Kereső toggle

Szemelvények Vlagyimir Iljics Lenin életéből – 3. rész

Új módszerek, új kegyetlenségek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az emberek tudatában máig is ható, Leninhez fűződő egyik legmakacsabb mítosz az általa 1921-ben bevezetett Új Gazdasági Politikával (NEP) kapcsolatos. Ennek újdonsága abban állt, hogy a vezér és pártja által a hatalomátvétel után rögtön bevezetett hadikommunizmust másfajta gyakorlattal váltották fel: míg eddig a fegyveres erők segítségével elvették a parasztoktól szinte minden élelmüket, a NEP új, egységes "élelemadót" vetett ki. 



Idős kijevi férfi a bolsevik vezér képével. Lenin a forradalmi terror megszállottja volt Fotó: Reuters

Újdonságként hatott, hogy az Új Gazdasági Politika keretében engedélyezték a viszonylag szabad kereskedelmet és kisebb magánvállalkozásokat. Kapitalista viszonyok kezdeményei születtek nagyobb vállalatoknál is, melyeket trösztökké és szindikátusokká alakítottak; a bolsevikok egyszer csak megengedték ezek koncesszióba adását – még külföldi vállalkozóknak is. Az állami ipart önálló, gazdaságos elszámolásra állították át. A gyári munkások élelemellátmány helyett újból pénzben kapták a bérüket – méghozzá nem "egyenbért", ahogyan a hadikommunizmus ideje alatt, hanem az elvégzett munka mennyiségétől és minőségétől függő bérezést. Ezek az újítások elképesztő hatást produkáltak: a világháború és a polgárháború által kifosztott Oroszország 1925-re elérte az 1913-as év gazdasági mutatóit.

A NEP az 1930-as évek közepéig működött, míg aztán Sztálin fokozatosan megszüntette; e tényre hivatkoznak a Lenin-pártiak, amikor azt bizonygatják, hogy Sztálin erőltette Oroszországra a fejlődés katonai-bürokratikus modelljét, ezáltal eltávolodva a szocializmus építésének lenini elveitől. Érveik között szerepel, hogy a hadikommunizmus, melynek elemeit Sztálin a harmincas években újból elővette, Lenin esetében csak kényszerintézkedés volt, amelyre a polgárháború körülményei miatt volt szükség; sőt, alighogy vége lett a háborúnak, Lenin hozzálátott a szabad szocializmus építéséhez, amely figyelembe vette a polgárok gazdasági és politikai szabadságát. Lenin "politikai örökségének" vizsgálata azonban ennek az ellenkezőjét látszik alátámasztani: vagyis azt, hogy az ő szocialista modelljét éppen a hadikommunizmus alkotta, amelyben az állam mindent elvesz az emberektől, majd ő dönti el, kinek mit ad.

Az új gazdasági programot az orosz nép felkelései kényszerítették ki. 1920–21-re a bolsevikok ellen harcoló fehér hadsereg főbb alakulatait már szétverték, viszont hatalmas erej? parasztfelkelések robbantak ki Közép-Oroszországban, Ukrajnában és Szibériában. Ezzel egy időben több gyár munkásai sztrájkolni kezdtek a lenini politika ellen – többek között
a "bolsevik forradalom bölcsőjében", Szentpétervárott. Lenin azonban nem hagyta magát: szerinte az általa 1917-ben megkezdett kommunista kísérletet tovább kell folytatni, változatlan formában. A bolsevikok megnyerték a háborút, tehát a kommunizmus építésének fel kell gyorsulnia: erről a Moszkvában rendezett X. pártkongresszuson beszélt a vezér. 

Aztán 1921 márciusában felröppen a szenzációs hír: a bolsevikok és Lenin ellen éppen azok lázadtak fel, akik győzelemre juttatták őket 1917 októberében: a Balti Flotta matrózai. Az eset az ország legfőbb haditengerészeti bázisán, a Szentpétervárhoz közeli Kronstadtban történt. A felkelő matrózok és a hozzájuk csatlakozó parasztok, sőt munkások a következő jelszóval léptek fel: "Tanácsokat – kommunisták nélkül!" 

A szocializmus építésének lenini útja azóta sem szenvedett ennél nagyobb kudarcot: a bolsevikok ellen a saját fegyveres testületük kelt fel. Sőt, nem is akármilyen, hanem az elitalakulat, a flotta!

A hírre reagálva Lev Trockij, a fegyveres erők főparancsnoka azt mondta: "Már megszólalt a kuvik" – eljött a szovjethatalom vége. Nem sokkal ezután maga Lenin is elismerte: "A szocialista Oroszország nagy – úgy vélem, legnagyobb belpolitikai válságába botlottunk"; majd, miután megértette, hogy ez a válság az ő hatalmát is elsöpörheti, éles fordulatot vitt véghez politikájában. Annyira éleset, hogy azt még a legtöbb bolsevik sem tudta megérteni. Ugyanazon a moszkvai pártkongresszuson váratlanul bejelentette a kötelező beszolgáltatást felváltó élelmiszeradó, valamint a magánkereskedelem bevezetését – vagyis az új gazdaságpolitika, a NEP életbe lépését.

Lenin zseniális taktikus volt – főként azért, mert teljesen elvtelen volt mint politikus, mint ember egyaránt. Ebben a rendkívül kritikus időszakban bármiféle kompromisszumra kész volt, csakhogy hatalmát megőrizhesse. Mindezek mellett azonban megmaradt cinikus és kegyetlen diktátornak.

A NEP bevezetése a kronstadti felkelés véres leverésével kezdődött. 

A fő erődítmény ellen a bolsevikokhoz h? fegyveres erőket vetették be. A felkelőknek amnesztiát hirdettek: azonban alighogy letették a fegyvert, azonnal elkezdték kivégzésüket: a sorba állított matrózokra géppuskasorozatot adtak le. Szemtanúk szerint a katonai akadémia lövésre kényszerített tanulói közül néhányan ott helyben megbolondultak. Lenin szemében azonban ez nem volt más, csupán az általa olyannyira gyűlölt "puhányság" és "érzelgősség" megnyilvánulása. 

No, és mit kezdett Lenin a felkelés leverése után, amikor a NEP működésbe lépett? Miután a szovjet polgárok számára viszonylag szabad gazdasági tevékenységet engedélyezett, Vlagyimir Uljanov máris hozzálátott a megtorlás új körülményekhez igazított programjának kidolgozásához.

1921 szeptemberében, az általa létrehozott bürokratikus apparátus lassúsága okán, amely képtelen volt működni az új gazdasági körülmények között, Lenin a következő követeléssel fordult Kurszkij jogi népbiztoshoz: "Még az idén ősszel, és 1921–22 telén mindenképpen a moszkvai bíróság elé kell vinni négy–hat ügyet a hivatali huzavonák kapcsán, lehetőleg a világosabbak közül, és minden perből politikai ügyet kell csinálni." Nem kitűnő lecke ez Sztálinnak és környezetének, akik a harmincas években ügyek özönét kreálták a "kártevők" miatt?

Most akkor lássuk, hogyan akarta élénkíteni Lenin a gazdasági szabadságot kapott szovjet trösztök tevékenységét.: "Trösztjeink némelyike a közeljövőben fizetésképtelenné válhat, és ultimátumszerűen követelni fogja, hogy államosítsuk. Úgy gondolom, hogy az önálló gazdasági elszámolás alapján álló vállalatokat és trösztöket azért alapították, hogy ők maguk feleljenek veszteségességükért. Az ilyen ügyeket bíróság elé kell vinni, vezetőiket hosszú szabadságvesztésre (esetleg a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét kizárva), teljes vagyonelkobzásra stb. kell ítélni."

Ilyennek látta NEP-jét Lenin. Amint azt Dora Struman kutató megállapította: "veszteségesség miatt még Sztálin idejében se büntettek börtönnel és vagyonelkobzással".

Arról, hogy Lenin nemcsak az 1918–22. évek hadikommunizmusát, hanem az új gazdasági politikát is szorosan összekapcsolta az állami terror alkalmazásával, a jogi népbiztosság vezetőjéhez intézett levél tanúskodik: "Átgondolt vajon a trösztök vezetőinek felelősségre vonása a veszteséges ügyvezetés kapcsán? Nem alszik vajon a jogi népbiztosság? Példát kell statuálni a legkegyetlenebb büntetések alkalmazásával. Úgy tűnik, a jogi népbiztosság nem érti, hogy az új gazdasági politika új módszereket, új kegyetlenséget követel."

Az állami gazdaságpolitikában bevezetett kapitalista elemekkel kapcsolatban Lenin világossá tette: "Az állami kapitalizmus az a fajta kapitalizmus, amelyet világos keretek közé kell szorítani… Elegendő politikai hatalommal bírunk, határozottan elegendővel; gazdasági eszközökből is elegendő áll rendelkezésre, de kevés a hozzáértés…"

A hozzáértés hiánya elsősorban abban mutatkozott meg, hogy az állami vállalatok versenyképteleneknek mutatkoztak a magánvállalatokkal szemben. A magánvállalatok ellehetetlenítésére Lenin állami nyomásgyakorlást javasolt. Jellemző, hogy a NEP idején Szovjet-Oroszország gazdasági tanácsát az a Felix Dzerzsinszkij vezette, aki ugyanakkor a CseKa (politikai rendőrség) igazgatója volt. 

Újabb levél a jogi népbiztoshoz: "Ha a népbiztosság nem képes elérni, hogy nálunk a kapitalizmus »iskolázott« és »illedelmes« legyen, ha nem bizonyítja példaérték? eljárások sorával, hogy képes elkapni a szabálysértőket, a felelőtlen ostobákat kellőképpen megbüntetni… 100–200 milliós pénzbírsággal, kivégzéssel, akkor a népbiztosság semmire sem alkalmas, és személyesen fogom kijárni a Központi Bizottságnál a népbiztosság felelős vezetőinek teljes cseréjét."

Amikor a Szovjetunióban meghirdették a peresztrojkát és az SzKP ideológusai, élükön Gorbacsovval, a NEP lenini gyakorlatához való
visszatérést hirdették, valójában nem tudták, miről beszélnek – vagy netán a gazdaság megélénkülése után lenini módon akartak elbánni az új vállalkozókkal? Úgy, ahogy 1922 márciusában írta Lenin Lev Kamenyevnek: "A legnagyobb hiba azt gondolni, hogy a NEP véget vet a terrornak. Még visszatérünk a terrorhoz."

Lenin haláláig ragaszkodott a szovjet törvények szigorításához. Ezért, amikor Sztálin szemére vetik – néha még történészek is –, hogy "megsértette a szocialista törvényességet", nem a valóságnak megfelelően ítélnek, hiszen már Lenin idejében keletkezett az a "törvény"-rendszer, amely lehetővé tette Sztálin számára az 1930-as évek tömeges megtorlásait. 1922 nyarán Lenin a következőt követelte: "A jognak nem kiküszöbölnie kell a terrort, hanem elvi síkon megalapozni és törvényesíteni. Minél szélesebb teret kell biztosítani a számára, hogy csak a forradalmi jogérzék és a forradalmi becsület szabjon határt az alkalmazásának." Ezek, és más lenini megnyilatkozások nem hagynak kétséget afelől, hogy a NEP kiforgatása, a terrorisztikus elemek bevezetése a gazdaság és a Szovjetunió általános irányításában nem Sztálin elhajlása a lenini úttól, hanem Lenin tanácsainak a megfogadása. 

Sztálin valójában csak Lenin tanítványa volt, méghozzá szorgalmas és tehetséges tanítványa; de Lenin maga sem volt eredeti figura a szocializmus építésében. Neki is megvoltak a maga tanítói, akiknél minden tárgyból jelesre vizsgázott. Ezekről a tanítókról lesz szó a következő cikkben.

(folytatjuk)

Olvasson tovább: