Kereső toggle

Gyorsuló klímaváltozás Európában

Kaphatunk hideget-meleget

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Esik, nem esik, hideg van, meleg van – szélvihar, áradás, szárazság, erdőtűz. Naponta jönnek az aggasztó időjárási hírek a világ minden tájáról. Szélvihar Franciaországban, legutóbb árvíz Olaszországban, most pedig Angliában pusztít az ár: úgy tűnik, Európa nagy részén ugyanaz a forgatókönyv. Alaptalan pesszimizmus, vagy tényleg visszafordíthatatlan időjárási változásnak vagyunk tanúi? Az amerikai Time magazin szakemberekre hivatkozva azt állítja, hogy a helyzet ennél már csak rosszabb lesz.



Hullámverés a francia partoknál. Újabbak jönnek Fotó: Reuters

A kutatók szerint az ok közismert: a súlyos levegőszennyezés, és az általa okozott üvegházhatás. A levegőbe kerülő nagy mennyiség? szennyező gáz – például széndioxid és metán – az atmoszférában megrekedve globális felmelegedést okoz. Az, hogy éppen a Franciaországban tavaly karácsonykor versailles-i kastélykert fáit kitépő vihar, vagy a múlt heti angliai áradás közvetlenül ennek tudható-e be, egyelőre komoly vita tárgya a szakértők között is. A legtöbben azonban egyetértenek, hogy a szélsőségesnek nevezett időjárási jelenségek egyre gyakoribbak, és hogy a következő száz évben drasztikus változás fog beállni a világ éghajlatában. 

Európában például sokkal több eső fog esni, ami nagy áradásokat okozhat északon, míg délen éppen ennek ellenkezője, az elsivatagosodás fenyeget. Az Alpok gleccserei megolvadnak, pusztító árrá válva, Spanyolország és Olaszország egyes területeit viszont sivatagi szárazság sújtja majd, míg Svédországon akár tornádók söpörhetnek végig. Délen a szárazság nagy kiterjedés? termőterületeket tehet sivataggá; északon Lappföld és Szibéria tundrái eltűnhetnek. A Földközi-tenger szintje 2050-re akár fél métert is emelkedhet, elárasztva a part menti területeket, ahol ennek következtében egész madárfajok halhatnak ki. 

A változás egyébként valóban jelentős mértékű, hiszen a klímaváltozással foglalkozó nemzetközi szervezet adatai szerint a 21. században a globális hőmérsékletváltozás elérheti a 6 Celsius-fokot – ez tízszer gyorsabb változást jelent, mint ami az elmúlt száz évben végbement ezen a területen. 

A tudósok szerint nem sokat tehetünk: még ha az egyes országok eleget tennének is az üvegházhatást csökkentő megállapodásoknak – amire egyébként igen kevés az esély –, az sem lenne elég a klímaváltozás megelőzésére. A helyzet komolyságát mutatja a 27 európai éghajlatszakértő által a múlt héten kiadott úgynevezett Acacia-jelentés is, amely szintén a globális felmelegedés visszafordíthatatlanságára figyelmeztet, legalábbis ami a következő száz évet illeti. Ezért aztán jelen pillanatban nem is tudnak jobb megoldást ajánlani, mint hogy igyekezzünk hozzászokni a változó körülményekhez. Érdemes talán beszerezni jelentősebb készletet viharálló esernyőkből, no meg nem ártana néhány pár elegáns gumicsizma sem – de praktikus viselet lesz az esőkabát is. Természetesen ennél komolyabb lépéseket is lehet tenni az alkalmazkodásra. A jelentés készítői többek között a potenciális árterületeken való építkezés betiltását javasolják Észak-Európában, illetve a vízkészletekkel való takarékoskodást délen. Martin Perry, a Kelet-Angliai Egyetem tudósa, az Acacia-jelentés egyik készítője a Time tudósítójának elmondta: mintegy ötven javaslatot tettek a globális éghajlatváltozásra való felkészülésre. Perry szavai szerint ma már elengedhetetlen, hogy megtegyük az első lépéseket az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra. 

Hágában november közepén 160 ország képviselői gyűlnek össze, hogy felmérjék: mennyit haladt a világ az 1997-es kiotói megállapodás megkötése óta, amelyben a világ kormányai ígéretet tettek, hogy 2012-re az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 5,2 százalékkal csökkentik az 1990-es szinthez képest. A cél elérésétől még igen távol vagyunk, és könnyen lehetséges, hogy a hágai konferencia résztvevői egymásra mutogatva keresik majd a felelősöket. A gázkibocsátás drasztikus csökkentéséért kampá-nyolók attól tartanak, hogy a csökkentés helyett az alkalmazkodásra irányuló lépések hangsúlyozása csökkenti majd a legnagyobb légszennyezők, Japán és az Egyesült Államok politikai felelősségét. 

Tom Wigley coloradói kutató felhívja a figyelmet, hogy a klímaváltozás egyúttal átrajzolhatja Európa politikai térképét is. A változások Európában – és az egész világon – a legszegényebb területeken okozzák a legnagyobb károkat, és a gazdagabb városi területeken a legkisebbeket: a száraz területek még szárazabbak lesznek, ahol pedig túl sok a víz, ott még több lesz. Az afrikai szárazság növekedésével Európában meg fognak jelenni a "felmelegedési menekültek", akik az éhínség elől keresnek menedéket északon. Mellettük megérkeznek majd a déli területek más "lakói" is, mint például a malária, a trópusi náthaláz, az agyvelőgyulladás. A vízkészlet felmelegedése és a gyakori áradások a kolera terjedésének kedvezhetnek. 

A kérdés egyik legérdekesebb oldala, hogy a globális felmelegedés eredményeként – egyes kutatók szerint legalábbis – globális lehűlés is várható. A sarki jég megolvadása ugyanis hideg áramlatokat juttat a tengerekbe – érvelnek a globális lehűlés teóriájának szószólói –, kihűtve az Észak-Európa éghajlatát enyhítő meleg tengeráramlatokat, amilyen például a Golf-áramlat. Steve Hall angol óceánkutató így foglalja össze a lehetséges bizarr következményeket: "Az egyik pillanatban mediterrán napfényben sütkérezünk, a következőben pedig jéghegyek úsznak majd a La Manche csatornán." Mielőtt azonban bárki is kétségbe esne, leszögezi: egyelőre elég kevesen hiszik, hogy akár száz éven belül is megtörténne egy ilyen radikális változás. Egyesek még az Acacia-jelentés következtetéseinek helytállóságát is megkérdőjelezik, hiszen az éghajlatváltozás meglehetősen bonyolult jelenség, a rendelkezésre álló adatok sokszor ellentmondásosak és zavarosak. Viszonylag rövid ideje állnak rendelkezésre például rendszeresen mért hőmérsékleti adatok, és bár a világ éghajlatának története igen hosszú, az ember ehhez képest eddig csak pillanatokat tanulmányozott belőle. Abban azonban minden kutató megegyezik, hogy a Föld éghajlata jelentős változás előtt áll, amelyre mindenképpen fel kell készülnünk.


Olvadó óriásgleccser

Izlandon nemsokára eltűnhet Európa legnagyobb gleccsere – ha továbbra is a mostanihoz hasonló ütemben csökken kiterjedése. Bár a Breidamerkurjokull visszahúzódását általában véve a felmelegedés okozza, szakértők szerint ezúttal nem emberi oka van a jelenségnek, hanem természetes folyamatról lehet szó. 

Az Izland déli részén található Breidamerkurjokull a tudósok megfigyelése szerint már a huszadik század kezdete óta egyre kisebb. Visszahúzódása nyomán akár több ezer hektár termő- és lakóterületet nyerhetnek majd vissza a jégfolyótól.

A 22 kilométer széles gleccser a nála jóval nagyobb, mintegy 8100 négyzetkilométernyi nagyságú Vatnajokull fő folyója. A Breidamerkurjokullt már 1903 óta tüzetesen tanulmányozzák – térképészek ekkor figyelték meg, hogy a vége alig néhány száz méternyire húzódik a tengertől. Azóta három alaposabb tanulmány mutatta ki – 1945-ben, 1965-ben és 1998-ban –, hogy a gleccser egyre kisebb: ma már mintegy nyolc kilométerre fekszik a tengertől. A tudósok úgy vélik, tíz éven belül annyira visszahúzódik, hogy több ezer kisebb jégdarabra töredezik szét. Dr. David Evans, a Glasgow-i Egyetem szakértője megállapította, hogy a gleccser egy fjord fölött húzódik, és valószínű, hogy lassanként bele fog omlani a fjordba. Dr. Evans szerint azonban semmi okunk arra, hogy pánikba essünk: a gleccser sorsa ezúttal nem köthető emberi mulasztáshoz vagy károkozáshoz. A Breidamerkurjokull az úgynevezett "kis jégkorszak" alatt terjedt ki a tengerpartig, és mivel azóta bizonyos mérték? természetes felmelegedés történt, ennek köszönhető mostani visszavonulása. Evans szerint 300 évvel ezelőtt a most gleccser borította part lakott és mezőgazdaságilag megművelt terület volt. A 18. század elején azonban az éghajlat hidegebbre fordult, és a területet a Vatnajokullból kiáradó hatalmas jégfolyók árasztották el, eltemetve az útjukba eső legelőket és házakat. 

Dr. Evans magyarázata szerint a "kis jégkorszak" mintegy 200 évig tartott, Izlandon 1890-ben érve el csúcspontját – a Breidamerkurjokull ekkor került legközelebb a tengerparthoz. A lehűlés azonban megállt, és ahogy a klíma az elmúlt száz évben egyre melegedett, a gleccser is mind feljebb húzódott. "Amit látunk, az nem a globális felmelegedés következménye, hanem a természetes folyamatoké" – véli Dr. Evans. Éppen ezért az sem kizárt, hogy egy későbbi újabb lehűlés következményeként a gleccser egyszer csak visszaszerzi korábban már meghódított, de egy időre elhagyott területét.

Olvasson tovább: