Kereső toggle

Nyílt levél egy tévéműsor ürügyén Vitray Tamáshoz

Kedves Vitray Tamás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nem vagyunk ugyan bemutatva egymásnak, de azért bátorkodom Önt zavarni, mert föltételezem,
hogy ismeri a nevemet – esetleg még olvasott is tőlem valamit.

Az nemcsak afféle captatio benevolentiae, komolyan is gondolom, hogy Ön az ország
legelső tévé-személyiségeinek egyike. Számomra a legnagyobb, de ez magánügy. Jó pár
évtizede egyszer azt mondtam: a Vitray nemcsak kikacsintani tud rám a képernyőről –
erre más is képes –, de vissza is tud kacsintani. Vagyis az én reagálásomra válaszol,
és ettől hihetetlenül intim viszonyba kerül velem, a tévénézővel. Valóban régi
barát, családtag, vendég a lakásomban, a kommunikáció szinte kétirányúvá lesz.

Mindezek után, remélem, nem fog csodálkozni, miért nem értem én, miképp adhatta a
személyiségét, arcát olyan riporthoz, ami a Napkeltében múlt vasárnap elhangzott a
Hit Gyülekezetével kapcsolatban. Eddigi munkái során azt tapasztaltam, hogy Ön készülni
szokott, most úgy látszott a Hit Gyülekezetéből nem készült föl. Valaki megemlítette
a "nem történelmi" egyház lapját, a HETEK címűt. Ismeri a lapot? Olvassa? Vagy
legalább néhány példányt átlapozott? Nagyon nyitott, kulturált, jól szerkesztett
lap, és az anyagát nem a gyülekezeti közlemények teszik ki. Liberális szellemű, magától
értetődően. Nem bálványozhatja a fönnálló hatalmat egy olyan szervezet, amely a
hatalom állandó zaklatásainak, üldözésének van kitéve. Mi baja a hatalomnak a Hit
Gyülekezetével? A válasz legalább olyan bonyolult lenne, mintha azt akarnám megmagyarázni,
hogy Kövér László titkosszolgálati miniszter úr számára miért létezik 1999-ben még
mindig "zsidókérdés", holott már Radnóti Miklós is megmondta, nem zsidókérdés
van, hanem antiszemita-kérdés.

A HETEK-be magam is írok néha, mert ezek a fiúk (nem azonosak azokkal a fiúkkal)
tisztelettel fölkértek rá, és elküldtek mutatóba néhány lapot. Elolvasván úgy döntöttem,
hogy ide írnom nem lenne szégyen. A társaságot meg onnan ismerem, hogy meghívtak egy
esküvőre. A barátom, aki meghívott (maga nem tagja a gyülekezetnek, a fia a tagja,
aki nősült), nem hatalmazott föl rá, hogy leírjam a nevét, de ismert személyiség.

Ott voltak az örömszülők mindkét részről, nyomát sem láttam annak, hogy a
gyerekeik elfordultak volna tőlük. Voltak ott barátok, rokonok, a gyülekezethez tartozók
és azon kívüliek. Kirekesztésnek még a szellőjét sem éreztem. A hangulat oldott
volt, vidám, bohókás; zenéltek, verset mondtak, igét is hirdettek, közben vicceltek,
jó nagyokat nevettek.

Látott már igazi hasszid esküvőt? A hasszidok is vidámak, nem búvalbéleltek, mint némely
"hagyományos egyházak" hívei a szertartás idején. Ezek a gyülekezetiek Jézust
idézték: Ha pedig néhányan összegyűltök az én nevemben, én köztetek leszek. És
ha köztünk van Jézus – mondták ők – szomorkodhatok-e? Nincs-e okom nevetni, örülni?

Apám azt mondta: Nem hallgatsz rám, mert nem hiszed el, hogy én megtapasztaltam, azért
tudom. Te is meg akarod tapasztalni. Tedd, ha akarod. Majd megtapasztalod magad, és rájössz,
hogy igazam volt. Ez az attit?d szinte minden kamasz életében bekövetkezik. Nem hisz
az öregeknek, csak a saját tapasztalatának. Keres valamit, valami mást, valami csak
neki valót, és belebotlik, mondjuk a Hit Gyülekezetébe. (Nem drogba, nem alkoholba,
nem bűnözésbe, nem szexuális eltévelyedésbe.)

Ha a szülő úgy viselkedik, mint az én barátom, hogy elfogadja a fia választását,
nem fog elszakadni tőle se a fia, se a menye, se az unokái. (Nota bene: nászútra is
mentek, oda, ahová ők akartak, nem oda, ahová a szülők befizették őket.) Ha én
fiatalon a Hit Gyülekezetét választanám, és otthon csak szemrehányásokat kapnék érte,
csak annak a közösségnek a gyalázását kellene hallgatnom, akiket saját szabad
akaratomból választottam, én is elkerülném a szülői házat.

Ha a gyerek szakít a szülőkkel, biztos, hogy a Hit Gyülekezete mosta át az agyát?
Azt föl sem tételezzük, hogy a szülők is elronthatnak valamit? Azt mondja a magyar
paraszt, hogy szülni a tehén is tud. Így igaz. Gyereket szülni biológiai folyamat –
a legtöbb nő passzívan engedi megtörténni az elkerülhetetlent. Gyereket nemzeni még
könnyebb. Ha valaki biológiailag szülő lett, még nem jelenti azt, hogy szociológiai
értelemben is szülő. Hogy tud gyereket nevelni, szocializálni, fölkészíteni az életre.

Micsoda elfogultság föltételezni, hogy mindig a panaszkodó szülőnek van igaza?! (Az
általános, mondhatnám országos vélekedésről beszélek.) Nem ismerős ez a mentalitás
a politikából? Aki másként gondolkodik, mint én, az vagy ellenség, vagy manipulálták.
Átmosták az agyát. Elmebeteg. Közönségesebben: hülye.

Ne gondolja, kedves Vitray Tamás, hogy közöm van a Hit Gyülekezetéhez. Ordas ateista
vagyok. Tizennégy éves koromban (a már átélt második világháború után) döntöttem
úgy, hogy az az Isten, aki mindentudó és mindenható létére megengedte ezt, nem lehet
jó Isten, csak gonosz. Gonosz istent pedig én nem szolgálok! Inkább nem hiszek benne.

Isten nélkül nehezebb élni, és nehezebben értelmezhető a létezés. De azért, köszönöm,
megvagyok. És az Univerzumról sem tudok kevesebbet, mint a hívők. Hogy akkor miért
beszélek a Hit Gyülekezete védelmében? Mindig annak az érdekében szólok, akin az
ostor csattan. Ez már az én különbejáratú, ateista erkölcsi rendszeremből adódik.


Szeretettel üdvözli

Kertész Ákos



(A Napkelte utólag megszólalási lehetőséget biztosított a fenti levélben említett
panaszos szülők gyermekei – valamennyien harminc körüli, családos fiatalemberek –
számára is. – A szerk.)

Olvasson tovább: