Kereső toggle

A nagy fogás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A pártállam egyik szupertitkos szervezetének tevékenységére derít fényt az a
8000 oldalnyi levéltári anyag, amely nemrégiben került elő. A Koordinációs
Bizottság 1957 és 1988 között működött. Tevékenysége röviden összefoglalva az
igazságszolgáltatás kézi vezérlése. Dokumentumrészletek és beszélgetés a
„felfedezővel”, Révész Béla kutatóval.



Fotó: Somrojai László

Javaslat a Koordinációs Bizottság ülések rendjére

1967. január 17.

Az igazságügyi és bűnüldöző szervek közötti koordináció fő módszere, hogy a
szervek vezetői a felmerült vitás kérdéseket egymással megtárgyalják. Fontosabb
ügyekben a MSZMP KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztály is részt vesz a
megbeszéléseken.

Amennyiben a megbeszélések nem vezetnek eredményre, vagy az ügy jelentősége
indokolja, a kérdést koordinációs ülés elé kell vinni.

A koordinációs ülés elnöke: Biszku Béla Elvtárs. Részt vesznek az ülésen:
belügyminiszter, igazságügyminiszter, Legfőbb Ügyész, Legfelső Bíróság elnöke, a
Közigazgatási és Adminisztratív Osztály vezetője, valamint a koordinációs ülés
titkára.

A koordinációs ülés ideje: minden hónap harmadik hétfője.

A megtárgyalásra kerülő anyagokat egy héttel az ülés előtt a MSZMP KB
Közigazgatási és Adminisztratív Osztály vezetőjének kell megküldeni. Az osztály
az anyagokat vitára előkészíti és szétküldi az ülés résztvevőinek.

A koordinációs ülésen született megállapodásokról a MSZMP KB Közigazgatási és
Adminisztratív Osztály emlékeztetőt küld a résztvevőknek, és ellenőrzi a
meghatározott feladatok végrehajtását.

 Borbándi János

A Bizottság felállításáról kerültek elő dokumentumok?

– Eddig még nem, mint ahogyan az 1957 és 1964 között keletkezett iratok sem.
Viszont egy 1973-as Politikai Bizottsági jegyzőkönyvben Kádár János beszél
arról, hogy az akkor egy külkereskedelmi vállalat ügyei miatt vitába keveredett
elvtársak – Biszku Béla és Nyers Rezső – emlékezhetnének rá, hogy 1957 óta
létezik a Koordinációs Bizottság, amelynek éppen az a feladata, hogy
összehangolja az igazságszolgáltatás és a belügy szereplőinek a munkáját
egymással és a párt iránymutatásával.

Miféle viták keletkeztek a monolitikusnak ismert szocialista
igazságszolgáltatás szereplői között?

– Az 1956 utáni 6-8 év a totális megtorlás időszakaként él a közvéleményben,
ám úgy tűnik, ennél árnyaltabb a kép: az ügyészség és a bíróság jobban érezte
szerepük joghoz kötődését, nem volt olyan szabad pofozkodási joguk, mint a
rendőrségnek. 1956 decemberében volt egy országos rendőr-főkapitánysági
értekezlet, ahol a Nyíregyházáról érkező osztályvezető szóba hozta, hogy ha egy
ügyész bemegy a fogdába, akkor biztosan kihoz egy ellenforradalmárt. Ezzel arra
utalt, hogy az ügyész az előzetes letartóztatás, az őrizetbe vétel normáit
próbálta számon kérni a rendőrségi gyakorlatban. Bár az ügyészség is tudta, hogy
az ő feladata is a megtorlás, de az egyik keze azért meg volt kötve.

Ez a rendőrség-ügyészség szembenállás olyan mértékű vitához vezetett, hogy szó
szerint hangzik el a nyíregyházi osztályvezető szájából: „kitiltottam az
ügyészeket a fogdából”. 1957 nyarán egy politikai bizottsági ülésen pedig maga
Szénási Géza legfőbb ügyész mondja, hogy a rendőrök lefasisztázzák az
ügyészeket, mondván, hogy miközben a rendőrök harcolnak az osztályellenséggel,
az ügyészek meg a bírák szinte osztályárulók az enyhe ítéleteikkel.

Évente hányszor tartottak üléseket?

– Kezdetben kéthetenként, majd a hetvenes évektől minden hónap első hétfőjén
üléseztek.

Ez azt jelenti, hogy a párt napi szinten szólt bele az igazságszolgáltatásba
és a belügyi kérdésekbe?

– Pontosan. De nem csak akkor, amikor valamilyen ügy keletkezett, amit
sürgősen meg kellett vitatni, hanem a Bizottság teljesen formálisan úgy
alakította ki féléves munkaterveit, mint egy hivatalos állami szerv, amely
folyamatosan útmutatást ad az igazságszolgáltatás és a belügy számára.

Annyi komoly ügy keletkezett, hogy kéthetente-havonta össze kellett
trombitálni a vezetőket?

– Az iratokból az látszik, hogy gyakorlatilag úgy érezték, fennhatóságuk
minden olyan ügyre kiterjed, ami a szélesebb nyilvánosságot érdekli. Többször
megvitatták például, hogy milyen témákkal foglalkozott a Kék fény című műsor,
helyes volt-e tájékoztatáspolitikai szempontból ennek vagy annak az ügynek a
föltárása, vagy hogy egy bizonyos ügynek használt-e, hogy a Népszabadság a saját
interpretációjában ismertette a közvéleménynyel, és nem várta ki a Koordinációs
Bizottság állásfoglalását. De foglalkoztak a külföldiek által nálunk elkövetett
jogsértésekkel, szovjetellenes cikkekkel, a háborús bűntettek leleplezésével,
renitens párttagok fegyelmezésével, maoista egyetemistákkal, Zsille Zoltán
Hegedűs-interjújával, és még napokig lehetne folytatni a sort.

Egyedi ügyként gyakran foglalkoztak miniszterek gyerekének disszidálásával vagy
közlekedési balesetével. A Pest megyei párttitkár fia például Olaszországba
disszidált, de az apja hazahozta. Ezt nagy sikerként és méltánylandó
eredményként értékelte a Bizottság. Vezérelvük az ilyen esetekre általában az
volt, hogy „hagyjunk szabad folyást az igazságszolgáltatásnak”, majd az ítéletet
követően egyéni végrehajtási kegyelmet kezdeményeztek.



MSZMP sajtótájékoztató 1989-ben. Balról Tóth András, Fejti György, Tunyogi
László, fent Vlagyimir Iljics

Előterjesztés a Koordinációs Bizottsághoz

Az 1963. évi 4. számú tv. hatálybalépése – 1963. III. 30. – óta mintegy 45
500 személy maradt jogellenesen külföldön. Közülük a hosszabb-rövidebb
időtartamú engedély nélküli külföldön tartózkodás után 1980. december 31-ig
hazatért 2 616 fő. Az 1963 óta disszidáltak közül jelenleg mintegy 30 ezer
állampolgárunk tartózkodik jogellenesen külföldön.

Az előző évekkel összehasonlítva jelentős változás történt 1980-ban a
disszidensek számában: 4 657-en maradtak jogellenesen külföldön.

A disszidensek korösszetételére évek óta jellemző, hogy mintegy negyed részük
húsz éven aluli. A legnagyobb arányt képviselik a 21 és 30 év közötti korúak
40-45 százalékkal, 23-25 százalék között változik azok aránya, akiknek kora 31
és 40 év között van. A szakmunkások magas aránya 1980-ban 37,1 százalékot tett
ki. Számottevő és ugyancsak emelkedő a mérnökök, orvosok és egyéb magas
képzettségűek aránya, 1980-ban 16,1 százalék.

1980-ban 158 párttag disszidált, 777 KISZ-tag volt a kintmaradottak között.

A jogellenesen külföldön maradás indítékát 1 162 disszidens esetében tudtuk
elfogadhatóan megállapítani. Politikai meggyőződése, illetve a rendszerünkkel
való szembenállása miatt mindössze 8 fő maradt kint. Legnagyobbrészt a jobb
anyagi lehetőség és életkörülmények reményében disszidáltak. …

Javaslatok:

A büntetőeljárást minden esetben le kell folytatni, ha az MNK érdekei jelentős
sérelmet szenvednek.

A Belügyminisztérium akadályozza meg az utazások gyakoriságára vonatkozó
rendelkezések indokolatlan kiterjesztését, az erre utaló tendencia
érvényesülését.

Indokoltnak látszanak a disszidáltakkal összefüggő államigazgatási eljárások – a
hátrahagyott ingatlanok állami tulajdonba vétele, tanácsi bérlakások
igénybevétele, stb.

Budapest, 1981. május hó 25.

Dr. Horváth István

Az igazságszolgáltatás vezetői között tehát gyakori volt az ellentét. A
politikai vezetés ellentétei is kiolvashatók a dokumentumokból?

– A legmarkánsabb konfliktusok a gazdasági reform megítélése kapcsán
kerülnek a Bizottság napirendjére. A hatvanas évek végétől folyamatos témái az
üléseknek a vállalatok társadalmi tulajdont károsító magatartása, a
termelőszövetkezeti mellék-üzemágaknak a „társadalom igazságérzetét sértő”
gazdasági tevékenysége, amelyeket mind az indirekt gazdaságirányítási rendszer,
a „liberalizmus” káros hatásainak tulajdonítottak. Ezek az ügyek nem-egyszer
egyes gazdasági vezetők korrupcióit voltak hivatva leleplezni, de a gazdasági
ügyletek kriminalizálásának éle főként a reformpártiak ellen irányult. Mindmáig
fennmaradtak a hatvanas évek „édes életé”-nek – például az Ónodi-ügynek –
legendái, amelyek nagyvilági színésznőkről és orgiákról szóltak, miközben a
híresztelések mögött gyakran az állambiztonság operatív akciói húzódtak meg.

A bíróság kontra rendőrség ellentét megmaradt a hetvenes-nyolcvanas években
is? Egyáltalán, milyen irányba mozdult el az igazságszolgáltatás?

– Ahogy a jog és a politika általában konfliktusba kerülhet, az egészen a
rendszerváltásig tetten érhető. A jogászkodó szemlélet a jogi normához tapadva
próbálta az ügyeket kezelni, amiről a politika gyakran úgy vélte, hogy figyelmen
kívül hagyták az osztályszempontokat.

Mondana erre egy példát?

– Az egyik dokumentumból kiderül, hogy 1971-ben Szénási Géza legfőbb ügyész
azért fordult a Koordinációs Bizottsághoz, mert úgy vélte, egy jogerős ítélettel
lezárt ügyet újra elő kellene venni, mert mint fogalmazott, „a Legfelsőbb
Bíróság határozata az abban elfoglalt téves álláspont folytán a döntés politikai
értékelését igényli”.

Gondolom, ez valami nagyon súlyos ügy lehetett – államellenes bűntett,
gyilkosság vagy valami hasonló – ha a legfőbb ügyész egy jogerős ítéletet akart
politikai segítséggel felülírni.

– Egy lakáscsere kapcsán felmerült, de meg nem valósult hivatali
vesztegetésről van szó.

Legfőbb ügyész előterjesztése Koordinációs Értekezletre

Az ügy előzménye, hogy Virágh József géplakatos, aki családjával nehéz
lakáskörülmények között élt, 1968. augusztusában 12 000 forintot adott át egy
Diósi Károlyné nevű személynek abban a tudatban, hogy Diósiné az összeget egy
tanácsi tisztviselő megvesztegetésére fogja felhasználni Virághék lakásügyének
rendezése érdekében. Diósiné azonban a pénzt saját céljaira költötte el. Ilyen
és hasonló ügyek miatt Diósi Károlynét a Kaposvári Járásbíróság
(B.III.341/1969.) bűnösnek mondta ki hivatalos személy megvesztegetésének
látszatát keltő, üzletszerűen elkövetett befolyással való üzérkedésben, s ezért
hat évi szabadságvesztésre ítélte. …

Az ügyben vádlottként szerepelt Virágh József is, akit a bíróság
figyelmeztetésben részesített, megállapítva, hogy hivatali vesztegetést követett
el. Nyilvánvaló, hogy most, amikor hivatalosan és a tömegtájékoztatási
eszközökön keresztül is oly nagy figyelmet fordítunk a közéleti tisztaság
kérdéseire, s aki ennek érdekében emel szót, egységes közvélemény nevében
beszélhet, jogilag-politikailag aggályos bírósági határozatok megdöbbenést,
dezorientáló hatást kelthetnek, s előnytelenek a hivatali büntettek megelőzése
szempontjából is.

Bp. 1971. december hó 8.

Dr. Szénási Géza s.k.

Kutatóként hogyan értékeli ezt a 8000 oldalnyi dokumentumot? Súlyosbítja a
Kádár-rendszerről alkotott eddigi képet?

– Ahhoz mindenképpen hozzájárul, hogy összetettebbé váljon az
ítéletalkotásunk. Az adott korszak jogalkotásáról és jogalkalmazásáról ezután
nem lehet úgy véleményt formálni, hogy ne vennénk figyelembe a jogpolitika
irányításának ezen „új” szereplőjének tevékenységét. A bürokrácia logikájával
nézve a kádári időszak informális hatalomgyakorlásához képest még előrelépésnek
is tekinthető a Bizottság. Ugyanis hivatalos fórumot biztosított a joggyakorlat
legfontosabb szereplőinek nézeteltéréseik nyílt tisztázására. Az, hogy eközben a
„munkáshatalom osztályszempontjait” kérték számon a törvényhozás célkitűzésein
vagy a bírósági ítéleteken, csak a hatalommegosztás jogállami kritériumait
ismerve érthetetlen; a kommunista párt irányító szerepe felől viszont ez volt a
munkáshatalom egységének a garanciája. Ebből a szempontból szinte érthetetlen,
hogy miért is kellett olyannyira titkosan működnie ennek a testületnek, hogy
gyakorlatilag mindmáig nem tudhattunk róla semmit.

Emlékeztető a Koordinációs Bizottság 1988. november 14-ei üléséről

Jelen voltak: Fejti György, Horváth István, Kulcsár Kálmán, Szilbereky Jenő,
Szíjártó Károly és Budzsáklia Mátyás elvtársak, valamint az 1. napirendi pont
tárgyalásánál Tóth András és Földesi István elvtársak.

Párhuzamos archívum

Párhuzamos Archívumot hozott létre a múlt megismerhetősége érdekében a
budapesti OSA Archivum, hogy közös lelőhelyre kerülhessenek a ma már elérhető
egykori állambiztonsági iratok.



Jelenet Az ügynök élete című filmből

Szilágyi Csaba, az intézmény munkatársa a Hetek kérdésére elmondta: mindenkit
várnak, aki az utóbbi bő évtizedben magánszemélyként vagy kutatóként iratokat
kapott az egykori állambiztonság és politikai rendőrség anyagaiból, és aki úgy
gondolja, hogy a dokumentumok közkinccsé teendők. Az OSÁ-hoz eljuttatott
iratokat digitalizálják, és eredeti formájukban helyezik fel a bárki számára
elérhető tárhelyre. Az iratokon nem változtatnak, tartalmukat nem kommentálják.
Terveik szerint a Koordinációs Bizottsággal kapcsolatban előkerült nyolcezer
oldalnyi anyagot is elérhetővé teszik a Párhuzamos Archívumban.

Olvasson tovább: