Román örömünnep Bukarestben az angolok elleni győzelem éjszakáján. A nemzet
büszkesége Fotó: Reuters
A romániai helyhatósági választásoknak feltűnően sok győztese van. Először is
győztes a legnagyobb Iliescu-féle párt, hiszen magasan ők szerezték a legtöbb
polgármesteri posztot szerte az országban, Bukarestben pedig övék az összes kerületi
polgármesteri szék. Ehhez képest mégsem egyértelm? győztesek, mert noha a második
forduló előtt még biztosnak tűnt, hogy jelöltje lesz a főváros főpolgármestere,
ez a poszt mégiscsak a második helyről induló demokrata politikusé lett.
Akkor inkább a Petre Roman vezette demokraták a fő győztesek? Igen, legalább annyira,
mint Iliescuék, hiszen a polgármesteri helyeket tekintve a második helyet szerezték
meg az országban, és övék Bukarest első emberének pozíciója. Legyőzték saját
eddigi szövetségeseiket, a jelenlegi kormánykoalíció összes többi pártját, de
mint országos másodikok, egész Romániát tekintve nem számíthatják magukat
győztesnek.
A harmadik helyezett a Szövetség Romániáért nev? formáció, Teodor Melescanu
pártja, utánuk a Nemzeti Liberális Párt. A liberálisokat az RMDSZ követi a
polgármesterek száma szerint, amelynek furcsa helyzetét érdemes külön elemezni. A
nagyobb pártok listáján utolsó helyre került a Corneliu Vadim Tudor vezette Nagy
Románia Párt, amely ugyan nem tudott igazán megerősödni, és szemlátomást el is
szigetelődött, de az Egységpárt elsüllyedésével egyedül maradt a szélsőséges,
de parlamenti szintet elérő formációk táborában – ez is egyfajta győzelem. E
gazdag listán, azon belül a középmezőny alján tehát ott szerepel a "különleges
párt", az RMDSZ, amelyben a legkeményebb belső vita várható a választások
mérlegéről. Itt működik a legintenzívebben egy olyan belső ellenzék, amely mindent
megtesz annak érdekében, hogy a helyhatósági megmérettetés győzelem helyett teljes
kudarcként mutatkozzon.
Pedig az RMDSZ a helyhatóságokban egyértelműen megerősödött: több a helyi
tanácsosa, több a megyei tanácsosa, sőt több a polgármestere is. A magyar szavazók
szinte minden általuk is lakott településen valóban választhattak: idén nagyon sok
volt a független magyar jelölt, egyes településeken magyar jelöltek indultak román
pártok színeiben is. Összességében a magyar népesség a képviselet alapszintjein az
RMDSZ mellett döntött. Abban a pillanatban azonban, amikor kiemelt települések kiemelt
vezetőiről volt szó, a Szövetség jelöltjei több helyen alul maradtak, és e
polgármesteri helyek elvesztése még azoknak a szemében is felér egy-egy vereséggel,
akik amúgy a Szövetséget a testületekben többségre segítették.
Székelyudvarhely: üzenet a Fidesztől
Jellemző erre az ellentmondásos helyzetre: Hargita megye két nagyvárosa, Csíkszereda
és Székelyudvarhely polgármestere független, a városi tanácsok azonban szinte 100
százalékig RMDSZ-esek. Ez mindenképpen jelzi, hogy a Szövetségen belüli
előválasztások ellenére nagyon fontos pontokon nem sikerült igazán jól eltalálni
azt a személyiséget, aki a választóknak vonzó. Egyébként a legdühödtebb
kampányháború éppen Székelyudvarhelyen zajlott, a már korábban is függetlenként
polgármesterkedő Szász Jenő és az RMDSZ ellenzék szemében a megalkuvók táborában
politizáló Antal István között. Eleve furcsa volt, hogy Szász függetlenként indult
az újraválasztásért, miközben az ellenzéki, de mégis RMDSZ-en belüli Reform
Tömörülés alelnöke. Az itteni kampány egyik legkülönösebb mozzanata pedig az
volt, hogy a két forduló között egy lakossági fórumon a magyar kormány prominens
képviselője, Németh Zsolt külügyi államtitkár egyértelműen a jelenlévők
értésére adta: annak örülne, ha a független Szász Jenőt választanák.
Nos, ez a gesztus valóban meglepő és szokatlan még akkor is, ha a fideszes politikusok
sűrűn hangoztatják baráti kapcsolataikat egyes RMDSZ-en belüli csoportokkal és
politikusokkal. Németh Zsolt egyébként még azzal is megerősítette Szász Jenő
pozícióját, hogy a polgármesteren keresztül üzente meg a város lakosságának: a
magyar kormány négymillió dolláros támogatást hajlandó áldozni a vitatott
csereháti épületegyüttes visszavásárlására azoktól a román apácáktól, akiknek
a román kivitelező a kilencvenes évek közepén átjátszotta a létesítményt. Erről
a bejelentésről azóta is zajlanak a viták, valóban elhangzott-e, és így hangzott-e
el, mindenesetre Cserehát rettenetesen fájó pontja az ottani lakosságnak, a
megaláztatás és a becsapottság szimbóluma, és ha valaki erre a sebre gyógyírt
kínál, az máris megnyerte az udvarhelyieket. (Hetek, 1999. július 17., Székelyföld és a román titkosszolgálat)
Marosvásárhely: elszalasztott lehetőség
Érdekes módon a választások után a vezetés leváltását nem Udvarhelyen hirdették
meg először, hanem Marosvásárhelyen, nyilván azért, mert itt érte a legnagyobb
csalódás a romániai magyarokat. A higgadt megfigyelő számára persze világos, hogy
az RMDSZ, vagy ez esetben fogalmazhatunk így is, a marosvásárhelyi magyarság ezt a
szavazást nem június 18-án vesztette el, hanem már két héttel korábban, amikor
mindöszsze 170 szavazat kellett volna Fodor Imre újraválasztásához. De lehet a
vereség időpontját még korábbra tenni, valamikor a kampány kezdetére, arra a
pillanatra, amikor a megyei RMDSZ-elnök, Kincses Előd a hosszú belső viták és
bonyolult egyezkedések után mégsem azt a jelöltlistát tette le a választási
irodánál, amelyben az ügyvezető elnökséggel megállapodott, és ezzel olyan csatát
robbantott ki, amelynek a végén az országos testületek megbízott elnököt neveztek
ki a helyére.
De talán már ott eldőlt Marosvásárhely sorsa, amikor Kincses Előd sikertelen
kísérletet indított a Szövetség Kongresszusán, hogy megszerezze a szövetségi
elnöki posztot, ezután pedig végképp megromlott viszonya az RMDSZ vezetésével.
Biztosra vehető, hogy ha a Szövetség belső élete kevésbé zaklatott, akkor a
szavazók is nagyobb kedvvel vesznek részt az első fordulóban. Nem így történt, a
második fordulóra pedig olyan erőszakos nacionalista összromán nemzeti kampány
zúdult a marosvásárhelyi magyar polgármesterre, ami a román szavazókat valóban
lázba hozta. És noha a magyarok hatezerrel többen mentek el szavazni Fodor Imréért,
mint az első fordulóban, ez sem volt elég.
Marosvásárhelyen a nagy kérdés most az, mennyire "kolozsváriasodik" el a város,
illetve mennyire "funarosodik" Dorin Florea, az új polgármester. A jelek nem túl
biztatóak. A román prefektus teljes gátlástalansággal vezette lejárató kampányát,
sőt: az államhatalom és a törvényesség helyi képviselőjeként habozás nélkül
törvényt szegett: a románok mozgósítása nemcsak a kampánycsend alatt, hanem végig
a szavazás napján is tovább folytatódott. Florea sikeresen ültette be a román lakók
agyába, hogy ha leváltják a magyar polgármestert, azzal történelmi tettet hajtanak
végre.
Miközben a 90-es események óta, a véres összecsapás kijózanító hatásaként,
eddig a város román lakosainak többsége is nyugodt, békés együttélésre
törekedett, ezekben a hetekben a marosvásárhelyi románokat érezhetően elkapta a
vágy, hogy győzzenek a magyarok felett – függetlenül bármiféle politikai elvtől
és gyakorlattól. A prefektus kampánya azt a küldetéstudatot erősítette a város
románságában, amely a hetvenes évek intenzív betelepítési politikájának volt
része: akik a hegyeken túlról ide kerültek, azt a történelmi hivatást teljesítik,
hogy románná tegyék az erdélyi vegyes településeket. Florea megválasztása ennek az
1918 óta tartó, de Ceausescu idején igazán felerősödő folyamatnak a győzelme a
románság szemében: ha a polgármester román, a város is román. Az új polgármester
azt nyilatkozta ugyan egy magyar lapnak, hogy az öszszes marosvásárhelyi polgármestere
lesz, de a győzelmet ünneplő, román zászlókat lengető, nemzeti jelszavakat
skandáló tömegnek a főtéren azt mondta: Ti vagytok Marosvásárhely.
A megrongált marosvásárhelyi szobor – legalábbis tudósításom elkészültéig –
azonban mégiscsak áll, a magyar polgármester által megálmodott kétnyelv? két
kultúrát mozgósító nyár eleji ünnepségsorozat, a Marosvásárhelyi Napok
rendezvénye mégiscsak beindul, remélhetően annak jeleként, hogy ebben a városban,
ahol románok és magyarok egyaránt megtapasztalták, milyen kegyetlen következményei
vannak egy etnikai konfliktusnak, a választási fordulat sem ugraszthatja megint össze
az együtt élő nemzeteket.
Kolozsvár: fogynak a magyarok
Hasonló okokkal magyarázható Funar újabb győzelme Kolozsváron. A választások
éjszakáján nyilvánvaló volt, hogy a szélsőséges polgármestert a megyeszékhely
lakótelepeinek románsága szavazta vissza a polgármesteri székbe, megint csak teljesen
függetlenül attól, hogy a Funar ellen szövetkező román pártok mit üzentek nekik. A
választások előtt, a kampánycsend során itt is zajlott a propaganda, azzal a bugyuta
mesével riogatták az embereket, hogy ha a Funar elleni román jelölt győz, akkor
mindenkinek meg kell tanulnia magyarul, nem lehet majd román nyelven oktatni az
iskolákban, még a gyári dolgozó is elveszti állását, ha nem tudja a kisebbség
nyelvét. Más közegben ez az otromba hazudozás nyilván saját kiagyalói ellen
fordította az embereket, de Kolozsvár otthontalan románsága számára mindez igaz
volt, vagy ha nem is volt igaz, számukra ezek a szövegek jelentik annak igazolását,
miért is volt értelme idekerülniük nekik vagy szüleiknek a Havasalföldről vagy
Moldvából.
Funar fő szimbóluma a románok erdélyi otthonteremtésének: nemzeti színre festett
padjai, a zászlódísz állandósítása, az újabb és újabb emlékművek és
emléktáblák mind-mind azt szolgálják, hogy a román korszak előtti város e jelek
révén román várossá alakuljon, ahol az is biztosan érezheti magát, aki a regáti
kisfaluból idekerülve eddig nyomasztó érzések közepette, elveszetten kerülgette egy
egészen másfaja kultúra jelképeit, épületeit, szobrait. Hogy ennek a folyamatnak
mekkora a sikere, nagyon egyszerűen lemérhető abból, ahogy Kolozsvárott (is) csökken
a magyar lakosság, és e szavazás után feltehetően még inkább elveszíti reményét,
hogy városában valaha megint otthon érezheti magát.
2000. 06. 24. (IV/26)
