, hogy változtassák meg a nevüket, hiszen ők már hű, jó magyarok.

A helyzet ma is hasonló, hiszen a magyar köztudatban a Jelačić névhez leginkább az „áruló” és a „gyáva” jelzők kapcsolódnak (nagyrészt Petőfinek köszönhetően), pedig a kép ennél sokkal árnyaltabb. A magyar–horvát közös történelemben a mindenki által hősként tisztelt horvát Zrínyi Miklós mellett bizony még a Jelačićok között is voltak, akik a magyar szabadság ügye mellett harcoltak.
A Jelačićok első nemesi kiváltságukat II. Endrétől kapták 1224-ben, majd hamarosan már IV. Béla tatárok előli menekülésében segítettek. Századokon át kimagasló tisztségeket viseltek.

Mohácstól Szigetvárig

A Jelačić nemzetség több tagja halt hősi halált a mohácsi csatában, egy másik Szigetvár védelmében esett el. A család komoly érdemeket szerzett a török elleni harcokban. Később az egyik Jelačić százezer forintot adományozott a magyar és ugyanennyit a horvát tudományos akadémia megalapítására. Egy Jelačić megírta a horvát nyelv, egy másik pedig a horvát nemzet történetét.
A Jelačić család egyik tagja Pécsett nemzetőrséget állított fel, és Kossuth oldalán harcolt, amiért később állásvesztésre és vagyonelkobzásra ítélték. Ennek a Jelačićnak a fia Perczel Mór seregében küzdött a magyar szabadságért, s ezért több évi hadifogságot szenvedett.

Egy másik forradalom

A család legismertebb tagja természetesen Josip Jelačić horvát bán, a Pákozdi csata magyar szempontból negatív főszereplője. A szabadságharc nemzetiségi politikája nem volt igazán sikeres, annak ellenére, hogy a honvédseregben sok nemzetiségi harcolt, a horvátokat nem sikerült a szabadságharc oldalára állítani, ahogy a románokat és szlovákokat sem, pedig a horvátok autonómiára is ígéretet kaptak.
Ez azonban akkor már nem bizonyult elegendőnek, mert a horvátok teljes önállóságot követeltek, és az évszázados hagyományokkal szakítva szembefordultak a magyarokkal. A Jelačić által vezetett, 1848 tavaszi horvát–illír tartományi gyűlés, a Szábor a magyar forradalom szellemiségéhez hasonló törvényeket hozott: kimondta az uniót a Horvát–Szlavón Királyság, Dalmácia és Isztria között, az elszakadást a magyar koronától, eltörölte a jobbágyrendszert, megerősítette a polgári jogrendszert, és kimondta a népek közötti egyenlőség elvét. Jelačić úgy vélte, hogy Bécs inkább garantálja a horvátok jogait, mint Pest, ezért Habsburg támogatáshoz fordult a magyar kormány ellenében.
Bécs mindent garantált a számára, sőt a magyarországi császári csapatok parancsnokává nevezték ki. Fiume elfoglalása után, szeptember elején császári katonákból és horvát önkéntesekből álló, 35-40 ezer fős seregével megindult Magyarország ellen, ám szeptember 29-én Pákozdnál, ahol egyébként alig dördült el néhány lövés, vereséget szenvedett. Másnap háromnapos fegyverszünetet kért, hogy ezalatt bevárja az osztrák erősítést. Közben azonban belátta, hogy a vele szemben álló magyar haderő túlerőben van, csapatainak hiányos a felszereltsége, és katonái kimerültek a hosszú menetelésben. Úgy ítélte meg, nem képesek egy döntő csatát győzelmesen megvívni, emellett a császári főváros zavaros viszonyairól szóló hírek is nyugtalanították. Amikor október 1-jén a magyar népfelkelők elvágták utánpótlását Horvátország felől, Bécs irányába fordult, hogy segítse az ottani forradalom leverését.

Budapest helyett Belgrád

Nem meglepő, hogy Horvátországban Jelačić bánt nemzeti hősként ünneplik. Személye mindmáig a horvát nemzeti identitásra, önálló, független állami létre való törekvések jelképe. 1854-ben Zágráb akkori polgármestere egy Jelačićemlékmű felállítását javasolta a főváros központjában. A kommunista időkben eltávolították az alkotást, de ma ismét megcsodálható a Jelačić téren. Egyes vélemények szerint a szobor kardja korábban Budapest felé mutatott, de a szobor újrafelállítását követően megfordították, így most állítólag Belgrád felé mutat. A függetlenné vált Horvát Köztársaság új nemzeti fizetőeszközén (a 20 kunás bankjegyen) Josip Jelačić bán arcképe látható.
A történelem viharai a Jelačić családot is szétszórták. Leszármazottai megtalálhatók Erdélyben, Zala megyében, sőt Párizsban, az Egyesült Államokban és Oroszországban is. Magyarországon talán a nagynéném, Horváth Ilona vált leginkább ismertté (nagyapám testvére), akinek a szakácskönyve már több mint 30 kiadást élt meg, és szinte minden háztartásban megtalálható. Ilu néni végül is egy fakanállal „hódította meg” ezt a nemzetet.

Olvasson tovább: