Kereső toggle

Egy élet a Gutenberg-galaxisban

Jani bácsi hetven éve dolgozik könyvkötőként

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Amikor idősebb Gyenes János 1909-ben megalapította könyvkötő vállalkozását, nem sejtette még, hogy fél évszázadra rá megfogalmazzák a nyomtatott betűk halálának elméletét. A virágzó kisipar irányítását az apja nevét öröklő fia vette át 1940-ben. Az immár százéves könyvkötő műhely megrendelései mára jelentősen megfogyatkoztak, de a nyomtatott könyv létezik – csak a kisipari könyvkötészet jövője bizonytalan.

Gyenes János hetven éve dolgozik könyvkötőként - szinte egy egész emberéletet töltött el egy műhelyben. „Nyugdíjazásom után - hatvanegy évesen - ugyanúgy folytattam a munkát, mintha mi sem történt volna. A munka karbantartja az embert, és megszabadít az önközpontúságtól" - mondja a nyolcvanöt éves mester, korát meghazudtoló fiatalossággal.

„Visszavonulása" csak annyi változást hozott, hogy kapja a nyugdíját, és fizeti a járulékokat - azt a keveset, ami neki nagyon sok. Furcsa, hogy a jelenlegi rendszer nem értékeli azt az ambíciót és képességet, hogy eltartja magát. „Ezt illene úgy méltányolni, hogy nem veszik el mindenféle adókkal azt, amit az ember keres. Azonban nemcsak a pénz miatt dolgozom, hanem azért is, hogy hasznossá tegyem magam" - mondja.

János bácsi úgy látja: amíg régen a szakma szeretete motiválta az embereket a pályaválasztásban, ma már ez a szempont huszadrangú kérdéssé vált. „A fiatalok többsége olyan pályát keres, ahol minél kevesebb munkával minél többet markolhatnak fel. Hiába nagy a szükség a szakmunkákra, az utánképzés megszűnt. Az én korosztályomnak még öt évet kellett tanulnia ahhoz, hogy megkapja a mesteri oklevelét: a szakmunkásképző elvégeztével három év segédként eltöltött munkakör után lehetett csak mestervizsgát tenni. Ma már elég bejelenteni az önkormányzatnál a szándékot, és a kiszabott illeték megfizetése után bárki nyithat könyvkötő műhelyt" - summázza a helyzetet. Ebből pedig egyenesen következik, hogy „a mai könyvkiadás szakmai kivitelezése sok esetben kívánnivalókat hagy maga után" - azaz: az újonnan vásárolt könyvek nagyon hamar szétesnek. Az öt ívnél (nyolcvan oldalnál) vastagabb könyveket ugyanis nem lenne szabad egyenes háttal készíteni, mert a feszültség, ami a könyv kinyitásakor keletkezik, hamar szétszakítja azt. „Jómagam öt centi vastag könyvet is láttam egyenes háttal, így nem csoda, hogyha két-három kinyitás után már nem bírja a strapát - fogalmaz a mester. - A szépirodalmat is úgy kellene bekötni, hogy tartós legyen, az útikönyveket meg pláne: ne csak egy utat éljen végig. Gépi bekötéssel nehéz jól kötni, főleg, ha a gépet beállító munkások is hiányos képzettséggel rendelkeznek" - teszi hozzá.

Gyenes János műhelye az Ó utcában, az Opera mögött található. Ahogy belépünk a szenespincéből kialakított kisüzembe, falra akasztott táblával találjuk szembe magunkat: „Mosolyogni tessék!" Az intelem nem csak idegeneknek szól: „Szeretnék én magam is vidám lenni. Ebben az országban ez nem könnyű, ezért szükséges, hogy engem is figyelmeztessen" - mutat rá a benső motívumokra.

Gyenes János 1940-ben, tizenöt évesen vette át a műhely irányítását, miután édesapja - idősebb Gyenes János - súlyos agyvérzést kapott. Akkoriban tíz alkalmazott kezei alatt égett a munka. „Hirtelen én lettem a családfenntartó. Rettenetesen nehéz volt, de sikerült megbirkóznom a feladatokkal. Azóta is itt vagyok, igaz, ma már csak egy alkalmazott dolgozik nálam" - emlékezik vissza.

A második világháború előtt és után rengeteg volt a tennivaló: könyveket kötöttek, képeslapokat gyártottak - némelyik zenélt, ha kinyitották. Ezerszámra gyártották a pénztárkönyveket, hiszen még nem létezett számítógépes nyilvántartás. Olyan jól ment ekkor, hogy a hatvanas évek beköszöntével az iparos már Mercédesszel járt, sőt, egy ideig autóversenyző és kétszeres ralibajnok lett. Emellett a sportok legkülönfélébb válfaját űzte: atletizált, teniszezett, vízilabdázott, röplabdázott.

„Most nyűglődünk, mert kevés a megrendelés: a vállalatok, könyvtárak nem sokat költenek el nálunk a kartonok meg az e-mailek korában. Ezenkívül az emberek is kevesebbet olvasnak" - állítja szembe a múltat a jelennel. A szakmában nagyon is érezhető, hogy az emberek inkább a tévé vagy az internet előtt töltik az idejüket, mintsem rászánnák magukat egy könyv elolvasására. A diákok nagy része még a kötelező olvasmányokat is az internetről halássza le, az egyetemisták pedig csak a szakdolgozatírás idején kopogtatnak be hozzá.

A kézi munka nem jár nagy profittal, tevékenykedni azonban mindig lehet. Ha mást nem, hát kottát köttet a megrendelő: fontos, hogy a gyakori forgáskor se essen szét. Itt köttette kottáit Kodály Zoltán is, nem csoda, hogy a Zeneművészeti Egyetemről rendszeres a megrendelés. „Kodály nagyon halk szavú ember volt" - emlékszik vissza az aktívabb időszakra János bácsi.

Noha kézműiparos szakmáról van szó, gépek nélkül nem lehet szépen dolgozni. A pincében látható géppark még ma is működik, de múzeumi hangulatot áraszt: jobbra egy százéves perforáló gép, mellette présgép, elöl fűzőgép, bigelő gép, vágógép és egy kis helyiségben betűkészlet, amelynek segítségével betűket lehet nyomni a mellette található aranyozógéppel. Volt itt egy borítékragasztó gép is 1911-ből, ami még nagyobb kuriózumnak számít, így elajándékozta az Országos Műszaki Múzeumnak.

Manapság nagyon alacsony a gépek kihasználtsága - talán még a rezsit sem tudják kitermelni -, ezért nagy kérdés, hogy mi lesz a sorsuk. „Ma már ócskavasnak sem vennék át, hiszen a vaskohók egy része is beolvasztásra vár" - véli a mester.

A Gutenberg-galaxis végét hirdetők szerint a technikai civilizáció és az elektronikus média virtuális betűkészlete felváltja majd az írott karakterek világát, a könyvtárak helyét pedig az elektronikus adatbankok veszik majd át. A „tudományos" elméletre azonban rácáfolt a gyakorlat: noha a multimédia és az internet jelentősen átalakította az információáramlás világát, könyvre továbbra is szükség van.

Olvasson tovább: