Kereső toggle

Parlamenti patthelyzet Szlovákiában

Fejcserés támadás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az elmúlt héten leváltották Ján Mojzišt, a szlovák nemzetbiztonsági hivatal igazgatóját. Ezzel pont került egy, Mikulás Dzurinda kormányfő által kezdeményezett, a közvéleményt már jó ideje megosztó és izgató ügy végére. Ez a pont azonban korántsem megnyugtató, mert a leváltás körül kialakult hangulat, valamint a hátterében álló jelenségek inkább a kérdőjelek sokasodását eredményezik. A Mojziš-üggyel, illetve a korábbi és máig ható belső feszültségekkel, érdekellentétekkel a kormánykoalíciónak mostanra sikerült "ledolgoznia” parlamenti többségét: kormányválság alakult ki. Mindez az EU-integráció küszöbén, amikor számos jelentős törvény elfogadásra, több fontos reform betetőzésre vár, aggodalomra adhat okot nemcsak politikai, de gazdasági vonatkozásban is. 



Lord Robertson és Mikulás Dzurinda, szlovák kormányfő. Lefagyott a mosoly Fotó: Reuters

A szlovákiai titkosszolgálat háza táján nincs minden a legnagyobb rendben. S a közelmúlt eseményei akár Szlovákia NATO-csatlakozását is veszélyeztethetik. 

Ez az egyik tanulság, amit az egyszer? halandó le tud szűrni az elmúlt időszak történéseiből. A korábbi titkosszolgálati vezető, Ivan Lexa idején elkövetett rémtettek még mindig kísértenek, ezek kivizsgálása és a titkosszolgálat átlátható, jogszerű, normális működésének megteremtése minimális elvárás volt a Mikulás Dzurinda által vezetett kormánnyal szemben, ám a változások máig váratnak magukra. Az év eleji lehallgatási botrány újabb kérdéseket vetett fel. Pavol Rusko, a legkisebb koalíciós partner, az Új Polgár Szövetség elnöke telefonjait lehallgatta a titkosszolgálat. (Bővebben lásd:
Szlovák
lehallgat-gate
. Hetek, 2003. január 31.) Az ügy kivizsgálása nem hozott kézzelfogható eredményt, s éppen ezért váratlanul érte a közvéleményt a nemzetbiztonsági hivatal első emberének eltávolítása. Dzurinda lépése azonban nem az ügy tisztázása irányába, hanem éppen ellenkezőleg hatott. A titkosszolgálati ügyekben tekintélyes angol Jane\'s Intelligence Digest lap több bíráló cikket közölt Szlovákiával kapcsolatban. A lap szerint a szlovák titkosszolgálat nem megbízható, a korábbi rendszerből itt maradt, sőt visszaszivárgó egyéneket alkalmaz, s ez kockázati tényező a NATO-tagság küszöbén álló országban. Dzurinda kormányfő reagálásában lejárató kampányról beszélt, azzal vádolta az angol lapot, hogy megrendelésre dolgozott. (A szlovák titkosszolgálat igazgatója, Ladislav Pittner feljelentést is tett az ügyben.) Nem sokkal később, ezzel mintegy logikai összefüggésben bejelentette: tudomása van egy csoportról, melynek tagjai tudatosan Szlovákia lejáratásán dolgoznak. Ennek kapcsán a főügyész előtt vallomást is tett, de konkrétumokat nem hozott nyilvánosságra. Más forrásból azonban nevek szivárogtak ki, ami alapján az állítólagos csoport tagjai nagyvállalkozók, illetve más vezető pozícióban levő személyek. Köztük volt meglepetésre Ján Mojziš, a nemzetbiztonsági hivatal (amely éppen a megbízhatóságot vizsgálja, a titkosszolgálatot is ellenőrzi) igazgatója, sőt egy újságíró is, nevezetesen a Sme napilap főszerkesztője. A kormányfő az őt bombázó újságíróknak ellenállva akkor és azóta sem erősítette meg a napvilágot látott lista hitelességét, de nem is cáfolta azt. Szlovákia egyik legolvasottabb, mértékadó napilapjának főszerkesztője ugyanakkor kikérte magának, hogy bármilyen hasonló
összefüggésben a neve szóba jöjjön. Erősen furcsállta, hogy ilyen konkrétumok nélküli, mégis súlyos vádat felelős politikus egyáltalán megfogalmazhat. Dzurinda továbbra sem volt hajlandó többet mondani, titoktartási kötelezettségére hivatkozva, ezzel fenntartva a bizonytalanságot – vagy még inkább önmaga fontosságának látszatát. Nem sokkal később bejelentette: Mojziš elvesztette bizalmát, ezért kezdeményezni fogja
visszahívását. Indoklásként nem közölt konkrétumokat, csak azt, hogy az ügyészségen elmondta amit kellett, és tudja, mit csinál. Igen ám, csakhogy két kormánykoalíciós partnerét – a kereszténydemokratákat (KDH) és a magyarokat (MKP) – nem tudta meggyőzni a lépés helyességéről, illetve állítólag nem tárt eléjük sem konkrét bizonyítékot Mojziš bárminem? bűnösségét igazolandó. Sőt saját pártjában, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióban (SDKÚ) is akadt ellenző, nem is akárki: Ivan Šimko honvédelmi miniszter. A kormányban a visszahívás ellen szavazott, így Mojziš első körben a helyén maradt. Šimkónak azonban mennie kellett, Dzurinda rövid úton leváltotta, a közvélemény pedig alig bírta követni az eseményeket. Gyors lehetett ez a tempó a NATO-nak is, amely nem hivatalosan Szlovákiába küldte néhány megbízottját, megtudakolni az eset hátterét. Az atlanti szövetség többször kinyilvánította, hogy elégedettek mind a honvédelmi miniszter, mind Mojziš munkájával, mindketten élvezik a bizalmukat. Dzurinda mindennek ellenére nem hagyta magát, másodszori nekifutásra minimális többséggel (az újonnan kinevezett gazdasági miniszter, Pavol Rusko szavazatával, valamint még új honvédelmi miniszter hiányában) a múlt héten mégis elérte Mojziš menesztését. Az MKP és a KDH miniszterei továbbra is a döntés ellen szavaztak. A két párt nem tartja elfogadhatónak azt a "meciari”, illetve kommunista érát idéző módszert, ahogy a miniszterelnök minden konkrét bizonyíték, illetve feljelentés nélkül eltávolította az igazgatót. 

Változatos szövetségek

Az eset kapcsán kialakult kormánykoalíciós viszonyok nehezen értelmezhetőek. Olyan pártok fogtak össze, amelyekre – a kormány röpke egyéves múltjára visszatekintve – nem a legnagyobb egyetértés volt eddig a jellemző. Az MKP és a KDH a magyarkérdést illetően sokszor volt a múltban is ellenkező állásponton, sőt a kormánykoalíción belül éppen a KDH az az erő, amely még a magyarellenességtől sem riad vissza, klasszikus szavazótáborától sem idegen a nemzetieskedés. A másik oldalon az Új Polgár Szövetség (ANO) és az SDKÚ összeborulása még meglepőbb. Pár hónapja az SDKÚ–KDH egység stabilnak látszott, és az ANO tűnt a "leggyengébb láncszemnek”. Az abortuszvita (lásd:
Katolikus-liberális abortuszvita. Hetek, 2003. július 18.) kapcsán már szinte felbomlott a koalíció, akkor a kormányfő mellszélességgel a kereszténydemokratákat támogatta, végül az ANO időlegesen meghátrált; jelenleg a vitás kérdések ez ügyben elnapolva.

"A párt én vagyok"

A közvélemény számára most még inkább úgy tűnik, az ANO-nak nem az elvi politizálás a legfontosabb, hanem saját érdekei – leginkább Pavol Rusko pártelnöknek. A tavaly alakult párt egyébként is egyedül az ő személye köré épült fel. A volt médiamágnás nehezen mossa le magáról a gyanút, hogy a politikába gazdasági érdekeinek megszilárdítása érdekében lépett. Az ANO az egyszemélyes párt jelzőt még inkább kiérdemelte a közelmúlt döntéseivel. Ruskónak ugyanis nézeteltérése támadt a pártja által delegált Robert Nemcsics gazdasági miniszterrel, akinek szakmai hozzáértését és munkáját általában dicsérték, és a kormányfő is elégedett volt vele. (Az ő nevéhez fűződik például Szlovákia jelenlegi legnagyobb beruházása, a Nagyszombaton épülő Peugeot-gyár; ezért a befektetésért a lengyelek és a magyarok is versenyeztek). Ennek ellenére távoznia kellett a "főnökkel” való összezördülés után, majd Pavol Rusko magát látta legalkalmasabbnak arra, hogy a posztot betöltse, kinevezésére az elmúlt héten került sor. Nem létező szakmai előélete csak az egyik kifogás vele szemben, még pikánsabbá teszi az esetet az a tény, hogy miniszterré jelölése előtt gazdasági zsarolás vádjával eljárás indult ellene, amelyet végül az ügyész elvetett. Ennek ellenére nehezen nevezhető minden szempontból feddhetetlennek, a szlovák média reakciójában a "kecskére a káposztát”hangok eléggé erőteljesek. Az ANO által delegált közlekedésügyi államtitkárnak szintén személyes, illetve pártokokból kellett távoznia tisztségéből.

Olvadó kormánytöbbség

Minisztersége mindenesetre Dzurinda nagy szövetségesévé tette Ruskót, legalábbis a Mojziš-ügyben. A háttérben azonban akár közös gazdasági érdekek is lehetnek, ami még inkább megmagyarázná a hirtelen jött barátságot. A leváltott igazgató ugyanis rögtön megvádolta Dzurindát, miszerint egy korábbi gazdasági tender ügyében megkérte őt, hogy az általa vezetett hivatal lépjen vissza elutasító álláspontjától egy bizonyos cég javára, sőt ebben az ügyben megkísérelték megvesztegetni is. Állítását azonban eddig ő sem bizonyította, ugyanakkor Dzurindának az ügyben tanúsított viselkedése éppen a konkrétumok hiányában mindenféle találgatásra ad okot. Az MKP elnöke, Bugár Béla egy nyilatkozatában nem tudta kizárni, hogy akár gazdasági érdekekre vezethető vissza a leváltás.

A kormányátalakítás, pontosabban a nem kívánt személyek ilyetén kiebrudalása azonban nehéz helyzetet eredményezett, amelynek még messze ható következményei lehetnek. A kormányból távozó három személy ugyanis visszaül a parlamenti padsorokba, ott pedig nem biztos, hogy az eddigi pártjukat támogatják majd, azaz nem biztos, hogy a kormányprogram értelmében szavaznak majd. Simko már tett is ilyen nyilatkozatot, miszerint nem érzi ezek után magára nézve kötelezőnek a kormányprogramot. A koalíciónak az országgyűlésben eddig éppen háromszavazatnyi többsége volt, így a kormánytöbbség a múlté. Ezután tehát minden szavazás előtt kérdéses lesz, hogy az említett honatyák (és persze a többiek is) miképpen voksolnak. Az októberi ülésen rögtön az új, Rusko helyére az ANO által delegált parlamenti alelnök személyéről kell dönteni, várhatóan ez lesz az első próba annak a kérdésnek a megválaszolására, amely egyelőre csak teoretikus, ám nagyon is reális alapokon nyugszik: kormányozható-e még – és meddig – ilyen formában Szlovákia?

Népszer? adóreform, népszerűtlen politikusok

Mindezek tudatában nem meglepő egy legutóbbi felmérés eredménye: a szlovák lakosság mintegy 87 százaléka kiábrándult a jelenlegi politikai és társadalmi helyzetből, a döntő többség sötéten látja a jövőt, sőt úgy véli, rossz irányba halad az ország. Ha a kormányfő és pártja számára e lesújtó vélemény sem volna elegendő figyelmeztetés, még sokatmondóbb a pártok népszerűségi mutatóinak alakulása: az SDKÚ népszerűségi indexe már a 7 százalékot sem éri el(!), ezzel hetedik a pártok listáján, míg a Szlovák Kommunista Párt (akik tavaly épp csak átlépték a parlamenti küszöböt) mintegy 10 százalékkal az előkelő negyedik helyre jött fel. Az már nem is meglepő, hogy a két ellenzéki, a Fico, illetve a Meciar vezette "nagypárt” magasan vezetik a mezőnyt, és együtt több mint 40 százalékon állnak.

Egy esetleges előrehozott választásnak (amely elsősorban Robert Fico fő vesszőparipája – érthetően, hiszen a kommunistákat kivéve eddig egyedül az ő pártja nem volt kormányon, nyerési esélyei pedig jelenleg nagyon magasak), illetve parlamenti döntésképtelenségnek nemcsak a kormány, de az egész ország számára komoly hátrányos következményei lehetnek. Elfogadásra vár az adóreform tervezete, melyet a külföldi szakértők is nagyon pozitívan értékelnek, sőt Szlovákiát ebből a szempontból a térség egyik legvonzóbb államának kiáltják ki már most. Az egységes adókulcs (mind a személyi jövedelemadó, mind a társasági, mind az általános forgalmi adó 19 százalék lenne), a minden árura egységes áfa vagy az osztalékadó eltörlése olyan lépések, amelyek valóban vonzóak lehetnek a külföldi befektetők számára. Elfogadásra vár a megtakarításon alapuló nyugdíjreform tervezete is, valamint az államigazgatás átalakítása. Szlovákia tehát sokat veszíthet, ha ezek a tervezetek csak tervezetek maradnak. Sokat nyerhet ugyanakkor, ha a reformokhoz felelős, nem csak saját érdeküket néző politikusok is társulnak.



Szlovák EU-drukker a népszavazáskor. Előre haladva Fotó: Reuters

Olvasson tovább: