Hetek.hu

"Okosító tabletta"

Somorjai László — Thu, 02 Feb 2012 14:20:23 +0100

Olajokat, növényi kivonatokat tartalmazó étrend-kiegészítők gyártásának legkorszerűbb módja a Capsugel- technológia révén történik, amely dr. Nádor-Virág Anikó gyógyszerész szerint lehetővé teszi, hogy a termékek hatóanyagai akár éveken át megőrizzék kedvező tulajdonságaikat. A NutriLAB Omega 3 nevű étrendkiegészítőt például ilyen technológiával állítják elő.

Sokszor hallani, hogy az Omega 3 valamiféle „okosító" csodaszer. Miről is van szó?

- Nem csodaszer, ez csak egy marketingfogás. A halolaj tartalmazza az Omega 3-at, azt a telítetlen zsírsavat, amelynek az emberi szervezetre való élettani hatása egyre ismertebbé válik: többek között csökkenti a vér koleszterinszintjét, segíti az egészséges szívműködést, a megfelelő vérnyomás beállítását és az optimális trigliceridszint kialakítását. Kétségtelen azonban, hogy a telítetlen zsírsavak nélkülözhetetlenek az idegrendszer és az agy normális működéséhez is, ezzel magyarázzák, hogy segítik a gondolkodást, és javítják az ember kedélyállapotát. Egyes pszichiáterek előszeretettel javasolják halolaj rendszeres szedését depressziós betegeik számára. Ráadásul itt úgynevezett esszenciális zsírsavakról van szó, amelyeket az emberi szervezet magától nem tud előállítani, ezért kívülről kell őket bevinni - ugyanúgy, mint a vitaminokat.

Hogyan tegyük?

- Természetes és mesterséges módon egyaránt. A számunkra fontos telítetlen zsírsavakat a folyami halakban hiába keresnénk, ezért a karácsonykor elfogyasztott ízletes halászlé sem alkalmas ennek pótlására. A tengeri halakban azonban megtalálható, ezért az egyik megoldás az ÁNTSZ ajánlása szerint az, hogy hetente egyszer tengeri halat fogyasztunk. Ez akár egy tengerihal-konzerv elfogyasztását is jelentheti.

Kimutatták, hogy azokban az országokban, amelyekben gyakran fogyasztanak tengeri halat (például Japánban), az érrendszeri betegségek aránya nagyságrenddel kisebb, mint Magyarországon.

A másik megoldást a kapszulában forgalmazott Omega 3 jelentheti. Az alkalmanként bekapott Omega 3 „bogyó" preventív hatású, krónikus esetben azonban naponta érdemes szedni. Káros mellékhatásai nincsenek, szedése korhatártól független, és nem lehet túladagolni.

Mindezt „Capsugel" kivitelben. Megmagyarázná?

- Ez a legkorszerűbb, prémium kategóriás eljárás, melynek során a hatóanyagot zselatinkapszulába helyezzük el. A növényi kivonatokból, olajokból, zsírokból álló étrendkiegészítők azonban az oxigén jelenlétében bomlanak, oxidálódnak. Gyártáskor a kapszulába mindig kerül annyi oxigén, amennyi elindítja a bomlási folyamatot. Az oxigéntől a halolaj ugyanúgy avasodik, mint a hűtőgépbe tett szalonna. A „megromlott" halolajjal pedig éppen ellentétes hatást érünk el, mint amit szeretnénk.

Mi a megoldás?

- A Capsugel lényege, hogy az oxigént a kapszulából kivonják, és teljesen semleges hatású, a levegőben is megtalálható nitrogénnel cserélik ki. Nincs oxidáció. Biztonsággal tárolható a készítmény akár éveken át úgy, hogy a hatóanyaga nem változik meg.

Még nem elég gömbölyű

Munkatársunktól — Thu, 02 Feb 2012 14:20:06 +0100

A csoportmérkőzéseken mutatott teljesítményt alapul véve akár igazi bravúrra is számítani lehetett férfi kézilabda-válogatottunktól a szerbiai Európa-bajnokságon. Végül meg kellett elégednünk az eredeti célkitűzéssel, vagyis a nyolc közé jutással.

A „halálcsoportban" kiválóan teljesített Mocsai Lajos csapata: ikszeltünk az oroszokkal és a vb-bronzérmes spanyolokkal, majd gigászi küzdelemben győztük le az olimpiai, világ- és Európa-bajnok franciákat. Ez utóbbi mérkőzést még sokáig emlegetni fogják a sportág szerelemesei. „Mindig fantasztikus dolog sikert elérni. A csapatunk 150 százalékkal küzdött, igaz, sokszor volt szerencsénk is. Ezzel együtt megérdemelten nyertünk, ilyen közönség előtt könnyebb tűzbe jönni. A folytatásban ugyanilyen meccseket fogunk játszani, de nem szabad elbíznunk magunkat. A küszöb elé léptünk" - nyilatkozta teljes joggal a mérkőzés legjobbjának választott Fazekas Nándor, aki 48 százalékos hatékonysággal védte a magyar kaput.

A csapat ezzel harmadik helyen találta magát középdöntős csoportjában, a magyar szurkolók pedig megkezdték népvándorlásukat Újvidék felé. A Fazekas által emlegetett küszöböt azonban nem sikerült átlépnünk. Az egyértelműen erősebb Izland ellen, és a verhető, de nagyszerű napot kifogó szlovénokkal szemben sem sikerült a bravúr. Talán más lett volna a helyzet, ha a három megerőltető csoportmeccs nem vesz ki ennyit Ilyésékből, vagy ha Iváncsik Tamás nem sérül le, vagy Zubai Szabolcs nem izomszakadással játszik az oroszok elleni találkozótól fogva. A horvátok elleni utolsó középdöntőbeli mérkőzésen a 14 gólig jutó Császár Gábor és az időszakonként a franciák elleni formáját idéző Fazekas csaknem megnyerte a mérkőzést. A társak azonban nem zárkóztak fel hozzájuk, ráadásul az utolsó másodpercekben Mocsai kapitány is végzetes hibát vétett: éppen akkor kért időt, amikor gólt szereztünk, ami a győzelmet és az ötödik hely valamelyikét jelentette volna, ha megadják. Így 24:24 lett a vége, és be kellett érnünk a nyolcadik hellyel. Ez ugyan az eredeti célkitűzésnek, vagyis a nyolc közé jutásnak megfelel, de az evés közben megjött étvágy kielégítetlenül maradt. Az elődöntőben egyébként a szerbek és a horvátok, valamint a spanyolok és a dánok küzdenek meg egymással.

A magyar válogatott következő megmérettetése az áprilisi olimpiai kvalifikáció lesz, a cél pedig természetesen: London.

Vízilabda: Eddig 100% siker

A magyar férfi vízilabda-válogatott csoportelsőként, százszázalékos teljesítménnyel jutott be a hollandiai Európa-bajnokság elődöntőjébe, ahol Montenegró legjobbjaival találkozunk. A magyar válogatott mind az öt mérkőzését jó játékkal megnyerve jutott túl a csoportküzdelmeken, az alapszakasz legerősebb ellenfelei közül sem a világbajnok olaszok, sem a görögök nem tudták igazán nehéz próba elé állítani a társaságot. „A csoportmeccseken nagyon nyugodtan, tényleg végig jól pólóztunk, eddig kivétel nélkül mindenki hozta az elvárhatót. Nagyjából összeállt a csapat, Kásás Tamás visszatérése is igen jót tett a csapatszellemnek, olykor már a medencebeli összekacsintások is mutatták, hogy minden rendben a vízben is. A fő cél persze a londoni olimpia, ám ehhez ez az Európa-bajnokság is jelentős állomás, fontos teszt, s azt mondhatom, ebben a válogatottban rengeteg érték és erő van, bármi lehet a vége" - nyilatkozta az MTI-nek Beck György csapatvezető, a Magyar Vízilabda Szövetség alelnöke.

Bejutott az elődöntőbe a női vízilabda-válogatott is, amely lapzártánk után a görögökkel küzd meg a döntőért. A legjobb öt közé kerüléssel azonban a csapat már biztosította helyét az áprilisi olimpiai kvalifikációs tornán.

Férfias apák

Pálfy Gyula — Thu, 02 Feb 2012 14:00:32 +0100

Ha valamikor, az apaság újrafelfedezésére ma mérhetetlenül hatalmas az igény. Ez lehet talán a lassan darabjaira hulló nyugati civilizáció lakóinak egyik utolsó mentsvára.

Apákról, apaságról filmet készíteni éppen ezért mostanában hálás dolog. Jókora ugyanis a kereslet rá, csakúgy, mint mindenből, amiből éppen hiány van. A bátorság emberei (Courageous) című alkotás ezúttal az amerikai rendőrök küzdelmeibe tekintve értelmezi újra ezt a tiszteletre méltó, évezredes hivatást.

A filmkészítő - és lelkészi szolgálatban is álló - Kendrick fivérek munkái világszerte közkedveltek, és a keresztény filmgyártás (mert van ilyen) zászlóshajójaként jutnak el sok hívő és nem vallásos családba egyaránt. Filmjeik egy-egy nagy gondolatot járnak körül, amelyekben a sztori hozzásegíti a nézőt az üzenet megértéséhez. Élő történetek, ügyesen megírt fordulatok, amelyekhez a jól megválasztott zenék hangulata is illeszkedik.

Az áttörést meghozó Óriásokkal szemben című filmben a valódi (vagyis változtatásokra képes) hitet egy iskolai focicsapat történetén keresztül láthatjuk; a Fireproof a házasság tűzpróbáit elemzi egy tűzoltóőrs mindennapjaival a háttérben; a mostani darab az apaságot, ennek hiányát, majd újramegtalálását emeli középpontba. Helyreállításfilmek ezek. Jól modellezik egyebek mellett azt, ahogy egy hajdan biblikus elvekre épült társadalom alapjai repedeznek. A fordulat nem reménytelen - azonban ehhez a sorsok egyenkénti, radikális változása szükséges. Másképp, mondjuk állami szintről, ez soha nem ment.

A helyszín most is a kisvárosi Amerika, melyet Európából gyakran mosolyognak meg, vaskalaposnak, sőt - nem kis óvilági gőggel - együgyűnek ítélnek. A szűkebb háttérben egy újabb férfias közeget ismerhetünk meg, a bűnüldözők munkáját. A rend őreinek harca a törvényszegés áradatával szemben már önmagában szimbólumértékű. Mert a jó apa is ezt teszi: időnként járőr, máskor harcos, és bíróként is helytáll - hisz nem csak védelmeznie kell a családot, de küzdenie mindennemű romlással szemben... és közben döntéseket hoznia.

A nyugati világban (meglepő, de már mi is idetartozunk) az elhagyott anyák nevelte fiúgyermekek nagy százaléka kanyarodik a törvényszegés útjára. Ők is stabilitásra vágynak, és példaképet keresnek, de azt többnyire bandák farkasfalkáiban találják meg. És nem csak a filmbeli kisvárosban. A főszereplő négy rendőr az apafogalom korunkbeli változatait mutatja be. Van köztük elvált, megkeseredett férfi, és kamasz gyerekkel küzdőből kettő is. És ott a rendőrőrs újonca, a „véletlen apa", aki már a közös gyermek megszületése előtt megszökött a felelősség elől, és magára hagyta kedvesét. A főszereplők etnikumukban is nagyjából leképezik az amerikai társadalom sokszínűségét. Fehér középosztálybeli, csonka családban felnőtt fekete, spanyol ajkú bevándorló - együtt a hivatás kovácsolta testvériségben, de külön-külön a maguk családi küzdelmeiben. Aztán a rendező (Alex Kendrick) játszotta Adam hirtelen elveszíti kisebbik gyermekét, majd a fájdalmon idővel túljutva mélyen átértékeli az apai hivatás felelősségét - és lehetőségét. Ziccer ez mindenkinek, aki valaha is „magzatoknak lesz atyja". S bár kegyetlenül fáj az elvesztett gyermek emléke (megindító jelenet, mikor az elmulasztott keringőt Adam utólag, egyedül pótolja be, képzeletben forgatva meg a lányát), elvaduló fiával új alapot épít. Sőt az egész gyülekezet előtt tesz egyfajta fogadalmat, ami olyan tömör és pátoszmentesen szép, hogy ez a jelenet magában is hasznosítható lenne akár szülői értekezleteken vagy klubokban, nevelési tanácsadókon és börtönökben nálunk is. „Én azonban, és az én házam az Úrnak szolgálunk" - fejeződik be a film a megoldást jelentő bibliai idézettel és a sárga seriffcsillag közelképével.

Hihetetlen család

Horváth Ágnes — Thu, 02 Feb 2012 13:40:16 +0100

Minka Disbrow az elmúlt több mint nyolc évtized alatt sok időt töltött azzal, hogy azon gondolkodott, vajon mi lett azzal az édes kisbabával, akit tinédzserként örökbe adott. Tizenhat éves volt, amikor barátnőjével együtt ismeretlen támadók megerőszakolták őket, és Minka tizenhét évesen életet adott egy Betty Jane-nek elnevezett kislánynak. Szülei úgy vélték, a legjobb az lesz, ha örökbe adják a kislányt, bár Minka a szíve mélyén nagyon szerette volna megtartani a kisbabát. Mindössze egy fekete-fehér fotó maradt róla, amit azóta is féltve őriz a most százéves asszony.

Az erőszak kegyetlensége érdekes módon különös gyengédséget ébresztett a lányban a kisbaba iránt, és mindig reménykedett, hogy egyszer viszontláthatja. Minka holland bevándorlók gyermekeként sok időt töltött a dél-dakotai tejgazdaságokban, ahol annak idején a családja letelepedett. Mostohaapja nem volt híve annak, hogy munka helyett az iskolában töltsék el a gyerekek a napot, miközben a farmon olyan sok a munka, így Minka csak nyolc osztályt végezhetett el. Egy nyári napon, 1928-ban piknikezni ment egy csapat lány, és ebéd után a tizenhat éves Minka és barátnője, Elizabeth sétálni indultak hagyományos hosszú ruhájukban. Hirtelen megjelent mellettük három férfi - és mindkettőjüket megerőszakolták.

A lányokat szigorú szabályok szerint nevelték, és úgy tudták, a kisbabákat a gólya hozza, így nem tudták, hogyan is mondhatnák el, ami velük történt. „Nem tudtuk, mit tegyünk. Nem tudtuk, mit mondjunk. Így aztán, amikor visszamentünk a többiekhez, nem mondtunk semmit" - emlékszik vissza Minka Disbrow.

Telt-múlt az idő, és Minka teste kezdett megváltozni. Amikor mostohaapja és anyja felfedezték, hogy terhes, elküldték egy „megesett" lányoknak fenntartott lutheránus otthonba. Minka tizenhét évesen egy szőke, gödröcskés arcú kisbabának adott életet, akinek a Betty Jane nevet adta. Szíve szerint megtartotta volna, de tudta, a szülei nem engednék vissza az újszülöttel a farmra. Megtudta, hogy egy gyülekezeti pásztor és a felesége éppen örökbe szándékoztak fogadni egygyermeket, és Minka azt remélte, ők olyan otthont tudnak majd biztosítani a kislánya számára, amit ő nem tud megadni neki. „Annyira szerettem azt a kisbabát. A legjobbat akartam neki" - vallja meg az asszony. Nem találkozott a pásztorral és a feleségével, még a nevüket sem tudta meg. Mindössze egy hónapig dajkálhatta a kislányát, de aztán éveken keresztül érdeklődött utána az örökbefogadó központon keresztül, hogy megtudja, hogy van a lánya. A központ hűségesen válaszolgatott is neki, de egy vezetőségváltás után ez a kapcsolat megszűnt.

Minka férjhez ment, két gyermeke született. A férje gyümölcskereskedő volt, a háború alatt pilótaként szolgált, ő maga pedig dolgozott varrónőként, volt selyemárus, majd egy iskolai kávézólánc menedzsere lett, amelynek Rhode Islandtől egészen Minnesotáig dolgozott. Végül letelepedtek Észak-Kaliforniában, nem messze San Diegótól, a tengerparton. Május 22-én azonban továbbra is minden évben megemlékezett arról, hogy született egy lánya, akit nem ismerhetett meg.

2006-ban ezen a napon az akkor kilencvennégy éves Minka szívéből egy fohász szállt fel: „Istenem, bárcsak megengednéd, hogy csak egyszer láthassam! Megígérem, hogy nem fogom feldúlni az életét, és többé nem zaklatom őt!" Július másodikán megszólalt a telefon: egy férfi kereste Minkát Alabamából, és a múltjáról akarta kérdezgetni. Minka először nem tudta mire vélni a kérdéseket, és le akarta tenni a telefont, de akkor a férfi azt kérdezte, nem akar-e beszélni Betty Jane-nel.

Kiderült, hogy a kislányt egy norvég származású pásztor és a felesége nevelte fel, most Ruth Lee-nek hívják, férjhez ment, hat gyermeke született. Tisztában volt azzal, hogy örökbefogadott gyerek, de nagyon boldog gyerekkora volt. Hetvenéves korában kezdte el keresni a biológiai szüleit, amikor egy szívprobléma miatt az orvos a családja egészségügyi hátteréről kérdezte, amiről ő persze semmit nem tudott. Az egyik fia, Brian eldöntötte, hogy segít neki, és kikérte a dél-dakotai bíróságtól az édesanyja örökbefogadási papírjait. Egy 270 oldalas papírköteget kapott, amiben benne volt az erőszakról felvett jegyzőkönyv és több kézzel írt levél is egy bizonyos Minka Disbrow nevű fiatalasszonytól, aki a kisbaba után érdeklődött. Ezután felment az internetre, hogy találjon legalább egy Disbrow nevű hozzátartozót. „Először azt hittem, olyasvalakit keresek, aki már nem él" - számolt be Brian Lee. „Aztán elállt a lélegzetem, amikor az internet kiadta a nevet és a telefonszámot. Egy pillanatra a lélegzetem is elállt."

Egy hónappal később az akkor hetvenhét éves Ruth Lee és fia, Brian Lee Kaliforniába repültek, és megérkeztek Minka lakásához, kezükben egy hatalmas virágcsokorral.

Anya és lánya életükben először látták egymást szemtől szembe, és nem győztek csodálkozni a rokon vonásokon. Egyforma volt a kezük, hasonló volt az ízlésük... Igyekeztek bepótolni az elmúlt hetvenhét évet, fotóalbumokat nézegettek, hogy lássák azokat a családi eseményeket, amelyeken nem vehettek részt. „Olyan volt, mintha sosem váltunk volna el" - mondja Minka. „Mintha mindig is egy család lettünk volna."

A két család azóta sokszor találkozott, igyekeznek a lehető legtöbb időt együtt tölteni. Minka meglátogatta az unokáit és dédunokáit Wisconsinban és Texasban. Nemrég betöltötte a századik születésnapját, ez alkalomból azt tervezik, hogy az egész család összegyűlik majd tavasszal Alabamában, hogy együtt ünnepeljenek. Minka először csak a barátainak beszélt erről, és a gyülekezetében mondta el a család újraegyesítésének csodálatos történetét. A századik évforduló adta az apropót ahhoz, hogy a család a nyilvánosság elé tárja a hihetetlen találkozás történetét, és azóta több lap is megírta Amerika-szerte.

Az idén már nyolcvankét éves Ruth „szürreális, de egyben csodálatos élménynek" nevezi a történteket, mintha csak egy gyönyörű álom lenne az egész. Meglepte, hogy Minkának milyen sok vonása öröklődött, hiszen Minka nyolcvanhét éves koráig dolgozott, és ma is ellát feladatokat a lakóközösségében, és Ruth szerint ez az aktivitás és munkaszeretet az unokáiban is észrevehető. Diana Huhn, Minka Disbrow hatvanöt éves lánya elmondta, úgy érzi, ez a találkozás olyan űrt töltött be az anyja életében, amit addig semmi más nem tudott betölteni. 2006 júliusáig sötét árnyként borult ennek az éles eszű, kifinomult, ragyogó asszonynak a kék szemeire. „Sosem láttam még az édesanyámat ilyen boldognak" - mondja most örömmel Diana.

Évszázadnyi alkotó élet

Becski Leonóra — Thu, 02 Feb 2012 13:20:15 +0100

Százöt év még történelem tekintetében is hosszú idő, hát még emberi léptékkel mérve. Egy évszázadot felölelő élet sok mindent lát, tapasztal, igazán bölccsé teheti az embert. Érhetik sikerek, de tragédiák, kudarcok is a törékeny életet. Mégis vannak emberek, akik képesek felülkerekedni a reménytelenségen, a kilátástalanságon, pozitív hozzáállással és kitartó küzdelemmel. Ilyen ember volt Eva Zeisel, a világhírű keramikus-tervező is.

A december végén százöt évesen elhunyt tervezőnőt magyar származása ellenére itthon csak szakmai körökben ismerik, pedig a The New York Times olyan zseniális és korszakalkotó formatervezők közé sorolja a személyisége és a munkássága révén, mint Mary és Russel Wright vagy Charles és Ray Eames. Azt gondolhatnánk, hogy a hírnévhez elég volt a tehetsége és a tudása, csakhogy a nemzetközi sikeréhez a történelem által felállított akadályokat is kellett még leküzdenie: börtönt, emigrációt, szegénységet.

Striker Amália Éva vagyonos és kiemelkedően tehetséges értelmiségi családba született 1906 novemberében. Az asszimilálódott zsidó család feje, Striker György, jól menő textilgyárat üzemeltetett, míg anyja, Striker Polányi Laura, történészként szerzett doktori diplomát a Budapesti Egyetemen, amivel nőként úttörőnek számított Magyarországon. Anyja később elismert történész, politikus és feminista lett az Egyesült Államokban. Nagybátyjai is nagyszerűen kamatoztatják tudásukat a természettudományok területein: Polányi Károly szociológusként és közgazdászként ér el eredményeket, míg Polányi Mihály fizikokémikusként és filozófiatudósként válik ismertté. Éva unokatestvére, Polányi János (Polányi Mihály fia) kémiai kutatását pedig Nobel-díjjal tüntették ki 1986-ban.

Az adott családi körülmények között azt hihetnénk, hogy a kis Éva szintén a természettudományok felé vonzódik, de érdeklődése más irányt vesz: festeni szeretne. Ezért a Szilágyi Erzsébet Fasori Gimnázium után a budapesti Képzőművészeti Akadémiára jelentkezik. Azonban egzisztenciális jövőjét szem előtt tartva, illetve a magyar népi kerámiaművészettől ihletetten három szemeszter után az akadémiát otthagyja, és beáll fazekasinasnak Karapancsik Jakab műhelyébe, ahol (az anyai tradíciót folytatva) ő lesz az első nő Magyarországon, aki fazekasszakmunkás-oklevelet szerez. Ezek után mindent megtesz, hogy látóköre bővüljön és formavilága gazdagodjon: 1925-ben ellátogat egy párizsi szakkiállításra, ahol az art decót felváltó modern irányzatokkal, és az akkor feltörő modern iparművészek és ipari tervezők munkáival találkozik. Végül nem is annyira az art deco díszítettsége, inkább a Bauhaus stílusa és Le Corbusier alkotásai keltenek benne nagy benyomást. Igaz, később az akkori letisztult modern stílust, amelyért akkoriban rajongott, túlságosan ridegnek tartja, és úgy érzi, hogy inkább gátolta saját kifejezőeszközeinek kibontakozását. Párizsból visszatérve, inspirációkkal feltöltődve több kerámiakollekciót készít és állít ki Budapesten, amellyel a magyar és külföldi majolikagyárosok érdeklődését is felkelti. 1928-ban meghívást kap Németországba, a Schramberger Majolikagyárba, ahol étkészleteket, asztali tárgyakat tervez.

A munka elvállalása nagy lépés volt számára, nemcsak földrajzi értelemben. Az eddig korongozó fazekasként alkotó Éva innentől kezdve valódi ipari formatervezőnek számított, hiszen a kézműves-gyártó munka helyett csupán a tervezéssel kellett foglalkoznia. Az itteni évek alatt készített tervein egyértelműen a Bauhaus letisztult, ám szögletes, kicsit merev stílusa érvényesül. Ambíciói azonban nem tudnak lenyugodni: Berlin és Ukrajna után, ahol saját stílusát és lehetőségeit keresi, a Szovjetunióba látogat, ügyvéd bátyját követve, aki Sztálin meghívására dolgozik ott mint külföldi szakértő. Éva ekkor már férjével, a lengyel származású Alex Weissberggel érkezik, ám rövid házasság után elválnak. Dolgozik Leningrádban és Ukrajnában, tervezőként, illetve gyárellenőrként. De memoárjaiban a kiemelkedő pozíció ellenére inkább akkori felismeréséről tesz említést. Az excári majolikagyárakban eltöltött idő rádöbbenti, hogy a régi korok stílusait, ahogyan ő fogalmaz: a lírai vonalvezetést akarja ötvözni a modern, letisztult formákkal, szemben az akkori avantgárd irányzatok merev és szögletes, minden finomságot nélkülöző dizájnjától.

A művésznőt sikerei elismeréseként 1935-ben a szovjet kerámiaipar művészeti igazgatójának nevezik ki. Egy évvel később koholt vádak alapján, amely szerint részt vett egy Sztálin elleni merényletben, tizenhat hónapra bebörtönzik. A büntetés nagy részét magánzárkában tölti, menekülését anyja, illetve németországi barátai közbenjárásának, többek között Albert Eisteinnek köszönheti. Később gyerekkori barátja, Arthur Koestler író részben Éva élményeire alapozva írja meg a Sötétség délben című antisztálinista regényét.

A sztálini börtönből szabadulva Bécsbe érkezik, itt ismerkedik meg az ügyvéd és szociológus Hans Zeisellel, akivel 1938-ban egybekelnek. A náci megszállás miatt azonban letelepedés helyett előbb Manchesterbe, majd az Egyesült Államokba menekülnek.

Sürgősen munkához kell látniuk, mivel zsebükben a családi legenda szerint mindössze hatvannégy dollár lapul. Az érkezésüket követő második napon Éva a New York-i közkönyvtárak ipari szakjegyzékeiben majolika- és üveggyárak után kutat. Több gyár foglalkoztatja, a General Mills, a Rosenthal China, majd 1939-ben a brooklyni Pratt Institute-ban helyezkedik el tanárként. Pedagógiája újszerű: a kerámiát az ipari formatervezés szemszögéből oktatja, szemben az addig bevett kézművesfoglalkozásokkal. 1940-ben a New York-i Modern Művészetek Múzeuma (MoMA) közreműködésével a pennsylvaniai Castleton China porcelángyár egy étkészlet-kollekciót rendel tőle. A „Museum" kollekciót, amelyet 1946-ban kiállítanak a MoMA-ban, a művészetkritikusok lelkendezve fogadják, pedig az addig megszokott, burjánzóan díszített, túlrészletezett porcelánok mellett az egyszerű vonalvezetésű és friss formatervezésű étkészlet az amerikai közönség számára először idegennek tűnik. Mindenesetre Éva - aki az első női kiállító a múzeum történetében - ezzel a kiállítással nemzetközi ismertséget szerez. Ezután neves amerikai cégek kapui nyílnak meg előtte.

Ezekben az években családja is bővül, két gyermeknek ad életet: lányuk, Jean 1940-ben, fiuk, John Zeisel 1944-ben születik. Házasságuk az ötvenes évekig meglehetősen viharos. A két testvér a mindennapos veszekedéseket, folyamatos vitákat mindkét szülő domináns személyiségével magyarázza a Throwing Curves: Eva Zeisel című dokumentumfilmben.

Az anyaság nagy befolyást gyakorol művészi látásmódjára is: megjelennek a gömbölyded formák, a lekerekített élek, az organikus sziluettek, mindaz, ami a természet hullámzását és finomságát követi. Étkészleteinek darabjai nem egymás mellett álló sokszorosított darabok együttese, hanem kiegészítik egymást, és formailag egy családot alkotnak. Művészfilozófiájához tartozik, hogy a szépség és a praktikum ötvöződjön egy tárgyon belül, valamint hogy egy tervező csak olyan tárgyakat tervezzen, amelyeket használ a hétköznapok során.

1954-ben távozik tanári pozíciójáról és a tervezéssel is felhagy egy időre. Egy fémvázas fotel, amellyel szabadalmi díjat nyer, és néhány, gyűjtőknek tervezett minikollekció - ez a két évtizedes szünet termése. Az ipari tervezéshez a nyolcvanas évek elején tér vissza. Az akkor született tárgyaival addigi munkásságának lényegét ragadja meg: tárgyai sokkal kifejezőbbek, organikusabbak, érettebbek, és a terveivel sikert sikerre halmoz az akkor már a hetvenes évei közepén járó asszony. Neve ekkor már fogalom a dizájn történetében, még életében több retrospektív kiállítást szerveznek korábbi munkáiból a nagyobb múzeumokban, főként Amerikában, Washington D.C.-től San Diegóig.

Visszatérésekor több neves amerikai cég, többek között a Chantal, a Nambe és a Signature számára tervez poharakat, étkészleteket, kerámiákat és szanitereket. Hosszú távollét után először 1983-ban látogat Magyarországra. Ittléte során a Zsolnay-gyár és a Gránit-kőedénygyár számára is készít rajzokat. Munkásságáért 1986-ban a Magyar Köztársaság Csillagrendjével, 2004-ben, kilencvennyolc évesen a Magyar Köztársaság Érdemrendjének középkeresztjével tüntették ki. Ugyanebben az évben a Magyar Iparművészeti Egyetem címzetes egyetemi tanárává választja. 2005-ben az Egyesült Államok Cooper-Hewitt-életműdíját ítélték neki.

Eva Zeisel sokoldalú tehetség volt. Formatervezése kiterjedt olyan területekre is, amelyek nem kapcsolódnak szervesen a kerámia-, illetve üvegművészethez. Saját tervezésű bútorok gyártását indította el, továbbá csillárokat, képeket, szőnyegeket készített, olyan tárgyakat, amelyekkel egy modern, letisztult, ugyanakkor finom, lágy vonalakkal rendelkező belső teret lehet kialakítani. Alkotásainak formáiban, színvilágában nemegyszer a magyar népművészet elemei is visszaköszönnek. Humoros formamegoldásai derűt és kedvességet kölcsönöznek bájos tárgyainak, így a használóinak is.

Haláláig, 2012. január 1-jéig aktívan élt és dolgozott. Bútorai, edényei, készletei, formatervezett tárgyai a mai napig megvásárolhatók. Unokája segítségével három éve elindította honlapját, munkájáról, dizájnelméletéről több könyvet is írt, börtönmemoárja pedig feltehetően ez évben jelenik meg.

Életművének fő darabjait ma több vezető múzeum állandó gyűjteménye mutatja be: a New York-i MoMA, a Metropolitan Múzeum, a New-York Historical Society, a londoni British Múzeum és a Victoria and Albert Múzeum, emellett a magyar Iparművészeti Múzeum is őriz néhány Eva Zeisel-tárgyat.

Interjú Jávor Benedekkel, az LMP új frakcióvezetõjével

Szobota Zoltán — Thu, 02 Feb 2012 13:13:00 +0100

A karácsonyi „odaláncolós" tüntetés óta egészen a múlt heti kongresszusig egy belharcokban vergődő párt képe alakult ki a médiában az LMP-ről. Meg tudták győzni a szimpatizánsaikat, hogy csak egy rutin családi veszekedés hangjai szűrődtek ki a szomszéd szobából?

- Tapasztaltunk aggodalmat, sokan ajánlották fel a segítségüket, hogy folytathassuk az utat, amin karácsonykor elindultunk. A rendelkezésünkre álló adatok alapján nem volt érzékelhető elidegenedés a párttól a támogatóink körében.

Schering Gábor kiszivárgott, „hálószobatitkokat" is kiteregető levelei nem egykönnyen orvosolható problémákról beszélnek. Ráadásul milyen kohézió az - kérdezik sokan -, ahol ekkora kulcslyuk van a hálószoba ajtaján?

- Sosem segít a problémák őszinte rendezésében, mikor magánlevelek kerülnek nyilvánosságra, hiszen az abban szereplő megfogalmazások nem a nyilvánosságnak szólnak, hanem belső viták részei. Schering Gábor azóta már minden fórumon jelezte, hogy az elmúlt hetek párbeszédei és a kongresszusi döntések olyan előrelépést jelentenek, amelyek alapján ő is bizakodva tekint a jövőbe. Természetesnek tartom, hogy egy növekvő szervezetben, mely létrejötte óta folyamatos kampányüzemmódban működött, felszínre jönnek működésbeli zavarok, belső ellentétek. A kérdés inkább az, hogy tudjuk-e ezeket demokratikusan rendezni vagy sem. Szerintem ebből a szempontból jól vizsgáztunk: mind a belső szervezetünk, mind a tagság a megoldás irányába mozdult el.

Ön szerint ez a struktúra már véglegesnek tekinthető a választásokig?

- Előfordulhatnak még változások, de a kongresszuson látszott, hogy a tagság nem kívánta alapvetően megváltoztatni a struktúrát. Főleg a hatáskörök, felelősségi viszonyok tekintetében javítottunk a rendszeren, hogy megelőzhessük azokat a konfliktusokat, amelyek a nyilvánosságra került belső levelezésben is szerepeltek.

A kongresszust követő sajtótájékoztatón az LMP-n belüli irányzatok közötti kapocsként határozta meg önmagát. Milyen irányzatokra gondoljon az ember?

- Akár a szakpolitika, akár a szövetségi politika mentén léteznek máig fennálló nézetkülönbségek közöttünk. Vannak például, akik azt szorgalmazták, hogy egyszer s mindenkorra zárjuk ki az együttműködést a politikai pártok szélesebb körével, mások megengedőbbek lennének az együttműködésben a választásokig tartó időszakban. Szerintem megtaláltuk azt a kompromisszumos megoldást, amely mindenkinek elfogadható, és a tagság egésze számára vállalható, illetve képviselhető.

Úgy értesültem, hogy elsősorban a vidéki LMP-sek húzták be a féket a felmerült együttműködési lehetőségek hallatán. Meg tudja erősíteni, hogy ennek kapcsán Budapest-vidék ellentét alakult ki a párton belül?

- Mindkét vélemény jelen van a fővárosban és vidéken is. A vita tulajdonképpen arról szólt, hogy a tagságunk milyen stratégia mentén látja sikeresen és hitelesen képviselhetőnek azt az ökopolitikai programot, melynek képviseletére az LMP létrejött.

A kompromisszum értelmében fogalmazott úgy a napokban, hogy bár önállóan kívánják magukat megmérettetni, alkalmi együttműködésről azért még lehet szó más formációkkal. Az Ön olvasatában mi a különbség az alkalmi és a tartós együttműködés között?

- Alkalmi együttműködések, egyeztetett megmozdulások eddig is voltak a parlamenti munka során, akár a szocialista párttal is. Ami a parlamenten kívüli eszközöket illeti: a január 2-ai tüntetésen az Opera előtt az LMP is jelen volt sok másik politikai, ellenzéki szervezettel együtt. A kongresszus nem ezeket a lehetőségeket zárta ki, hanem az olyan formális és rendszerszintű szövetségkötést, mint például az Ellenzéki Kerekasztal munkájában való részvétel.

Legalább három közvélemény-kutató cég összesített adatai szerint az LMP az elmúlt másfél év alatt 27 ezer szimpatizánssal növelte támogatottságát. Ön szerint ez siker vagy kudarc?

- Mindenképpen siker az, hogy teljesen új politikai erőként, minimális erőforrásokkal jutottunk be az Országgyűlésbe, és stabilizálni, sőt növelni tudtuk a támogatottságunkat. A parlamentbe 7,5 százalékos eredménnyel kerültünk, a mostani kutatások eredményei viszont nagyjából 9 százalék körül mozognak. Elsődleges feladatunk az volt, hogy a tényleges napi parlamenti munkában mutassunk fel eredményt annak a 400 ezer választónak, akik nekünk szavaztak bizalmat. Szerintem ez megtörtént, így most a további bővülésre kell koncentrálnunk. Itt erősítenünk kell. Úgy látjuk, az önálló politikai arculattal való megjelenés az, ami a bizonytalanok táborából a legtöbb embert meg tudja győzni arról, hogy az LMP mellé álljon.

Kik az LMP célcsoportjai az Ön által említett négymillió választóból?

- Jelen pillanatban a körülbelül nyolcmillió magyar választópolgár kevéssel több mint fele nem választ magának pártot, nem menne el szavazni, elutasítja a politikát. Azt gondolom, hogy az ellenzéki pártoknak elsősorban ezt a csoportot kell megcélozniuk, és nem egymás választóit kell elvadászni, mivel az bizonyosan nem vezet majd az Orbán-kormány leváltásához. Ez a tömeg rendkívül heterogén, nagyon nehéz őket megszólítani, de ha sikerül nekik elmagyarázni, hogy az apolitikus magatartás még kiszolgáltatottabbá teszi őket, ha meg tudjuk őket győzni, hogy igenis létrejöhet közvetlen kapcsolat a politikai döntéshozók és az átlagpolgár között, akkor aktivizálni fogják magukat a közvetlen demokrácia gyakorlására.

Van egy nagyjából másfél milliós választói csoport is, azok, akik 2010-ben nem meggyőződésből, hanem protestszavazóként voksoltak a Fideszre, a nyolcéves szocialista kormányzás elleni tiltakozásuk kifejezéseként, de azóta nagyon mélyen csalódtak a Fidesz tevékenységében. Őket arról akarjuk meggyőzni, hogy a Fidesztől való elfordulásuk ne jelentse egyúttal a politikától való elfordulást is, hanem ellenzéki erőket támogassanak, hogy az Orbán-kormányt le lehessen váltani.

Az említett csoportok megnyeréséhez nem kellene gyökeresen mást csinálni, mint Schiffer András főnöksége idején? Ha, mint ígérte, a leköszönt frakcióvezető nyomdokain haladnak tovább, akkor mitől várja a nagyobb merítést? Van esetleg valami adu ász a zsebükben?

- Nem kívánunk radikálisan mást csinálni, mint eddig. De az az „Új ellenállás", amit december 23-án meghirdettünk, pont arról szól, hogy - miután a Fidesz formálissá tette az Országgyűlésben zajló munkát - a hangsúlyt a parlamenti politizálásról nagyobb mértékben kell áthelyezni a parlamenten kívüli eszközökre. Tervezünk flashmob-szerű, direkt akciókat, ami nem azt jelenti, hogy hetente a Parlament oldalához láncoljuk magunkat, de azt igen, hogy közvetlenül a köztereken mondjuk el a magunkét. A rendelkezésre álló eszközöket mindig az aktuális helyzethez igazítva fogjuk alkalmazni, a politikai véleménynyilvánításnak valamennyi erőszakmentes módja szóba jöhet.

Halálos felfedezés

Lukács András — Thu, 02 Feb 2012 13:00:27 +0100

Két hónapos kutatási moratóriumot és öncenzúrát hirdettek meg a múlt héten a Science és a Nature című lapoknak megküldött levelükben a világ legjobb virológusai azt követően, hogy egy amerikai és holland kutatócsoportnak sikerült a madárinfluenza minden eddiginél fertőzőbb új törzsét létrehoznia.

December végén a biológiai biztonságért felelős amerikai hivatal (National Science Advisory Board for Biosecurity-NSABB) azt kérte a kutatóktól, hogy a legnevesebb tudományos lapok, a Science és a Nature számára elküldött cikkeikből vegyék ki a kulcselemeket, vagyis hogy milyen lépések vezettek a halálos törzs megalkotásához ,és csak nagy vonalakban közöljék kísérleteiket. Első körben a kutatók és az újságok megegyeztek egy mechanizmusban, hogy az eredményeket hogyan bocsátják majd a megbízható kutatók és a közegészségügy rendelkezésére, de a terv végül hatalmas vitát generált. A publikálás ellenzői azzal érveltek, hogy nem elég, hogy sikerült előállítani a föld egyik legveszélyesebb vírusát, ezt követően még azt is közölni szándékoznak, hogy mi az ehhez szükséges módszer. A New York Times a kezdeti tárgyilagos tudósítások után az év utolsó napjaiban szerkesztőségi cikkben tört lándzsát amellett, hogy nem elég az adatok közlésétől elállni, hanem magát az új törzset meg kellene semmisíteni.

A szerkesztőségi cikk íróinak aggodalma érthető (a New York Times a legritkább esetekben szokott szerkesztőségi cikket írni biológiai kérdésekben), ha figyelembe vesszük az új vírus megváltozott képességeit.

A madárinfluenza vírusát (H5N1) először 1997-ben azonosították Hongkongban, amikor - átlépve a faji korlátot - hat ember halálát okozta. A vírus az ezt követő években újra és újra felbukkant, többnyire olyan helyeken, ahol nagy létszámban tartottak baromfikat, ez kell ugyanis ahhoz, hogy a vírus az emberre is „átugorjon". A megjelenés óta eltelt tizenöt évben a vírus mindössze csak mintegy 500 embert fertőzött meg, ezek közel felénél azonban a fertőzés halálos volt. Ez az arány váltott ki olyan félelmet a szakértőkben, hogy az Egyesült Királyság egy esetleges madárinfluenza-járvány elleni védekezés jegyében néhány éve több mint 60 millió adagot „spájzolt" be a Tamiflu nevű antivirális gyógyszerből. (Ennek egy részét végül a sertésinfluenza ellen használták fel, sikerrel.) A magas halálozási arány ellenére eddig megnyugtató volt, hogy a vírus csak ritkán lépte át a faji korlátot, és emberről emberre nem terjedt. Egyes kutatók, köztük az elhíresült kutatás vezetője, Ron Fouchier, a Rotterdami Egyetem professzora szerint, ha a vírus egy mutáción megy keresztül, alkalmassá válhat arra, hogy embereket fertőzzön meg.

A humán fertőzőképességet vizsgálva az Erasmus Egyetem és a Wisconsin-Madison Egyetem kutatói egy olyan törzset hoztak létre, amely menyétekben sokkal könnyebben terjedt, mint az eredeti törzs. Tekintettel arra, hogy az influenza szempontjából a menyétekben lehet a legjobban modellezni azt, hogy hogyan terjedne a vírus az emberekben, nagy lett a riadalom. Az amerikai és holland kutatóknak ugyanis állami pénzből sikerült előállítani azt, amitől eddig féltek: egy emberről emberre is terjedő madárinfluenza-törzset. Ezek után arra kell nagyon vigyázni, hogy ez az új törzs nehogy kikerüljön a laborból, illetve nehogy illetéktelen kezekbe - mondhatni elmékbe - kerüljön ez a tudás. Erre szolgál a meghirdetett két hónapos moratórium, illetve a beígért (ön)cenzúra, aminek eredményeként a kutatók közölni fogják ugyan a kutatás eredményeit, de a beszámoló kozmetikázott lesz. Ron Fouchier professzor bejelentése szerint minden tanácsot figyelembe vesznek majd adataik publikálásakor, és megpróbálják cenzúrázni azokat, de véleménye szerint „morális kötelességünk, hogy megosszuk az eredményeinket azokkal, akiknek fontos erről tudni". Hogy kinek is kell erről tudni, arról megoszlanak a vélemények.

Daniel Perez a Maryland Egyetem virológusa, a levél egyik aláírója szerint a két hónapos moratórium „csupán időkérés, amikor megvitathatjuk, hogy mit tegyünk". Perez szerint a kutatás haszna mellett eltörpül annak veszélye, hogy a laborból kikerült vírus járványt okoz, netalán egyesek a kutatásra építve biológiai fegyvert készítenek az új törzsből. Richard Ebright, a Rutgers Egyetem kémiaprofesszora és biológiaifegyver-szakértője szerint a bejelentés csupán PR-fogás, hiszen két hónap nem elegendő a biztonsági intézkedések meghozatalához. Ebright szerint az új vírust abba a legszigorúbb osztályba kell sorolni, amelyről az amerikai kormány mondja meg, hogy melyik laboratórium végezhet rajta kutatásokat. Ebbe az osztályba tartozik jelen pillanatban az Ebola, az antrax vagy például a pestist okozó Yersinia pestis nevű baktérium. A véletlen balesetek elkerülésének érdekében a professzor szerint arról is döntést kellene hozni, hogy ezen a víruson csak a legszigorúbb BSL-4 (Biosafety Level) biztonsági fokozatú laboratóriumokban lehet kísérleteket végezni. Az ilyen típusú laboratóriumokban az űrhajósokéhoz hasonlító túlnyomásos ruhát hordanak, és a fertőzések ellen zuhanyzással, UV-besugárzással védekeznek. Az eddigi kutatásokat a beszámolók szerint alacsonyabb osztályú, BSL-3 és BSL-3+ laboratóriumokban végezték.

A Gorilla ketrecében

Bugár Árpád — Thu, 02 Feb 2012 13:00:26 +0100

Az elmúlt hetekben a szlovák médiában a gorilla szó a leggyakrabban ragozott kifejezés. Utcai demonstráción gorillának öltözött civil aktivisták banánnal és tojással dobálják a parlament épületét, az egész politikai vezetés leváltását követelve. Mindez egy nyilvánosságra került titkosszolgálati ügyirat, a Gorilla-akta kapcsán zajlik, amelynek hitelessége egyre inkább valószínűsíthető, és amely teljes valójában rántja le a leplet a politika és a gazdasági csoportok összefonódásáról, háttéralkuiról, a korrupcióról.

A Gorilla-aktát még decemberben tette fel az internetre egy oknyomozó újságíró, azóta lassan, de biztosan dagad a botrány, újabb és újabb információk kerülnek elő. Jelenleg még nehezen megjósolható, milyen hatással lesz ez a bő egy hónap múlva zajló parlamenti választásokra, bár az első közvélemény-kutatások már jelzik az irányt.

Az akta egy titkosszolgálati lehallgatási akció leirata még a 2005-2006-os évekből, a második Dzurinda-kormány idejéből. Állítása szerint ezekben az években egy pozsonyi lakásban találkozók zajlottak a nagyhatalmú Penta pénzügyi csoport egyik társtulajdonosa és különböző magas rangú politikusok között. A „baráti beszélgetéseken" aztán szó esett privatizációról, pénzmosásról, különböző döntéshozók megkenéséről, jutalékokról, személycserékről, sőt még a 2006-os választások utáni lehetséges koalíciókról is.

Jaroslav Haščák Penta-vezér a dokumentumok szerint személyesen Robert Ficóval tárgyalta, hogy kinek kivel kellene és lehetne kormányt alakítania. Emellett többször megfordult a lakásban Jirko Malchárek akkori gazdasági miniszter és Anna Bubeníková, az akkori Nemzeti Vagyonalap egyik vezetője is. Éppen ő a Gorilla-botrány első „áldozata", akit két hete menesztettek a Nemzeti Vagyonalap éléről (mivel a jelenlegi kormányciklusban már az első számú pozíciót töltötte be). Bubeníková a sajtóhírek szerint azóta eltűnt Szlovákiából. A dokumentumot egyébként már sokkal korábban birtokolta az említett újságíró, de állítása szerint egyik lap sem merte leközölni, sem foglalkozni vele, mondván, nem igazolható a hitelessége.

Természetesen most is a hitelesség kérdésén áll vagy bukik az egész botrány. Ezt kérdőjelezik meg hangosan az (ügyben negatívan) érintett személyek is. Ugyanakkor szakértők, volt titkosszolgálati alkalmazottak hitelesnek mondják, illetve mára napvilágot látott az a tény is, hogy az illetékes bíróság adott ki engedélyt lehallgatásra a titkosszolgálatnak olyan szám alatt, amely az ügyiraton szerepel. Bubeníková leváltása is arra utal, hogy legalábbis megalapozott a gyanú az állítások igazságtartalmát illetően. Több napvilágra kerülő tény alapján mára megállapítható, valóban létezett Gorilla-ügyirat, kérdéses csak az, hogy a jelenleg ismert tartalma megfelel-e a tényleges titkosszolgálati dokumentumnak. Az ügyben zajlik a nyomozás, amelynek kivizsgálását a belügyminiszter, úgy tűnik, nagyon is sürgeti, emellett Radičová kormányfő is támogatja, az elnök pedig feloldotta titoktartási kötelezettsége alól ez ügyben a titkosszolgálat jelenlegi vezetőjét.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni azonban azt a körülményt sem, amelyre a Penta és más érintettek is rámutatnak, hogy tárgyi tévedések is vannak az anyagban, illetve nem úgy zajlottak később az események (például egyes privatizációk), ahogy az a Gorilla-aktából következne. A konkrét korrupciós ügyekben a Gorilla csak kiindulópont lehet, és mint a belügyminiszter is megerősítette, ezek bizonyítására nem elegendő. A közvélemény és a média nyomása mindenesetre növekszik az ügyben, ami legalább esélyt ad, hogy ne söpörjék szőnyeg alá, amint azt - mint kiderült - korábban már megtették egyes politikusok.

Más megvilágításban sokan azt a kérdést teszik fel, hogy miért éppen most került nyilvánosságra az ügy, kinek az érdeke lehetett a választások előtt kirobbantani a botrányt. Az új pártok, amelyek a Gorilla által érintett években még nem is léteztek, természetesen igyekeznek meglovagolni az ügyet, hangosan követelve a „régi garnitúra" távozását, és az óriásplakátokon a gorilla hálás és optikailag is hatásos téma. Kérdéses, hogy az előrehozott választásokig lezárul-e vagy eredményre jut-e a nyomozás, illetve kit segít majd az ügy.

A jelenlegi felmérések szerint a jobboldal eddigi vezető ereje, a Mikulás Dzurinda vezette SDKÚ lehet a botrány legnagyobb vesztese. Támogatottságuk, amelyre egyébként is nagy csapást mért legnépszerűbb politikusok, Radičová kormányfő távozása (ő már nem indul a választásokon), csökkenőben van a botrány kirobbanása óta. A napokban megjelent közvélemény-kutatás szerint a lakosság legnagyobb része elsősorban velük azonosítja a Gorilla-botrányt.

Így az egyébként is meggyöngült és másfél éves viharos kormányzás után szétzilált jobboldal még inkább szétforgácsolódni látszik. Robert Fico viszont, aki pedig személyesen szerepel az ügyiratban, eddig ügyesen hárítja el a vádakat, mintha őt egyáltalán nem érintené az ügy. Pártja támogatottsága nem csökken, sőt a legújabb felmérések szerint akár egyedül is alakíthat majd márciusban kormányt.

Pedig a korábbi Fico-kormánynak még a Gorilla által feltártnál is nagyobb korrupciós botrányai voltak. A Smer választóit ez vagy nem érdekli, vagy megbocsátják a pártnak, így egyelőre megingathatatlannak tűnik a párt vezető szerepe. Két kis és új párt (a jobboldali populista Matovič vezette Egyszerű Emberek, és a nehezen beazonosítható, üzeneteik szerint baloldali populista 99% nevű párt) viszont a Gorilla hátán bejuthat a parlamentbe, támogatottságuk a bejutási küszöböt ostromolja. Magyar vonalon az MKP (Magyar Koalíció Pártja) próbálja úgy beállítani, hogy semmi közük a botrányhoz (az ügyiratban sokat szerepel az MKP és a párt által delegált emberek is), mondván, hogy az érintettek mind a Hídba távoztak, ennek ellenére a párt támogatottsága nem nagyon nő, a jelenlegi felmérések szerint kicsi az esélye a parlamentbe jutásra a Híddal szemben (lásd keretes cikkünk).

A Gorilla-ügy további fejleményei azonban még hozhatnak változásokat. A civil Gorilla-demonstrációk szervezői többek között azt is követelik, hogy a botrány miatt halasszák el a márciusi választásokat.

„Orbán nem fasiszta, Matolcsy nem a kormány”

Szlazsánszky Ferenc — Thu, 02 Feb 2012 11:37:34 +0100

450 forint felett a benzinár, az euró árfolyama január elején minden negatív rekordot megdöntött, a 27 százalékos magyar áfa Európában egyedülállóan magas, megszorítás megszorítást követ, a demokratikus intézményrendszert folyamatos támadások érik. Mindennek ellenére szombaton tömegtüntetést rendeztek a kormány mellett. Ön szerint mi a titka Orbán Viktornak?

- Sokan érzik, tudják, hogy a rémisztően durva európai válság közepette valamilyen paradigmaváltás készül gazdasági és politikai értelemben is. Hogy ebben a helyzetben az egyes államok hogyan reagálnak, az eldönti a jövőt. Az erős felhatalmazással rendelkező, útkereső, ámde határozott vezetők döntésképessége evidens: mindez együtt képes egy komoly választói bázist képezni Orbán számára. Persze egy ilyen fokú felhatalmazásban sok tévedés lehetősége is benne van. Nyilvánvaló, hogy ha több mint százezren kimennek az utcára egy politikai erőt támogatni, annak van jelentősége, de a végén minden a szavazófülkében fog eldőlni.

A meglehetősen szokatlan kormánytámogató tüntetés ellenpontja az Amerikai Népszava, amely szerint Magyarországon fasiszta diktatúra van. Az elmúlt másfél év alapján Ön hogyan értékeli a magyar demokrácia állapotát?

- Orbán Viktort fasiszta diktátornak minősíteni, Mussolinival párhuzamba állítani maga az elmebaj, ez nem képezheti diskurzus tárgyát.

Véleményem szerint nem vitatható, hogy demokrácia van, vagy sem. Ez demokrácia. Működik a hatalommegosztás, van szabad választás. De természetesen nem vagyok vak, és ha onnan nézzük a kérdést, hogy a kormányváltás óta milyen folyamatok zajlanak, akkor egyértelműen látszik egy erős centralizációs irány. Ez az állami hatalom erősítéséhez, a gyors döntésekhez, köztük a gyors parlamenti döntésekhez vezet, amiben vannak olyan elemek, melyek csorbítják az ellenzék politikai mozgásterét. Ez pedig azt jelenti, hogy a korábbiakhoz képest maga a rendszer is kevésbé demokratikus. De ettől még demokrácia van, és ezért tartom elhibázottnak, hogy az ellenzék nem vett részt az alkotmányozásban, még akkor is, ha feltehetően nem sok esélye lett volna a saját elképzeléseit érvényre juttatni.

A Fidesz bevezette az egyéni képviselői indítvánnyal induló törvényalkotást, aminek eredményeként minden szakmai, politikai egyeztetést és vitát megkerülve akár fél nap alatt is törvény születhet.

- És akkor mi van? Az ellenzéknek éppen az ilyen dolgokra kellene rávilágítania, nyomni a csövön, ami kifér, kihasználva az élő parlamenti közvetítést.

Nekem úgy rémlik, hogy teszi is. De most ne az ellenzéket vizsgáljuk, hanem a demokrácia állapotát! A rapid és követhetetlen mennyiséget produkáló (365 törvény másfél év alatt) parlamenti tevékenység mellett ott vannak a kinevezések: kormányközeli emberek bebetonozása kilenc évre az ügyészség, a bíróságok élére, a médiahatóságba.

- A kormányközeli emberekkel kapcsolatban több szerénységet kérnék az ellenzéktől!

Én nem az ellenzék vagyok, hanem egy adófizető polgár, akit zavar, hogy Szájerné lett a főbíró, az egykori Fidesz-képviselőjelölt Polt Péter a legfőbb ügyész, a mindent aláíró és szintén Fidesz-képviselő Schmitt Pál az államfő.

- Én ezt megértem, de ez részben prezentációs probléma. Teljes naivitás azt gondolni, hogy van olyan politikai kurzus, amely ne a saját embereit, a hozzá lojális személyeket ültetné kulcspozíciókba. Hiszen a kormányváltásnak az az egyik célja, hogy az addigi gyakorlat helyett valami mást kell csinálni. Ez így volt a szocialistáknál és a liberálisoknál is, így volt az MDF kormányzása idején is. És így lesz akkor is, amikor majd megint nem Fidesz-kormány lesz. Ausztriában korporatív alapon osztja fel az országot a két nagy párt, de ettől még senki nem kérdőjelezi meg az ottani demokráciát.

És az a tény, hogy kilenc évre bebetonozzák a saját embereiket kulcspozíciókba?

- Nem látok problémát a kilenc évben sem, hiszen ez garantálhatja az így kinevezett személyek kormányoktól független működését. De ennél sokkal fontosabbnak tartom, hogy vége legyen a politikai adok-kapoknak.

Ez még csak most kezdődött el: nemrégiben gyanúsították meg Gyurcsányt; Bajnai Gordon főtanácsadója egy tévéműsorban azt mondta, hogy számít meggyanúsításra Bajnai esetében is; Budai Gyula pedig gőzerővel keresi az „elmúlt nyolc év" bűnöseit.

- Gondolom, sokan emlékeznek Medgyessy Péter szlogenjére, ami úgy szólt, hogy szeretné végre betemetni az árkokat. Csak arról nem beszéltek akkoriban, hogy az árkok hullákkal vannak tele. Az elmúlt húsz évben sikerült felizzítani az emberek kurucos várakozásait az elszámoltatással kapcsolatban. De abban nem látok semmi szörnyűséget, hogy eljárások indulnak, mert összességében hiszem, hogy jogszerűen fognak eljárni mindazon intézmények, melyek feladata a felmerült gyanúk megerősítése vagy cáfolata.

Még egy kérdés a demokrácia csorbítása témakörben: az elmúlt hónapokban sorra jöttek az ebbéli aggodalmakat kifejező levelek és üzenetek az Európai Uniótól és az Egyesült Államoktól is. Ezek is alaptalanok lennének?

- A nemzetközi diplomáciában mindennek helye van, ez nem rendít meg. És az is tény, hogy van kettős mérce a nagyhatalmak körében is a gyengébbek rovására. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a magyar kormány figyelembe fogja venni a bírálatokat. De ami Strasbourgban történt, azt nem akartam elhinni: ilyen színvonaltalan, felszínes vitát régen láttam. Úgy tűnik, az unió komoly válságban van.

Olyan mondatok hangzottak el, hogy Magyarországot a jelenlegi állapotában nem vennék fel az Európai Unióba.

- És? Ez a kérdés nem kérdés. Rendkívül felszínes megállapításnak tartom, és inkább az Európai Parlamentre nézve szégyen az a színvonal, amely a vitadélutánt jellemezte. A hozzászólók zöme mérhetetlenül felkészületlen volt, miközben Orbán Viktor politikájának támogatójaként mondom, hogy az Orbánt bíráló képviselők helyében meg tudtam volna fogalmazni valóságos kritikákat is.

Elképzelhetőnek tarja, hogy az unió velünk fog példát statuálni?

- El tudom képzelni, és az is tény, hogy ennek elkerüléséhez már régen szakítani kellett volna a szabadságharcos gazdaságpolitikával. Aminek viszont ott áll a hátterében, hogy belpolitikai tőkét kovácsoljanak az érzelmekre ható kommunikációval. Ugyanakkor Orbán Viktor azon kevés magyar politikusok egyike, aki a parlamentben kijelentette, hogy az Európai Unió egyben maradása mellett a válságtünetek ellenére is sokkal több és súlyosabb érv és érdek húzódik, mint a széthullása mellett. Csak sajnos az ilyen megnyilvánulások valamiért elsikkadnak. Összességében azt tudom mondani, hogy nyilván nem vagyok boldog attól, hogy Magyarország az Európai Parlamentben is terítékre került, de láttam a miniszterelnök arcán, hogy sok olyan érvet hallott, amit megfontolás tárgyává kell és fog is tenni.

Említette a teljesítményt. Egy kormány esetében ez leginkább az emberek életszínvonalán, a gazdasági mutatók alakulásán mérhető le. Remélem, abban egyet tudunk érteni, hogy másfél év kormányzás után már nem illik az előző kormányok hibáira hivatkozni. Ha egyetértünk, hogyan értékelné a kormány első másfél évét?

- Úgy tűnik, hogy egy elmélyülő válságban élünk, ami paradigmatikus jellegű. Ugyanakkor a magyar devizahitelesek jelentős része túlélési esélyt kapott, és bár elő-előkerül az államcsőd réme, a gazdaság fundamentumai lehetőséget adnak egy fenntartható fejlődésre. Nem tetszik az IMF-fel és a Világbankkal kapcsolatos politikai és diplomáciai teljesítményünk minősége, viszont örülök a költségvetési szigornak. Persze jobban örülnék, ha számszakilag precízebb lenne az apparátus, nem találnánk 250 milliárdos lyukat a költségvetésben...

Ez a 250 milliárdos lyuk egy hét alatt derült ki, de ennél is nagyobb baj, hogy a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása nélkül a 2011-es költségvetési hiány nem 3, hanem 6-7 százalékos lenne. Ez azért drámai adat, mert jövőre ezt a lépést nem lehet megismételni.

- Az, hogy 2012-13-ban mi történik, valóban nagy kérdés, mert még nincsenek információk arra vonatkozóan, hogy milyen szerkezeti változásokban gondolkodnak, hogyan akarják 3 százalék alatt tartani a hiányt. Ettől függetlenül kérdezem: ha nem csoportosították volna át a magánnyugdíjpénzeket, és most 6-7 százalék lenne a hiány, az jó lenne?

Ez egy teljesen kifordított logika.

- Miért lenne kifordított? Egy kormánynak manővereznie kell, arról nem beszélve, hogy a világon sehol nincsen kötelező magánnyugdíjrendszer. Ezt jó kommunikációval meg is lehet értetni az emberekkel - persze itt nem ezt „a pénztárak eltőzsdézték a nyugdíjvagyont" szöveget kellett volna erőltetni. Ennek a rendszernek a felszámolása azért jelentős, mert a magánnyugdíjrendszerbe átterelt emberek járulékainak pótlását, az abból származó hiányt már nem bírta el a költségvetés.

De az a baj, hogy a visszaterelés egy egyszeri lehetőség volt. Az csak egy zárójeles megjegyzésem, hogy ráadásul azt sem tudni, konkrétan mire költötték a visszavett 2700 milliárd forintnak egy jelentős részét.

- Egy része az államadósság törlesztésére ment.

Viszont körülbelül a pénz felének a sorsáról nincsenek információk.

- Tény, hogy több ilyen lehetőség nincs, de ez a kormányzati politika felelőssége. Ugyanakkor ettől nem vagyok kétségbe esve.

Akkor máshogy kérdezem: tudna említeni olyan jobboldali közgazdászt - mert baloldali eleve nem volt -, aki még mindig támogatja Matolcsy György politikáját? Állítólag a tizenegy kormány közeli közgazdász többsége is azt mondta a válságtanácskozáson a miniszterelnöknek, hogy az egyik első teendő Matolcsy György leváltása lenne.

- A Matolcsyra jellemző kioktató stílust, a vízióit, amikkel és ahogy megjelenik a nyilvánosság előtt, nem keverném össze a kormány gazdaságpolitikájával.

Akkor nézzük ez utóbbit!

- Gondolom, a miniszterelnök akarata nélkül nehezen mehetne a hiánycsökkentés politikája. Nyilvánvalóan a hiány 3 százalék alatt tartása az aggodalom tárgya. Ezzel áll összefüggésben az IMF-tárgyalás, mert ha az sikeres, és a forint visszaerősödik, az már önmagában hiánycsökkentő tényező. De az biztos, hogy a pénzpiacokkal való fundamentalista szabadságharc járhatatlan.

Ezzel azt mondja, hogy az elmúlt másfél év alatt tettünk egy fölösleges kört?

- Ebben az értelemben fölösleges volt.

Mit gondol arról, hogy Fellegi Tamás posztját a politikában teljesen ismeretlen Németh Lászlóné vette át az évente 600 milliárd forinttal gazdálkodó Nemzeti Fejlesztési Minisztérium élén? Némethné pedig politikai főtanácsadójává nevezte ki Simicska Lajos üzlettársának, Nyerges Zsoltnak a testvérét, Nyerges Attilát. Akiről annyi tudható, hogy állatorvos.

- Sem Nyerges Zsolt testvérét, sem a feladatkörét nem ismerem. Németh Lászlónéval kapcsolatban egyrészt nehéz, másrészt könnyű helyzetben vagyok, mert sokakkal ellentétben ismerem őt és az eddigi tevékenységét is. Színvonalas munkát végzett fejlesztési ügyekben mind az OTP-nél, mind az MFB-nél, egész életében projektmenedzseléssel foglalkozott. El tudom képzelni, hogy ő lesz az egyik legsikeresebb miniszter.

Nem akarom elviccelni az interjút, de árulja már el, mi a keresztneve?

- Zsuzsa.

Komolyra fordítva a szót: mit tud arról, hogy két fideszes gazdasági érdekcsoport küzdelme áll a háttérben: állítólag a Simicska-Nyerges-társaság kiszorította a Fellegi-féle csoportot.

- Én erről nem tudok semmit, szerintem ez a „muszáj kombinálni" típusú elméletek közé tartozik.

A szélsőjobboldallal kapcsolatban sajnálatos módon személyesen is érintett: néhány évvel ezelőtt neonácik támadtak Önre, maradandó sérüléseket okozva. A kormányváltáskor azt is megígérte az új hatalom, hogy visszaszorítja a szélsőségeket. Ebből a szempontból is elégedett?

- Ami a személyes történetemet illeti: érthetetlen, hogy miért csak négy elkövetőt állítottak bíróság elé, hiszen legalább hatan támadtak rám a teremgarázsban.

Általánosságban azt gondolom, hogy az utcákról visszaszorultak a neonácik, a parlamentben viszont bent ül a Jobbik, amely saját meghatározása szerint sem demokrata, több vezetője és társszervezete pedig fegyveres konfliktusokról beszél. Ezek alkotmányellenes kijelentések, és az Alaptörvény Alapvetésének C cikkelyében azt olvassuk, hogy az ilyen törekvésekkel szemben mindenkinek joga és kötelessége fellépni. Elsősorban persze az államhatalomnak.

Beszéljünk végül Schmitt Pálról. Mit gondol a plágiumügyről?

- Ez egy szomorú történet. Schmitt Pálnak mélyen magába kellene szállnia. Ha tud, álljon elő a maga igazát megkérdőjelezhetetlenül alátámasztó bizonyítékkal. Ha nincs ilyen, és még jelent valamit a számára a köztársasági elnök intézménye - mondjon le.

Anonymous - A Névtelen Hadsereg bosszúja

Petrőcz Jordán — Thu, 02 Feb 2012 09:12:11 +0100

„Világháború a nemzetközi virtuális térben", „az Anonymous-csoport megtorol", „európai parlamenti képviselők adatait lopták el" - egyre gyakoribbak a hackercsoportok támadásai. Állami honlapok, bankok oldalai a leggyakoribb célpontok, de nem ritkák a civil „áldozatok" sem. Egy hírhedt szaúd-arábiai hacker több tízezer izraeli bankkártya számát és személyes adatait tette közzé a világhálón, amit egy izraeli számítógépes csoport hasonló módszerekkel torolt meg.

Később Izrael Iránnal került virtuális téren is konfliktusba, mivel teheráni számítógépes kalózok egy kórház, a Haaretz napilap és a The Marker gazdasági újság honlapját törték fel és blokkolták le egy időre. Válaszul izraeli hackerek izraeli zászlót és angol nyelvű, arabellenes szövegeket helyeztek el iráni oldalakon.

Az „online adatháború" új fejezetét jelentik a rettegett Anonymous-csoport támadásai. Ez a hackercsoport az Európai Parlament honlapját törte fel, valamint megtámadta az olasz és a cseh kormány hivatalos oldalait is. Január közepén uniós alkalmazottak személyes adatait bocsátották közszemlére, például e-mail címeket, telefonszámokat, belépőkódokat és bankkártyaadatokat. Ezek után a texasi Stratfor Global Intelligence biztonsági cég honlapját törték föl. A két akcióban összességében 850 ezer bizalmas adatot loptak el - írja az euobserver.com. Ezek a támadások a legtöbbször csupán a hackerek élvezetét szolgálják, ritkán keveredik bele politikai cél. Legutóbb azonban az Anonymous a hamisításellenes törvény kapcsán fenyegetőzött támadással Európában és az Egyesült Államokban egyaránt. Szerintük ez a törvény, amely az illegális letöltéseket büntetné, teljes kontrollhoz vezetne. Videóüzenetükben fel is hívták a döntéshozók figyelmét, hogy ha megszavazzák a jogszabályt, azonnal támadnak.

Egy sejtelmes videóüzenetben még „Magyarország népéhez" is szóltak. „A kormányotok tragikus módon átvert benneteket! Most azonnal meg kell védenetek az országotokat, a jövőtöket és a gyermekeitek jövőjét. Az országot ti, a polgárok birtokoljátok, nem pedig a politikusok, a bankárok vagy a nagyvállalatok. ... Ez a harc a korrupt és kapzsi politikai elitetek ellen folyik, ugyanakkor a Wall Street, a Goldman Sachs gengszter bankárjai és az ő bábjaik ellen is, akik az EU csúcsán üldögélnek. ... Szervezzetek sztrájkokat, tiltakozzatok és demonstráljatok a hatalom sötét rendszere ellen" - mondja egy túleffektelt női hang a videóban.

Állításuk szerint egyik fő céljuk az „Új Világrend" és a totális kontroll „Világkormánya" elleni harc, amelynek fő célpontjai nagyvállalatok, államigazgatási és rendvédelmi szervek informatikai rendszerei. Az említett üzenetet „Anonymous vagyunk, légiót alkotunk, nem bocsátunk, nem felejtünk, számíts ránk!" sorokkal zárták.

Az elmúlt hónapban folyt egy vita az Egyesült Államokban bizonyos fájlmegosztó honlapok fennmaradásával kapcsolatban. A Megaupload és a Megavideo nevű közkedvelt oldalakat végül szerzői jogsértés vádjával hivatalosan bezárták. Az amerikai kormány nemrégiben két vitatott törvényről is tárgyalt, az egyik a „Legyen Vége Az Online Kalózkodásnak", a másik „Az Intellektuális Tulajdon Védelme" nevet viseli. Az amerikai kormány közel húsz domain-nevet is lefoglalt, és az akciót a valaha véghez vitt legnagyobb szerzői jogsértés ügyének nevezték. A döntés kapcsán a Google és Facebook is tiltakozott annak érdekében, hogy az új jogszabályok ne vezessenek az internet cenzúrázásához. Ezért háborodtak fel az „anonymousok" is és jelentették be bosszúakciójukat az intézkedés kapcsán. „A kormány lekapcsolja a Megauploadot? Tizenöt perc múlva az Anonymous a kormány és a kiadók oldalait fogja leblokkolni" - fenyegetőzött egy hacker a csoportból. És úgy is tettek, leblokkolták az Igazságügyi Minisztérium és a Universal Music cég honlapját. A történtek után Harry Reid volt nevadai szenátor bejelentette, hogy elhalasztják a törvénnyel kapcsolatos szavazást, ami azt jelzi, hogy a politikába is beleszólt a „Névtelen Hadsereg".

Kell-e megszorítania Orbán Viktornak?

Lénárt Nikoletta — Thu, 02 Feb 2012 09:05:30 +0100

Közgazdasági bikkfanyelven, udvarias hangvételben ugyan, de alaposan „lehúzza” az IMF legfrissebb országjelentése Matolcsy György gazdasági miniszter, nem mellesleg a kormány gazdaságpolitikai teljesítményét. Ha jól értjük, akkor a Valutaalap gazdaságpolitikai fordulatot vár el az Orbán-kormánytól a forint árfolyamát stabilizáló készenléti hitelért cserébe. Nem kormánypárti elemzők már a megszorítás szót is elővették.

Megjelent a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szokásos éves országjelentése, ám most mindenki azt próbálja kiolvasni a sorok közül, hogy vajon mikor és milyen feltételekkel kaphat készenléti hitelt Magyarország. Az IMF szerint alapvetően aggodalomra ad okot a magyar beruházások csökkenése és a munkaerőpiacon való alacsony részvételi arány, amelyek visszavetik az ország középtávú növekedési lehetőségeit. Régiós társainkhoz viszonyítva Magyarország versenyképessége igen visszaesett az utóbbi öt évben. A jelentés szerint ennek két legjelentősebb oka az adók nagysága és szabályozása, mert ezek visszavetik a vállalkozói kedvet. A válságadók bevezetése, a külföldi befektetők által uralt szektorokat sújtó diszkriminatív intézkedések és a munkaerőpiac szabályozásának rendszeres változtatása nagymértékben rontják a hazánkat övező befektetői bizalmat. Ezenkívül a finanszírozási forrásokhoz való nehézkes hozzájutás is nehezíti a vállalkozások fellendülését. Summa summarum: nagyon úgy tűnik, hogy újra kell tervezni a költségvetés számait, hogy tartható legyen a GDP-hez viszonyított hiánycél.

A számok makacs dolgok

Bár Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint biztosított a törvényben vállalt 2,5 százalékos hiánycél teljesítése, az IMF idénre 3,9, jövőre pedig 4,1 százalékos költségvetési hiányt prognosztizál. Az eurózóna válságának mélyülésével számoló pesszimistább változat szerint pedig akár az 5,8 százalékot is elérheti az idei hiány. A nagyságrendekkel nagyobb különbség oka az, hogy az IMF rosszabb makrogazdasági mutatókkal (például sokkal visszafogottabb növekedéssel, gyengébb forinttal) számol, és a tömegközlekedésben tervezett megtakarításokat is túl ambiciózusnak tartja. Emellett a kormány és a Magyar Bankszövetség által a devizahitelesek megsegítésére elfogadott program, illetve a bérkompenzációs csomag költsége sem szerepel a költségvetés kiadási oldalán, ezek az IMF becslése szerint 0,4 százalékát tehetik ki az éves GDP-nek.

Az Európai Bizottság - a túlzottdeficit-eljárás miatt - a kohéziós alapok kifizetésének átmeneti felfüggesztését helyezte kilátásba, ha nem sikerül tartósan 3 százalék alá csökkenteni a költségvetési hiányt. Az idei év során a nyugdíjpénztárak de facto államosítása volt csupán az oka annak, hogy formálisan teljesítettük a hiánycélt. Enélkül ugyanis 6 százaléknál nagyobb lett volna a költségvetési hiány. Ezt a lépést az IMF tavaly is határozottan elítélte, de még idén is felemlegeti. A jelentés egyébként az államadósságot idén és jövőre is 75 százalék felettire prognosztizálja (az 1993-ban életbe lépett maastrichti kritériumok 60 százalékot kötnek ki), míg az inflációt 5, a munkanélküliségi rátát pedig 11 százalék felettire becsüli.

A hiánycél teljesítése körüli bizonytalanságok mellett az intézményrendszerek átalakítását és több gazdaságpolitikai lépést is kifogásol az IMF országjelentése. A jegybanktörvénnyel kapcsolatosan nemcsak azt látják problémásnak, hogy az utóbbi három év során tizedik alkalommal változtatták meg, hanem a tartalmi változások miatt is aggályukat fejezték ki. Christoph Rosenberg, az IMF misszióvezetője felhívta a figyelmet, hogy a jegybanktörvény azt a benyomást kelti, hogy a kormány szeretné befolyása alá vonni a monetáris döntéshozatalt. Ezért arra figyelmezteti a kormányt, hogy egy, a nemzetközi gyakorlattal összhangban lévő törvénymódosítással mindent tegyen meg a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének megóvásáért. A jelentés kifogásolja azt is, hogy a Költségvetési Tanács nem rendelkezik elegendő erőforrással és elemzői stábbal ahhoz, hogy független, naprakész és magas szakmai elvárásoknak megfelelő részletes költségvetési elemzéseket készíthessen.

Végtörlesztés, de minek?

Az IMF egyértelműen arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kormány devizahitelesek megsegítésére tett lépései tulajdonképpen hatástalanok voltak. Mostanra a lakossági és vállalkozói szektorban a nem teljesítő hitelek aránya elérte a 14 százalékot. A fix árfolyamon történő végtörlesztésre reagálva a Valutaalap aggodalmát fejezte ki a magánszerződésekbe való beavatkozás miatt. Ez a lépés megingatta a magyar pénzügyi szektorba vetett befektetői bizalmat, sőt tőkemegfelelési problémákat is okozott a bankoknál. Ugyanakkor nemcsak a bankok szenvedtek el veszteségeket a végtörlesztés miatt, hanem azok is, akiknek nem volt lehetőségük élni a rövid időre megnyílt kiskapuval. A svájci frank iránti kereslet ugyanis szignifikánsan megnőtt, ami számottevő árfolyamveszteséget okozott a „devizahitelben maradóknak". A rögzített árfolyamon történő végtörlesztés kétségkívül „a szorult helyzettől távol álló adósoknak kedvezett" - fejti ki a jelentés. A washingtoniak olyan elveket sürgetnek az adósságrendezésben, melyek csak a leginkább rászorulóknak elérhetőek, másfelől mindkét fél részéről önkéntesek, és a felmerülő terheket nemcsak megosztják egymás között, hanem időben is szétterítik. A devizahiteleket tekintve a törvényalkotók előtt tulajdonképpen az a kihívás áll, hogy úgy terítsék szét a veszteséget a bankok, az adósok és az adófizetők (vagyis a központi költségvetés) között, hogy az az egyik szféra fenntartását se rántsa csődbe.

Míg a magyar közéletben (beleértve a kormányzati szférát is) úgy értékelik, hogy a devizahitelesek problémája gyakorolja a legnagyobb hatást a fogyasztás, közvetetten pedig a GDP stagnálására, az IMF nem osztja ezt a véleményt. Elemzésük szerint a kapcsolat azért nem egyértelmű, mert „csak a háztartások 15 százalékának van svájcifrank-hitele", és ezek közül is egy része csak az, ahol súlyos likviditási problémák állnak fenn. A washingtoniak inkább a munkanélküliséget, a magas kamatokat, a reálbérek gyenge növekményét és a gazdaságpolitikai bizonytalanságokat említik.

Az egy kulcs nem jó kulcs

A Valutaalap másik gyakran hangoztatott kifogása a magyar gazdaságpolitikával szemben az egykulcsos adórendszer megvalósítása. Nemcsak a jövedelem-eloszlásra gyakorolt negatív hatását kifogásolják, hanem arra is felhívják a figyelmet, hogy ez rontja a növekedési kilátásokat, ráadásul a kétharmados törvényalkotás miatt a szabályozásokat később nehéz lesz visszaállítani. Meg kell jegyezni, hogy bár a törvény egykulcsos adóról beszél, a szuperbruttó részleges kivezetése két adósávot hozott létre. Az évi 2 424 000 Ft fölött keresők gyakorlatilag most is magasabb kulccsal adóznak.

Tovább bonyolítja a helyzetet az elvárt béremelés és a cserébe felajánlott kompenzáció. Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest vezetője a munkáltatók szemszögéből világított rá egy jövőbeni problémára: „Ha elvonatkoztatunk a hivatalosan is átmenetinek szánt kompenzációs rendszertől, akkor a minimálbér környékén kialakult úgynevezett adóék, a teljes munkaköltség és a nettó bér közti különbség eléri az 50 százalékot, vagyis 2 forintba kerül a munkáltatónak, hogy 1 forint kerüljön a munkavállaló zsebébe. Ez az ék nyilvánvalóan akadályozza a foglalkoztatás bővülését."

A Valutaalap elemzői arra is felhívták a figyelmet, hogy bár a nagy összegű béremelés stabilizálja a nominálbéreket, a teljes foglalkoztatást csökkenteni fogja. Kifogásolták a minimálbérek drasztikus emelését is, mely az alacsony végzettséget igénylő, jellemzően kis összegű munkabérrel megfizetett dolgozók körében okozhat elbocsátásokat.

A Valutaalap tradicionálisan a progresszív adózást preferálja, ezért valószínűsíthető, hogy a hiteltárgyalásokon kérni fogja annak visszaállítását - annak ellenére, hogy ez jelenleg kormányzati berkekben tabutéma. Romhányi szerint is logikus lépés lenne az alacsony béreket terhelő adó csökkentése érdekében a magas jövedelműek személyi jövedelemadójának növelése.

A kiadásokat „erősen ajánlott" csökkenteni

Bár az IMF elemzőinek nem feladata konkrét ajánlásokat letenni a kormányzat asztalára, mégis több „javaslat" fogalmazódott meg az - úgy tűnik, a hitelért cserébe - korrekciókra hajló gazdaságpolitikai irányítás felé. A jelentés feleleveníti, hogy 2010-ben és 2011-ben (korábbi javaslatukkal ellentétben) a kormány expanzív fiskális politikát folytatott. Tulajdonképp az volt a Matolcsy-féle gazdaságpolitika egyik alapfeltevése, hogy az adócsökkentések révén megindítható a gazdasági élénkülés. Ennek jegyében vezették be az SZJA-ból igénybe vehető gyerekkedvezményt, és csökkentették a társasági adót. Az IMF azonban úgy értékeli, hogy ezek nem hozták meg a kívánt hatást.

A jelentés helybenhagyja azonban a 2012-re tervezett irányváltást. Ez ugyanis alapvetően megszorító jellegű, tehát harmonizál az európai típusú válságkezelési modellel. A Valutaalap képviselői méltatták például a Széll Kálmán-tervet is, mint amely „jól ráérzett a magyar gazdaság működésének fő akadályaira", és amelyekre a kormány már most elfogadott olyan változásokat, melyek végrehajtása 2013-ban esedékes. Ilyen például a tömegközlekedés átalakítása, amiben az IMF komoly újraszervezést javasolt. Ez a gyakorlatban a jegyek és bérletek árának megemelkedését, a járatok ritkítását vagy akár megszüntetését is jelentheti.

A büdzsé kiadási oldala - úgy néz ki - faragásra szorulni. A Policy Agenda Intézet elemzésében arra az álláspontra jutott, hogy nagyságrendileg 500-550 milliárd forintos kiigazító csomagra lesz szükség 2013-ban ahhoz, hogy tartani lehessen a költségvetési hiánycélt. Elemzésükben felvázolják lehetséges bevételnövelő intézkedésként a közszféra bérezési rendszerének újragondolását és az egykulcsos adózás ideiglenes megszüntetését. Sőt, szerintük akár egy kvázi szolidaritási adót is be lehetne vezetni a tehetősebb rétegek számára. A Heteknek nyilatkozó, fentebb már idézett Romhányi Balázs úgy látja, hogy a foglalkoztatás növelése is jelentős bevételeket hozhatna a költségvetésnek, de ehhez aprólékos és átgondolt szabályozásra lenne szükség. Azzal, hogy egy tollvonással 6 hónapról 3 hónapra csökken a munkanélküliségi segély, még nem lesz könnyebb állást találni, különösen a legkisebb arányban foglalkoztatott alacsony képzettségű és jövedelmű rétegeknek - konstatálta.

Az IMF emellett kiemeli, hogy bár a bevételek növelése sem elhagyható, mégis a kiadási oldalon végrehajtott strukturális átalakítások lesznek igazán célravezetők. Romhányi hozzáteszi: a kiadási oldalon akár több százmilliárdot is meg lehetne spórolni kiszámítható és hiteles gazdaságpolitikával, hiszen a magyar állampapírok elvárt hozama még a lengyel hozamoknál is 3 százalékponttal magasabb (a cseh hozamoknál pedig 5 százalékponttal). Márpedig 24 000 milliárdos adósságra vetítve ez évi több százmilliárd forint „felesleges" kamatkiadást jelent.

Mártírok útja - Ki mentheti meg a BKV-t?

Hazafi Zsolt — Thu, 02 Feb 2012 08:48:52 +0100

A közlekedési vállalatnak járó 32 milliárdos költségvetési támogatás érthetetlen befagyasztása kapcsán szárnyra kelt szóbeszéd szerint a történet arról szól, hogy végül a „megfelelő" cégek nyerjék el a BKV megmentése érdekében kiírt állami megrendeléseket. Mások viszont állítják, Tarlós István hibás politikájával annyi ellenséget szerzett a Fideszen belül, hogy meg kell menteni tőle a fővárost. E gondolatmenet szerint Rogán Antal lett a nagy-politikában elefánt módjára közlekedő Tarlós István ellensúlya.

A villamos- és metróhálózatot is működtető tömegközlekedés sehol a világon nem nyereséges, ezért ilyen elvárást támasztani a Budapesti Közlekedési Vállalattal (BKV) szemben is irreális. A mintegy 12 ezer főt foglalkoztató cég éves költségvetése körülbelül 130 milliárd forint, aminek körülbelül 40 százalékát – mintegy 52 milliárdot – a jegy- és bérleteladások fedezik. Ez az arány nemzetközi összehasonlításban a felső kategóriába sorolja a BKV-t, amely azonban mégis a csőd szélén áll: a vállalat működését napi szinten ismerő forrásunk szerint jelenleg úgy tűnik, hogy március végére kiürül a cég kasszája.

A már említett 130 milliárdos költségvetéshez a bevételekből származó 52 milliárdon túl a fővárosi önkormányzat 10, míg az állam 32 milliárd forinttal járul hozzá, a fennmaradó részt hitelből fedezik. A cég – a közvélekedéssel szemben – nem pazarló: Tarlós István főpolgármester az ATV-ben azt mondta, javítottak a vállalat helyzetén, például nem kaptak kiemelt prémiumot a cég vezetői, bérmegtakarítással pedig 300 millió forint csökkentést értek el.

A BKV hiteltörlesztései áprilisban járnak le, onnantól kezdve nagyjából nullszaldóssá válhatna. A probléma abból fakad, hogy az állam befagyasztotta a cégnek járó 32 milliárd forintot. Ennek okáról Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: van lehetőség a 32 milliárd forint zárolt normatív támogatás feloldására, ennek feltétele, hogy a fővárosi, a kerületi és az agglomerációs önkormányzatok átfogó tervet készítsenek a BKV finanszírozásáról, nekik biztosítaniuk kell a kormányt, hogy elő tudják teremteni a rájuk eső forrást.

Egy, a cég körül zajló folyamatokat jól ismerő, neve elhallgatását kérő vezető a Heteknek azt mondta: mivel „átfogó tervekkel” már így is tele van a padlás, látszólag érthetetlen, hogy miért tartja vissza a kormányzat a teljes állami költségvetéshez képest elenyésző 32 milliárd forintot egy olyan vállalattól, melynek működése sok százezer ember életét befolyásolja napi szinten, miközben például stadionépítésre hasonló nagyságrendben biztosít pénzt a költségvetés. Informátorunk szerint a háttérben politikai és gazdasági megfontolások állnak, melyek megértéséhez 2002-ig érdemes visszanyúlni. 2002-ben a Medgyessy-kormány konszolidálta a BKV-t, a cég adósság nélkül indulhatott neki az új szakasznak. A központi támogatás azonban a két szocialista–szabaddemokrata ciklusban sem vette figyelembe az amortizációt, spórolás címén a fejlesztések is elmaradtak, ugyanakkor a cég működtetéséhez még így is hiteleket kellett felvenni. Mindennek eredményeként a BKV megint eladósodott, járműállománya elöregedett – ezzel függnek össze a lerobbant buszokról, füstölő metrókról szóló gyakori híradások –, az infrastruktúra – a sínek, az elektromos hálózat, a metróalagutak – szintén felújításra szorul. Egy, a műszaki kérdésekhez jól értő informátorunk szerint a járműpark fiatalítása – az átlagos európai állapotok 50 százalékos szintjének eléréséig – és az infrastruktúra generálozása mintegy 1000 milliárd forintos tétel lenne, ami a jelenlegi viszonyok között irreális elvárás.

Ugyanakkor az éves költségvetésen felül évi 20-30 milliárd forintnyi többletforrásból középtávon stabilizálható lenne a cég, sőt, a későbbiekben fejlesztésre is jutna. A jelenlegi kormányzati késlekedés oka, illetve célja az, hogy a megfelelő – értsd: kormányközeli – cégek kerülhessenek BKV-mentő pozícióba – mondta a Heteknek egy, a folyamatokat közelről ismerő szakszervezeti vezető. E feltevés szerint, mivel Tarlós István főpolgármester mindeddig nem támogatta a nagyobbik kormánypárt holdudvarához tartozó egyik cégcsoportot, a kormány taktikát váltott: kész a csődközeli állapotig visszatartani a már említett 32 milliárdot, majd a BKV közelgő bedőlésére hivatkozva meneszteni a cég menedzsmentjét, saját szakembereivel váltva azt. Vagy felőrölni Tarlós idegeit, és új városvezetővel megvalósítani a tervet. De az is lehet, hogy mind a két részcél szerepel a tervben, a lényeg az, hogy végül a megfelelő cégek menthessék meg a BKV-t – összegezte a teória lényegét informátorunk.

Minderre persze a vállalaton belüli szóbeszéden kívül nincs bizonyíték. Ugyanakkor tény, hogy a BKV-járművek reklámfelületeinek értékesítési jogáért két, Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó cég verseng, noha volt olyan pályázat, amely mindkét cégnél magasabb összeget kínált a BKV-nak.

A történethez hozzátartozik, hogy a kormányváltást megelőző, szocialista–szabaddemokrata években is viták tárgya volt a reklámfelületek pályáztatása. És szintén a BKV fejőstehénjellegét erősítették a végül Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes bebörtönzéséig vezető, nokiás dobozos, arcátlan végkielégítéses történetek. Melyek sorát egy, szintén neve elhallgatását kérő informátorunk újabb sztorival egészítette ki: eszerint a 2010. januári BKV-sztrájkok egyik „ösztönzője” egy városházi szocialista erős ember volt, aki a vállalat megbénításával akarta megbuktatni riválisát, Kocsis Istvánt, a cég akkori vezetőjét.

A jelenbe visszakanyarodva úgy tűnik, mintha Tarlós is többfrontos háborút vívna: az elmúlt másfél évben sikerült szópárbajba keverednie Rogán Antal belvárosi polgármester mellett Kósa Lajossal, a Fidesz alelnökével, Lázár Jánossal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjével és Pesti Imrével, a fővárosi kormányhivatal vezetőjével is. Pokorni Zoltán Fidesz-alelnökkel kapcsolatban is hallani lehetett konfliktusról, de a hegyvidéki politikus „visszavonulása” (a volt oktatási miniszter passzív rezisztenciába vonult) miatt már nem zavarja a főpolgármester „mozgását”.

Egyes forrásaink Tarlós István konfliktusai kapcsán a „tervezett káosz” elméletét osztják. E szerint Tarlóst – ezt a vélekedést főpolgármesterhez közel álló személyek is megerősítették – személyesen Orbán Viktor miniszterelnök-pártelnök kérte meg, hogy ne engedje be a fővárosba a különféle fideszes lobbikat, mert ha tisztázatlan ügyek keletkeznek, akkor a Fidesz is az MSZP sorsára juthat. Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes ügyei ugyanis olyannyira megroppantották az MSZP-t, hogy máig nem tért magához.

Tarlós erre hivatkozva igyekezett a Fidesztől független személyeket, volt MDF-es, sőt, szabaddemokrata kapcsolatokkal is rendelkező szakembereket kinevezni a fővárosi cégek vezetői posztjaira. Másrészt a főpolgármesteri poszt – legalábbis ezt mondják Tarlós Istvánhoz közel álló forrásaink – olyan jelentőséggel bír, ahonnét egy-egy fideszes politikus képes lehetne Orbán Viktortól független hatalmi centrumot kialakítani. E logika miatt nem lehetett a Fidesz főpolgármester-jelöltje Pokorni Zoltán vagy Rogán Antal (noha utóbbi stábjához tartozók szerint ez soha nem is merült fel). Tehát ebben az összefüggésben Tarlós azért is jó főpolgármester Orbán Viktor számára, mert a lehetséges riválisok elől elfoglalja a „dobbantót”, úgy, hogy nem jelent veszélyt a megbízójára, emellett segítségére van az „oszd meg és uralkodj!” hatalomtechnikai játszmában. Harmadrészt Tarlós több belső fórumon is kritikusan beszélt az Orbán mögötti, másodvonalbeli fideszes politikusokról, kétségbe vonva becsületességüket.

A Fidesz egy prominense szerint Orbán személyesen figyelmeztette Tarlóst, hogy ne mondjon le parlamenti mandátumáról, mert ez esetben a parlamentben ülő, jó érdekérvényesítő képességgel rendelkező fővárosi politikusok kiterjesztik befolyásukat a fővárosi ügyekre. Tarlós azonban lemondott a mandátumról, s ennek is köszönhető, hogy szakpolitikai kérdésekben – az önkormányzati törvénytől kezdve a közlekedés szabályozásáig – kimaradt az alkufolyamatokból. Mindemellett többször tüntetően beszélt arról, hogy nem fideszes, ami miatt a kormánypártban sokan megorroltak rá. Másfél év alatt nem szerzett szövetségeseket, miközben egy sor politikust nyíltan megsértett. A Fideszben akadnak, akik úgy tudják, ezek után Orbán Viktor kérte meg Rogán Antalt, hogy figyeljen oda a főváros ügyeire, próbálja meg menedzselni a folyamatokat, mert a Fidesznek fontosak a fővárosi szavazóik. Eszerint tehát a miniszterelnök akarta Tarlós „ellensúlyának” Rogánt.

Amikor a sajtó tavaly ősszel arról cikkezett, hogy Tarlós elvesztette a Fideszen belüli támogatóit, és különösen Orbán Viktor csalódott benne, akkor a főpolgármester a fővárosi Fidesz frakcióülésén személyeskedésig menően azt magyarázta, hogy tudja, melyik fővárosi képviselő irattatta a „gyalázatos cikkeket”. (Rogán Antal és Pokorni Zoltán is tagja a fővárosi közgyűlésnek.) Tarlós körül annyira megfagyott a levegő, hogy fővárosi politikusok és polgármesterek is felvetették, ezentúl ne közvetlenül válasszák a főpolgármestert, hanem a közgyűlés soraiból. Egyes vélemények szerint azért, hogy Tarlós esetleges idő előtti lemondása miatt ne kelljen választást tartani Budapesten, mivel kétséges, hogy a Fidesz rendelkezik-e még a fővárosban többséggel.

Nem tudható biztosan, hogy a BKV körül kialakult helyzet ennek a „tervezett káosznak” a része-e, vagy Tarlós István politikai tévedéseinek a következménye. A városvezető valószínűleg abban bízott a választási győzelmét követően, hogy az Orbán-kabinet pénzt pumpál majd a közel 80 milliárd forintos adósságot maga előtt görgető BKV-ba. Az 500 milliárdos költségvetésű Budapest ugyanis nem tudja kigazdálkodni a BKV újjászervezéséhez szükséges pénzt.

Roma Juniors - Hátrányban az előny

Hetek Online — Thu, 02 Feb 2012 06:50:39 +0100

Van egy csapat Magyarországon, amely eddig mindössze egy alkalommal szenvedett vereséget, és átlagban 20 gólt lő mérkőzésenként. A csapat tagjai egytől-egyig mind nehéz sorban élnek, egyetlen szórakozásuk a futball, amit borzalmas körülmények között űznek a mindennapok során.

A csapatot Roma Juniorsnak hívják, ötéves lurkók alkotják, akik Salgótarján szegénynegyedében, Zagyvapálfalván rúgják a bőrt. A fenti adatok bizonyítékul szolgálnak: a legtöbb srác rendelkezik azokkal a képességekkel, amikkel csak az igazán nagyok. Hogy éppen szegények, arról ők sem tehetnek...

A Roma Juniors Egyesület 2011-ben alakult. Ezek a fiatalok már korábban is minden idejüket a grundon - még léteznek - töltötték, de szervezett keretek között csak tavaly ősztől kezdve tudtak sportolni. A salgótarjáni gárda az ősszel már részt vett a Bozsik-programban, megverte az FTC korosztályos csapatát, és 28-1-el ütötte ki a Csepelt...

Az egyesület 5 korosztállyal működik - U7, U9, U11, U12, serdülők -, és előfordulhat, hogy a jövőben olyan roma tehetségeket ad a magyar labdarúgásnak, mint amilyen egykor volt Farkas János, vagy éppen Pisont István.

nb1.hu / romajuniors.hu

A tragédia vámszedõi

Hetek Online — Fri, 27 Jan 2012 20:19:11 +0100

Magyar csalók egy csoportja Budapesten próbálta felhasználni egy magyar nõ állítólagos halálát annak érdekében, hogy kártérítést kapjanak. Az átverést Dr. Rónai Péter New York-i ügyvéd „leplezte le”, miután õt bízták meg a hajókatasztrófa hat magyar túlélõjének – egy pár, két zenekari dolgozó és két táncos – képviseletével.

Az olaszországi hajószerencsétlenség után a Külügyminisztérium és a római nagykövetség konzuli hivatala több hozzátartozói bejelentést kapott azokról a magyar állampolgárokról, akik a hajó személyzetének tagjaként vagy utasként tartózkodtak a hajón a zátonyra futás idején. A külügyi tárca azt közölte, hogy a hajón tartózkodó magyarok sorsa tisztázódott, egy kivételével.
A Daily Mail című brit lap kedden számolt be arról a háromtagú magyar csoportról, akik a Costa Concordia balesetében a magyar eltűntek tragédiájából akartak hasznot húzni. Az F.-né P. Éva anyjaként bemutatkozó asszony nem tudta, mit keresett a lánya és az unokája a hajón, de azt ajánlotta Rónai ügyvédnek, hogy kérdezze meg erről a lánya barátját.
Az amerikai születésű Rónai az MTI-nek elmondta, hogy egy Ilona nevű nőtől kapott egy e-mailt, aki ebben azt írta, hogy lánya, a 38 éves F.-né P. Éva, és 5 éves unokája is rajta volt a szerencsétlenül járt hajón. Rónai Péter ezután kapcsolatba lépett a baráttal, aki megerősítette a történteket. A férfi arról érdeklődött az ügyvédnél, mennyi kártérítésre számíthatnak. Másnap azonban már változtatott a sztorin. Azt mondta, hogy drogozott, és nem tudta, hol van, szóval tévedett, mert a gyerek nem tűnt el. Innen kezdett az ügyvédnek gyanússá válni az ügy, ezért tisztázni akarta a helyzetet. „A történet folyamatosan változott”, nyilatkozta Rónai az ABC Newsnak.
Az ügyvéd két rendőrrel együtt még aznap este meglátogatta a férfit és a gyereket. A gyerektől az ügyvéd megkérdezte, mikor látta utoljára az anyját, mire a kislány azt felelte: ma, és elmondta, hogy együtt voltak hintázni a játszótéren. Az ügyvéd a biztonság kedvéért újra megkérdezte a kislányt, aki ismét azt felelte: „Ma láttam az anyukámat.”
A gyanúsított férfi a kihallgatáson elismerte, hogy megpróbált pénzhez jutni a kitalált történettel. A rendőrség őrizetbe vette, de a csalási kísérletért valószínűleg csak pénzbüntetést kap majd, írja a Daily Mail. Ezek után az „eltűnt nő” is előkerült. Azt állította, hogy ott volt a hajón, és megsérült, amikor leugrott a fedélzetről.
Rónai Péter tudomása szerint Magyarországon még nem követtek el hasonló csalásokat, de Amerikában gyakori, hogy emberek különböző módokon pénzt akarnak kicsikarni egy tragédia vagy baleset kapcsán.
Közben tizenhatra emelkedett az áldozatok száma, akik között ott van a 38 éves, neves zenészdinasztiából származó Fehér Sándor hegedűművész is, aki zenészként dolgozott a hajón, s akinek szerdán hozták haza a holttestét. Ő a katasztrófa egyetlen magyar áldozata. Édesanyja, Fehér Sándorné, aki Olaszországban azonosította fia holttestét, azt közölte, hogy a család valószínűleg beperli majd a tragédia felelőseit. Az áldozatok hozzátartozói a becslések szerint 100-160 millió forint körüli kártérítésre számíthatnak. (Hetek-összeállítás)

Jól ismertem Fehér Sándort

Marco Giunti, 24 éves, sienai lakos 2010. április 24-e óta dolgozik a Costa hajótársaságnál hangtechnikusként. A Heteknek adott interjúban elmondta, hogy az ütközés pillanatában a Concordia színháztermében éppen egy show hangosításán dolgozott, amikor a hajó elkezdett dõlni. A személyzet számára nem volt kérdés, hogy a színháztermet azonnal el kell hagyni, hiszen nem biztonságos a mennyezetre felfüggesztett nagy tömegû hangszórók és egyéb berendezések miatt, és õ is kiment a külsõ hídra. Amikor mintegy fél órával az elsõ ütközés után elhangzott az általános riadó, Marco gyorsan magához vette a mobiltelefonját, a pénztárcáját és a kabátját, majd mentõmellényt vett fel, és segített az utasoknak is felfújható mellényekhez jutni, valamint eljutni a gyülekezési pontokhoz. Csak akkor értette meg, hogy milyen komoly a baj, amikor meglátta, milyen közel vannak a szárazföldhöz, és hogy a hajó egyre jobban dõl. Az utasok kiabáltak, sírtak, fel-alá szaladgáltak.
A hajón dolgozók tudták a dolgukat, Marco hat kollégájával együtt segített az utasoknak a hajó elhagyásában.
Az utasok sorban álltak a mentõcsónakokhoz, de elõre engedték azokat, akiknek erre szemmel láthatóan nagyobb szükségük volt: a kerekes székes, mankós, terhes vagy kisgyermekes társaikat. Néhányan
a pániktól vezéreltetve sajnos a hideg tengerbe vetették magukat. Marco szerint erre nem lett volna szükség, mert mentõcsónakok segítségével mindenki épségben ki tudott volna jutni a partra. Marco éjfél körül hagyta el a hajót, és jutott ki a partra, de reggel hétig kollégáival egy pillanatra sem álltak meg, partra segítették, akit lehetett. Sok túlélõben csak a parton tudatosult, mi is történt valójában, és sokan a sokktól megdöbbenve figyelték a tengerbe hanyatló hajóóriást. Marco munkakapcsolatban állt a hajón dolgozó magyarokkal, a sajnálatos módon életét vesztett hegedûmûvésszel is, de a hajótörés éjszakáján nem találkozott velük. A hírre, miszerint Fehér Sándor a hegedûjéért ment vissza, amikor utoljára látták, Marco elmondta, hogy a leesõ tárgyak sok helyen eltorlaszolták az utat, és minden hajón dolgozó tudta, hogy minden odaveszett értéktárgyáért kárpótolni fogják õket anyagilag. Marco jól ismerte Schettino kapitányt is, és nagyon valószínûtlennek tartja, hogy ivott volna a tragédia estéjén, hiszen soha nem látta õt alkoholtartalmú italt fogyasztani, még a tiszteletére rendezett koktélpartikon sem. A kapitány már a biztonságos szárazföldön volt, amikor még sok utas a hajón. Ügyvédje azzal védekezik, hogy nem volt módja visszamenni a hajóra. Marco elmondta, hogy a mentõcsónakok ingáztak a hajó és a part között, és bizony lett volna mód visszatérni a hajóra. Hogy miért nem tette meg a kapitány, egyike a Concordia hajóbaleset máig megoldatlan rejtélyeinek. (Kissné Kardos Kató, Olaszország)

Egy konzervatív lázadó

Morvay Péter — Fri, 27 Jan 2012 19:53:54 +0100

1995-ben a Time magazin az év emberének választotta a Bill Clinton elleni kongresszusi lázadás hősét, Newt Gingrichet. A képviselőház elnöke azonban az 1998-as választási kudarc után távozott az aktív politikából. Bár politikai tanácsadóként és szerzőként továbbra is szerepelt a nyilvánosság előtt, sokan meglepetésként fogadták, amikor 2011 májusában bejelentette, hogy indul a Republikánus Párt elnökjelöltségéért. Személye megosztja a Republikánus Pártot, de – mint David Brody, a CBN televízió tudósítója lapunknak elmondta – Gingrich nagy előnye, hogy nem unalmas: „Egyetlen más jelölt sem képes hozzá hasonló izgalmat kiváltani a választókból.”

Kampánya szinte már az indulás pillanatában válságba jutott, amikor egy hónap után szinte az összes tanácsadója testületileg lemondott. Gingrichet ez nem rendítette meg, a sajtónak azt üzente, hogy öt éven át küzdött azért, hogy bejusson a kongresszusba, és tizenhat éven át építette a republikánus többséget, így van tapasztalata a harcban.

A számok sokáig nem igazolták vissza optimizmusát, ám vetélytársai a segítségére siettek. Előbb Rick Perry texasi kormányzó ütötte ki magát a televíziós vitákban nyújtott katasztrofális szereplésével, majd a helyébe lépő republikánus reménység, Herman Cain lépett vissza, amikor négy volt munkatársnője szexuális zaklatással vádolta. Decemberben Gingrich rövid időre átvette a vezetést, de néhány héten belül elenyészett az előny Mitt Romney-val szemben.

Úgy tűnt, hogy a január első hetében tartott iowai előválasztás újra megpecsételi Gingrich kampányát, aki csak a negyedik helyen végzett. Még rosszabbul szerepelt a következő állomáson, New Hampshire-ben, ahol ötödik lett. Itt még az örökös sereghajtó Jon Huntsman is megelőzte, aki hamarosan Rick Perryvel együtt visszalépett az indulástól. Gingrich azonban kitartott, bízva abban, hogy támogatói az első déli államban, Dél-Karolinában lendületet adnak kampányának. A szavazás előtt két héttel még 20 százalék hátrányban volt Romney-val szemben, de ez a különbség napról napra csökkent.

Amikor azonban Gingrich már átvette a vezetést, az ABC televízió bemutatott egy interjút, amit a politikus második feleségével készített, akitől 1999-ben elvált. Az interjúban Marianne Gingrich azt mondta, hogy amikor megtudta, hogy férje megcsalja egy munkatársnőjével, Gingrich „nyitott házasságot ajánlott", hogy elkerüljék a válást. A nő ezt nem fogadta el, mert mint mondta, szerinte „ez nem házasság".

Marianne Gingrich szerint férje hat éven át csalta, majd súlyos betegen hagyta ott őt. A volt hitves úgy véli, hogy Gingrichnek a kampány során a házasság szentségéről és a család fontosságáról vallott nézetei nem állnak összhangban azzal, ahogy a saját házassága alatt viselkedett, a politikusnak így nincs megfelelő erkölcsi tartása ahhoz, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen.

Gingrich volt felesége válásuk óta most először adott televíziós interjút. Az asszony, aki önmagát konzervatív republikánusnak vallja, azt mondta, azért állt most a nyilvánosság elé, hogy a választók valós képet alkothassanak a volt férjéről.

„Csak bámultam rá, amikor azt mondta nekem: »Callista (Gingrich munkatársnője, jelenlegi felesége - a szerk.) nem törődik vele, hogy mit csinálok«" - mondta az ABC Newsnak Marianne Gingrich, akit sokkolt Gingrich viselkedése, különösen az, amikor megtudta, hogy férje a washingtoni lakásukban a saját hálószobájában csalta meg. Éjszakánkét mindig felhívta a nejét, és a szeretője füle hallatára mindig azzal zárta a beszélgetéseket: szeretlek!

Mindez ráadásul akkor történt, amikor Newt Gingrich házelnökként megpróbálta vádemelési indítvánnyal eltávolítani hivatalából Bill Clintont, aki egy fehér házi gyakornokkal, Monica Lewinskyvel keveredett szexuális afférba. Gingrich akkor elítélte az elnököt, amiért hiányzott belőle a vezetői erkölcsi tartás. Noha a volt házelnök ellen a kongresszusban több etikai vizsgálat is indult, felesége mindig kiállt mellette, mert akkor úgy gondolta, hogy ez így volt helyes. Marianne Gingrich szerint férje hónapokkal azután hagyta el, hogy szklerózis multiplexet diagnosztizáltak nála, és az orvosok azt javasolták, hogy kerülje a stresszt.

Gingrich két, első házasságból származó lánya, Kathy Lubbers és Jackie Cushman nyilatkozatot juttatott el az ABC Newshoz, amely szerint apjuk „sajnálja azt a fájdalmat, amelyet olyan embereknek okozott a múltban, akiket szeret". (A jelenlegi elnökaspiráns első feleségét, Jackie-t rákkal kezelték, amikor faképnél hagyta. Egyébként Marianne és Newt Gingrich románca is úgy kezdődött, hogy a férfi még Jackie férje volt, igaz, ott már zajlott a válás.)

Az elhagyott asszony szerint azonban Newt Gingrich sohasem kért tőle bocsánatot. Gingrich az NBC-nek nyilatkozva kijelentette, hogy semmi rosszat nem kíván mondani Marianneról, s a beszédet a lányaira bízza. A politikus stábja nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy megakadályozza az interjú műsorra tűzését a dél-karolinai előválasztás előtt, de nem jártak sikerrel.

Ellentámadás a médiában

A sajtó ekkor újra Gingrich bukását várta, ám a jelölt a dél-karolinai választás előestéjén tartott vitában azonnal nekiesett a riporternek, aki volt felesége nyilatkozatáról kérdezte.

„Úgy gondolom, hogy a média romboló, rosszindulatú és negatív jellege megnehezíti ennek az országnak a kormányzását. Megdöbbent, hogy egy, az elnökségről szóló vita egy ilyen témával kezdődik. Nem csoda, hogy ma egyre nehezebb tisztességes politikusoknak pályázni a közhivatalok elnyerésére" - mondta Gingrich, aki „hamisnak" nevezte az ellene felhozott vádakat és „megvetendőnek" az elitmédia ezekkel kapcsolatos viselkedését. „Negyvennyolc órával a választás előtt előhúzni egy volt feleséget, nos ennél nehéz mélyebbre süllyedni" - tette hozzá.

Az ellentámadás sikeresnek bizonyult, Gingrich ugyanis fölényesen megnyerte a dél-karolinai előválasztást, és ezzel az első számú republikánus elnökjelölt-esélyessé vált. „Jézus megbocsátott neki, mi miért ne tennénk ugyanezt?" - idézte fel David Brody, a CBN televízió tudósítója azt, hogy milyen véleményeket hallott az államban jelentős számban élő konzervatív evangéliumi szavazóktól, akik többségükben a viharos múltú jelöltet támogatták. „Nem titkoltam el az életemmel kapcsolatos tényeket - nyilatkozta Newt Gingrich Brodynak -, megvallottam a gyengeségeimet, és Istenhez kellett fordulnom megbocsátásért és megbékélésért. Úgy gondolom, hogy épp a gyengeségeim miatt fogadnak el könnyebben az emberek, mert mindannyian megtapasztaljuk azt - magunkkal vagy a szeretteinkkel kapcsolatban -, hogy az életben vannak nagyon szomorú pillanatok, amelyekről később azt mondjuk, hogy bárcsak ne történtek volna meg."

Gingrichcsel szemben sokan azért is elnézőbbek, mert ő maga is nehéz körülmények között nőtt fel. Anyja tizenhat évesen terhes volt, amikor férjhez ment tizenkilenc éves barátjához. A házasság azonban napokon belül szétesett. Amikor Kathleen Daugherty néhány évvel később újraházasodott, férje, Robert Gingrich katonatiszt örökbe fogadta az akkor háromesztendős Newtot.

A tehetséges fiú azonban sehogy nem jött ki mostohaapjával, akinek a katonai karrierje miatt állandóan költözniük kellett. Még a botrányt is vállalta, hogy kiszabaduljon a családi kötöttségekből. Tizenkilenc éves volt, amikor beleszeretett középiskolai földrajztanárába, akit hamarosan el is vett feleségül. A nála hét évvel idősebb Jackie Battley az ismerőseik visszaemlékezései szerint egyfajta „pótanyaként" állt a fiatalember mellett, akit anyagilag is eltartott hosszú egyetemi évei alatt. Két lányuk született, ám Gingrich tizennyolc éven át tartó házasságuk során rendszeresen megcsalta feleségét. Végül úgy hagyta ott Jackie-t, hogy nem gondoskodott anyagilag sem róla, sem a lányairól. A családnak az ismerősök és a helyi baptista gyülekezet nyújtott támogatást, miután Newt Gingrich továbbállt.

Az út Rómába vezetett

Gingrich nemcsak házastársait, hanem vallási meggyőződését is többször változtatta. Családja lutheránusként nevelte, majd egyetemistaként a déli baptista irányzat követője lett. 2009-ben - két válás után - áttért jelenlegi felesége, a nála huszonhárom évvel fiatalabb Callista katolikus hitére. „Az évek során fokozatosan váltam katolikussá" - magyarázta döntését Gingrich, aki számára a döntő pillanatot XVI. Benedek pápa amerikai útja jelentette, akivel személyesen is találkozott. „Amikor azon a napon megpillantottam Benedek pápát, szíven ütött a belőle kiáradó boldogság és békesség. A Szentatya örömteli és sugárzó jelenléte megerősítést jelentett számomra sok mindenről, amiről már évek óta gondolkoztam és éreztem magamban" - nyilatkozta a Politico című hírportálnak.

A CBN Brody File című műsorában Gingrich ehhez hozzátette, hogy először kilenc éve kísérte el feleségét egy katolikus misére. „Ott a bazilikában magával ragadott a mise atmoszférája és az eucharisztia. Megéreztem azt a közösséget, amit az áldozás hoz létre, aminek olyan központi helye van a katolikus hitgyakorlatban. ... Olyan vigasztalást és megnyugvást éreztem, amit korábban soha nem tapasztaltam meg az életemben" - mondta Gingrich, aki hozzátette, hogy katolikus hite ellenére nagyon jól megérti magát az evangéliumi szavazókkal. „Két fontos oka van ennek, az egyik a szenvedély. Szerintem ők (az evangéliumi keresztények - a szerk.) ösztönösen megérzik azt, hogy nagyon mélyen foglalkoztat az ország sorsa és gyermekeink, valamint unokáink jövője, és azt is, hogy más vagyok, mint az átlagos politikusok. Másodszor pedig tudják azt, hogy háború zajlik a vallás ellen... és én kész vagyok felvenni a kesztyűt, amikor a jogi eszközökkel megpróbálják kiszorítani Istent az élet minden területéről."

Gingrich, aki magát a leghitelesebb konzervatív jelöltnek állítja, a felmérések szerint a kampány következő állomásán, Floridában is jobban áll Mitt Romney-nál, annak ellenére, hogy ellenfele sokkal szervezettebb kampánystábbal és nagyobb költségvetéssel rendelkezik. A lendület Gingrich mellett szól, ám ez nem megnyugtató a republikánusok számára. A Rasmussen Report országos felmérése szerint ha ma lenne a választás, Barack Obama 48:39 arányban biztosan győzne Gingrich ellen.

Obama csak rontott amerika helyzetén

Az amerikai republikánus politikusok elutasították Barack Obama évértékelõjében tett állítását, amely szerint az elnök politikája hozzájárult a gazdaság talpra állásához, és azt állították, hogy a Fehér Ház az elmúlt három évben csak rontott a helyzeten. A Wall Street Journal szerint Obama „populista gazdasági víziókkal” igyekszik elhatárolni magát a republikánus tábortól, míg a The New York Times azt írta: az amerikai elnök megpróbálta ellentétbe állítani a maga „tartós” gazdaságpolitikáját az õt megelõzõ „felelõtlen” lépésekkel.
John Boehner, a képviselõház elnöke kijelentette: a beszédbõl világossá vált, hogy Obama megosztó választási kampányt fog folytatni. A házelnök meglátása szerint az államfõ nem a saját teljesítményére építve pályázik újraválasztására, és miközben közös erõfeszítésre lenne szükség ahhoz, hogy a kisvállalkozásokat képessé tegyék a munkahelyteremtésre, Obama inkább a pártok közötti politikai különbségekre összpontosít.
A Wall Street Journal értékelése szerint Obama „populista gazdasági víziókat” festett fel az amerikai választóknak. A gazdasági lap szerint az amerikai elnök ezzel igyekszik markáns határvonalat húzni republikánus riválisai és maga között, valamint ezzel próbálja meg demonstrálni a két tábor közötti politikai különbséget.
A The New York Times pedig azt írta, hogy Obama beszédében igyekezett egyensúlyba hozni az amerikai gazdagok és a többiek közötti arányt, és megpróbált különbséget húzni az általa „tartósnak” nevezett gazdaság, valamint az õt megelõzõ évek „felelõtlen” gazdaságpolitikája között. (atv.hu)

Interjú a nyugati kritikák lehetséges okairól

Hazafi Zsolt — Fri, 27 Jan 2012 19:42:04 +0100

A BBC World Service és a BBC News programjában egyaránt hallható, illetve látható volt az a 25 perces interjú, melyet Zeinab Badawi készített a Hard Talk interjúműsorban Kovács Zoltánnal, aki a kormány nemzetközi kommunikációjáért felelős. Az államtitkár a CNN-ben, Richard Quest műsorában is védte a magyar kormány becsületét. A közelmúltban Magyarország újraindítása (Hungary’s Reboot) címmel közölte Kovács Zoltán írását a The Wall Street Journal. Interjúkészítésünk idején előttünk egy angol újságíró járt, mi pedig egy francia forgatócsoportnak adtuk a kilincset. Ha már napi szinten tartja a kapcsolatot a nyugati újságírókkal, a Magyarországot ért példátlan kritikadömping okaira voltunk kíváncsiak.

Tavaly ilyenkor a médiatörvény miatti nemzetközi kritikák kapcsán azt nyilatkozta a Heteknek, miszerint a bírálatoknak az egyik dimenziója a „fejlett" Nyugat felsőbbrendűségi érzéséről szól az „elmaradott" Kelettel szemben. Mára - Orbán Viktor szavaival élve -orkán erejű ellenszélbe kerültünk. Mit mond most erre?

- Nem merném azt állítani, hogy ok nélküli ez az ellenszél. Az előidézője az az elképesztő munka, amit az elmúlt másfél évben a kormány elvégzett.

A nyugati demokráciák néha késztetést éreznek arra, hogy demokráciára tanítsák az újonnan jövőket, és a közép-európai volt kommunista országok nagyjából ebbe az okításra szoruló csoportba tartoznak. Számomra érdekes, hogy az alaptörvény és a sarkalatos törvények, valamint a nyugdíjrendszer megújítása kapcsán ugyanazok a mechanizmusok működnek, mint amelyeket a médiatörvény esetében átéltünk. Senki sem veszélyezteti Magyarországon a demokráciát, mégis a nyugati közvéleményt meg lehet ijeszteni azzal, hogy milyen baljóslatú átalakítás zajlik Magyarországon. E mögött a mechanizmus mögött észrevehető egyfajta kettős mérce is. Nyugat-Európában a demokrácia legalább annyi formában létezik, mint Közép-Európában. Gondoljunk csak arra, hogy hány nyugati országban ma is királyság az államforma, ami a jogrendszerét, bírósági rendszerét, kinevezési gyakorlatát tekintve jelentősen eltér egy köztársaság működésétől. A demokrácia ugyanis számtalan „ruhában" létezik Európában. Mi azt várjuk, azt kérjük a Nyugattól, hogy legyen türelmes, alaposan tájékozódjon, ne benyomásokból és ne érzelmileg gerjesztett vélemények alapján ítélkezzen.

Magyarországon senki sem bántja a köztársaságot! Az alaptörvény harmadik sora kimondja, hogy Magyarország államformája köztársaság.

Tehát akkor a probléma az ő készülékükben van, vagy esetleg a magyar kormány részéről is történhetett hiba, ami ezt a hihetetlen orkán erejű szelet okozza?

- Igazságtalan lenne, ha azt mondanám, hogy a másik a „hibás". Nem véletlenek egybejátszása, ami történik: az elmúlt másfél évben rengeteg dolgot megváltoztattunk. Több, mint háromszházhatvan törvényt fogadott el az Országgyűlés - ez a tempó önmagában is ránk irányíthatta volna a figyelmet, hisz érint minden alapvető struktúrát a közigazgatástól az oktatásig. Figyelemfelkeltő és izgalmas a magyar kormány tevékenysége.

Magyarország elkötelezett tagja az uniónak. Abban vagyunk érdekeltek, hogy erős nemzetekből álló erős

Európában élhessünk, ahol szükség esetén gyors és határozott döntéseket hoznak. Ahol az egész unió minden tagállama érdekében születnek a döntések, és ahol nincs kettős mérce. Ha lépéseink valamely része nem felel meg az uniós szabályoknak, akkor azon készek vagyunk változtatni. Egy évvel ezelőtt a médiatörvénynél pont ezt tettük. Mindenfélét mondtak és írtak rólunk, majd kiderült, hogy az uniónak három olyan kérdésben voltak kifogásai, amelyek kapcsán minden további nélkül készek voltunk a konzultációra és pontosításra. Ez az európai útja a nézetkülönbségek kiküszöbölésének.

A konkrétumok nélküli érzelmi-ideológiai és politikai töltetű támadásokat azonban a kormányzat nem hagyhatja szó nélkül, nem válaszolhat meghunyászkodóan.

A nemzetközi sajtóban valóban megjelentek túlzó cikkek, elemzések és karikatúrák, de konkrétumokról, alapelvekkel kapcsolatos problémákról is írtak. Ráadásul nem szubjektív vélemények, hanem az unió alapjogi chartája - amit Magyarország is aláírt - alapján kerültünk vitába Brüsszellel. Lehet, hogy nem szóltak az előző jegybanktörvény miatt, de akkoriban vezető politikusok nem is nyilatkoztak olyanokat, ami arra utalhatott, hogy példának okáért az MNB devizatartalékaival mit lehetne kezdeni. Orbán Viktor egyik rádióinterjújában azt pendítette meg, hogy „a jegybank óriási pénzeket kezel, amelyeket a nyugati civilizációban különböző technikákkal a gazdasági növekedés érdekében mozgósítani lehet". Gulyás Gergely, a Fidesz szakpolitikusa azt mondta, hogy „a jogi lehetőség adott, illetve szükség esetén megteremthető", hogy a kormány hozzáférjen a jegybanki devizatartalékhoz. Lázár János is nyilatkozott e témában félreérthetően. Brüsszel lépesei nem biztos, hogy kettős mércét jelentenek, lehet, hogy két, gyökeresen eltérő politikai helyzetre adott válaszról szólnak.

- Ezért is üdvözöltük, hogy a vita a politikai-ideológia dimenzióból végre „lejött" a tényekről való párbeszéd szintjére. Konkrét kérdésekre konkrét válaszokkal tudunk majd szolgálni. A politika mindig dinamikus világ, változó helyzetekre korábban nem alkalmazott megoldások megtalálásáról is szól. Biztos vagyok abban, hogy az idézett politikustársaim a javaslataikat, a Nemzeti Bank részvételét a magyar gazdaság élénkítésében, a törvényi lehetőségeken belül képzelték el. Ha szétnézünk a világban, látunk példákat arra, hogy más nemzeti bankok aktívabban vesznek rész a gazdaságban, mint a magyar.

Igaz, de a politikai vezetőség és a szakmai stáb között nincs konfliktushelyzet. Az Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő FED vagy az unióban az EKB a politikai vezetéssel összhangban, szakmai program mentén „öntött" dollárt vagy az utóbbi eurót a pénzügyi rendszerbe. Ráadásul, nem a devizatartalékokról volt szó, hanem a saját valutájukról. Magyarországon Matolcsy György gazdaságpolitikájának a szakszerűségét konzervatív szakemberek, így például Járai Zsigmond, Bod Péter Ákos, Heim Péter, Mellár Tamás és Hamecz István is bírálják. Az aggodalmak arról is szólnak, hogy a szakmaiságot felülírhatja-e a politikai logika, aminek a jegybanki függetlenség sem lenne képes gátat szabni.

- A Magyar Nemzeti Bank tevékenységéhez nem szeretnék megjegyzést fűzni, tisztségemből fakadóan nem is tehetném. Nem szabad még csak ráutaló magatartást sem tenni, hogy meg szeretnénk mondani, mit kell tennie a Nemzeti Banknak. Tény, hogy vannak szakmai viták a háttérben a lehetséges gazdaságpolitikai lépesekről, amelyek gellert kaptak, és feleslegesen a jegybanki függetlenségről szóló politikai vitává váltak. Vagy ilyen az egyre markánsabban megjelenő úgynevezett „demokráciadeficit" vita, amelybe szisztematikusan próbálnak minket beleszorítani. Próbáljon igennel vagy nemmel válaszolni arra a kérdésre: jár-e még lopni a sarki boltba? Nekünk ebben a kérdésben egyáltalán nem szabad vitázni. Nincs az a nézőpont ugyanis, amiből Magyarország demokratikus elkötelezettsége megkérdőjelezhető lenne. Abban a pillanatban, amikor halványan is elfogadjuk, hogy e tekintetben kérdések vetődnek fel, teljesen félresiklik a diskurzus. Semmiféle értékvitánk nincs az unióval. Az Európai Bizottság álláspontjával kapcsolatban jogi nézeteltérésünk van - ez azonban nem rendkívüli, hiszen több mint hétszázharminc hasonló eljárás zajlik ma az unióban. Az alapjogi chartára hivatkozva egyébként nem indult eljárás ellenünk.

Mégis a nyilatkozatokban elhangzik ez.

- Három jogi kérdésben indult eljárás ellenünk.

A jegybanktörvény mellett a másik kritizált jogszabály a bírók korai nyugdíjazása. Magyarországon a 19. század óta a bírók esetében hetvenéves nyugdíjkorhatár, a jogi kultúránk hagyománya ez. Miért kellett változtatni?

- Ez a mi nézőpontunk szerint nem bírói kérdés, hanem nyugdíjkérdés. Magyarországon ezen év január elsejétől a nyugdíjakkal kapcsolatban teljesen új, általános szabályok vannak. Ez azt jelenti, hogy minden közhivatalt viselőre egyaránt a hatvankét éves korhatár érvényes.

Kivéve azoknak, akik az alaptörvényben szabályozottan pozitívan diszkriminálva vannak. Nálunk ilyenek az alkotmánybírák, és ilyen a nők negyvenéves korkedvezményes nyugdíjba vonulási lehetősége.

- Lehet, hogy ebben a kérdésben kompromisszumot lehet tenni, de nem bírói kérdésről van szó, ezért is véljük úgy, hogy a Bizottság véleményével szemben nem diszkriminációról van szó, hanem egy általános szabály bevezetéséről. A bírói szolgálati jogviszony az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig áll fenn. Ennyi.

Egyetemi tanároknak például nem kell kötelezően hatvankét éves korban nyugdíjba menniük.

- Az egyetemi tanárok az általános nyugdíjkorhatárig aktívan tevékenykedhetnek, utána a tudományos fokozataik, egyetemi funkcióik révén, ismét csak egyedi szabályok alapján tovább maradhatnak a pályán.

Esetükben nem automatikus a nyugdíjazás, míg a bíróknál igen...

- De ez sem jelenti azt, hogy egy bíró ezután nem dolgozhat.

A bírói függetlenségnek elvi, alapvető része, hogy nem szűnhet meg a kinevezésének időtartama előtt az állása, csak etikai okokból. Ez ad védelmet számára, hogy döntései miatt nem érheti retorzió. Miért nem választotta azt a kormány, hogy hagyja „kifutni" ezt a generációt? Most a bírói kar tíz százalékának mennie kell, ami jelentős változást jelent a bírói karban.

- Kevesebb mint tíz százaléka. Kétszázhetvennégy bíróról van szó, miközben háromezres létszámú a bíró kar. Egyébként az érintettek egy jelentős része már most is nyugdíjas - e mellett látja el hivatalát is. Hangsúlyozom: nem éri diszkrimináció a bírákat, mert az összes közhivatalt betöltő személyre ugyanazok a szabályok érvényesek a nyugdíjrendszer átalakítása után. Generális szabályt kellett hoznunk, így a rendőröknél és más fegyveres testületeknél a korai nyugdíjazás lehetősége szűnik meg, esetükben „emelkedik" a nyugdíjkorhatár, míg a bíróké fordítva.

Európában az a trend, hogy emelkedik a nyugdíjkorhatár. Éppen ezért váratlan volt a kényszernyugdíjazás.

- Szó sincs kényszernyugdíjról. A nyugdíjkorhatár ráadásul Magyarországon is emelkedik 2020-ig fokozatosan. Amint említettem: az érintett bírák nagy része egyébként évek óta önként nyugdíjba vonult, nyugdíj mellett végzi a munkát.

Folyamatában mégis így tűnhet, hogy bírókérdésről is szó van. Először levitték a korhatárt, ami több száz bírót, köztük vezetőket érintett, majd megkérték Baka István főbírót, hogy ő már ne nevezzen ki a helyükre új szakembereket, ezt követően egy Orbán Viktorral családi-baráti viszonyt ápoló szakembert, Szájer József feleségét, Handó Tündét nevezték ki bírósági vezetőnek. Tőle függ, hogy kiből mi lesz a bíróságokon. A látszat lehet az, hogy tudatos, politikai célú beavatkozás történt az igazságszolgáltatás rendszerébe.

- Sem nálunk, sem Nyugat-Európában nem egy személy a garancia egy hivatal független működésére, hanem a hivatalhoz kapcsolódó jogszabályi, alkotmányos biztosítékok. Másrészt ha végignézzük a magyar intézményrendszert, akkor láthatjuk, hogy számos esetben korábban baloldali elkötelezettségűnek elkönyvelt személyek is vezető pozícióban találhatók. Az ÁSZ helyettes elnöke, a Költségvetési Tanács és az Alkotmánybíróság tagjai között is találhatunk ilyeneket - de hadd hangsúlyozzam, hogy ez hibás gondolkodás. Ahhoz képest, hogy a Fidesz mekkora többséggel rendelkezik az országgyűlésben, nincs túlreprezentálva a közhivatalokban. Nem az elfogultság a mérce, hanem a szakértelem.

Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára egyetemi adjunktus az ELTE Pénzügyi Jogi Tanszékén, Handó Tünde a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszéken óraadó. Önöknek nem lett volna kifogásuk, ha Dobrev Klára a bíróság egyik vezetője lett volna az előző ciklusban?

- Csak az előzőeket tudom ismételni. A közhivatal betöltésénél elsődleges szempont a szakmai kvalitás. Handó Tündét semmilyen vád nem illeti: mindenki által elismert, kiváló szakember.

Én is csak pozitív véleményt hallottam a személyéről. A demokrácia viszont a látszatról is szól.

- Férje, Szájer József, az európai parlamenti képviselőségéről nem, de összes pártfunkciójáról lemondott. Európában is vannak példák, ahol házastársak vagy rokoni kapcsolatban állók befolyásos pozícióban vannak, mégsem veszélyeztetik a demokrácia működését. Lehet érvelni abban a pillanatban, amikor a leghalványabb gyanú felmerül, hogy nem összeegyeztethető módon jár el valaki a hivatalában, addig azonban nem.

A harmadik téma, amit Brüsszel kifogásol, az adatvédelem ügye. Európai hagyomány, hogy kitöltik a megbízatásuk idejét a szimbolikus hivatalokat betöltő személyek, hacsak nem erkölcsi okból vesztik el a feladatukra való alkalmasságukat. Jóri András adatvédelmi ombudsmanként bírálta a kormányt a nemzeti konzultáció adatvédelmi kérdései miatt, majd átalakították a rendszert, posztja megszűnt, és egy korábbi adatvédelmi ombudsman, Péterfalvi Attila lett az adatvédelemmel foglalkozó hivatal vezetője. Nem rossz ennek az optikája?

- Nagyobb jogkörrel bíró hatóság jött létre. Jóri maga mondta, hogy nem akar ennek az új intézményi szervezetnek a része lenni.

A sorrendben nem vagyok biztos. Igaz, Brüsszelben elsősorban azt bírálták, hogy az új adatvédelemmel foglalkozó hivatal vezetőjét könnyen menesztheti a miniszterelnök.

- Konzultáltunk a Bizottsággal, és egyetértettünk abban, hogy az adatvédelmi intézmény függetlensége sérthetetlen. Egy strukturális átalakításnál jogi értelemben is elfogadható, hogy az új szervezeti szerkezettel egyúttal az előző szervezethez kapcsolódó tisztségviselők mandátuma is lejár.

A „kötekedésemmel" azt szerettem volna bizonyítani, hogy a bírálatok egy része érdemi, elvi vitáról szól, nemcsak - ahogy Ön mondta az elején - „szamárságokról'" vagy „ökörségekről". Miként például konzervatív oldalról is érik kritikák az átalakításokat, jelesül Pokorni Zoltánra, a Fidesz alelnökére gondolok, aki az oktatással kapcsolatos reformokkal nem ért egyet.

- Az intézkedések mögött nagy többségi döntés áll, az pedig a pluralizmust mutatja, hogy a Fidesz-KDNP-szövetségen belül is vannak viták. A választások általi társadalmi felhatalmazással élve olyan szükséges lépeseket tettünk meg, melyeket húsz-huszonhárom éve senki se mert megtenni. A kormánynak nagyon kemény döntéseket kellett hozni, mintegy borítékolva voltak a konfliktusok.

Nem az okozza a konfliktust, hogy miközben a kormánypártnak nem volt kétharmados társadalmi támogatottsága, mégis a parlamenti arányokból kiindulva úgy tesz meg lépéseket, mintha a magyarság kétharmada állna mögötte?

- Álljunk meg egy percre! Egy angolszász választási rendszerben, ahol a győztes mindent visz elve működik, 2010 után a Fidesz kilencven százalék feletti mandátumaránnyal rendelkezne a parlamentben.

Angolszász országokban egyszerű többséggel is lehet határozottan kormányozni, alapvető változásokat eszközölni. Magyarországon a rendszerváltoztatás óta az alkotmányos berendezkedés sajátosságát jelentik a kétharmados törvények - de a vegyes választási rendszer is. Az ebben elért kétharmados parlamenti többség lehetőséget ad az alapvető változásokra.

Nem azt mondom, hogy a Fidesz mögött nincs vagy kevés a társadalmi támogatottság, de nem hivatkozhat a magyarok kétharmadára. 2010-ben 2,7 millióan szavaztak a Fideszre, az ellenzéki pártokra 2,4 millióan, mégis az új választási törvény megfogalmazásában az utóbbi tömeget képviselő három párt, az MSZP, a Jobbik és az LMP véleménye nem jelent meg. Ez generálhatja a társadalmi konfliktust.

- Gyorsan tegyük hozzá, hogy a kétharmados törvényeket nem a Fidesz találta ki, a rendszerváltoztatás óta vannak velünk. Jól megfontolt okokból lettek az akkori kompromisszumnak sarokkövei, számuk is körülbelül ugyanannyi maradt. Mikor a parlamenti kétharmaddal való döntéshozatal kritikája folyik, mindig mondom, hogy a közélet sosem egy emberen és nem is egy pártszövetségen múlik. Az Alaptörvény szövegezésébe be akartuk vonni az ellenzéket, de nem vettek benne részt. Olyan közegben kell a kétharmados többségnek tevékenykednie, leszámítva az első két hónap sokkját, mikor az ellenzéki pártok darabjaikban voltak, ami betegesen hisztérikus. Mindenre azt mondják már jó előre, hogy antidemokratikus. Szisztematikus kampányt folytatnak erről, ezt sulykolják. Mivel nem találják a fogást a Fideszen, mint valódi társadalmi többséggel bíró, jól szervezett politikai erőn, túllépve minden kezelhető határon, diktatúráról beszélnek. A nemzetközi szintéren is mániákusan ezt képviselik. Nehéz így a normális diskurzus.

Megvallom, részben büszke voltam Önre, mikor a BBC-n és a CNN-en kiváló angolsággal érvelt, de másrészt szomorú is voltam, mert úgy éreztem, hogy a tudását olyan dolgoknak a védelmében használta, ami kapcsán lehet, hogy az önkritikának is lenne helye. Beszéltünk Európa kettős mércéjéről, a nyugati sajtó felületességéről és a magyar ellenzék „álnokságáról", de arról nem, hogy csúszott-e valami tévedés a kormány tevékenységébe.

- Szájer József mondta, hogy nagyon örülne, ha csak az a három-négy hiba lenne abban a folyamatban, amit elvégeztünk. Tapasztalt politikusról lévén szó, tudja, hogy ha az ember a legjobb szándékkal áll neki egy törvény megírásának, egy struktúra átalakításának, akkor is követhet el hibát.

Nem az a problémám, hogy követtünk-e el hibákat, mert bizonyára. Azt nem tudom elfogadni, hogy érzelmi, politikai-ideológiai érvekkel akarnak minket a sarokba szorítani, és nem tényekkel. Sosem vindikáltuk magunknak a jogot, hogy tévedhetetlenek lennénk, nekünk nem presztízsszempontok számítanak, hanem hogy jó irányba megváltoztassuk az országot. Azt szeretnénk, ha működése alapján ítélnék meg az átalakított intézményrendszert, nem pedig vélelmek alapján. Visszatérve a hibákra, a médiatörvény kapcsán vitába kerültünk az unióval. Aprólékosan átbeszélve, több ponton egyeztettünk, és némely passzust megváltoztattuk. Készek voltunk a korrekcióra. Amit létrehoztunk, jól működik.

Éppen ezekben a hetekben követte el a rendszerváltás utáni legnagyobb hamisítási botrányát a közmédia, hisz kiretusálták Lomniczi Zoltán volt főbírót a Híradóból.

- Elfogadhatatlannak tartom, amit az MTV munkatársai tettek, és helyeslem, hogy a történteknek következményei lettek. Sajnos az elmúlt években a közszolgálat ethosza súlyosan sérült - de elindult az a folyamat, amely orvosolni hivatott ezt.

Felvonulókat kértek

Hubert József — Fri, 27 Jan 2012 19:28:10 +0100

Ki tud több embert az utcára parancsolni a januári fagyban? Ez lehetne a címe a népszerűségét viharos gyorsasággal növelő játéknak, melynek egyszerű szabályai szerint a hazai közélet ismert és kevésbé ismert figurái sakkoznak az istenadta néppel. A játék elmaradhatatlan kelléke a rituális számmisztika, így például a szombati, a Magyar Demokrata és a Széles-féle médiabirodalom által szponzorált rendezvény résztvevőinek számát a néhány tízezertől az egymilliókétszázezerig bezárólag sokan és sokfelé becsülték.

Annyi biztos, hogy a majd tucatnyi tüntetés közül ez vitte el méretben a pálmát. Egészen konkrétan akkora volt, hogy a menet eleje – így többek közt Bencsik András, Bayer Zsolt, Széles Gábor – is csak a tömeg közepén kapott helyet. A tömeg valódi elején egy sámándobos performansz kántálta végig a Hősök terétől a Parlamentig, hogy hisznek „Magyarország feltámadásában”. A politikai szónoklatok elmaradtak, sör és virsli helyett nagy-magyarországos kitűzővel és polgári körös zászlókkal kellett beérje az, aki nem komálja a fagyott perecet és a januári mínuszokban a szó szerint jeges teát.
A demonstrálók közt nem meglepő módon többségben az EU-szkeptikusok voltak. Táblákon sorakoztak az üzentek: „Európai Unió = Szovjetunió”; „EU – we don’t need your h€lp”; „EU, USA, törődj a magad dolgával!”; de volt, aki „Még tagok vagyunk…” feliratú táblával fenyegette Európa mikroszkóppal is alig kivehető méretű, néhány százmilliós lakosságát. Más – nyomdafestéket csak az illető tábláján megtűrő szavak kíséretében – Daniel Cohn-Bendittől féltette a magyar szabadságot, megint mások Schiffer Andrást, „Szanyi kapitányt” vagy Barrosót tartották a haza és a kormány legfőbb ellenségének. Többen vizionáltak párhuzamot Trianon és napjaink között: egy tüntető egy két deszkából eszkábált keresztre feszített Magyarország-térképpel tette meg a távot, de akadt „Justice for Hungary” táblából, árpádsávos zászlóból, Szent Korona-utánzatból és Mária-imádságokból is jócskán. A dezsavűt legmarkánsabban mégis az újra felcsendülő ütemes „Viktor-Viktor” állította be a Parlament előtt. És nagyon is illettek az atmoszférába azok a – Kádár elvtárs óta a feledés ködébe veszett – szimpátiamegnyilvánulások, amelyek olajfestmény formájában éltették az ország első számú szolgáját.
Annak is lehet üzenete, hogy a tömegesemény főszervezőinek segítségével a Fidesz általában a szélsőjobbra ragadt, a kormánypárt felé is kacsingató jobbikosokat szokta megszólaltatni. Azokat, akikkel az újnyilas párt nemrég vissza kívánta foglalni az utcát a liberálisoktól.
A kormánypárti tömeggyűlés főszervezője, Bencsik András a Magyar Demokrata főszerkesztője (korábban a Népszabadság MSZMP pártrovatának vezetője), nem mellesleg a Magyar Gárda egyik alapítója is. A kapcsolat olyannyira nem véletlen, hogy élettársa, Takács Zsuzsa tervezte a gárdisták hírhedt oroszlános egyenruháját.
Bayer Zsolt, a kormány szócsövének számító, Széles-féle Magyar Hírlap publicistája, szintén főszervező, a szombat esti könnyed séta után úgy nyilatkozott, hogy azért jöttek el ilyen sokan, hogy megmutassák: „A szeretet mindig erősebb lesz, mint a gyűlölet.” A szeretet apostolává átvedlett Bayer már csak azért is hitelt érdemlően tud nyilatkozni a témában, mert a másik oldalt is alaposan – és belülről – ismeri. „Ők a mi indok-zsidóink – értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust” – írta két éve kenyéradó gazdájának oldalain. Az olaszliszkai esetből pedig azt a tanulságot vonta le, hogy „bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigánygyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigánygyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba”. „Patkányok” címre keresztelt cikkében pedig így fogalmaz: „Normális ember, aki ráadásul nem cigány, már nem teszi be a lábát a »nyóckerbe«.”
Széles Gábor, természetesen, már csak társadalmi helyzetéből fakadóan sem mehet ilyen messzire, ám a nyilatkozatokban rendszerint „nagyvállalkozóként” aposztrofált üzletember televíziójában komoly teret szentel olyan, a szélsőséges fülnek édes témáknak, mint például a pártus Jézus vagy a sumér–magyar rokonság kérdéskörei.

A Budai Várban ugyanezen a hétvégén Schmitt Pál államfőt fosztották meg néhány százan doktori címétől, a Kossuth téren pedig egy- és kétforintosokat – elmondása szerint: a fideszes „bértapsolók” fizettségét – szórt szét Vajnai Attila a Parlament előtt. A szélsőbalos szervezetek demonstrációját biztosító rendőrök köztisztasági szabálysértési eljárással jutalmazták az akciót. Az LMP is kivette részét a demonstrációdömpingből: a párt irodája előtt elhaladó békemenet résztvevőit LMP-zászlókkal és „Demokráciát!” feliratú transzparensekkel várták – az egyébként az irodából ki sem mozduló pártkatonák.
A Klubrádióért ugyan nagyságrendekkel kisebb, de még mindig jelentős létszámú tömeg vonult a volt MTV-székházhoz közeli Batthyány-örökmécseshez vasárnap. A már-már rutinból és kisujjból kirázott beszédek sorából Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért elnöke lógott ki, aki beszédében még a megszűnés szélére jutott csatornának is kiosztott néhány kokit meg sallert. Dénes emlékeztetett, hogy ő néhány éve, már a Danubius és a Sláger Rádió frekvenciájának megvonásakor is tiltakozott, pedig a Klubrádióban akkor mindig azt mondták, hogy nincs itt semmi baj, csak az egyik pályázó több pénzt ajánlott, mint az, aki eddig bérelte a frekvenciát. Hopp!
Aggódni azonban nem érdemes, a magyar kormány elintézte, hogy a jövőben – de legalábbis a másfél hónap múlva esedékes március 15-én – ne kerülhessen sor a fentiekben is látott tumultuózus, egymás sarkát taposó pro- és kontra demonstrációkra. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium ugyanis az összes nagyobb, gyülekezésre alkalmas belvárosi helyszín lefoglalását kérte a nemzeti ünnepre a fővárostól.
A Hetek által megkérdezett történészek ennek kapcsán nagy nemzeti ünnepeink érdekes aspektusát világították meg. Mind március 15-e, mind október 23-a kifejezetten ellenzéki ünnep – a mindenkori kormány valahol tehát joggal tart ezektől a piros betűs napoktól. Március 15-ét például 1849-et követően a kiegyezésig számos alkalommal használták fel ellenzéki csoportosulások a Habsburgok elleni megmozdulások szervezésére, olyannyira, hogy 1860-ban az abszolutizmus sortűzzel fogadta a Kerepesi temetőbe érkező megemlékezőket. Így nem meglepő, hogy az egyértelműen habsburgiánus ellenes felhangokat megpendítő nap 1867 után sem lett ünnep. A Horthy-éra sem kapkodta el a törvényesítést, és csak 1928-ban emelte a nemzeti ünnep rangjára. De ekkorra már ellenzéki megmozdulásként rögzült a köz tudatában, és így elsősorban ellenzéki erők voltak azok, amelyek céljaikra használták. Nacionalista jellegére hivatkozva a kommunisták is betiltották, majd az enyhülés időszakában – 1956 után – iskolai megemlékezések szintjén tartották meg. Később az 56-os forradalom emléknapja ezzel majdnem megegyező pályafutást írt le – ennek is köszönhető, hogy a mai napig ellenzékiek sokkal nagyobb előszeretettel készülnek a két forradalom megemlékezésére, mint a mindenkori hatalom.

Kettős beszéd

Mészáros Tamás — Fri, 27 Jan 2012 19:22:42 +0100

Mielőtt elutazott Brüsszelbe, hogy biztosítsa az Európai Unió vezetőit a konstruktív tárgyalások iránti elkötelezettségéről, Orbán Viktor videóüzenetben köszönte meg a „békemenet” résztvevőinek, amiért kiálltak Magyarország védelmében. A miniszterelnök emberei minden jel szerint nemcsak szervezni segítettek ezt a megmozdulást, hanem gondoskodtak a felvonulók létszámának belügyminisztériumi túlbecsléséről is; így aztán Orbán bízvást meghatározhatta az esemény kívételes nagyságrendjét. Amire elsősorban azért volt szüksége, mert a Barrosóval és Schulzcal folytatandó tárgyalásain már ennek a szemmel látható támogatásnak a fedezékében akart megjelenni.

Ám e tömegbemutató jellegéről és logisztikájáról, szervezőiről és jelszavairól Brüsszelben is pontos információkkal rendelkeznek. Egyebek között erre is utalt az unió parlamentjének elnöke, amikor azt mondta a sajtónak, hogy megkérte a magyar miniszterelnököt, ne nézze őket – mármint az európai adminisztrációt – hülyének. És hozzátette, Orbán úr tudvalevően másként beszél otthon, mint külföldön. Emitt együttműködőnek mutatja magát, amott Európa-ellenes retorikát folytat. Martin Schulz ezért felszólította az európai intézményeket, hogy „semmi olyan lépést ne tegyenek”, ami a magyar kormányfő politikáját támogatná.
Így hát a honi radikális jobboldal utcai demonstrációja egyenesen kontraproduktív volt: hiszen éppen arról győzte meg a brüsszeli bizottságot, hogy Orbán továbbra is kettős játékot próbál játszani, s ezért helyénvaló a gyanakvás vele szemben. Persze, ezt nagyjából eddig is tudták, ha máshonnan nem, hát a világsajtóból, amelynek komoly orgánumai hónapok óta figyelmeztetik az unió tisztségviselőit, hogy a magyar kormány részéről tett részleges engedményekkel nem elégedhetnek meg, mert az igazi gondokat az alkotmányos jogállam leépítése jelenti. Ezért amikor Orbán ezúttal is megpróbált úgy tenni, mintha most már csupán jelentéktelen részletkérdésekről folyna az egyezkedés, Barroso legott félreérthetetlenné tette, hogy márpedig a magyar problémák „szélesebb körét” is vizsgálni fogják.
A miniszterelnök most kétségtelenül elért legalább annyit, hogy ha a tárgyalások előfeltételeként módosítja a kifogásolt jogszabályokat, akkor nemsokára megkezdődhet az alkufolyamat az IMF-fel. Ám a valutaalappal való megegyezéshez, kénytelen lesz végrehajtani további folyamatos korrekciókat. Amit úgy kell majd eladnia a hazai nyilvánosság előtt, mint a „magyar emberek” érdekeinek elszánt védelmét – a helyzet paradoxona pedig, hogy ez még igaz is: a nemzeti érdek bizony nem más, mint a politikai hátraarc; sürgős kiegyezés az unióval, és tágabb értelemben a világgal, s a mindig is üres, megtévesztő populizmus, az értelmetlen „szabadságharc” beszüntetése.
Csakhogy a Fidesz még megmaradt híveivel ezt felettébb nehéz megértetni, miután eleddig a kormányzati propaganda „főcsapása” éppen a Nyugattal szemben vívott függetlenségi háború hamis kultuszának fenntartása volt. A kurzus szócsövei például nem mondták el az ország polgárainak, hogy a „gyarmatosító” Európai Unió csak a múlt évben mintegy ötmilliárd euróval többet fizetett ki nekünk, mint amennyit a közös kasszába tettünk. És nem részletezték, hogy mi mindenre költöttünk ebből a pénzből; nem beszélve arról, hogy mennyibe került volna, ha az így kapott összeget a piacról vesszük fel, tetemes kamatra. Most azonban Orbán mégis rákényszerül, hogy – miután a korábban „kipaterolt” IMF-et már a „mi bankunknak” nevezi – megkezdje az új helyzetértelmezés kommunikációját. Brüsszelben meg is próbálta vendéglátóit azzal zsarolni, hogy ha túlságosan sarokba szorítják, nehezen tudja majd ellensúlyozni az országban felerősödő unióellenességet. Noha – mint mondta – eddig mindent megtett ennek érdekében. Ennek hallatán a jelenlévők feltehetően aggódva figyelték, nem szakad-e le a mennyezet.
Ugyanakkor az unió nyilvánosan csakugyan igyekszik úgy konverzálni Orbánnal, hogy a maga részéről azért lehetővé tegye számára a tisztes visszavonulást. A hivatalos közlemények nyitott eszmecseréről, kölcsönös tiszteletről, az érvek kétoldalú respektálásáról szólnak, Brüsszelben is, Strasbourgban is azt szeretnék, ha a miniszterelnök rugalmasan elszakadhatna korábbi önmagától. Csak attól tartanak, hogy ő maga még mindig nem fogta fel, hogy az időhúzó taktikázáshoz nem talál többé partnereket.
Ezért az udvariassági formulák betartása mellett egyszersmind meg is keményedett az uniós nyilatkozatok hangja. Jelzik, hogy a mellébeszélés ideje lejárt. Ma már attól sem hatódik meg senki, hogy Orbánnak milyen keskeny ösvényen kell egyensúlyoznia ahhoz, hogy kapitulációja ne vezessen a szélsőjobb térnyeréséhez. Nem mintha ez mellékes szempont volna; az unió természetesen ezentúl is abban érdekelt, hogy a szélsőségesek sehol ne erősödhessenek meg. De Európa előtt már nem titok, hogy az orbáni kettős beszéd ebben a vonatkozásban is megtette a magáét; hogy a kormányfő radikális retorikája meg a „hanyatló” Nyugatról szóló eszmefuttatásai mióta adnak muníciót a hazai ultráknak.
Ezentúl aligha számíthat arra, hogy a magyarországi demokrácia lebontását csak azért fogja empátiával szemlélni Európa, mert elnéző viselkedésével netán segíthet kordában tartani mindazokat, akiknek egyébként Orbán Viktor siet megköszönni, ha árpádsávos zászlók alatt tesznek tanúságot a vezér iránti hűségükről.

Az elveszett testvér visszatér

Morvay Péter — Fri, 27 Jan 2012 18:31:28 +0100

Ön Izraelt képviselte a Wallenbergévfordulóval kapcsolatos budapesti ünnepségeken. Vannak azonban, akik nem örülnek ennek az eseménynek. A második legnagyobb magyar ellenzéki párt a parlamentben tiltakozott az általuk holokausztbiznisznek nevezett jelenség és a zsidó szenvedéstörténet állítólagos túlzott hangsúlyozása ellen. Szerintük Magyarországon ideje inkább a saját áldozatainkra emlékezni. Ön szerint miért fontos az emlékezés?

- A második világháborúban a zsidó nemzetet egyetlen ok miatt érte pusztító tragédia, azért mert zsidók voltak. A holokauszt egy olyan hatalmas, egyedülálló történelmi esemény, különösen a mi nemzetünk számára, amelyet mindenütt tanítani kell a világon, mert nincs garancia arra, hogy nem történik meg még egyszer valami ilyen szörnyűség. Ha elfeledkezünk róla, akkor könnyebben megtörténhet.

Ön Belgiumban született a náci megszállás idején...

- Hat hónapos csecsemő voltam, amikor a szüleim beadtak egy belga katolikus családhoz. Keresztény gyerekként nőttem fel, semmit nem tudtam a judaizmusról, egészen nyolcéves koromig. Akkor tudtam meg, hogy zsidó családból származom, amikor anyám eljött értem, és magával vitt Izraelbe.

Mi történt a családja többi tagjával?

- Eltűntek. A szüleim, a nagyszüleim, az unokatestvéreim, mind eltűntek, miután Belgiumból Auschwitzba szállították őket. Egy kivétellel soha többet nem találkoztam velük az életben. Apámat előbb egy franciaországi munkatáborba vitték, majd onnan küldték tovább Auschwitzba.

Nem tudom, hogy hallott-e róla, de a magyarországi szélsőjobb sajtóban időnként egyfajta „Disneylandnek" nevezik Auschwitzot, olyan turistalátványosságnak, aminek nincs sok köze a tényekhez. Önnek van valami bizonyítéka arról, hogy pontosan mi történt a családjával?

- Nem találkoztam a rokonaimmal, így nem is tudtam megkérdezni tőlük, hogy mi történt pontosan velük. Nagyon sok évbe telt, amíg fel tudtam dolgozni azt, ami velem történt. A legtöbben, akik túlélték Auschwitzot vagy más táborokat, nagyon nehezen beszélnek arról, ami ott velük történt. Sok-sok évbe telik, amíg mentálisan is eléggé meggyógyulnak. Nekem is évtizedekbe telt, amíg eléggé megerősödtem ahhoz, hogy újra szembenézzek a múlttal. Nem hiszem, hogy bármelyikünk megfelelő szavakkal rendelkezne ahhoz, hogy leírja, ami történt. Elhinni is nagyon nehéz, hát még elmondani. Később sokszor jártam Auschwitzban és más táborokban is. Mindig sokkhatással van rám, újra és újra. Nehéz megérteni, hogy az emberek képesek voltak megtenni azt, amit megtettek. Ezért kell gondoskodnunk arról, hogy ez ne történhessen meg még egyszer.

Látott bármilyen dokumentumot vagy tábori papírt a rokonairól?

- Csak hat-hét éve éreztem elég erősnek magam ahhoz, hogy utánanézzek ezeknek, akkor mentem el a gyermekkorom helyszíneire...

Csak hat-hét évvel ezelőtt?

- Igen, addig nem tudtam rávenni magam arra, hogy elmenjek a régi helyszínekre. A belgiumi Mechlen városában áll egy múzeum, a belgiumi zsidóság múzeuma. Amikor ellátogattam ide, az igazgató nagyon udvariasan kezdte elmesélni a náci vészkorszak történetét. Félbeszakítottam, hogy engem nem ez érdekel, mert a történelmet jól ismerem. Meghökkent és azt kérdezte, hogy akkor mit szeretnék? Azt feleltem, hogy dokumentumokat szeretnék látni az apámról, akivel soha nem találkoztam. A németek nagyon alapos rend szerint dolgoztak, így alig fél órába telt, és az igazgató megtalálta a dokumentumokat. Láttam a papírokat, amelyeken az apám neve állt, és az a dátum, amikor Belgiumból Franciaországba, onnan pedig Auschwitzba küldték. Velem volt a fiam is, ott ült mellettem a múzeumban. Azt mondtam neki, hogy „Fiam, érintsd meg ezeket a papírokat, mert ez a legközelebbi pont, ahová el tudlak vinni, hogy megmutassam neked a nagyapádat". Ezután elmentem Auschwitzba, és ott is találtam dokumentumokat apámról, és nem csak róla. Mindenkiről ott voltak a feljegyzések, apám érkezési papírja, a besorolása, meggyilkolásának az időpontja és oka is. Sőt mi több, Mechlenben kezembe került az az SS-papír is, amelyen az állt, hogy Jefke Mendelevicset - akkoriban így hívtak - ezen és ezen a napon Auschwitzba kell küldeni. De addigra már a háborúnak vége volt.

Egy katolikus család mentette meg Önt. Megtudta később azt, hogy miért vállalták a kockázatot?

- Valószínűleg ugyanazért, amiért Raoul Wallenberg kockára tette az éle-tét. Az ember felteheti a kérdést, hogy valaki miért kockáztatja néhány zsidó miatt a saját és a családja életét? Túl kicsi voltam ahhoz, hogy megkérdezzem őket, de szerintem megmentőim nem is mérlegelték ezt, azért tudták megtenni.

Amikor az édesanyja egyedüliként visszatért Auschwitzból, megkereste és elvitte Önt ettől a családtól. Nem is találkoztak később?

- De, találkoztam velük, ötvenhat évvel később. Hatvannégy évesen találkoztam először szembe a múltammal. A szülőket már nem láttam, ők akkor már rég nem éltek. De találkoztam a három keresztény nővéremmel, akik közül a legidősebb kilencvenkét éves és a bátyámmal is, aki hetvenkilenc éves volt. A találkozó előtt nagyon ideges és feszült voltam. Azt gondoltam magamban, hogy talán neheztelnek amiatt, hogy teljesen elszakítottam magamat tőlük, és a sok-sok év alatt semmit nem hallottak felőlem. Így aztán szorongva mentem el a találkozóra, de ott nagy és kellemes meglepetés ért. Úgy fogadtak, mintha az elveszett öccsük tért volna vissza. Átöleltek, csókolgattak, nagyon-nagyon izgalmas és megindító találkozás volt. Igazi meglepetés volt a számomra, hogy a találkozó alatt egyszer csak elővettek 10-12 belga újságkivágást. Ezek a cikkek egy belga tábornokról szóltak, aki az izraeli hadseregben szolgált, vagyis éppen rólam. A katolikus családom összegyűjtötte ezeket a cikkeket, és amikor végül előbukkantam, elém tették őket.

A távolból tehát mégis végigkísérték az életét?

- Ma sem tudom, honnan tudták, hogy ez a tábornok én vagyok. Hiszen amikor hozzájuk kerültem, Jefke Mendelevicsnek hívtak, Izraelben pedig Joszi Peledként lettem ismert. Nem tudom, honnan jöttek rá a kapcsolatra, talán onnan, hogy a belga vezérkari főnök egyszer Izraelben járt, és akkor a mi vezérkari főnökünk elmondta neki, hogy van itt egy tábornok, aki Belgiumban született. A belga parancsnok kérte, hogy találkozhasson velem, és később meg is hívott Belgiumba. Talán a médiában megjelent tudósításokból fedezték fel, hogy a Jefke Mendelevicsből Joszi Peled lett. Nagyon örülök, hogy végül sor került a találkozóra, mert két hónappal később a legidősebb, kilencvenkét éves nővérem elhunyt.

Amikor Izraelbe jutott, katona lett, és sok háborút végigharcolt. Gondolkozott azon, hogy mi történne, ha Izrael elveszti ezeket a háborúkat?

- Megértem, hogy Ön azt a feleletet várja: igen, a háborúk során azon vívódtunk, hogy mi lesz Izrael jövője és sorsa. De amikor az ember a háborúban harcol, semmi ilyenről nem gondolkodik. Parancsnokként a küldetés végrehajtására összpontosítottam, és arra, hogy a katonáim túlnyomó többsége az ütközet után is életben legyen. A mi történt volna, ha... kezdetű gondolatok mindig a háborúk közötti időszakban bukkannak elő az emberben, soha nem a háború alatt. A hatnapos háborúban századparancsnok voltam, a Szuezi-csatornánál szolgáltunk. A '73-as háborúban dandárparancsnok voltam a Golán-fennsíkon, '82-ben, a libanoni háborúban pedig hadtestparancsnokként harcoltunk északon. Sok volt ennyi háború.

Mi volt a legdrámaibb pillanat a katonai pályafutása során?

- Attól tartok, hogy ismét ki kell ábrándítanom Önt. Sokszor megkérdezték tőlem ezt, és mindenki azt várja, hogy valami olyan csatát mesélek el, ahol csak a csoda segített abban, hogy életben maradjunk. Nem ez a helyzet azonban. Az 1973-as jom kippuri háborúban egy tankdandár parancsnoka voltam, Jeruzsálem mellől vezényeltek fel bennünket a Golán-fennsíkra. 10-12 órába telt, amíg Jeruzsálemből a tankjainkkal elértük a Golán-fennsík szélét. Amikor odaértünk a kijelölt helyre, megláttam, hogy 100-200 ember közeledik, nők és gyermekek csomagokkal együtt. Nagyon csodálkoztunk, hogy kerül ide, a frontvonalba ennyi nő és gyerek? Azt a választ kaptuk, hogy ezek az emberek a Golán-fennsíkról menekültek, mert a szíriai invázió következtében elűzték őket a saját házaikból. Ez igazi sokkot jelentett a számomra, mert azt kellett látnom, hogy újra menekültek vagyunk a saját országunkban. Nekem ez volt az igazi nagy, drámai pillanat az életemben. A jom kippuri háború teljesen váratlan támadás volt a szíriai és egyiptomi hadsereg részéről. Hirtelen megértettem, hogy az egész ország léte veszélyben forog. Persze, amikor felvonultunk a Golán-fennsíkra, és elkezdtünk harcolni, minderről elfeledkeztem, és már csak az előttünk álló feladatra koncentráltunk, hogy kiűzzük a szíriai behatolókat.

Az ENSZ és emberi jogi szervezetek rendszeresen brutális elnyomóként ítélik el az izraeli hadsereget. Mi a véleménye ezekről a vádakról?

- Tudom, hogy gyakran a nácikkal hasonlítanak össze bennünket, és azzal, ami itt történt Európában a második világháború során. De ez képtelenség: a második világháború hat évig tartott, és nem emlékszem arra, hogy a háború alatt náci tiszteket bíróság elé állítottak vagy börtönbe küldtek volna a civil lakossággal szembeni tetteik miatt. Izraelben azonban sok katonát, tisztet vontak felelősségre bíróság előtt, mert olyat tettek, amelyek nem feleltek meg a mi mércénknek. A pályafutásom alatt nem is tudom, hányszor állítottam le katonai akciót azért, mert fennállt a veszélye annak, hogy ártatlan civileknek okozunk sérülést. Másrészt azonban, kérem, értsék meg, hogy az ország létéért küzdünk. Az ellenségeink ismerik ezt az erkölcsi mércénket, és felhasználták ellenünk a legutóbbi 2006-os Gázai övezet elleni katonai akció során is. Egy pillanatig sem haboztak, hogy iskolaudvarokból lőjenek ki rakétákat ellenünk. Biztosra vették ugyanis, hogy nem fogunk válaszolni, mert tudták azt, hogy a zsidók nem engedik meg maguknak, hogy gyermekek ellen háborúzzanak.

Amikor azonban az ország létéért küzdünk, erkölcsi kötelességünk azt a sok ezer embert is megvédenünk, akik rakétatámadások alatt élnek évek óta. A déli területek nagy része öt-hat év óta folyamatos rakétatűz alatt áll a Gázai övezetből. Igyekszünk visszafogni magunkat, hogy ne válaszoljunk, és ne okozzunk sérelmet. Ők azonban úgy értelmezik ezt, hogy nem vagyunk elég elszántak, hezitálunk és félünk. Ezért van egy pont, amikor minden morális önkorlátunk ellenére kötelességünk megvédeni a népünket. Nagyon nem szeretjük, amikor ilyen döntést kell hoznunk, mégis rákényszerülünk arra, hogy ártatlan emberekben is kárt okozzunk.

Ma is menteni kell az életet

Petrőcz Jordán — Fri, 27 Jan 2012 18:21:45 +0100

Egy hõs unokahúgaként mindig nagyobb a mérce, ennek ellenére Raoul Wallenberg unokahúga elégedett ember. „Embereket edzek, akik nem túlélni akarják az életet, hanem élni” – mondja Louise von Dardel, akivel a Wallenberg- emlékév kapcsán a Kiáltójel Diákegyesület rendezvénye után beszélgettünk.

Milyen érzés egy hős unokahúgának lenni?
– Először nagyon nehéz volt, mert mindig egy óriáshoz hasonlítottam magam. Tizenöt évesen ő már öt nyelven beszélt, én csak hármat. Miután elmúltam harminc, kezdtem megnyugodni, hogy többet már nem kell hozzá hasonlítgatnom magamat, mivel azután nem tudunk róla semmit. (Raoul Wallenberg 33 éves korában tűnt el – a szerk.) Amikor kérdezősködtem, rájöttem, hogy ugyanolyan ember volt, mint én, és így nyugodtan járhatom a saját utamat.
Wallenberg hősnek készült?
– A nagyapja azt mondta neki, hogy tanulhat, dolgozhat, de ne házasodjon meg harmincéves koráig. Ekkor találhatja meg, hogy mi a feladata, az elhívása az életben, előtte tanulni kell, megtapasztalni sok mindent a világban. Így is lett: mire harmincéves lett, már zajlott a második világháború, és harminckét éves korában jött Magyarországra, és itt találta meg az igazi elhivatását. Egyszerű ember volt: nem volt diplomata, nem volt tapasztalata az embermentésben, nem is erre készült. Építész akart lenni, Svédországban tanult egy békés, a háborúban semleges országban. Mégis elment egy teljesen idegen országba protestánsként zsidókat menteni. Mondhatta volna, hogy ez nem az ő gondja, találhatott volna rengeteg mentséget, de azt tette, amit helyesnek gondolt. Barátai, zsidók és magyarok meséltek neki az üldözésről, ő pedig ezek után úgy gondolta, nincs más választása, mint hogy annyi embernek segítsen, amennyinek csak tud.
Mi motiválhatta ebben?
– A leveleiben találtam egy részt, ahol azt mondja Magyarországról, „milyen izgalmas itt lenni és zsidókat menteni”. Nagyon furcsálltam, hogy ott van a pokolban, az emberek szenvednek, mégis azt mondja, mint a moziban, hogy „milyen izgalmas”. De most már értem, hogy amikor az ember azt cselekszi, ami számára nagyon fontos, és a szívében azt érzi, hogy ez igaz és helyes, akkor ez valóban izgalmat okoz. Ilyenkor elfelejtjük a múló időt. Szerintem ő sem nézte az óráját, és nem mondta, hogy „este hét óra van, mára bezárom az irodám”. Mindig kész volt cselekedni, még többet tenni, és amikor valami fontos dolgot végzett, sohasem érezte magát fáradtnak. Választás kérdése, hogy az ember a külső világra koncentrál vagy a belsejére. Ha azonban a külső világra koncentrálsz, mindig tartanod kell attól, hogy mások mit gondolnak rólad, és emiatt sok kifogást találhatsz magadnak. Ha nem állsz ki azért, amiben hiszel, elveszíted az erőd. De ha bensődre hallgatsz, nagy erőt nyerhetsz. Wallenberg tudta, hogy az igazi „hatóság” nem rajta kívül található, hanem önmagában. Tudta, hogy az ereje nem kívül van, hanem belül. Azt tette, amit helyesnek hitt, még akkor is, ha ez nem volt törvényes. Ugyanis akkor törvényes volt zsidókat ölni, menteni azonban törvénytelen.
Ön szerint, hogyan kellene a magyar társadalomnak reagálni arra, hogy ma újra hangosabb a gyűlölet hangja?
– Ez egy nehéz kérdés, de úgy gondolom nagyon fontos, hogy mindig a helyén legyen a szívünk, ne kezdjünk el rettegni. A nagybátyámtól azt is megtanultam, hogy ahelyett, hogy valami ellen harcolunk, inkább valamiért harcoljunk: azért, hogy a szeretet és a megértés terjedjen az emberek között.
Miben kellene a fiatal generációnak jobbnak lennie az előzőnél?
– Előttünk is voltak jó és rossz emberek, és sokan voltak olyanok, akik azért nem tettek semmit, mert féltek. Meg kell találnunk a jó példákat, az ilyenektől sokat lehet tanulni. A legtöbb rossz cselekedet, még az antiszemitizmus is, sokszor a félelemből fakad. Attól félsz, hogy mások elveszik a munkádat, kifosztanak, noha sokszor ez teljesen alaptalan fóbia. A propaganda állítja be igaznak, de ettől még nem az. Ezért meg kell találnunk az igazságot, meg kell vizsgálni minden információnkat, hogy igaz-e és milyen forrásból jön. Ma, amikor új médiumok jelennek meg, a hírek sokkal gyorsabban mennek, mint a második világháború idején, ezért az igazság fontos eszköz.
Miben különbözik a mai világ Wallenberg korától?
– Régen Svédország azt mondhatta, hogy a háború nem az ő problémájuk. Ma már nincsenek távolságok, ugyanúgy érintettek vagyunk a fukusimai katasztrófában, hiszen a sugárzás mindenhova eljut, nem áll meg egy országban. Mivel minden globális, szinte mindenhol ugyanazok a problémák: a gazdasági, a politikai, a természeti válság. Ezért szerintem a megoldás is azonos: az embereknek össze kell fogniuk. Már egy ember is nagyon sokat tehet. Sokszor nem is gondoljuk át, milyen következményei lesznek annak, amit teszünk. Azzal, hogy ma néhány embert megmentesz, lehet, hogy 60 évvel később 120 fiatallal találkozol, akik gyerekei vagy unokái azoknak, akiket megmentettél. És ha valakit megmentesz, azt is lehetővé teszed, hogy később ő is valami jót tegyen, és másoknak segítsen. Így szétterjedhet a jó az egész világon.
Lehetünk nagyon különbözőek, más kultúrákból, de fontos, hogy érdekeljen minket a másik. Tudom, hogy nem csak Wallenberg mentett embereket Magyarországon, de abban más volt, hogy sokaknál jobban csinálta, mivel tanult másoktól. Ma is rengeteg lehetőség van az életmentésre, talán több mint akkor. Van választási lehetőség a jó mellett, még akkor is, ha az emberek azt hiszik, hogy nincs.