Portugálok az Angliát éltető zászló előtt. Büszkék hazájukra
Fotó: Reuters
Hogyan fér össze a nemzeti válogatottak iránti rajongás a nemzetek feletti unió
hűvös internacionalizmusával? Miért tartotta fontosnak az Európai Labdarúgó
Szövetség, az UEFA, hogy külön konferenciát rendezzen a nemzeti válogatottak
jövőjéről, miközben a nagynev? olasz, angol vagy spanyol futballklubok ma már csak
mutatóban tartanak egy-két hazai játékost? Egy liverpooli kutató szerint a válasz
elsősorban a pénz: amíg a nemzetek közötti versenyek minden eddiginél nagyobb
bevételeket hoznak, addig a több mint 200 országban játszott és így "globális
nyelvként" is működő labdarúgásban szabad utat kaphatnak a hazafias érzelmek.
Amelyek nem utolsó sorban "fájdalomcsillapítóként" is szolgálnak a nemzeti
valutájukat elvesztő, határok nélkülivé vált európai uniós országok polgárai
számára.
A franciák vagy a németek könnyedén beletörődtek abba, hogy másfél év múlva
megszűnik a frank és a márka mint fizetőeszköz, elfogadják, hogy a nemzeti
parlamentek fölé létrehozzanak egy összeurópai kormányt, lemondanak akár az
önálló haderőről is. De próbálja csak egy politikus felvetni, hogy a nemzeti
tizenegy, mondjuk, a gallkakasos mez helyett az unió csillagkoszorújával fusson ki a
zöld gyepre
A nemzeti csapatok jövőjéről rendezett konferenciát az UEFA 1999 őszén Genfben. A
tanácskozáson felszólaló Gerhard Aigner, a nemzetközi szövetség főtitkára
büszkén állapította meg, hogy a "futball sohasem volt olyan népszerű Európában,
mint ma. A fejlődés 20 éve tart, és elsősorban a televíziókkal kialakított sikeres
együttműködésen alapul, valamint azon a tényen, hogy a futball korábban soha nem
látott hatást gyakorol a közvéleményre, aminek következtében kiszélesedett a
kereskedelmi partnerek köre is."
Mivel a nagy üzletből elsősorban a vezető európai klubcsapatok részesedtek,
felmerül a kérdés, hogy szükség van-e még a nemzeti csapatok közötti
mérkőzésekre? – tette fel a kérdést Aigner, aki egyértelművé tette: gazdasági
és politikai okokból egyaránt fontosnak tartja az országok közötti mérkőzéseket.
"Semmi nem egyesíti úgy egy ország lakosságát, mint a nemzeti válogatott" –
mondta. Szerinte a nemzeti szenvedélyek szabadon áradnak a válogatott meccseken: "A
nemzet együtt ünnepel és együtt szenved csapatával."
Az összeurópai politika számára tehát a futballnacionalizmus ideális terep a
"különbözőség az egységben" uniós jelszó demonstrálására. Egy határok
nélküli, egységes európai szuperállamban a nemzeti azonosulásra egyre kevesebb
lehetőség nyílik, ezért is fontos, hogy a sport, elsősorban a labdarúgás mintegy
"levezesse" az emberek érzelmi szükségét – érvelnek azok, akik a jelenlegi
keretek megtartása mellett voksolnak. Az EURO 2000 kontinensbajnokság eddigi viharos
sikere igazolni látszik ezt az álláspontot.
A sport mint a tömegszórakoztatás és a tömegmanipulálás fóruma amúgy régi
találmány: már a római arénákban is számontartották a különböző –
függetlenséggel nem rendelkező – provinciák hírességeit, a fogathajtókat (lásd a
Ben Hur cím? film emlékezetes kocsiversenyét) vagy a távoli stadionokban feltűnt –
és életben maradt – harcosokat. Még a császárkor tetőpontján játszódó
Gladiátor cím? film főhőse is mint "Spanyol" tűnik fel a Colosseumban, jóllehet
Hispánia tartomány aligha jelentett bármit is a hős rajongói számára.
Nemkívánatos tizenegyek
Érdekes kérdés, ami szintén felmerült a genfi UEFA-csúcson, hogy az immár 51
tagállamból álló európai szövetség miként tudja fenntartani a kis és a nagy
futballnemzetek közötti hagyományos egyenjogúságot. A kelet-európai
rendszerváltást követően létrejött új államok igyekeznek a zöld gyepen is
felhívni a figyelmet magukra. Látványos példája ennek a jelenlegi tornán Szlovénia
csapata, akik szívós munkával elérték, hogy az alig tízéves ország válogatottja
kijusson az Eb-re. A szlovének sikeres bemutatkozásán felbuzdulva már a
függetlenséget még el sem nyert koszovói albánok is bejelentették, hogy saját
csapattal kívánnak indulni a következő Európa-bajnokságon.
Az ellenpélda az Eb persona non gratájának tekintett Jugoszlávia válogatottja
lehetne, akik, miután a selejtezőcsoportból továbbjutottak, teljes európai bojkottal
találták szemben magukat. Az Eb-felkészüléshez csak a Távol-Keleten jutott
edzőpartner, miközben az Európai Bizottság politikusai mérlegelték, hogy adhatnak-e
beutazási vízumot a jugoszláv labdarúgóknak és sportvezetőknek. Bár Jugoszlávia
kizárására nem került sor, valószínűnek tűnik, hogy az UEFA visszatartja az Eb-re
kijutott csapatoknak járó tekintélyes jutalmat, jóllehet a "plávik" a puszta
részvételért is legalább 6 millió német márkára (mintegy 900 millió forint)
lennének jogosultak.
A sokszorosára növekedett televíziós bevételekből az UEFA összesen 150 millió
márkát (21 milliárd forint) oszt szét az Eb-re kijutott nemzeti válogatottak
között. Már most tudni lehet, hogy a 2004-es portugál kontinensbajnokságon ez az
összeg tovább emelkedik, miután az UEFA 800 millió márkáért adta el a mérkőzések
közvetítési jogát.
Részvénytársaságok ligája
A pénz megöli a futballt – állítja az amerikai Time magazin Eb-összállításában
a legendás francia labdarúgó, Michel Platini. Egy honfitársa, az Angliában játszó
David Ginola ezzel szemben úgy véli, hogy a hatalmas összegek körforgása csupán a
valódi piaci keresletet tükrözi, amely a csúcsfutball iránt világszerte
megmutatkozik.
A Time összeállításából kiderül: az elmúlt évben három klubcsapat, a Manchester
United, a Bayern München és a Real Madrid is 100 millió dollár feletti éves
bevételre tett szert. Legtöbbet az angol együttes kasszírozta, kereken 165 millió
dollárt (46 milliárd forintot). Egy exkluzív televíziós szerződésnek
köszönhetően, amelyet júliusban készülnek aláírni Nagy-Britanniában, az angol
első osztályú bajnokság 20 csapata három éven keresztül összesen évi 1 milliárd
dollár (280 milliárd forint) jogdíjhoz jutna.
Ilyen bevételek mellett telik a sztárjátékosok szintén csillagászati fizetésére
is, amelyet a sokjegy? számok miatt az egyszerűség kedvéért heti összegben szoktak
megadni. Eszerint a húsz legjobb európai futballista egyenként átlagosan heti 50 ezer
dollárt keres (14 millió forint), de a Juventus csatára, Alessandro Del Piero és a
Real Madrid balszélsője, Steve McManaman esetében ez az összeg eléri a 100 ezer
dollárt is.
A nagycsapatok közül több egyszerűen részvénytársasággá alakult az utóbbi
években: az olasz Lazio 1998-ban lépett ki a tőzsdére, míg az angol klubok közül
már tíznek a részvényeit lehet jegyezni.
Miután a klubok ilyen hatalmas pénzeket fizetnek játékosaiknak, érthető, hogy
igyekeznek korlátozni számukra a válogatott mérkőzéseken való részvételt. A
jelenlegi szabályok szerint a nemzeti szövetségi kapitányok felkérésére a
klubcsapatok kötelesek a válogatott kerettag játékosokat évente akár húsz
alkalommal is elengedni. Ráadásul a válogatott edzőtáborozásainak és
mérkőzéseinek idejére a kluboknak kell állniuk a játékosok fizetését és a
szintén tetemes összeg? biztosítását is. Lennart Johnson, az UEFA elnöke egy
példával magyarázta el ezt a gyakorlatot a Time újságírójának. "A norvég
válogatott játékosai között többen futballoznak angol vagy német csapatokban –
mondja Johnson. – Ha a Norvég Labdarúgó Szövetségnek kellene állnia e játékosok
fizetését, pillanatokon belül csődbe mennének."
A válogatott tétmérkőzések számát nem tudják a klubok befolyásolni: az egyre
több nemzeti csapat indulása miatt nő a selejtező mérkőzések száma a
kontinentális viadalokon – az EURO 2000 esetében például nem kevesebb, mint 230
mérkőzésre került sor, mielőtt kialakult volna a döntő 16 fős mezőnye.
Kérésükre azonban az UEFA felvetette, hogy a jövőben radikálisan korlátoznák,
esetleg el is törölnék a tét nélküli – úgynevezett barátságos – országok
közötti mérkőzéseket. A gyakorlat már ma is az, hogy a klubok legdrágább
játékosaikat sérülés, vagy más kifogás miatt nem engedik el az ilyen
mérkőzésekre.
A politika nem csak a nemzeti tizenegyek jövőjét érinti, hanem a klubcsapatokét is.
1995-ben született meg az Európai Bíróság Bosman-döntés néven ismert ítélete
arról, hogy a futballisták az unión belül szabadon szerződhetnek, és a klubok nem
állíthatnak fel korlátokat a külföldi nemzetiség? játékosok maximális
számáról. Az ítélet a munkaerő határok nélküli szabad áramlásának alapelvére
hivatkozott.
A döntés eredményeként a nagycsapatok mini "világválogatottakká" váltak, míg
a szegényebb bajnokságok elveszítették vonzerejüket a klasszis játékosok számára.
Az amerikai hetilap arra is felhívja a figyelmet, hogy a korlátok nélküli
játékoskereskedelem következtében a klubok igyekeznek már 9-10 éves korban hosszú
távra leszerződtetni a tehetséges gyerekeket. A hajdani rabszolgapiacok mintájára
kialakult a harmadik világban is egy futballista feketepiac, ahonnan fillérekért hoznak
Európába kipróbálni játékosokat. Akik nem válnak be, azokra az utca vár: sokszor
annyi pénzt sem kapnak, hogy hazautazhassanak.
2000. 06. 17. (IV/25)
