Kereső toggle

Az egri remete

Miért írta Gárdonyi az Egri csillagokat?

110 éve indult útjára Gergely és Vicuska története

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

110 évvel ezelőtt, 1899. december 24-én kezdte meg a Pesti Hírlap Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényének közlését. Senki nem gondolta volna, hogy a legolvasottabb magyar regény első mondatait látja azon a karácsonyon.

„Aki visszavonultan él, nagyobb világot fedez fel, mint aki utazik. Csatákat él át, s földrengéseket, s egy-egy történelmet, amely a lélek világtörténelme" - írja Gárdonyi utolsó, Bibi című regényében. Egyénisége, életműve a mai napig számos tisztázatlan kérdéssel, hamis mítosszal, klisével terhelt, műveit sokszor félreértelmezik, alul- vagy túlértékelik.

Gárdonyi életének és életművének fontos korszakhatára volt az Egerbe való költözés (1897). Ez az az időszak, amikor nemcsak új alkotói közeget keresett a vidéki magányban, hanem új utakat, megoldásokat is kutatott. Bővült témavilága, új műfajokat próbált ki. Gárdonyi folyamatosan vizsgálta környezetét, nyitott maradt a társadalomra, annak változásaira, a modernség megérintette, és igazodni is próbált annak körülményeihez. Ez a nyitottság azonban pusztán csak szemlélődést jelentett, a megújulás alapos-csendes önújítási folyamat volt. Munkavégzése sokszor volt kísérletezés, olykor önmagával is ellentmondásba keveredve.

Gárdonyi mindennapjait a munka, a család (édesanyjával és két fiával élt, felesége korábban elhagyta), az utazások, a barátokkal való beszélgetések, világmegváltó vitatkozások töltötték ki. Napjai nagy részében dolgozószobájában ült: írt, olvasott, elmélkedett. Szép időben botanikus kertjében sétálgatott, s ha éppen nem valamelyik művén dolgozott, szívesen fogadott vendégeket, vagy látogatta meg barátait, ismerőseit Eger belvárosában.

A háza környékén játszadozó gyerekek ilyenkor nagyon várták visszatérését, elé szaladtak, körülvették, mert tudták, hogy mindig van egy kedves meséje, története a számukra. Gyakran és szívesen utazgatott. Külföldi útjait gondosan előkészítette. Európa számos országát bejárta, művei helyszíneit kereste fel. Sokszor látogatott külföldi múzeumokba, levéltárakba, könyvtárakba, hogy anyagot gyűjtsön készülő regényéhez vagy novellájához. Művei rendszeresen olvashatók voltak az újságok irodalmi rovataiban, könyveinek megjelenését, drámáinak bemutatóit mindig nagy figyelem kísérte.

„Ennek a Gergely deáknak az életét meg kellene írnom regénynek"

Röviddel Egerbe költözése után foglalkoztatta őt egy nagy epikai mű megírásának gondolata. A közvetlen apropót az Új Idők című folyóirat pályázata adta, melyben történelmi tárgyú regényt kértek a jelentkező alkotóktól. Gárdonyi belevágott a nagy munkába, de az írás megkezdése után rájött, hogy az iskolákban elsajátított történelmi tudás és az írásban szerzett tapasztalat nagyon kevés ehhez a vaskos műfajhoz. Félretette az Egri csillagokat, s hozzálátott egy új alapokon nyugvó történelmi regény műfaji sajátosságainak kidolgozásához. Új megoldásokkal kísérletezett, amelyek a történelmi regényt egyre inkább lélektanulmánnyá alakították. Gárdonyi hamar rátalált önálló hangvételére, konkrét célokat tűzött ki maga elé, hogyan is fogalmazza meg a társadalom egyénre gyakorolt hatásait. Szemlélődésének, állandó vívódásainak eredményeként pontosan látta a visszásságokat, s ezek kifejezésére egyéni hangot dolgozott ki, elszakadva, vagy inkább kellő távolságot tartva az új irodalmi irányzatoktól. A társadalmi ellentmondások nála személyes élményekké váltak, pontosabban saját lelkén átszűrve jelentek meg. Gárdonyit a realizmuson túl a lélekrajz vonzotta. Amikor hatások érték, visszavonult, hogy ezeket feldolgozza, egységes, jól megkomponált művekké fogalmazza.

Történelmi regényeihez véletlenszerűen bukkantak elő a témák, egy-egy különleges személyiség élete indította az írásra (Szent Margit - Isten rabjai, hun Attila - A láthatatlan ember). Ez történelemszemléletének egyik sarkalatos pontja. Remek érzékkel találta meg hőseit olyan korokban, amelyek regénybe kívánkoztak. Valamennyi történet elmélyült, a legtöbb esetben tudományos igényű kutatómunkát kívánt. Az Egri csillagok című regény volt e próbálkozás első állomása.

„Egy tavaszi napon fölvezettem a fiamat az egri várba. Azt mondtam neki: »Hunyd be egy pillanatra a szemedet, és gondold azt, hogy az idő kereke visszafordult az 1552-ik esztendőbe. Ez a bástya, ahol állunk, tele van sárga csizmás, sisakos, fegyveres katonával. Lent meg amerre látsz, mindenütt fegyveres török nyüzsög...« - s élénk színekkel festettem eléje az ostromot, Dobót, Mekcseyt, a hős asszonyokat, a bombahányó, falromboló törököt, a halottakat, a sebesülteket, a harmincnyolc napig tartó nagy ostrom minden jelenetét. A gyermek napokig ezt forgatta az elméjében, de ami engem meglepett, az volt, hogy a figyelmét Bornemissza Gergelynek, a király főhadnagyának alakja ragadta meg legjobban. (...) Ekkor gondoltam rá, hogy ennek a Gergely deáknak az életét meg kellene írnom regénynek. (...) Lehetne-e olyan regényt írni, amely nem színfalnak használná a múltat, hanem inkább lámpás lenne: bevilágítana az elmúlt századok érdekes sötétségébe? Lehetne-e igazi történelmet írni regény alakjában?"

Elgondolkodtató, hogy e könyvvel nem valósította meg maradéktalanul elképzeléseit. A gondos kutatómunka hónapokig elhúzódott, még Törökországba is kiutazott, hogy minden helyszínt megtekintsen, minden adatot pontosítson, minden fegyvernemmel és öltözettel tisztában legyen.

A pécsi és a bécsi levéltárral állt levelezésben újabb és újabb anyagot kérve regényéhez. Azonban mikor a regényírásba fogott, számos nehézséggel kellett megküzdenie, hogy a saját maga által felállított keretek között maradjon. A történések magával ragadták, az esemény nagyszerűsége nem engedte, hogy fegyelmezett maradjon. Nem csoda.

Mi is történt voltaképpen 1552-ben? Egy győzelmi mámorban úszó török sereg érkezett Eger falaihoz. Az 1552-es hadjáratban egyetlen erődítmény sem állt meg a törökök előtt. Egert már valóban csak egy lerázandó utolsó gyümölcsnek tekintették. Nem számoltak azonban az egriek elszántságával. A szokatlan hideg, a betegségek is tovább tizedelték soraikat. Az ostrom harmincnyolc napig tartott, de a kétezer védő a harmincszoros túlerővel szemben a végsőkig kitartott. A diadal valóban Európára szóló volt. Dobó Istvánt a kereszténység Herkuleseként emlegették a korabeli források.

Ezektől az eseményektől Gárdonyi sem tudta magát függetleníteni. Noha őt a lélek, az individuum érdekelte, az események jelentősége, fontossága túlnőtt Bornemissza Gergely élettörténetén. Gárdonyinak igenis írnia kellett az események mögött rejlő, országokat és történelmet irányító erőkről. Alapos kutatómunkájának célja eredetileg csupán az volt, hogy ismereteiből hasznosítson annyit, amennyi a hősök lelkének, viselkedésének, cselekedeteinek megértéséhez szükséges. Azonban ezek a kutatások lehetővé vagy még inkább szükségszerűvé tették, hogy kitekintsen a személyesen átélt történelemélményből sokkal nagyobb összefüggések felé.

A téma monumentalitása, 1552 jelentősége nem engedte, hogy Gárdonyi a lélekábrázolás keretei között maradjon. Írnia kellett egy nemzet hódítók elleni harcáról, két ideológia, a kereszténység és az iszlám háborújáról. Bornemissza, Dobó és a többiek sorsán keresztül megismerjük a 16. századi, nagyhatalmak között vergődő Magyarország történelmét, az akkori nemzeti politika ellentmondásosságát, korlátoltságát, a földesúri hatalom züllöttségét, melyek együttesen vezettek ahhoz, hogy a nemzeti királyság nyújtotta nyugalom helyett két nagyhatalom is szabad prédának tekintette az országot. Magyarország ütközőállammá, két hadsereg felvonulási területévé változott. Gárdonyi látta ezt, s az Egri csillagokból megtudjuk, hogy egyedül Dobónak és tisztjeinek volt látása arról, hogy nem csak Egert, hanem egész Magyarországot, sőt Európát védelmezik. Győzelmüket Gárdonyi ennek a tisztánlátásnak és hitük erejének tulajdonította: „A falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében."

Gárdonyi élete során folyamatosan javítgatta, bővítette regényét, és nagyon tanulságos az a pálya, amelyet a regény járt be az író halála után. Számos esetben félremagyarázták, sőt, az 1920-as években még a szöveget is több helyen átírták. A törökökkel szemben az író meglehetősen kíméletlen, egyértelműen elmarasztalja az iszlám ideológia harcias, nemzeteket leigázó, hódító eszméit. Az olvasó elítéli Jumurdzsákot, és fájdalommal gondol vissza az elnyomás százötven évére. Az Egri csillagok című regény a magyar nemzettudat részévé vált az elmúlt évtizedekben, s Gárdonyi regénye életben tartja az (ideológiai, politikai és katonai) elnyomással szembeni megvetést, ellenállást. „Nem kell a török szabadság, jó nekünk a magyar is!" Ma valószínűleg sokan tiltakoznának ez ellen, talán még fajgyűlölőnek is titulálnák Gárdonyit. De ha mélyebben megvizsgáljuk a regényt, és tisztázzuk Gárdonyi írói szándékait, rájövünk, hogy az ő üzenete nem a rasszizmus, hanem a jogos önvédelem. Az ember alapvető joga a szabadság, s megvédheti magát a nemzete, az élete vagy a saját erkölcse és meggyőződése ellen intézett támadásoktól. Gárdonyi különválasztotta az embert, az egyes embereket, az ártatlanokat azoktól, akik generálják, vezetik az eseményeket. (Gondoljunk csak a kis Szelimre vagy a regény végén Vica és a török édesanya kézfogására!)

Gárdonyi regénye élete során 14 ezer példányban, a két világháború között 40 ezer példányban jelent meg, napjainkban pedig 100 ezres példányszámban nyomtatják. Mondanivalója egyetemes, bizonyítja ezt az is, hogy 18 nyelvre lefordították. Az Egri csillagok egyelőre kikezdhetetlen, s jár tovább azon az úton, melyet száztíz éve megkezdett. A nemzeti függetlenség hirdetése, a helytállás, a szabadság és a hit útján.

(A szerző irodalomtörténész-muzeológus)

Olvasson tovább: