Hetek.hu

Biciklizek, tehát vagyok

Debreczeni Gábor — Thu, 17 May 2012 14:20:18 +0200

„Az élet olyan, mint a biciklizés: ahhoz, hogy egyensúlyban legyél, folyamatosan mozognod kell" - mondta Albert Einstein. Köztudott, hogy a biciklizés az egészséges életmód egyik kellékének számít, de ma már sokan a városok kiegyensúlyozott működését is ettől a közlekedési eszköztől várják.

A bicikli igazi népszerűsége nagyjából 100-120 éve kezdődött, a mindennapok modernizációs folyamatának részeként. Az egyre növekvő nagyvárosok lakossága számára jól jött egy olyan közlekedési eszköz, mely nagyságrendekkel praktikusabb, mint egy élőállat („drótszamár"), gyorsabban lehet vele haladni, mint gyalog, és nem utolsósorban a tömegközlekedéssel szemben bárhova el lehet vele jutni. A falvakban pedig tömegközlekedés híján számított és számít ma is a legkézenfekvőbb megoldásnak.

Kezdetben a bicikli presztízse még magas volt, mindaddig, míg meg nem jelent az autó. A kerékpáros életmódot az autóforgalom lassan szinte ellehetetlenítette, pedig a bicikli a városi zsúfoltsághoz kiválóan illeszkedő megoldást jelenthetett volna a továbbiakban is. Legyőzte azonban az a beidegződés, miszerint autóban ülni biztonságos, az autók között és mellett biciklizni pedig egyenesen veszélyes. Megváltozott az imázs: biciklizni a szabadban érdemes, élvezve a tájat, megfelelő védőfelszerelésben. Túrázni, mozogni, sportolni - kiváló, amúgy, a közlekedésben lassú, kényelmetlen, és persze veszélyes. Többek közt ez a félelem táplálja a - különösen az USA-ban elharapódzott - sisakok és egyéb védelmi felszerelések kultuszát. 1996-os adatok szerint az akkor 250 milliós USA-ban nagyjából annyian bicikliztek, mint a 16 milliós népességű Hollandiában. Az amerikai biciklisek 38 százaléka hordott sisakot, míg a hollandoknak mindössze 0,1 százaléka. Sajnálatos módon mindkét országban történtek biciklis halálesetek, azonban ilyen körülmények között milliárd kilométerenként Hollandiában 20 biciklis vesztette életét, az USA-ban pedig 120 (!).

Mi lehet a hollandok titka? Egy merőben más szemlélet. A nagyvárosi kerékpározás reneszánsza kétségbe vonja az autózás elsőbbségét a városi közlekedésben, sőt, életörömmel hirdeti a biciklizés hatékonyságát, rugalmasságát és eleganciáját. Arra bátorít, hogy a biciklihasználatot élvezzük a városban is, hiszen a város egy emberi, épített kultúrtáj, melynek elemei az épületek, parkok és üzletek. A közöttük fennálló kapcsolat pedig az emberi életfolyam, hiszen ezek között létezünk, járunk munkába, iskolába, vásárolunk, szórakozunk, igyekszünk jól érezni magunkat. Biciklivel bárhol, bármiért megállhatunk, dugóban garantáltan nem ragadunk, a parkolásért (és dugódíjat) nem kell fizetni, és mindenféle szempontból olcsó, ugyanakkor pont annyira elegáns, stílusos, kreatív és egyéni, amennyire mi magunk azok vagyunk.

A dánok és a hollandok évtizedek óta napi szinten bizonyítják a bicikli funkcionalitását, ha esik, ha fúj, téli hidegben vagy nyári hőségben ők így járnak munkába, iskolába, színházba, viszik a gyerekeket az óvodába, vagy éppen nagybevásárlást bonyolítanak le. Utóbbi kettőt

különösen egyszerűvé teszi az úgynevezett teherbiciklik, „cargo bike"-ok használata. Közben a legnagyobb biztonságban érzik magukat, hiszen a koppenhágaiak és az amszterdamiak a „legbiciklibarátabb" városokban élnek, egyúttal a világ legélhetőbb városait is a magukéinak mondhatják. Pedig akár autóval is járhatnának, sokunk számára álomjövedelemnek számító fizetésükből telne rá. Nekik azonban így a természetes.

A kerékpározás hazai szerelmesei örömmel konstatálhatják, hogy nálunk is egyre bővülnek a kiépített bicikliútvonalak városban, városon kívül egyaránt. Továbbra is várat magára azonban egy komolyabb koncepció kidolgozása a helyi városfejlesztéssel és hatóságokkal együttműködve. A hosszú távú szemléletváltáshoz pedig szükséges lenne, hogy a gyerekeknek már az iskolában elkezdődjön a felelős közlekedési etika oktatása és a biciklizésre szoktatás.

Kalocsai újratöltve

Bencsik Leonóra — Thu, 17 May 2012 14:00:07 +0200

Az elmúlt hetekben az interneten és a nyomtatott sajtóban több olyan fotó is napvilágot látott, amelyen holywoodi színészek, illetve csemetéik magyaros motívumokkal díszített ruhákban töltik hétköznapjaikat. Mi magyarok természetesen lelkendezünk kultúránk népszerűségéért, újabb kitörési pontként éljük meg a nemzeti örökségünk sikerét. De a magyar ornamentika nem csak külföldön népszerű.

Az újragondolt kalocsai, illetve matyó motívumok évek óta már hazánkban is reneszánszukat élik, népszerűsítésükben pedig több tervező, illetve állami kezdeményezés is szerepet játszik.

A hazai viszonylatban is a két legismertebb hímzésmotívum, a kalocsai és a matyó hímzés ifjúnak számít a maga százötven évével az úgynevezett régi hímzéshez képest, amely viszont még a honfoglalás előtti időkre nyúlik vissza. A sámán kultúrából eredő, évezredeken keresztül öröklődött mintakincs a geometrikus, illetve az erősen stilizált növényi és állati motívumokra épült, amelynek célja a díszítésen túl a természetfölötti erők bevonása volt a mindennapi életbe. Motívumvilágunk a honfoglalás után a környező népek kultúrájából több mintaelemet átemelt, de hatással volt rá a katolicizmus által diktált szimbólumrendszer és az egymást soron követő korok stílusa, divatja is. A hímzés évszázadokig leginkább a nemesi, illetve klerikális körök kiváltsága volt, hiszen a drága fonalat és az időigényes művészi munkát csak ezek a rétegek engedhették meg maguknak. A társadalom szegényebb rétegeiben ez a kézimunka Mária Terézia idejében lett igazán közkedvelt, aki az 1777-es Ratio Educationisban kötelezővé tette a hímzésoktatást. A hétköznapi emberek által egyre inkább elfogadott és népszerűbb díszítési mód az 1860-as évekre az ipari fejlődésnek köszönhetően formailag gazdagodott, színesedett, egyszóval „modernizálódott". Az addig stilizált motívumok egyre részletesebbek, naturalisztikusabbak lettek, repertoárjukba pedig az addig mellőzött rétek, mezők virágait és terméseit is beemelték. Így a megszokott rózsa, szegfű és tulipán motívum mellett megjelent az ibolya, a harangvirág, az árvácska, a paprika, a búzakalász, a búzavirág, a nefelejcs és mindenféle bogyók is. Mind a kalocsai, mind a matyó hímzés az első világháború idejére érte el stílusának csúcspontját, ekkorra alakult ki ugyanis a ma is jól ismert karakterük, élénk, tarka színviláguk, illetve dús, indás mintázatuk.

Míg a parasztkultúrában az ötvenes évekig a népi hímzésekkel gazdagon díszített ruhák és háztartási textíliák mindennapos használatban voltak, a polgárság köreiben hullámzó volt népszerűségük. Megkedveltetésükre több ízben is kísérletet tettek: az 1920-as és '30-as években a magyaros motívumokkal megreformált divat nemcsak itthon, de Európában is sikert sikerre halmozott. A szocializmus ideje alatt a hétköznapi életből az akkor már kivonult motívumok népszerűsítését az állami kézben lévő Népi Iparművészeti Szövetkezet tűzte zászlajára, amely mozgalmon sokat lendített a hetvenes években megjelenő hippi kultúra, amikor az addig közkedvelt lakástextíliák mellett az utcai és otthoni öltözködésben is megjelentek az egyszerűbb motívumokkal hímzett ruhadarabok. Sajnos a rendszerváltás időszakában a magyar kultúra a szélsőjobboldali pártpolitikának köszönhetően negatív pályára került, pedig az általuk kialakított és propagált stílus csak olcsó és kiüresített utánzata volt az eredeti magyar öltözködésnek. A nemzeti motívumkincs tabu maradt hosszú ideig.

Az igazi változás, amely valódi és minőségi megújulást ígért, az elmúlt öt évben indult el. Ennek a felemelkedésnek alapjául a nemzetközi divatban is egyre nagyobb teret nyerő népi viseletek és azok motívumvilága szolgáltak, valamint az, hogy a szakemberek az elmúlt évtizedekben elnyomott magyar identitást próbálják megcélozni és felébreszteni a hazai dizájnnal. A kis foltonként megjelenő törekvéseket több magán- és állami megmérettetés is támogatja, például a már másodjára megrendezett „Gombold újra!" pályázat, ahol elsősorban a divat területén próbálják a tervezőket újításokra sarkallni, fellendítve ezzel a küszködő magyar iparművészetet. De más területeken is igyekeznek egységes arculatot kialakítani a magyar dizájnnak és ezáltal Magyarországnak. Céljuk nemcsak a tradicionális forma és motívumkincs öregbítése, habár erre is nyújtanak lehetőséget, hanem annak újrafogalmazása a mai modern stílusnak és technikai követelményeknek megfelelően. Így több igényes és ötletes megoldással is találkozhatunk ígéretes tervezők munkáiból szemezgetve. A fellendülést elősegíti néhány „váratlan" és világszerte sokak által látott megjelenés is, mint például a tavalyi Forma 1-es magyar, majd brazil nagydíj, ahol a McLaren Mercedes színeiben induló Jenson Button egy kalocsai mintával gazdagon díszített overállt viselt. De ide sorolhatjuk azokat a hollywoodi színészeket is, akik kalocsai mintával díszített ruhát hordanak, bár ez utóbbi esetekben valószínűleg inkább ízlésük, mintsem nemzeti preferenciájuk döntött. Nem is beszélve arról, hogy a sokszor magyarnak vélt motívum mexikói eredetű. Így - noha a magyar sajtó valós, illetve vélt hollywoodi sikerektől hangos - saját kultúránkat elsősorban nekünk kell támogatnunk, hiszen leginkább mi ismerjük azt. Így népszerűsége rajtunk múlik.

A csokoládéból épült város

Ábrahám Hajnalka — Thu, 17 May 2012 13:40:17 +0200

A száz éve elsüllyedt Titanic Londontól New Yorkig tartó luxusútjára ugyan jegyet vásároltak, induláskor azonban mégsem foglalták el kabinjukat. A dollármilliomos amerikai csokoládégyáros, Milton S. Hershey feleségével akart visszatérni Európából az Újvilágba. Catherine gyengélkedése miatt azonban meggondolták magukat, és egy később kifutó hajóra szálltak. Így visszatérésük után tovább tevékenykedhettek a pennsylvaniai lankák között meghúzódó Hershey városka polgárainak érdekében.

Milton Snavely Hershey nem sokkal az amerikai polgárháború előtt, 1857. szeptember 13-án született Pennsylvaniában, Derry járásban, mennonita (anabaptista) családban. Szülei, Henry Hershey és Veronica Fanny Snavely svájci és németországi felmenői az 1700-as években érkeztek a környékre. Apjának mindene volt az olvasás, éjjel-nappal hódolt szenvedélyének, ezért nehezen tudta családja megélhetését biztosítani. Többszöri költözködés és sikertelen próbálkozás után felesége erélyes fellépésére Henry Hershey hosszú időn át családjától távol, New Yorkban és Coloradóban próbált szerencsét. A gyakori költözködések miatt a kis Milton hol itt, hol ott járt iskolába. Anyja, aki meg volt győződve, hogy férje tehetetlenségét a könyvek okozták, attól tartva, hogy a sok tanulás fiát is tönkreteszi, nem szorgalmazta taníttatását.

Az első évtizedekben úgy tűnt, hogy a fiúnak sincs sokkal jobb üzleti érzéke, mint apjának. Több próbálkozása kudarcot vallott, míg végül karamellás cukorkák gyártásával érkezett el a várt siker. Ekkorra azonban már majdnem negyvenéves volt.

Először segédként dolgozott a helyi német nyelvű újság szerkesztőségében, azonban hamarosan az utcán találta magát, miután szalmakalapját beleejtette a nyomdagépbe. Ezután anyja egy cukorka- és jégkrémkészítőnél talált tanonc állást fia számára, ahol a cukorkagyártás alapjait sajátíthatta el. Hogy önálló vállalkozásba kezdjen, 1876-ban Philadelphiába költözött, remélve, hogy a Függetlenségi Nyilatkozat 100. évfordulójának ünneplésére érkezők beindítják az üzletet. Nagybátyjától, Abraham Snavelytől tekintélyes összeget kölcsönzött az induláshoz, de a siker elmaradt. Annak ellenére, hogy anyjával és nagynénjével együtt hat éven keresztül keményen dolgoztak, még a kölcsönt sem tudták visszafizetni. Hershey azonban nem adta fel, és philadelphiai kudarca után Denverben, New Yorkban, Chicagóban és New Orleansban próbált szerencsét. Noha ezúttal sem volt sokkal sikeresebb, mint korábban, egy fontos dolgot megtanult: friss tejjel nagyon jó cukorkát lehet készíteni.

Az üzletalapításhoz azonban egy fillérje sem volt. Visszatérve a szülői házhoz Lancesterbe, rokonai a megbízhatatlannak vélt csavargót messze elkerülték. Egy korábbi philadelphiai munkatársa segítette ki anyagilag, majd anyja és nagynénje ismételt segítségével Milton elkezdte a kísérletezést, melynek eredményeképpen megszületett a „Hershey Kristály A", a tejjel készült karamellás cukor receptje. A termék olyan jól sikerült, hogy egy angol cukorimportőr nagyobb mennyiséget rendelt belőle. Hershey-nek kölcsönért a helyi bankhoz kellett fordulnia, szerencsére a lenyűgözött banki alkalmazott egyből megadta a kért összeget. Az üzlet beindult, és hamarosan a „Lancaster Caramel Company" közel 1400 alkalmazottal gyártotta és forgalmazta a karamellás cukrot, melyet Amerikán kívül Európa-szerte is fogyasztottak.

Az első millió a karamellből származott, az igazi sikert azonban a csokoládé hozta el. 1893-ban a chicagói világkiállításon Hershey-t teljesen magával ragadta a csokoládékészítés „művészete". Azonnal megvásárolt egy német masinát, melynek segítségével a karamellás cukorkákat csokoládéval vonta be. Ismerve a csokoládé iránti nagy keresletet, megalapította a „Hershey Chocolate Company"-t. Éveken keresztül dolgozott a tejcsokoládé receptjének tökéletesítésén, mely akkoriban a svájci csokoládégyárak féltve őrzött kincse volt. Végül 1900-ban sikerült tej, cukor és kakaó megfelelő arányú keverékéből tömegméretekben előállítható tejcsokoládét készítenie.

Ahogy a csokoládébiznisz egyre jobban fellendült, Hershey elhatározta, hogy eladja karamellkészítő cégét. Ezután egy csokoládégyár létesítésére alkalmas területet keresett, amit szülőhelyén, Derry járásban meg is talált. Ismerősei nem tartották jó ötletnek a lakatlan vidéken történő gyárépítést, de ő meg volt győződve, hogy a dombok közötti terület bő vízellátása, a friss tehéntej közelsége kedvező adottságok. Emellett az Atlanti-óceán-parti kikötők sem voltak túl messze, ahova az importált kakaó érkezett. 1903-ban el is kezdték az építkezést, és 1905-re elkészült az új gyár. Hershey és néhány munkása sokszor éjszakába nyúlóan dolgozott, amíg az összetevők keveréke alkalmasnak bizonyult arra, hogy tejcsokoládét gyártsanak belőle. A munkában való személyes részvételével kivívta a dolgozók odaadását és csodálatát.

Korának több előrelátó gyártulajdonosával együtt hitte, hogy azok a munkások, akikkel fair módon bánnak, akik szép és kényelmes körülmények között élnek, jobban dolgoznak. A gyár köré egy kis település megépítését tervezte, amelyben mind a vezető, mind az egyszerű alkalmazottak otthonhoz jutnak, amelyben iskolák, gyülekezeti házak, templomok, parkok, szabadidős tevékenységre alkalmas helyek vannak, és trolibuszok járnak. Szemben más gyárvárosokban megszokottal, Hershey nem akarta kizsákmányolni munkásait, inkább azon igyekezett, hogyan tudná megalapozni jólétüket. Ahogy a városka növekedett - amit természetesen Herhsey-nek neveztek el -, egyre-másra jelentek meg benne közösségi épületek, áruházak, konferenciaterem, vidámpark, uszoda, golfpályák és sok-sok iskola. Hershey, akinek gyermekkorában nem adatott meg, hogy magas szintű képzésben részesüljön, a tanulás lehetőségének biztosítását mindig elsőrendű feladatnak tekintette.

1898-ban, mikor már negyvenéves is elmúlt, sokak meglepetésére feleségül vette a nála tizenhat évvel fiatalabb, ír származású Catherine Sweeney-t, aki jókedvet és melegséget hozott a házba. Boldogságukat talán csak az árnyékolta be, hogy nem született gyermekük. A frusztráltság helyett azonban inkább a tettek mezejére léptek. 1909-ben árva kisfiúk jövőjének megalapozása érdekében megalapították a Hershey Ipari Iskolát, ami kezdetben négy gyermek számára biztosított otthont és tanulási lehetőséget.

Sajnos Catherine Hershey nem élvezhette sokáig a jótékonykodást, mert krónikus betegsége következtében 1915-ben, negyvenkét évesen elhunyt. Férje 1918-ban jövedelmének jelentős részét, valamint a „Hershey Chocolate Company" tulajdonjogát az ipari iskolának adományozta, hogy folyamatos működését biztosítsa. A csokoládégyár profitjából az intézmény Milton Hershey Iskola néven ma is fennáll, és alacsony jövedelmű és rossz szociális helyzetű családok tehetséges gyermekeinek biztosít nagyon jó körülmények között térítésmentes lakhatást és magas színvonalú oktatást. A nevelőszülők és a tanárok évente közel 1000 négy és tizennyolc éves kor közötti tanuló jelenéért és jövőjéért munkálkodnak, akik közül nem kevesen végeztek egyetemet, és szakmájuk kiemelkedő, elismert művelőjeként tevékenykednek.

Hershey városfejlesztő tevékenysége a nagy gazdasági világválság éveiben sem lankadt. Ekkor építtette többek között a Hershey Hotelt, a város jéghokiarénáját, valamint két színházat. 1935-ben egy privát jótékonysági alapot hozott létre, a Milton S. Hershey Alapítványt, hogy kulturális lehetőségeket nyújtson a város lakosai számára azáltal, hogy múzeumot, színházat és botanikus kertet tart fenn. Az alapítvány Herhsey 1945 októberében bekövetkezett halála után is a város jólétét szolgálja. Ennek egyik példája az 1963-ban megalapított Milton S. Hershey Orvostudományi Központ, ahol a magas szintű betegellátás mellett a Pennsylvania Állami Egyetem hallgatóit is képzik, és amelynek folyamatos fejlesztéséhez a rendszeres magánadományok mellett az alapítvány is jelentősen hozzájárul.

Milton Hershey nyolcvannyolc évesen hagyta véglegesen abba a kisvárosért végzett tevékenykedését. Ekkorra már a csokoládészeletek révén neve szinte az egész világ előtt ismertté, ő maga pedig legendává vált. A gyár létesítése a megfelelő helyen és a megfelelő időben zseniális ötlet volt. Személyes meggyőződése a gazdagok kötelezettségeiről, az általa alapított közösség jóléte érdekében tett önzetlen támogatása és emberszeretete által vált a város Milton Hershey élő emlékművévé.

Csoki a fronton

A második világháború alatt az amerikai hadsereg katonái a fronton sem nélkülözték Hershey termékét. A „Ration D" csokoládészeletnek, amit kifejezetten a hadsereg számára gyártottak, több kívánalomnak kellett megfelelnie. Mérete mellett fontos volt, hogy strapabíró legyen, 32 fok fölötti olvadásponttal rendelkezzen, és nem lehetett különösképpen jóízű, nehogy a katonákban túlságosan erős kötődés alakuljon ki. 1940-45 között több mint 3 milliárd darab csokoládé jutott el a világ különböző pontjain harcoló amerikai egységekhez. A háború vége felé az egész csokoládégyár kizárólag a hadsereg igényeit szolgálta, volt idő, amikor heti 24 millió csokoládészeletet gyártott, melyeknek nemcsak a mennyisége, de a minősége is felülmúlta a várakozásokat. Elismerésül a gyár, melynek gépüzeme a csoki mellett harci eszközök alkatrészeit is előállította, a háború után magas kitüntetésben részesült.

Aranyláz a világűrben

Fülöp Ottilia — Thu, 17 May 2012 13:20:20 +0200

Űrbányát nyitna tíz éven belül az amerikai Planetary Resources (Bolygó Erőforrások) nevű cég. Ehhez űrtávcsövek adatai alapján választanának ki egy földközeli kisbolygót, melyet alapos vizsgálat után egy zsákszerű burokkal vagy hálóval fognának be, és már el is kezdődhetne a kiaknázása. Ha mindez megvalósul, a vállalat dollárbilliókkal (!) járulhat hozzá a világ GDP-jéhez. Nagyravágyó elképzeléseik között nem kisebb cél szerepel, mint az emberiség jólétének biztosítása, melynek során az ember gazdasági érdekszférájába vonja majd a Naprendszert.

Az eddig szinte ismeretlen, seattle-i központú cég április végén jelentette be az első hallásra teljes őrültségnek hangzó tervét, mellyel hatalmas feltűnést keltett. Jelenleg ugyanis a Holdon vagy más bolygókon, kisbolygókon történő bányászat a science fiction tárgykörébe tartozik. A hivatalos sajtótájékoztatón az alapítók - Eric Anderson és Peter H. Diamandis - arra emlékeztettek, hogy „az emberiség életében a legnagyobb befektetéseket mindig is az új erőforrások utáni hajsza eredményezte. Az európai felfedezők vagy az amerikai telepesek az arany, az olaj vagy a földterületek miatt terjeszkedtek nyugat felé, de most elérkezett az idő, hogy az ember kilépjen az űrbe is az erőforrásokért". A cég vezetésében is szerepet vállaló Diamandis szerint az űrben megtalálható az összes olyan erőforrás, amire szüksége van az emberiségnek. Gyakorlatilag korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre az energia és a víz, a fémek és az ásványok.

A Planetary Resources elsősorban a Naprendszerben kóborló kisbolygókból kinyerhető anyagokat - vizet és ritka fémeket - akarja hasznosítani. „A víz talán a legértékesebb erőforrás a világegyetemben" - nyilatkozta Anderson. Egyrészt azért, mert lehetővé teszi az ember által lakott űrállomások működését az űrben, másrészt mert az összetevői - a hidrogén és az oxigén - ideális rakéta-hajtóanyagok. Ha az üzemanyagot az űrben is ki lehet majd nyerni, drasztikusan csökkenhetnek a költségek. Az ilyen „kozmikus benzinkutak" többek között a NASA-nak a Marshoz indított űrhajóit is elláthatnák üzemanyaggal. Anderson szerint ez akár már 2020-ra valósággá válhat.

A ritka fémek - például platina - bányászatát először várhatóan egyetlen kisbolygón kezdenék meg, a következő „menetrend" szerint. Először egy Föld körüli pályán mozgó űrtávcsövet (Arkyd 101) küldenének fel az űrbe, amellyel azonosítani és kategorizálni lehetne az aszteroidákat. Erre már huszonnégy hónapon belül sor kerülhet. Ekkorra már az Arkyd 102 is elkészülne, amely még mindig egy űrtávcső lenne. Ezután kezdődne a 200-as széria fejlesztése, amik már valódi űrhajók, feladatuk az előzetesen kiválasztott aszteroidák vizsgálata. Ezek mérnék fel az égitest pontos alakját, anyagi összetételét, forgási jellemzőjét és a felszínt borító törmelék vastagságát. Az adatok segítségével döntenék el, hogyan lehetne legegyszerűbben kiaknázni a kisbolygót. A szondák másik, Prospector (Kutató) nevű csoportját a távolabbi kisbolygók felé indítanák. Ezek útközben tudományos felfedezéseket is tehetnek, mivel a kisbolygóbányászathoz a mainál sokkal részletesebben kell megismerni azok tulajdonságait.

A 300-as sorozat valósítaná meg a fő célt, vagyis ezek lennének a bányász-űrhajók, amelyek elrepülnének a kiválasztott aszteroidára, megvizsgálnák a felszínt, és begyűjtenének minden lényeges információt. Amikor a kiválasztott kisbolygók a holdpályán belülre kerülnének, Interceptornak (elfogónak) nevezett szondák közelítenék meg őket párosával. A kisebb, néhány méteres égitesteket egy zsákszerű burokkal vagy hálóval fognák be, majd feldarabolnák. A kinyert hasznos anyagokat típusonként különválasztva űrszondák szállítanák el további feldolgozásra vagy közvetlenül a megrendelőnek. A nagyobb objektumoknál ettől eltérő módszert alkalmaznának. Az égitestet szektorokra osztanák, amelyekben más-más bányászati tevékenységet végző robotok dolgoznának. A kinyert anyagot feldolgoznák, majd vagy a végső megrendelőhöz, vagy egy bolygóközi „üzemanyagtöltő állomásra" továbbítanák.

Független - és tegyük hozzá, többnyire szkeptikus - szakértők szerint a sajtótájékoztatón a nagy szavakon és grandiózus tervek bemutatásán túl csak kevés szakmai információ hangzott el, így a korábban Arkyd Astronautics néven ismert vállalkozás szakmai megítélése egyelőre erősen ellentmondásos.

A Planetary Resources terveinek megvalósításával kapcsolatban számos technikai nehézség merül fel: ilyen például a súlytalanságban történő fúrás, kitermelés és finomítás, nem beszélve a nyersanyag elszállításáról. Rengeteg új technológiát kell kidolgozni, sokat közülük szinte teljesen ismeretlen területen, ráadásul ezek gyakorlati tesztelésére az űrben ritkán kerülhet sor.

Az űrbéli bányászat nagyon drága, ezért csak olyan anyagokat érdemes kitermelni, majd a Földre szállítani, amelyek piaci értéke igen magas. Rövid távon azonban még így is kérdéses, megtérülhet-e az aszteroidabányászat úgy, hogy a nyersanyagot a Földre juttatják vissza. Ha kifejlesztik a megfelelő technológiát, akkor az űrszondák, űrhajók, űrbázisok építésénél sokkal gazdaságosabb lehet a helyben elérhető alapanyagokra támaszkodni, mint azt legyártani a Földön, és onnan feljuttatni a világűrbe. Ez viszont sok időbe is beletelhet, és ha a vállalat hosszú távú terveiben profit is szerepel, akkor vásárlókra van szükség. Azt már csak találgatni lehet, lesz-e piaci igény arra, hogy az űrben gyártsanak ilyen eszközöket. A szakemberek között abban konszenzus van, hogy a kisbolygók ilyetén hasznosítása a ma ismert technológiával nem gazdaságos.

A műszaki megvalósítás nehézségein túl jogi területen is akadnak kihívások. Noha Eric Anderson azt nyilatkozta a Discovery Newsnak, hogy „nekünk mint amerikai cégnek egyértelműen jogunk van elmenni egy aszteroidára és hasznosítani az erőforrásait", nemzetközi szempontból azonban nem hagyható figyelmen kívül az ENSZ 1967-es űregyezménye. Ennek 2. cikkelye kimondja: „A világűrt, beleértve a Holdat és más égitesteket, sem a szuverenitás igényével, sem használat vagy foglalás útján, sem bármilyen más módon egyetlen nemzet sem sajátíthatja ki." Ezt több mint száz ország, köztük az Egyesült Államok is aláírta. Ugyanakkor az is igaz, hogy bármelyik nemzet kivonhatja magát az egyezményből, amennyiben erről előzetesen (egy évvel korábban) értesíti a tagokat.

Arról egyelőre nincs hír, hogy mennyi pénzt fektettek a cégbe az alapítók, de reményeik szerint 2030 körül már a „földi GDP" jelentős része a kisbolygóbányászatból származhatna. Annyi azonban bizonyos, hogy a nyilvánosságra került információk alapján a Planetary Resources jelentős anyagi háttérrel rendelkezik, és sok szakembert sikerült már megnyerni ügyüknek. A projekt finanszírozói között található többek között Larry Page és Eric Schmidt, a Google alapító tulajdonosai, Ross Perot, az Egyesült Államok egyik leggazdagabb embere, a Hillwood igazgatója, Charles Simonyi magyar származású milliomos és kétszeres űrturista, Ram Shiram, a Sherpalo alapítója és a Google igazgatósági tagja, továbbá a filmrendező és felfedező James Cameron. Tanácsadóként segíti a cég munkáját az amerikai légierő volt vezetője, T. Michael Moseley, valamint David Vaskevitch, a Microsoft volt technikai vezetője, továbbá számos egykori és jelenlegi NASA-kutató és -pilóta.

Bolygók nemesfémből

A kisbolygó vagy más néven aszteroida olyan kis méretű, szilárd anyagú égitest, amely egy csillag körül kering. A legnagyobbak átmérője néhány száz kilométer, a kisebbeké néhány kilométer, esetleg csak méteres nagyságrendűek. Naprendszerünkben a kisbolygók többsége az úgynevezett kisbolygóövben - a Mars és a Jupiter pályája között - található. A Föld közelében kilencezernél is több aszteroida mozog, ezekből ezerötszázra legalább annyira „könnyű" leszállni, mint a Holdra. Ezek az égitestek igen gazdagok platinában, nikkelben és több más nemesfémben. Egy egyszerű, ötszáz méter átmérőjű, platinában gazdag aszteroidából több platinát tudnának kibányászni, mint amennyit eddig a világtörténelem során összesen bányásztak.

Vörös nagyi és az atombomba

Konkolyi Katalin — Thu, 17 May 2012 13:00:05 +0200

Élt, éldegélt London déli külvárosában egy kedves, ősz hajú néni. Szomszédai szerint bűbájos teremtés volt, aki nagyon ízletes almalekvárt tudott főzni - egyedül talán csak a túlzott baloldali beállítottságát furcsállották valamelyest. Egy nyári reggelen azonban az újságírók hada lepte el a kis házat és környékét: kiderült, hogy Melita Norwood több évtizeden át kémkedett a szovjeteknek, nem is akárhogyan.

Melita Norwood épp száz éve, 1912 tavaszán született Pokesdownban lett kivándorlók lányaként. Már fiatalon nagyon vonzónak találta a kommunizmus eszméit, ifjúsági szervezetükbe is belépett. Húsz évesen titkárnőként helyezkedett el egy színesfémeket kutató intézetnél. Itt figyelt fel rá Andrew Rothstein, a brit kommunista párt egyik alapító tagja, majd ő ajánlotta be moszkvai kollégáinak a lelkes ifjú hölgyet. Két év sem telt el, és Melita már javában kémkedett a szovjeteknek. Rothstein ajánlása jónak bizonyult: a lány mit sem konyított a tudományokhoz és technikai dolgokhoz - viszont szupertitkos dokumentumokat kezelt. A hivatalos munkáján felül egy icipici kamerával is.

Rövid idő múlva azonban ígéretesnek induló hírszerzőkarrierjének kis híján vége szakadt. Történt ugyanis, hogy egy másik angol cégnél „gyűjtögető" ügynökcsapatot lefüleltek a britek, így a velük együttműködő Melitát „konzerválni" kellett. A brit elhárítás (MI5) tisztjeinek kezébe került egy kulcsfontosságú notesz is, benne a kémek koordinátorának kódolt bejegyzéseivel. A lány egy hajszálnyira volt a lebukástól, szerencséjére azonban a rá vonatkozó információk is azok közé estek, amelyeket nem tudtak megfejteni.

1938-ban újra aktiválták, tehát ismét szorgalmasan lefotózott és továbbított az elvtársaknak minden egyes dokumentumot. Az intézet, melynél dolgozott, éppen a nikkel és a réz ötvözeteit kutatta, melyek segítségével a tudósok uránizotópokat igyekeztek kinyerni, hogy létrehozhassák az atombombát. A kormányzat által támogatott projektnek még a nevét sem volt szabad emlegetni a brit parlament ülésein. Ehhez képest - hála Melitának - Sztálin és kormánya többet tudtak a brit atombombáról, mint a legtöbb angol miniszter. A Nyugat pedig nem győzött csodálkozni, amikor a Szovjetunió a vártnál évekkel hamarabb, már 1949-ben véghezvitte első sikeres atomrobbantását.

Norwood feltétlenül és őszintén hitt a kommunista rendszerben; a Szovjetunió afféle földi mennyországként lebegett előtte, az oroszokat és Lenint pedig rajongásig szerette. Több mint négy évtizedes ügynöki munkája során soha nem fogadott el pénzt; egyedül a megtisztelő Vörös Érdemrendet vette át (persze titkosan), valamint nyugdíjas éveiben havi húsz fontnyi járadékot.

Érdekes, hogy a brit elhárítás már 1945-ben biztos volt benne, hogy Norwood orosz kém, de soha nem tudták elkapni; „mindig megőrzött a gondviselés" - viccelődött Norwood. Ám egyszer mégiscsak sor került a (már rég nem várt) lebukásra.

Történt ugyanis, hogy egy bizonyos Vaszilij Mitrohin - a KGB volt levéltárosa - úgy döntött, hogy javít életminőségén, és jó pénzért eladja információit. Egy hivatali költözködés során a nagy felfordulásban sikerült elcsennie jó pár dokumentumot, és miután alumínium konténerekben gondosan elásta azokat dácsájának kertjében, várt a megfelelő pillanatra. Húsz év múlva látta elérkezettnek az időt, mikor is felajánlotta az amerikaiaknak a hírszerzési titkokat, de hiába - azok nem hittek neki. Nem úgy a britek, akik azonnal megvásárolták Mitrohin hat bőröndnyi anyagát, őt magát pedig angol állampolgársággal, házzal, valamint nyugdíjjal jutalmazták. 1999-ben megjelent egy könyv, melyben ez a bizonyos Mitrohin-féle archívum került feldolgozásra - vagyis a szovjet hírszerzés eseményei 1930-tól 1980-ig. Angliában kitört a botrány: nyilvánosságra kerültek az eddig ismeretlen hazai kémek nevei - köztük Melitáé is. Érdekes módon azonban a lebukott néhai hírszerzők megúszták a büntetést. A parlament úgy döntött, nincs sok értelme bolygatni a múltat - Melita nénit pedig maga a belügyminiszter vette védelmébe, „ősz hajára való tekintettel" (Norwod ekkor 87 éves volt). Őt magát egyébként igencsak meglepte a lebukás, „azt hittem, soha nem derül fény a múltamra. Persze vállalnám a börtönt, ott legalább kiolvasnám Marxot" - mondta, aztán még azt is találta nyilatkozni a Timesnak, hogy „semmit nem bánok, mindent ugyanúgy csinálnék ma is".

Így hát minden maradt a régiben: Melita néni egyetlen lányával ellentétben, akit rendkívűli módon meglepett és felháborított, hogy anyja kémkedett, a szomszédok továbbra is elbűvölő teremtésnek tartották őt, aki nagyon finom almalekvárt tud főzni. 2005-ben halt meg, 93 éves korában. Bár a felelősségre vonást sikerült megúsznia - és ennek érdekében kissé el lett bagatellizálva tevékenységének jelentősége -, azért a már nyilvánosságot kapott dokumentumok szerint világos, hogy ő volt a szovjet érában a legtovább működő és legsikeresebb női ügynök, aki egyébként azt is bebizonyította, hogy olykor nem a James Bond-szerű polihisztor ügynökzsenik a leghatékonyabbak, hanem olyan hétköznapi kisemberek, mint ő.

Családi tabu

Sebestyén István — Thu, 17 May 2012 12:40:04 +0200

Magyarországon az emberölések feléért a családon belüli erőszak felelős. Miközben évek óta számos nemzetközi példa mutatja, hogy a büntetőjogot miként lehet megreformálni a jelenség visszaszorítása érdekében, idehaza még nem sikerült lebontani a témával szembeni közömbösséget. Az ügy a parlamentben is napirendre kerül, miután egy civil szervezet két hónap alatt több mint százezer aláírást gyűjtött össze ennek érdekében.

Az aláírás kezdeményezője, egyben az Élet-érték Alapítvány vezetője, Halász Pálma (képünkön) maga is családi erőszak áldozata volt, ám ügyéről nem beszélhet, mert férje beperelte, amikor a sajtóban - a férfi nevét mellőzve - megemlítette, mi történt vele. Tapasztalatai indították arra, hogy aláírásgyűjtést kezdeményezzen annak érdekében, hogy az országgyűlés tűzze napirendre a családon belüli erőszak témáját, pontosabban „azt, hogy legyen önálló büntetőjogi törvényi tényállása a családon belüli erőszaknak Magyarországon". A civil aktivista vezetésével két hónap alatt összesen 103 ezer aláírás gyűlt össze, ami a téma iránti növekvő érdeklődést mutatja.

Halász Pálma az aláírásgyűjtő standként szolgáló vasalódeszkák mellett történetek százait hallotta sorstársaitól. Ezek közös eleme, hogy a bántalmazottak - szinte minden esetben nők, illetve gyerekek - nem élveznek kellő védelmet sem a jog, sem a jogalkalmazók részéről. „Egy anya, akit gyerekeivel együtt folyamatosan bántalmazott a férje, a családsegítőnél azt a választ kapta, hogy meneküljön el, különben a gyerekeket kiveszik a családból. Egy másik anyának a rendőrök - akik sokszor csak akkor lépnek közbe, ha vér folyik - azt mondták, hogy minek ment hozzá egy erőszakos férfihoz" - mondta el Halász Pálma. Hangsúlyozta: az áldozatok megpróbáltatásai nem érnek véget, mert válóper esetén gyakran ugyanez a hozzáállás fogadja őket a bíróságon - ismer olyan nőt, aki 8 éve próbál elválni erőszakos, már különélő férjétől, akinek lakáshasználati díjat kénytelen fizetni annak ellenére, hogy a lakás nagyobbik tulajdonrésze az asszonyé.

Évente mintegy 70-80 áldozata van a családon belüli erőszaknak (többségük nő), ami az összes emberölésnek mintegy a felét teszi ki. Számos országban a jelenség „lecsapódott" a büntető törvénykönyv módosításában is (lásd keretes írásunkat) - miközben nálunk a nőszervezetek évek óta küzdenek a témát körülvevő közöny ellen. A Btk. módosítása kapcsán már ki is dolgoztak egy javaslatcsomagot, amely több ponton módosítaná a büntető törvénykönyvet. Ezek közül a legfontosabb a családon belüli erőszak külön törvényi tényállása. A tervezet lehetséges sértettként a jelenlegi és volt hozzátartozót, partnert, valamint az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt álló személyt jelöli meg. Az erőszak pedig megvalósulhat érzelmi, fizikai, szóbeli, gazdasági vagy szexuális területen, illetve fenyegetéssel is. Lényeges elem - mondta a Heteknek a javaslat egyik készítője, Wirth Judit, a NANE Egyesület munkatársa -, hogy a jogszabály tartalmazná az „ismételten" és a „tartósan" kitételt. Eddig ugyanis - magyarázta - a párkapcsolati erőszakkal kapcsolatos cselekményeket (testi sértés, becsületsértés, garázdaság stb.) szankcionálta ugyan a Btk., ám az igazságszolgáltatás a folytatólagos elnyomást nem tudta értelmezni, vagyis kizárólag az egyedi erőszakcselekményeket vizsgálták, az előzményeket, a kontextust nem.

Wirth Judit szerint a jogalkotóknak két alapvetést kellene szem előtt tartaniuk: egyfelől, hogy a bántalmazott családtagok azonnali és hatékony védelmet élvezzenek; másfelől az elkövetőt felelősségre vonják (és például ne legyen lehetőség a pénzbüntetésre, mely az egész családot sújtja). Az előbbivel kapcsolatban számos nemzetközi példa van arra, hogy az agresszort azonnal és megfelelő időre eltiltják az áldozatoktól. Eközben Magyarországon az is előfordult már, hogy az anya azért kapott felfüggesztett börtönbüntetést, mert megtagadta a gyermekek láthatásának jogát a bántalmazó volt férjjel szemben.

A szakértő hozzátette: a jogszabályok pozitív változása mellett - amire látnak esélyt - elengedhetetlen a jogalkalmazók (rendőrség, gyámügy, bírók) képzése, hiszen csak így lehet a rendszer szereplőinek ismereteit bővíteni, hozzáállását megváltoztatni.

Mégis kinek az élete?

Makki Marie-Rose — Thu, 17 May 2012 12:20:19 +0200

Abortuszellenességről, az érintett nők hétköznapi és jogi diszkriminációjáról, sőt abortuszturizmusáról beszélnek a jogvédők, utalva az életet a fogantatástól számító Alaptörvényre, illetve a terhességmegszakítások engedélykötelességére. A valóságban az abortuszt lelkiismereti okokból elutasító orvosokat érik egyértelműen hátrányok a hozzáállásuk miatt.

Borzolja a kedélyeket annak a várpalotai szülész-nőgyógyásznak az esete, aki mintegy 100 nőn végzett el illegális, azaz engedély nélküli abortuszt, műtétenként 60 ezer forintért. A rendőrség az orvos 84 páciense ellen is vádemelést javasolt. A hírek szerint az abortuszok több ízben is spontán vetélés utáni beavatkozásként voltak feltüntetve, ami lapunk tudomása szerint nem egyedi jelenség a szakmában.

Magyarországon engedélyköteles a művi terhességmegszakítás, amely a terhesség 12. hetéig végezhető el, műtéttechnikai okokból. Az érintetteknek a családvédelmi szolgálathoz kell fordulniuk, amely elvileg az engedélyt akkor adja meg, ha egészségügyi ok, bűncselekmény vagy súlyos válsághelyzet áll a háttérben. Nincs arra precedens, hogy nem adták volna meg az engedélyt abortuszra, miközben az esetek túlnyomó többségében elsősorban anyagi ok áll a háttérben, amivel mindenki tisztában van - állítják egybehangzóan a lapunk által megkérdezett szakemberek, többek között Mórucz Lajosné védőnő, Kondor Kata szülésznő vagy Kassai Enikő szülészorvos is. A tanácsadásokon a terhesek tíz százaléka gondolja meg magát, ők megtartják, s legfeljebb örökbe adják a babájukat. A terhességmegszakítás mintegy 30 ezer forintos költségét a páciens az OEP-nek kell hogy befizesse, amire egyébként szociális alapon részleges vagy teljes kedvezményt is kaphat.

Az Alaptörvény, amely az emberi élet kezdetét a fogantatástól határozza meg, kezdettől kiverte a biztosítékot a nőjogi szervezeteknél, amelyek a várpalotai orvos ügyét is felhasználva azt hangoztatják: abortusztilalom van készülőben Magyarországon. Szerintük a közhangulat is ezt tükrözi, mivel a nők sokszor megalázó procedúrán mennek át - gyerekgyilkosoknak nevezik őket, szülészetre teszik be őket -, mire eljutnak a műtétig.

Mindenesetre meglehetősen nehéz olyan nőt találni, akit megaláztak volna az abortusza miatt. Általunk megkérdezett szakemberek és volt páciensek egyhangúlag állítják: az abortuszos nőket nem szokták inzultusok érni, sőt: a többi nőgyógyászati kisműtétesek elé veszik őket, a kórházakban „futószalagon", kommentár nélkül zajlanak a műtétek, s az érintetteket mindig a nőgyógyászaton helyezik el, hacsak nincs ágyhiány. Az illegális abortuszok mögött pedig minden jel szerint előrehaladott vagy titkolt terhességek álltak, mivel a nők így kikerülhették az engedélyezési procedúrát. Amúgy az illegális tarifa nagyjából ugyanannyira jön ki, mintha választott orvossal legálisan végeztetnék el a műtétet: ilyenkor a borítékba 15-35 ezer kerül, plusz az államnak befizetendő közel 30 ezer.

„Ugyanakkor a kórházi közegben azokat az orvosokat, szülésznőket kivétel nélkül negatív diszkrimináció éri, akik lelkiismereti okból nem végeznek ma abortuszt. Sőt, egyes európai országokban már tervezik bevezetni, hogy ne is szakvizsgázhassanak az abortuszt elutasító orvosok" - hívja fel a figyelmet Kassai Enikő szülészorvos.

Bár hazánkban folyamatosan csökken az abortuszszám - tavaly 38011 volt -, viszont csökken a népességszám is, így az egy szülőképes korú nőre jutó abortusz tekintetében továbbra is az unió élén vagyunk, aminek legfőbb oka, hogy máshol jobban kihasználják a modern fogamzásgátlás lehetőségeit. Nálunk még mindig hiányos a tájékozottság a fogamzásgátlásról, ráadásul mindmáig nem világosítják fel a nőket arról, hogy mi is történik a babával abortusz - vagy akár császármetszés - közben, így viszont a magzat védelmét kimondó alaptörvényi dekrétum nem marad több üres malasztnál - állítják a szakemberek. „Amikor a felvilágosító órákon levetítettem az iskolákban egy filmet arról, hogyan darabolják fel a magzatot, és kaparják ki a testrészeit az anyából, még a fiúk is azt mondták, hogy az ő gyerekükkel ezt senki sem fogja megcsinálni" - számol be Mórucz Lajosné, aki szerint ilyenkor a nő nem a saját, hanem a gyereke életéről dönt, hiszen ő így is, úgy is megmarad.

Nincs szakmai konszenzus az abortusz lelki következményeiről, az egészségügyi szövődmények kockázata viszont egyértelmű, ezt mutatja az is, hogy az abortuszon átesettek sokkal gyakrabban vetélnek el később. „Minden művi beavatkozásnak megvan a maga rizikója, a méhüreg kiürítése ráadásul »vakon« zajlik" - mondja Kassai doktornő, aki szerint az abortusz igencsak barbár technikája évtizedek óta változatlan, sokszor még a kórházi eszközök is ugyanazok. Meggyőződése: a nőnek joga van eldönteni, hogy mikor akar szülni, de a fogamzásgátlás korában különösen megkérdőjelezhető az abortuszhoz való jog, ami így túlnyomórészt a felelőtlen életmód számlájára írható.

Nyártól itt az abortusztabletta?

A jogvédők már Ausztriába, Szlovákiába irányuló abortuszturizmusról is beszélnek, egy bécsi klinikán a hírek szerint heti 3-4 magyar páciens fordul meg. Ennek az az oka, hogy egyes külföldi klinikákon lehetőség van abortusztablettás terhességmegszakításra, átlag 4-500 eurós áron. Az abortusz ezekben az országokban nincs engedélyhez kötve, tehát a páciens kérésére megfelelő orvosi ellátás keretében elvégzik azt. A tablettahasználat egészségügyi kockázata egyértelműen kisebb, mint a hagyományos műtéti eljárásé, különösen, ha minél korábbi fázisban alkalmazza azt a terhes nő, s ez indokolja a hazai, egy-két hétig tartó engedélyezési procedúra szándékos kikerülését is. „Egy nő átlagosan 6-7 hetesen jelentkezik orvosi vizsgálatra, s az engedélyezési procedúrát követően nagyjából 10 hetesen kerül sor a műtétére. Az abortuszok körülbelül felénél minimum 10 hetes terhesség megszakításáról van szó" - mondja Kassai Enikő.

Mind a WHO, mind a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium deklaráltan támogatja az abortusztabletta használatát, mondván: kíméletesebb és biztonságosabb eljárást jelent a hagyományosnál. A 8. terhességi hétig alkalmazható tabletta esetén nincs szükség művi beavatkozásra, mivel a hormontartalmú gyógyszer tulajdonképpen egy spontán vetélést indít el. Két tablettára van szükség: az egyiknek a hatóanyaga semlegesíti a terhesség megtartásáért felelős progeszteron hatását, azaz a méhlepény kifejlődését, a másik pedig méhösszehúzásokat indít el, s ezáltal a nő „megszüli" a halott magzatot. Az esetek kis részében, különösen előrehaladottabb terhességnél komplikációként felléphet tartós erős vérzés is, ami sürgős beavatkozást igényel. A módszer a méhen kívüli vagy előrehaladottabb terhességnél nem alkalmazható. A szakmai kollégium a tablettát kizárólag kórházi használatban, szigorú orvosi kontroll mellett támogatja, gyógyszertári forgalomba nem is kerülhetne.

Az egészségügyi szempontoknál jóval erőteljesebbek a morális aggályok, miszerint a leegyszerűsített és ártalmatlanított gyógyszeres megoldás révén a maradék erkölcsi aggályok is eltűnnek az abortusszal kapcsolatban. Ellenérvként azt szokás felhozni, hogy azokban az országokban, ahol a pirula használata engedélyezve van, nem nőtt az abortuszszám. „Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy fejlett országokról van szó, ahol az abortuszok számának a modern fogamzásgátlásnak köszönhetően erősen csökkenő tendenciát kellene mutatnia" - jegyzi meg a szakember, hangsúlyozva azt is, hogy az abortusz lelki következményei nem a beavatkozás mikéntjétől függnek, sőt a leegyszerűsített terhességmegszakítás csak ennek elfedését szolgálja.

Hazánkban egyetlen magánklinika foglalkozik gyógyszeres terhességmegszakítással, amely egyedi importengedéllyel szerzi be a gyógyszert. Itt is hatósági engedélyhez kötötten végeznek ilyen beavatkozást 2 éve, eddig mintegy 300 esetben, fejenként 98 ezer forintért, ebből 70 euróba kerül maga a pirula - derül ki az index.hu beszámolójából. Másik lehetőségként a szakemberek nem zárják ki az interneten keresztüli illegális hozzáférést sem, és persze virágzik az abortuszturizmus is.

Ám a friss hírek szerint nemsokára a hazai kórházakban is legális lehet a gyógyszeres terhességmegszakítás módszere. Az Európai Gyógyszerengedélyező Hatóságok honlapja szerint - hét másik uniós tagország mellett - Magyarországon május közepére várható a Medabon nevű abortusztabletta törzskönyvezése, továbbá tárgyalások folynak egy francia céggel az itteni forgalmazásról. Kassai Enikő ezzel együtt aggályosnak tartja a gyógyszer hazai bevezetését, hiszen biztonságos, korai stádiumban való alkalmazásához valószínűleg a hazai korlátozó jogszabályokat, azaz az abortusz engedélyhez kötését is meg kell majd változtatni, méghozzá a liberalizáció irányába.

Horror

Kínából csempészett emberhús- kapszulákat foglaltak le a dél-koreai hatóságok a héten. Az eddig öszesen 17 500 db, emberi magzat- és csecsemő maradványokat tartalmazó porkészítmény a közhiedelem szerint növeli a szervezet immunitását és vitalitását.

Kötelező gyakorlatok

Szlazsánszky Ferenc — Thu, 17 May 2012 12:00:34 +0200

Rendkívüli munkavégzést rendelt el a Hetek cikke nyomán a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) vezetősége, miközben lapunkhoz terjedelmes helyreigazítási kérelmet juttatott el, cáfolva állításainkat. A sérelmezett cikkben - röviden összefoglalva - azt írtuk: a rendszert ismerő civil szervezetek szerint a TKKI tevékenysége „klientúraépítőnek és pénzlenyúlónak tűnik".

A februárban indult Komplex telep programban 4,7 milliárd forint áll rendelkezésre roma telepek felszámolására és az ott élők életminőségének javítására. A pénzt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség biztosítja uniós forrásokból a sikeres pályázóknak. A Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) kötelező konzorciumi partnerként vesz részt a hátrányos helyzetű önkormányzatok számára kiírt projektekben. A Hetek április 13-ai számában, Pántlikázott pénzek című cikkünkben azt írtuk: önkormányzati vezetők és civil szervezetek is sok kifogásolnivalót találtak a pályázati rendszerben, többek között azt, hogy a TKKI a korábban megszokott árakhoz képest jóval drágábban kínál képzéseket, tréningeket és különböző, nem feltétlenül szükséges rendezvények szervezését. Cikkünk megjelenése előtt megkerestük kérdéseinkkel a TKKI-t, ám lapzártánkig nem érkezett válasz a cégtől. Ugyanakkor cikkünk megjelenésének napján, pontosabban késő este, minden megyei TKKI igazgató levelet kapott a budapesti vezetőségtől. A központ rendkívüli, a hétvégét sem kímélő munkavégzést rendelt el az NFÜ-be érkezett, a TKKI-nak tulajdonított költségvetési tételek alátámasztására. Úgy tudjuk, a központ komoly lépések megtételére szólította fel az igazgatókat.

Mindeközben lapunkhoz terjedelmes helyreigazítási kérelmet juttattak el. A TKKI ebben azt írja, cikkünk hamis látszatot kelt, amikor azt állítja, hogy„a felzárkóztatási programhoz szükséges pályázati pénzek elnyerésének egyik feltétele a kötelező együttműködés a TKKI-val".

Ezzel ellentétben - írja az intézmény - az együttműködést jogszabályok alapozzák meg, amelyek értelmében a TKKI a társadalmi felzárkózási feladatok területi koordinációját ellátó állami háttérintézmény. A pályázatokban szereplő „kötelező együttműködés" a fenti jogszabályok alapján nem a „pályázati pénzek elnyerésével" függ össze, hanem a projekt megfelelő szakmai megvalósításával. A szóban forgó pályázatban nem kell szolgáltatásra szerződni a TKKI-val, hanem közös pályázat benyújtása történik konzorciális formában, melyben a TKKI a jogszabályok és a partnerek megállapodása szerint nyújt szolgáltatásokat a célcsoporttagok számára.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapja szerint a felzárkóztatási programokban pályázni kívánó önkormányzatok „kötelező konzorciumi partnere a Türr István Képző és Kutató Intézet". Vagyis nem tévedtünk, amikor azt írtuk, hogy aki pénzt akar, annak együtt kell működnie a TKKI-val, hiszen együttműködés nélkül pályázni sem lehet.

Az NFÜ honlapjáról kiderül továbbá, hogy a TKKI közreműködik a Közösségi Beavatkozási Terv kidolgozásában, arra vonatkozóan az egyetértése szükséges. Kiderül továbbá, hogy a TKKI egy sor tevékenységet lát el a projekt keretében.

A TKKI sérelmezi, hogy cikkünk „az állítólagosan a hetilap birtokába jutott TKKI-s képzési díjakra és egyéb információkra hivatkozva azt sugallja, mintha a TKKI önkényesen állapítana meg irreálisan magas óradíjakat az OKJ-s képzések keretein belül szervezett órákon." A valóság ezzel szemben az - állítja az intézmény -, hogy a TKKI mint központi költségvetési szerv kizárólag a hatályos jogszabályokban nevesített költségnormák alapján indíthat képzéseket. A cég ugyanehhez a témakörhöz kapcsolja cikkünk azon részét is, miszerint „az önkormányzatoknak nincs lehetőségük olcsóbb céget választani: vagy a TKKI, vagy senki".

Ez is tényszerűen valótlan állítás - szögezi le az intézet. Mint írják, a TKKI által megismert önkormányzati pályázatok számtalan civil szervezet által nyújtott, illetve a pályázó önkormányzat által a sikeres pályázatot követően közbeszerzésen meghirdetett képzési elemet tartalmaznak. Minden esetben az önkormányzat saját döntésén múlik, hogy melyik lehetséges megoldást választja, amennyiben az önkormányzat más képzőt kíván bevonni a feladatok ellátásába, úgy azt közbeszerzésen megteheti. A Heteket informáló civil szervezetek ugyanakkor továbbra is állítják, a TKKI árai jóval magasabbak a korábban a piacon tapasztalt áraknál, ráadásul más cégekkel nem szerződhetnek az önkormányzatok.

És szintén a mi állításainkat erősíti, hogy a fentebb már hivatkozott, a megyei igazgatók számára szétküldött rendkívüli munkavégzésre felszólító levélben a TKKI vezetője figyelmeztet: nem fordulhat elő, hogy a pályázatokban a TKKI költségvetése túlzó vagy jogszerűen nem elszámolható költségvetési tételeket tartalmazzon. (Ami tehát azt jelenti, hogy mégiscsak tartalmazhattak ilyen tételeket a pályázatok.)

A TKKI szerint különálló tényt mos össze és hamis irányított végkövetkeztetésre sarkallja az olvasót az az állításunk, hogy „miközben a közmunkások havi 47 ezer forintért dolgoznak, egy állami cég (a TKKI) alkalmanként 600 ezerért tart »kiégés elleni tréninget« a munkásokat irányítók számára. Ugyanez a cég családi napot is szervez alkalmanként 1 millió 200 ezer forintért. A fő probléma az, hogy kötelező vele szerződni."

Mint a TKKI válaszából kiderül, a megadott tevékenységek közül egyikre sem kötelező a TKKI-val szerződni, a leendő projektek nem a közmunkásokat és főként nem azok munkavezetőit célozzák. Amennyiben egy-egy projekt tartalmaz majd kiégés elleni tréninget, annak nem lehet még ismert a költségvetése, de a 600 ezer forintos díj biztosan nem alkalmanként és főleg nem személyenként értelmezhető" - írja a TKKI. A Hetek birtokába került árajánlatból azonban éppen az derül ki, hogy a „Kiégés elleni tréning a célcsoporttal foglalkozók számára" alkalmanként 600 ezer forintba kerül, összesen három alkalmat ajánlanak összesen 1 millió 800 ezer forintért. Az tényleg nem szerepel az ajánlatban, hogy az ár személyenként lenne értendő, de ilyet nem is állítottunk. Egy, még a cikkünk megjelenése előtt kiadott utasítás szerint a projekt keretében a TKKI minden főigazgatóságának be kell terveznie workshopokat, melyek alkalmanként százezer forinttal terhelik kötelezően a nyertes önkormányzatokat. Igaz, a workshop költségvetése nemcsak a szakmai konzultációt, hanem a kávét, az üdítőt és a pogácsát is fedezi.

A TKKI szerint cikkünk „újabb valótlan állítása, hogy a szerződő település úgynevezett szolgáltatási térképének elkészítése (illetve az azt tartalmazó CD) 6,4 millió forintba kerül". - Ilyen CD-k sem az önkormányzatok, sem a TKKI által nem ismertek, amennyiben bárki ilyent árul, úgy azzal örömmel megismerkednének a pályázók - írja a TKKI, és hozzáteszi: „Tény, hogy a bárki által elérhető Pályázati Útmutató 27. oldalán előírtakra tekintettel a TKKI költségmentesen biztosítja a szolgáltatási térképet." Ezek szerint a birtokunkba került árajánlat időközben módosult, tény azonban, hogy az említett dokumentum szerint „a szolgáltatási térkép elkészítése a TKKI feladata, egységára pedig 6,4 millió forint". A szolgáltatási térkép háttérfejlesztésének szakértői díja összesen egymillió forint, ami úgy jön ki, hogy a TKKI által megbízott szakértő 20 napon át szakért napi 50 ezer forintért.

A TKKI sérelmezi azt a téma érzékenysége miatt neve elhallgatását kérő polgármestertől származó állítást is, mely szerint „egy 150 millió forintos megnyert pályázatból akár 30-40 millió is a TKKI-nél landolhat". - Ezzel szemben a pályázó konzorcium egyetlen tagja, így a TKKI sem „visz el" forrást, a megpályázott tevékenységek támogatása esetén azt a települések lakóira fordítják - állítja az intézet.

A Hetek értesülései szerint ugyanakkor a pályázatokban a TKKI által megbízott projektasszisztens havi nettó 200 ezer forintért dolgozik (33 hónapon keresztül). Egy utasítás szerint egy projektasszisztens maximum három pályázatban jelölhető meg. A rendszert ismerő informátorunk szerint ez leginkább úgy értelmezhető, hogy egy TKKI-s projektasszisztens akár nettó havi 600 ezer forintot is kereshet. Miközben - egy másik utasítás szerint - a TKKI vezetője úgy véli, hogy a megélhetési támogatásban részesülőknek - ennek összege napi 8 óra munkavégzés esetén havi 61 ezer forint - sok esetben nem szükséges a legnagyobb adható összeget biztosítani. A juttatás lehet kisebb értékű, és lehet természetbeni is.

Visszatérve a helyreigazítási kérelemhez: a TKKI írásunk azon részét is félrevezetőnek tartja, ahol „a cikk egyik megszólalója" szerint „roma szervezetek azt is sérelmezik, hogy a kormányzati programban nincs olyan elem, amely a romatelepek felszámolását, illetve lakókörülményeik megváltoztatását szolgálnák". A TKKI ezzel szemben azt írja, a nevezett pályázat csupán egy, azon romaintegrációt elősegítő pályázatok és kiemelt projektek sokasága közül, melyről a cikk említést tesz. Célja nem a telepek felszámolása, hanem a telepeken élők felzárkózásának segítése, melyben az önkormányzatok feladatellátását a kormány a TKKI-n keresztül, a civil szervezetek pedig kötelező partnerként közvetlenül segítik.

Ehhez csak annyit tehetünk hozzá, hogy a sérelmezett állítás nem „egy megszólalótól" származik, hanem abban a kormány számára készített dokumentumban olvasható, melyet több mint tíz, a felzárkóztatási programban résztvevő civil szervezet jegyez.

A Hetek megkereste az NFÜ-t is: május 2-án írásban kértünk választ arra, hogy igaz-e értesülésünk, miszerint az NFÜ vizsgálatot indított a TKKI-val kapcsolatban. A válasz lapzártánkig nem érkezett meg. Az NFÜ munkatársa telefonon csak annyit közölt, még nem tudni, „milyen döntés születetett az ügyben".

Névjegy

A TKKI a kilencvenes évek elején létrehozott Regionális Képző Központok hálózatának bázisán egyesített, országos illetékességű költségvetési szerv. Honlapja szerint „mindazzal a tapasztalattal rendelkezik, amely a társadalmi felzárkózás-politika eszközeinek eredményes alkalmazásához szükséges." A TKKI felettes szerve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, az intézményt 2011 júniusában alapították.

Nem kérnek belőle

A bátonyterenyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat (RNÖ) nem kíván konzorciumi partnerként részt venni a helyi felzárkóztatási programban, amihez a település 150 millió forintot pályázik meg. A kisebbségi vezetők sérelmezik, hogy a lakhatást javító intézkedések nem szerepelnek a pályázatban. Az RNÖ alelnöke a döntést indokolva többek között azt mondta, tudomásul veszik, hogy a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) kötelező partner, hiszen a pénz „nagy részét a pályázatban képzésekre és tréningekre viszik el". Az alelnök a Roma Sajtóközpontnak nyilatkozva kijelentette: „Ez tipikusan az a program, amikor valakik elviszik a cigányok pénzét, megmondják, hogy mire kell elkölteni, és azt is, hogy ki költheti el. De a cigánytelepen élő emberek ennek semmilyen hatását nem érzik."

Tanárok szégyenítették meg a hites diákokat

Munkatársunktól — Thu, 17 May 2012 08:07:26 +0200

Miközben az ajkai Bródy Gimnázium „ellenállói" a vallásszabadság védelmében léptek fel az intézményt esetlegesen átvevő Hit Gyülekezetével szemben, az iskolába járó hiteseket durva megaláztatások érték vallási meggyőződésük miatt. Az egyház álláspontjára cseppet sem kíváncsi „iskolavédők" hangulatkeltése annál is inkább érthetetlen, mert a város másik középiskolájában a tanárok és a szülők többsége pozitívan fogadta a szabad iskolamodellt megvalósítani szándékozó neoprotestáns felekezetet.

Az ajkai Bródy Imre Gimnázium, illetve a tavaly az Ajkai Szakképző Iskola néven egybeolvasztott két másik szakképző intézmény egyházi fenntartásba adásának ötletével a város vezetői először a katolikus egyházat, illetve a pannonhalmi bencéseket keresték meg, majd az elutasító válasz után fordultak az elképzeléssel a Hit Gyülekezetéhez. Mint Swartz Béla polgármester a Heteknek elmondta, örömmel vették, hogy az egyház részéről nyitottságot tapasztaltak, ugyanis semmiképpen sem szerették volna, ha a törvényi változások értelmében állami kézbe kerülne az iskola. „A szakképző iskola kapcsán volt már tapasztalatunk arról, hogy megyei fenntartásban jelentős mértékben elveszíti az önállóságát egy oktatási intézmény, ezt szerettük volna elkerülni. A Hit Gyülekezete képviselői pedig abszolút megnyugtattak bennünket, hogy az iskolák, a diákok, illetve a tanárok vallási és szakmai területen is megőrizhetik a szabadságukat" - fogalmazott a polgármester. Hozzátette: ugyan a törvény erre nem kötelezi a feleket, úgy határoztak, hogy csak akkor terjesztik a közgyűlés elé az átadás kérdését, ha ezt az intézmények alkalmazotti közösségének meggyőző többsége támogatja. Ezt az álláspontot osztotta a Hit Gyülekezete is.

A baloldali többséget vezető polgármester nem titkolta, hogy a testületből nem mindenki értett egyet a terveikkel. A kisebbségben lévő Fidesz-frakció néhány tagja - fogalmazott a polgármester - a jobbikosokhoz hasonlóan igyekezett destruktív szektaként beállítani hazánk negyedik legnagyobb, hivatalosan elismert egyházát. Swartz Béla ugyanakkor nem osztja ezt a megközelítést: „Mi a Hit Gyülekezetével is ugyanolyan jó megállapodást tudunk kötni, mint a katolikusokkal az egyik általános iskolánk átadásáról, semmilyen különbséget nem tapasztalok a két egyház között."

Pozitívan viszonyult az esetleges új fenntartóhoz az Ajkai Szakképző Iskola közalkalmazottainak, illetve szülői közösségének többsége, akik arra szavaztak, hogy az állam helyett a Hit Gyülekezete működtesse tovább az intézményt (lásd keretes írásunkat).

Ehhez képest érdekes csak igazán az a hiszterizált hangulat, ami a Bródy Imre Gimnáziumban annak ellenére alakult ki, hogy egyértelműen tudható volt: ha a tanári kar többsége nem akarja, nem adják át az iskolát a neoprotestáns egyháznak. A helyi fideszes és jobbikos lejáratókampány mellett a Jobbik országosan is igyekezett felkorbácsolni a gyűlölködő hangulatot. Ferenczi Gábor jobbikos országgyűlési képviselő közleményében azt írta: elfogadhatatlannak tartják, hogy „a Hit Gyülekezete nevű szélsőségesen magyarellenes, cionista szekta oktatási intézményeket vegyen át". (Az epizód pikantériája, hogy Ferenczi az Ajkai Szakképző Iskola alkalmazottja, ám képviselői munkája miatt jelenleg szabadságon van, vagyis könnyen lehet, hogy Hit Gyülekezete lesz a munkáltatója.)

Kedden a szélsőjobb, illetve bródys „ellenállók" is tüntetést szerveztek Ajkán. Utóbbi megmozdulás - amelyen 200-300 tüntető, többségében diákok, valamint szülők és néhány tanár vett részt - az iskola „megmentését" tűzte zászlajára. „Ha állásinterjún be kell majd mutatnunk a papírjainkat, akkor rajtunk lesz a bélyeg, hogy egy ilyen iskolából jöttünk" - riogatta a hallgatóságot Gellén László főszervező, aki a szülők nevében szólalt fel.

Az érintettek tájékozottságát jól példázta a diákok nevében felszólaló Cserményi Zsombor félelme, amely szerint - mint előre megírt beszédében, felovasta - a Hit Gyülekezete iskoláiban a Mikulást sem lehet megünnepelni.

A hallgatóság soraiban egy hites jelenlévő ezt ugyan tényszerűen cáfolta, ám a mellette álló tiltakozó beismerte, erről nincsenek közvetlen információik, viszont „ezt hallották". Az eseményről készült tudósításokból kiderül: a bizniszegyházat, szektát kiáltó szülők körülbelül hasonlóan voltak naprakészek a Hit Gyülekezetét illetően.

A hiszterizált hangulatú tiltakozás nem volt előzmény nélküli, és a történtek rekonstruálásából úgy tűnik, nem is a többség véleményét tükrözi. A szülőktől, illetve az iskolából származó információink szerint ugyanis katolikus és jobbikos érzelmű tanárok a demonstrációt megelőző egy héten keresztül „oltották" a szülőket és a diákokat, akiket „maguk előtt tolva" igyekeztek hangulatot kelteni a Hit Gyülekezete ellen. Az első - szűkebb körű - tanári értekezleten, ahol szóba került, hogy a gyülekezet esetleg átvenné a gimnáziumot, még voltak olyan tanárok, akik pozitívan fogadták a hírt, főleg miután többen megnézték a gyülekezet honlapját, illetve tájékozódtak az általa működtetett iskolák versenyeredményeiről. Ők azonban egyre inkább háttérbe szorultak, majd elnémultak egy öt-hat tanárból álló, az igazgatót is „falhoz állító" kemény mag árnyékában. Közéjük tartozott a demonstráción is felszólaló Paksi Zoltán, aki pedagógusi munkája mellett katolikus diakónusként egyháza liturgikus szolgálataiban is közreműködik, valamint a tüntetésről már idézett Gellén László felesége is, aki férjével együtt aktív Jobbik-szimpatizáns.

Úgy tudjuk, a hivatalos tantestületi értekezlet, illetve a Hit Gyülekezete oktatási főigazgatójának tájékoztatója még le sem zajlott, a hangadók részéről már megszületett az ítélet: az elismert egyház nem lehet az iskola fenntartója.

A hangulatkeltés nemcsak a tanárok, hanem a diákok között is zavart okozott: többen kaptak a Hit Gyülekezetét lejárató üzeneteket interneten, sőt sokan az órákra is bevitték a témát. „A tanár úrnak dolgozatot kellett volna íratnia, de azt mondta, ez most elmarad, mert sürgős megbeszélnivalója van az osztállyal, és elkezdte szektázni a gyülekezetet" - mondta el „élményét" az iskolában tanuló húsz hites diák egyike. Társa arról számolt be, hogy amikor egyik reggel bement az osztályba, ott azzal fogadták, hogy a gyülekezet cionista szekta, büdös zsidók közössége, majd galacsinnal dobálták meg. Állítása szerint a tanár nem védte meg. Mások arról számoltak be, hogy volt olyan tanár, aki nevetett, amikor a gyülekezetet gúnyoló plakátot mutattak neki a diákok, vagy éppen azt fejtette ki, hogy ő miért nem szereti a Hit Gyülekezetét, és nem akarja, hogy minden vasárnapja vidám legyen.

Paksi Zoltán - aki szülői vélemények szerint történelemtanárként a reformációt elnagyolva, az ellenrefomációt viszont annál lelkesebben tanítja - arra is felszólította a diákokat, hogy jelentkezzen az, aki a Hit Gyülekezetébe jár. A nyilvános megszégyenítés következménye törvényszerűen az lett, hogy társai csúfolták, kiközösítették az érintett gyermeket. Egy másik esetben, amikor az osztályban az egyik gyülekezeti diákot arról faggatták, hogy hogyan „fetrengenek" a gyülekezetben, Paksi tanár úr nem vetett véget az inzultusnak, hanem azzal tetézte, hogy akkor „ezt beszéljük meg".

Egy másik tanár érzelmi húrokat pengetett: szinte sírva közölte, hogy neki búcsút kell vennie az iskolától, mert jön a Hit Gyülekezete. Kollégája pedig azzal rémisztgette a diákokat, hogy a gyülekezet egyik iskolájának házirendjét és szokásait (például: imádkozás) tárta az érdeklődők elé azzal a kérdéssel: ugye ti ezt nem akarjátok. „Elképesztő, hogy miközben elvileg a vallásszabadságért aggódnak, a gyerekeinket a hitük miatt alázzák meg" - panaszolta lapunknak az egyik szülő.

Ezek után nem meglepő, hogy volt olyan tanár, aki nem is volt kíváncsi a Hit Gyülekezete tantestület előtt tartott tájékoztatójára - a szülők elől pedig egyenesen elzárták ezt a lehetőséget. Pedig az őszintén érdeklődők számára egyértelművé válhatott volna, hogy semmilyen veszély nem fenyegeti sem a vallásszabadságot sem a szabad iskolaválasztást. Ugyanis - mint Horváth András, a Hit Gyülekezete oktatási főigazgatója lapunknak kifejtette - az átvett oktatási intézményekben nem teszik kötelezővé a vallásosságot, illetve a hitgyakorlatot, ezen a téren teljes szabadságot biztosítanak a szülőknek, illetve a diákoknak. „A törvény alapján mint elismert egyháznak jogunk lenne ezt megtenni, de az átveendő iskolák esetében a szabad iskolamodellben gondolkozunk, amely nemcsak az egyéb egyházak, hanem a Hit Gyülekezete saját alapítású iskoláira vonatkozó gyakorlatától is eltér" - oszlatta el a az esetleges félreértéseket a főigazgató, hozzátéve, hogy az egyház ebben a modellben a finanszírozást és a törvényességi felügyeletet látja el, és nemcsak vallási, hanem - a törvényi kereteken belül - szakmai kérdésekben is szabad teret enged a helyi tantestületnek.

Kérdés, hogy akkor vajon mi az érdeke az egyháznak az ilyen típusú iskolafenntartásban. Horváth András szavai szerint a Hit Gyülekezete egyfelől az oktatási intézményeken belüli bibliaoktatásban érdekelt, másfelől pedig úgynevezett társadalmi jószolgálatot kíván ellátni. Ami az utóbbit illeti, példaként az olyan egyházi fenntartású egészségügyi intézményeket említette, ahol nincsenek előtérbe állítva az adott egyház hitelvei, viszont a fenntartó által hozzáadott értékek erősítik a szolgáltatás minőségét. „Az oktatási intézmények esetében a Hit Gyülekezete részéről ilyen hozzáadott érték lehet a mintegy két évtizedes fenntartói tapasztalat, valamint az, hogy az egyház minden esetben az iskola megmaradásában, virágzásában, szakmai fejlődésében lesz érdekelt, az állami fenntartásban viszont egyéb szempontok is szerepet játszhatnak" - fogalmazott Horváth András, hangsúlyozva, hogy Ajkán - mint ahogy minden más településen - csak akkor vesznek át oktatási intézményt, ha azzal a tanárok és a szülők többsége is egyetért.

Ahol engedik, segítenek

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze elmondta lapunknak, hogy a közösségnek nem áll szándékában harcolni azokért az iskolákért, amelyek fenntartásba vételével kapcsolatban az önkormányzatok megkeresték őket. Amelyik településen igénylik, szívesen segítenek, de természetesen tiszteletben tartják a tantestületek, szülők irányukba megfogalmazott tiltakozását is. Ami viszont a Hit Gyülekezete számára továbbra is elfogadhatatlan, az a politikai és vallási indíttatású hecckampány, melyet az érintett intézményekben néhányan a közösség ellen tisztességtelen eszközökkel folytatnak. Emiatt a gyülekezet megvizsgálja a jogi lépések megtételének lehetőségét.

Ellenzéki jelentés az iráni atomprogramról

Hetek-összeállítás — Thu, 17 May 2012 08:03:03 +0200

Irán felgyorsítja atomprogramját - derül ki a Jerusalem Post által megszerzett jelentésből, amelyet iráni ellenzéki disszidensek készítettek. A beszámolóból úgy tűnik, a klerikális rezsim kiterjesztette az atomfegyverek gyártásáért felelős szervezetet, s egy alaposan kitervelt, titkos kutatási struktúra és a szükséges felszerelések beszerzésének hálózata lepleződik le.

A jelentés egyértelművé teszi, hogy Irán atomprogramja mindig is katonai céllal indult, a polgári atomenergia-felhasználás szózataival mindössze leplezni igyekeztek azt.

Ezt látszik alátámasztani a legújabb műholdfelvételeken megfigyelhető erőteljes aktivitás a parchini katonai bázison. A képekből arra lehet következtetni, hogy az iszlám állam valószínűleg ki akarja üríteni a helyszínt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) képviselőinek látogatása előtt. Irán még nem engedélyezte a Teherántól délkeletre fekvő létesítmény átvilágítását, noha a NAÜ már többször kezdeményezte azt, gyanítva, hogy fegyverkezésre utaló terhelő bizonyítékokat találna ott.

A legújabb műholdfelvételeken látható aktivitást olyan épület mellett észlelték, amelyben atomfegyverekhez kapcsolódó kísérletek végzésére alkalmas robbanótartály található. A felvételeken elemek láthatók felsorakoztatva, melyek az épületből való felszerelések elszállításával hozhatók kapcsolatba. Az épületből kiáramló vízfolyam - mely korábbi felvételeken nem látható - a helyszín megtisztításával állhat összefüggésben.

A NAÜ utolsó negyedévi beszámolójában még nem talált egyértelmű bizonyítékot a fegyverkezésre, csak arra szolgált hitelt érdemlő információval, hogy Irán nukleáris robbantásokkal kapcsolatos tevékenységeket folytat.

A legutolsó információ szerint robbanóanyagok előállításán fáradoznak, nem állítanak elő még fegyvereket. Szűk keresztmetszetet jelent Teherán számára, hogy a fegyverkezésre alkalmas urániumot nem tudják gyorsan előállítani.

A diplomácia újrafelvétele lehetőséget teremthet a közel-keleti feszültség enyhítésére. Ugyanis Izrael - a Közel-Kelet vélhetően egyetlen atomhatalma - és az Egyesült Államok nem vetette el annak lehetőségét, hogy megtámadják Iránt, ha tárgyalások által nem lehet megfékezni atombombája előállításában. Ehud Barak izraeli védelmi miniszter szerint a világhatalmak csak minimális követelésekkel lépnek fel Iránnal szemben - még ha mindet el is fogadná és betartaná Irán, akkor is nyugodtan folytathatná és fejleszthetné tovább atomprogramját.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának hat tagja: Nagy-Britannia, Kína, Franciaország, Oroszország, az Egyesült Államok és Németország április 14-én a tárgyalások első körét már lefolytatta Iránnal, a második fordulót május 23-án rendezik meg Bagdadban, s talán nem véletlen, hogy az ellenzéki jelentés napokkal ez előtt jelent meg.

Amerikai atomszakértők szerint azonban az Iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsának (NCRI) jelentését szkeptikusan kell megközelíteni. Sok fontos információval rendelkeznek, de nem lehet tudni, hogy melyik részlet igaz. Az NCRI ernyőszervezet: öt ellenállási csoportot fog össze, akik száműzetésben tevékenykednek az iráni siíta klerikális uralom megdöntéséért. Az NCRI az iráni Népi Mudzsahed Szervezet politikai szárnya, amelyet az Egyesült Államok egyszerűen terrorista szervezetnek tekint. Most pedig a NAÜ-t igyekszik rábírni, hogy alapos vizsgálatnak vesse alá Irán atomprogramját és annak résztvevőit.

Harc a Bibliáért

Kulcsár Árpád — Thu, 17 May 2012 07:59:37 +0200

A húsvét alkalmából megnyílt vatikáni Biblia-kiállítás (Biblia és a Vatikán. Hetek, 2012. május 4.) egészét egy sajnálatos ellentmondás jellemezte. A látogatók páratlanul gazdag anyagot tekinthettek végig, ugyanakkor az az üzenet, amelyet a szervezők a kiállítás segítségével el akartak juttatni a nagyközönséghez, nehezen hozható összhangba a történelmi tényekkel. Ez az üzenet azt igyekezett kidomborítani minden eszközzel, hogy a történelemben mindenkor a római katolikus egyház járt élen a Szentírás megőrzésében, továbbadásában és az emberekhez való eljuttatásában.

Az első teremben a héber nyelvű Ószövetség különböző kéziratai kaptak helyet. Az egész Biblia története szempontjából alapvető és érdekes kérdés az Ószövetség kialakulása, tehát az a folyamat, melynek végeredményeként meghatározták, hogy mely könyvek alkossák a héber Bibliát, más szóval: mely iratok tartozzanak a héber kánonba. E kérdésre a kiállításon nem történt utalás, jóllehet ennek az eredménye, hogy mindmáig a zsidóság és a teljes protestáns világ más Ószövetséget használ, mint a római katolikusok.

Abban minden szakember egyetért, hogy legkésőbb az i. sz. 2. századra a héber kánont már bizonyosan a mai formájában rögzítették zsidó tudósok és rabbik. Számos kutató e folyamat végső pontjának a Szentföldön, Javne városában i. sz. 90-95 között tartott rabbigyűlést tekinti, amelyen végleg meghatározták a héber kánont, tehát azt, hogy melyek a bizonyosan Isten által ihletett bibliai iratok. Ez azért volt központi kérdés az 1. század végén, mert a jeruzsálemi Templomnak a római csapatok által i. sz. 70-ben történt lerombolásával megszűnt az addigi ószövetségi istentiszteleti rendszer központja.

A Templomától megfosztott zsidóság vallási életében ezt követően a héber Biblia, azaz az Ószövetség vált a meghatározó igazodási ponttá. Ezért volt nagyon lényeges annak rögzítése, hogy mely bibliai könyvek tartalmazzák hitelesen Isten üzenetét. A zsidó rabbigyűlés által elfogadott ószövetségi kánont átvették a keresztények is. Az egyház tehát az első századoktól egészen az 5. század elejéig a zsidó Ószövetség könyveit fogadta el ihletett könyveknek.

Ezt a több évszázados egyházi gyakorlatot változtatta meg Szent Ágoston fellépése, aki a római katolicizmus képviselőjeként szakított az addigi héber kánonnal. Mintegy negyedszázados kemény küzdelem során, a 393 és 419 között összehívott három észak-afrikai egyházi gyűlésen tudta csak elfogadtatni az új római katolikus kánont, amely az Ószövetséget kibővítette további hét könyvvel. Ezeket a többivel egyenrangúnak, szintén teljes mértékben Istentől ihletett műveknek minősítették, bár elnevezésükre a másodkanonikus jelzőt használják.

Éppen az ószövetségi kánonról folytatott ádáz viták közepette kapta meg egy másik neves katolikus egyházatya, Szent Jeromos a megbízatást Damasus pápától, hogy készítse el a Biblia fordítását az eredeti nyelvekből, azaz héberből és görögből a Római Birodalom népnyelvére, latinra. Így született meg a négyszázas évek elejére a latin nyelvű Vulgata, melynek jelentése: 'általánosan használt'.

A későbbiekben ezt emelték a katolikus egyház hivatalos Bibliájává. Meglehetősen visszatetsző eljárás volt egyházi részről, hogy a Jeromos nevével fémjelzett Vulgatába egyházi döntéssel beillesztették a hét másodkanonikus könyvet is. Annak ellenére, hogy Jeromos kifejezetten a héber kánon pártján állt. Határozottan tagadta az Ágoston által behozott másodkanonikus könyvek ihletett mivoltát, sőt e hét könyv közül ötöt le sem fordított. Ez utóbbi ötöt más fordításban illesztették a Vulgatába, melyet aztán mégis Jeromos nevével fémjeleztek.

Az 5. századtól több mint egy évezredig a kibővített kánon volt érvényes a katolikus egyházban. Ezen a téren is a reformáció hozott mélyreható változást. Luther Márton az 1519-ben tartott nevezetes lipcsei hitvitán kifejtette, hogy vissza kell térni a korai egyház által használt héber kánonhoz. Hangsúlyozta, hogy a katolikus egyház által használt hét másodkanonikus könyv nem mérvadó hitbeli kérdésekben, csak erkölcsi és történelmi szempontból ajánlható olvasásuk. Ez az elv vált elfogadottá a protestánsok körében. Ilyen megfontolásból a kezdeti időkben a reformátorok fordításai is tartalmazták a hét másodkanonikus könyvet. Így például benne található az először 1534-ben megjelentetett teljes Luther Bibliában, az 1611-ben kinyomtatott angol King James-féle fordításban csakúgy, mint a Károli Gáspár által 1590-ben kiadott első teljes magyar nyelvű bibliafordításban, a Vizsolyi Bibliában. A kezdettől külön kezelt és a protestánsok által apokrifnek minősített hét könyvet aztán idővel teljesen elhagyták a bibliakiadásokból. A King James 1629-es változata már nem tartalmazta e könyveket, az 1660-as Váradi Bibliától kezdődően pedig a magyar Károli-fordításokból is kihagyták ezeket.

A kiállítás nagy tisztelettel adózott a középkori szerzetesek tevékenységének, akik élen jártak a bibliai szövegek másolásában. A szerzetesség tevékenysége azonban meglehetősen ellentmondásos volt. A kereszténység történetében a középkori szerzetesség képviselte talán leglátványosabban, hogy Bibliával a kézben hogyan lehet a Bibliától egyre inkább elszakadó, sőt azzal mindinkább szembeforduló hitelveket és vallásgyakorlatot kialakítani. Ismeretes, hogy a szerzetesek idejének jelentős részét a zsolozsmázás töltötte ki. Ennek keretében naponta nyolc alkalommal gyűltek össze közös ájtatosságra, hajnaltól késő estig, amikor is egyebek mellett zsoltárokat és más bibliai szövegeket olvastak. Ennek dacára élen jártak a Bibliával összeegyeztethetetlen Mária-kultuszban, a szentek segítségül hívásában, az ereklyekultuszban, a szentképek tiszteletében stb.

A neves angol bibliafordító és hitújító, John Wyclif, az 1300-as évek második felében éppen azért ítélte el éles hangon a szerzetesség intézményét, mert meggyőződése szerint a Bibliával szembenálló vallásgyakorlatot és életformát közvetítenek az emberek felé. A másik jelentős európai megújulási mozgalom, a huszitizmus vezetője, Husz János is kritikus képet festett a szerzeteseknek a bibliai igazságokhoz való viszonyáról. Husz szerint a szerzetességet azért kell eltörölni, mivel - tapasztalatai szerint - a közönséges bűnözők hamarabb engedelmeskednek Isten parancsainak, mint ők. A Biblia olvasása a kolostorokban többnyire gyanús tevékenységnek számított. Luther például így számolt be az 1500-as évek elejének állapotairól visszaemlékezéseiben: „Egy ágostonos barát, aki nekem tanárom volt az erfurti kolostorban, amikor látta, hogy a Bibliát mennyire szeretem és milyen szívesen olvasom, így szólt hozzám: Ejnye, ejnye Márton testvér, hát mi a csuda az a Biblia? A régi egyházi tudósokat kell olvasni, azok már kiszítták a Szentírás velejét és igazságait. Mert minden lázadást a Biblia idéz elő."

A szerzetesek többsége csak jól megválogatott szentírási részeket hallhatott, illetve tekintélyes katolikus szerzők bibliamagyarázatait olvashatta. A kolostorokban lévő másolóműhelyekben pedig többnyire csak egyes részeket másoltak a Bibliából. Ráadásul ezek latin nyelvű szövegek voltak, egyházi használatra, tehát nem azért készültek, hogy az emberekhez eljuttassák a Szentírás üzenetét.

Amikor Európában a 12. század végétől megindultak a bibliai alapú keresztény megújulási mozgalmak, ismét egyes szerzetesrendek jártak élen e mozgalmak üldözésében. Mindent elkövettek, hogy kiirtsák az emberek közül azt a törekvést, amely a hitfelfogást és a hitgyakorlatot a Szentíráshoz igyekezett igazítani. Különösen a két inkvizíciós szerzetesrend, a domonkosok és a ferencesek jeleskedtek e téren.

A vatikáni bibliakiállításon a látogató hiába kereste a középkori keresztény megújulási mozgalmak bibliafordításait vagy bibliai tárgyú kéziratait, jóllehet a kiállítás leghangsúlyosabban a középkor időszakával foglalkozott. Sem a Franciaországból kiindult és Európa-szerte elterjedt valdensek, sem az angliai lollardok, de a csehországi husziták sem kaptak helyet a tárlaton. Annak ellenére, hogy e mozgalmak jelentős tömegeket értek el és a középkor évszázadaiban meghatározó szerepet játszottak a Szentírás üzenetének az emberekhez való eljuttatásában.

Az anyanyelvi fordítások iránt látványosan megnőtt igényre a hivatalos egyház már a 13. századtól erőteljes tiltásokkal válaszolt. 1229-ben a franciaországi Toulouse-ban tartott zsinat 14. számú határozata (kánonja) megtiltotta, hogy bármely laikus személy birtokában akár Ó-, akár Újszövetség lehessen. Csak a zsoltárokat, a breviáriumot és a „boldogságos Szűz zsolozsmáit" engedélyezték számukra, de a legszigorúbban megtiltották, hogy ezeket nemzeti nyelvre lefordítva használják. A két évtizeddel később Béziers-ben tartott katolikus egyházi gyűlés ismét megtiltotta a Biblia bármely részének anyanyelven való olvasását. A zsinati döntés indoklása hangsúlyozta, hogy „a kánoni rendelkezések szerint nem illendő dolog a Szentírás bármely részeinek - főként nemzeti nyelven - a mindkét rendbeli személyek által való olvasása, mert helytelen értelmezés következtében eretnekségbe és tévelygésbe esnek".

Az emberektől eltiltották a Biblia olvasását, de nem akarták őket olvasmányok nélkül hagyni. Úgy látták megfelelőnek, ha a hívők a Szentírás helyett inkább a katolikus szentek legendáit, csodás történeteit tanulmányozzák. Ezért az inkvizíciót folytató domonkos rend egyik neves tagja, Jakobus da Voragine a 13. század derekán egy legendagyűjteményt állított össze Legenda Aurea címmel. Ennek két utolsó legendája Szent Domonkosnak és Assisi Szent Ferencnek az élettörténetét állítja példaként az olvasók elé. Mindkét szent egyik fő törekvése az volt, hogy mennél több bibliai alapon álló hívőt térítsenek vissza a római katolikus egyházba. E legendagyűjtemény egyik példánya a vatikáni bibliakiállításon is helyet kapott.

Hasonlóképpen a huszita mozgalommal kapcsolatosan is csak az ellenfeleitől származó munkát tekinthettek meg a tárlat látogatói. Ezt képviselte a kiállításon az úgynevezett Mátyás Biblia, egy gazdagon díszített latin nyelvű Szentírás, melyet a huszita irányítás alá került Prágából elmenekült tulajdonosa lapszéli jegyzetekkel látott el, melyek különböző bibliai passzusokra való utalásokkal a huszita hitelveket kívánták cáfolni.

A kiállításon szerepelt a neves angol bibliafordító John Wyclif néhány műve, köztük a tanítványaival készített első teljes angol nyelvű bibliafordítás is. A Wyclif Bibliát a lollard mozgalom tagjai használták, akik nemegyszer az életüket sem kímélték annak érdekében, hogy a Szentírást megismerhessék az emberek. A lollardoknak kemény üldözésekkel kellett szembenéznie a katolikus hatóságok részéről.

A vatikáni kiállításon a többnyelvű, úgynevezett Poliglott Bibliát is megszemlélhették az érdeklődők. E művekben egymás melletti hasábokban olvasható a bibliai szöveg több régi ókori nyelven. A tárlaton helyet kapott a Complutumi Poliglott Biblia. Ez volt az első nyomtatott többnyelvű Szentírás-kiadás. A művet Francisco Jimenez de Cisneros toledói érseknek, Spanyolország prímásának megbízásából készítette az alcalai egyetem tudósainak egy csoportja 1514-1517 között, és hat kötetben jelentették meg. Az Ószövetségi részben egymás mellett fut az elfogadott héber szöveg, a görög nyelvű Septuaginta és a latin Vulgata. Az Újszövetségben két hasábban az eredeti görög és a latin Vulgata olvasható. A megbízást adó Jimenez Spanyolország kemény kezű főinkvizítora volt. A mű kétségtelenül jeles tudományos teljesítmény volt. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy semmit sem tett a Bibliának az emberekhez való eljuttatásáért.

A bibliafordítások történetében mind a fordítások számát, mind azok megbízhatóságát és színvonalát tekintve a reformáció jelentette a döntő áttörést Európa-szerte. Megsokasodtak az anyanyelvi fordítások, ugyanakkor a hivatalos egyház részéről megsokasodtak a tiltások, majd pedig fellobbantak a máglyák az anyanyelvű Bibliák alatt, illetve több bibliafordítót is kivégeztek.

Az ellenreformáció képviselői a korábbi századok tradícióját követve továbbra is igyekeztek távol tartani az embereket a Biblia tanulmányozásától. Miként a magyar rekatolizáció egyik élharcosa, Pázmány Péter írta 1613-ban kiadott főművében a Kalauzban: „mint az anya kiveszi a kést fia kezéből, hogy meg ne sértse magát, úgy az Ecclesia sem javalja hogy az ilyen fordításokat mód nélkül olvassa akárki". Ugyanezt hangsúlyozta a Káldi György jezsuita által készített első magyar nyelvű katolikus bibliafordítás utószavaként megjelent Oktató intés is. Ebben a következők olvashatók: „Tovább is el lehetett volna a mi nemzetünk a magyar Biblia nélkül, megelégedvén az igaz tanítóknak magyarázásával... Ha Isten azt akarta volna, hogy mindenki olvassa a Szentírást, kétség nélkül megparancsolta volna, hogy mindnyájan olvasni tanuljanak. S vagy nem kívánta a magyaroknak üdvösségét - melyet csak meggondolni is káromlás -, vagy az Írásnak olvasását nem kívánta mindenkitől."

A kiállításon az angol bibliafordítások történetében kiemelkedő jelentőségű William Tyndale több munkája is látható volt. Így például az általa készített Újszövetség-fordítás, melynek jelentőségét az adja, hogy ez volt az első olyan fordítás, amely az eredeti görög szöveg alapján készült. Tyndale pályafutása jól példázza, hogy a hivatalos egyház részéről gyakran mennyire pusztító indulattal fordultak a reformáció bibliafordításai és fordítói ellen.

A fiatal fordító azért kényszerült arra, hogy 1524-ben Angliából Németországba menjen, mert a londoni püspök nem engedélyezte az általa készített bibliafordítás hazai kiadását. Amikor Kölnben már a nyomtatási munkák folytak, szintén az egyházi hatóságok üldözése elől kellett villámgyorsan elmenekülnie a Rajnán keresztül.

Az 1526-ban Wormsban megjelent angol Újszövetség példányaiból a londoni püspök igyekezett mennél többet begyűjteni, majd e Bibliákat nagy szónoklat közepette a londoni Szent Pál-székesegyház előtt nyilvánosan elégette. A püspök a következő években kész volt a kontinensen még fellelhető példányok nagy részét pénzért felvásárolni, majd ezeket is elégette. Igaz, ekkorra már Tyndale egy új, javított fordítást készített, és hamarosan az is napvilágot látott. A katolikus hatóságok ezt követően elfogatták a fordítót, majd eretnekként elítélték, és máglyán égették el.

A lángok martaléka lett az 1563-ban megjelent lengyel protestáns bibliafordítás számos darabja, amikor Vilnius főterén nyilvánosan máglyára vetették azokat. Az első holland nyelvű Újszövetség fordítóját 1545-ben végezték ki mint eretneket.

A vatikáni bibliakiállításon látható volt az eredeti nyelvekből - héberből és görögből - készült első teljes angol Biblia is, amelyet az üldözések miatt álnéven jelentettek meg mint Thomas Matthew Bibliáját. E nagy jelentőségű mű összeállítóját, John Rogerst a katolikus hatóságok ítélete nyomán 1555-ben égették meg máglyán.

Horthy és a számlagyár

Szlazsánszky Ferenc — Thu, 17 May 2012 07:44:50 +0200

Szeptember óta tudott a gyömrői önkormányzat a jobbikos képviselő indítványáról, melyben kezdeményezte a Szabadság tér visszanevezését Horthy térre. A testület azonban fél éven keresztül hallgatott, majd a lakosságot megkerülve áprilisban hirtelen megszavazta a provokatív ötletet. A jóérzésű gyömrőiek tudják, hány százezer élet szárad a kormányzó lelkén. Azt is tudják, miféle párt a Jobbik. De vajon mi lehet az összefüggés Horthy és a milliárdos adócsalás között?

Május 9., szerda. Csendes demonstrálók, kétszáz-kétszázötven fő várakozik a gyömrői művelődési ház előtt. Hat órától Romsics Ignác történész tart előadást Horthy Miklósról és a Horthy-korszakról. Romsicsot az önkormányzat hívta meg előadni, miután a lakosság egy részében heves tiltakozást váltott ki a testület döntése, miszerint júniustól ismét Horthy Miklós tér lesz a Szabadság tér. Az ötlet a jobbikos Sas Zoltántól származik. Már szeptemberben a képviselőtestület elé tárta, ám a városvezetés teljes titokban tartotta az indítványt. Aztán április 24-én szinte egyhangúlag megszavazta. Romsics Ignác „objektív előadásától" azt remélik, lecsillapítja és meggyőzi a felháborodott lakosokat.

A művelődési ház előtt jobbikosok is gyülekeznek. Egy gárdaruhás, nagybajuszú férfi jókora árpádsávos zászlót hozott magával. Háborús filmben kitűnően alakíthatna csendőrt. „Miért jött?" - kérdezem. „Megadni a tiszteletet Horthy Miklósnak." „Mit tisztel benne?" „Azt, hogy országgyarapító volt" - kapcsolódik be a diskurzusba egy méregzöld bársonyruhát viselő ötvenes nő, majd tudatja, hogy erdélyi származású, Erdélyt pedig Horthy kormányzó úr szerezte vissza. „És mit gondolnak a vidéki zsidóság deportálásáról, a négyszázharminchétezer elgázosított magyar áldozatról?" „Arról nem Horthy tehet, hanem a körülmények. Hallgassa meg az előadást, maga is rá fog jönni" - biztat a csendőrképű.

Beülünk az előadásra. Romsics Ignác másfél órán keresztül beszél, majd a szünet után a hallgatóság kérdéseire is válaszol. Most csak a főtér átnevezése szempontjából lényeges részeket idézzük: a Tanácsköztársaság bukása után kezdődött fehérterrorban vitathatatlan Horthy felelőssége. Az 1920-ban - eleinte úgy tűnt: csupán ideiglenesen - kormányzóvá választott Horthy nemcsak tudott a Héjjas- és Prónay-féle különítmények kegyetlenkedéseiről, de biztatta is őket a megtorlásra. A bírósági ítéletek nélkül meggyilkoltak - baloldaliak, zsidók - számáról megoszlanak a vélemények, Romsics ezer és kétezer közé teszi.

Magyarország 1938 és 1941 között több lépcsőben visszakapta a trianoni békekötés kapcsán igazságtalanul elcsatolt területeinek egy részét. Horthy minden visszacsatolt területre - a Felvidékre, Kárpátaljára, Erdélybe, a Délvidékre - fehér lovon bevonulva ünnepeltette magát mint országgyarapítót. Romsics szerint azonban a területek visszacsatolásában Horthy nem játszott lényeges szerepet, azt kizárólag a németek és az olaszok döntéseinek köszönhetjük.

Vitathatatlan viszont Horthy szerepe a Szovjetunió elleni hadüzenetben: a németek nem kérték, hogy Magyarország kapcsolódjon be a szovjetek elleni háborúba az oldalukon, a szovjet külügyminiszter pedig megüzente, hogy ha Magyarország semleges marad, a Szovjetunió a háború után figyelembe veheti területi igényeinket. Mindennek ellenére Horthy beugrasztotta hazánkat a második világháborúba, aminek következményei ismertek.

A negyedik és a napi aktualitás szempontjából legfontosabb kérdés Horthynak a vidéki zsidóság elpusztításában játszott szerepe. Romsics előadásában világossá tette: a kormányzó felelőssége vitathatatlan, még akkor is, ha végül más háborús bűnösökkel ellentétben nem állították bíróság elé. 1944. május közepétől alig másfél hónap leforgása alatt a Horthy vezetése alatt álló Magyarországról négyszázharminchétezer zsidó származású magyar állampolgárt vittek náci gyűjtőtáborokba és végső soron a biztos halálba, ezért hiába próbálják a szélsőjobbosok a németekre hárítani a népirtás felelősségét, mint Romsics is megerősítette: Adolf Eichmann mindössze néhány tucat némettel tartózkodott Magyarországon, az áldozatok összegyűjtését és vagonokba zsúfolását a magyar közigazgatás dolgozói és a csendőrség végezte el.

„Tény viszont - folytatta Romsics -, hogy a budapesti zsidóság deportálását megakadályozta a kormányzó." „És min változtat ez? - méltatlankodott az egyik résztvevő. - Ha én megölök valakit, azt semlegesíti, ha másvalakit életben hagytam?" Romsics nem hallhatta a közbevetést, de a folytatásban hasonlóan érvelt: az, hogy Horthy a németek akarata ellenére képes volt megakadályozni a budapesti zsidóság kiirtását, arra utal, hogy ugyanígy képes lehetett volna megakadályozni néhány hónappal korábban a vidéki zsidóság deportálását is. Ha akarta volna.

„Mit gondol az előadást hallva?" - kérdezem a csendőrképű jobbikost. „Tisztelem Horthyt, ismétli két órával ezelőtti önmagát." „De hát az előadás előtt úgy érvelt, hogy a deportálásokban nem bűnös, az országgyarapításban viszont elévülhetetlenek az érdemei, Romsics Ignác viszont egyértelműen cáfolta ezeket az érveket." „Ez csak egy vélemény, más történész máshogy látja" - feleli a jobbikos, és úgy érzem, innen nincs tovább.

A hallgatóságtól kapott kérdésekre Romsics többször elmondja, hogy nem kíván állást foglalni a főtér átnevezése körüli vitában. „Ez Gyömrő főtere, döntsék el a gyömrőiek, ez Gyömrő ügye." Egy történész hölgy viszont kiáll a színpad elé, és világos logikával levezeti, hogy ha a nyolcezer srebrenicai áldozatért felelős szerb főparancsnokot és Milosevics szerb elnököt a hágai törvényszék elé állították népirtás vádjával, mennyivel inkább elítélendő a több százezer életért felelős Horthy. A népirtás dicsőítését pedig a 2010. június 8-án elfogadott törvény bűncselekménynek minősíti, Horthyról közteret elnevezni tehát bűncselekmény. A horthysták azonban ekkor már nincsenek a teremben.

Mint írtuk, a Szabadság tér átnevezését a jobbikos Sas Zoltán kezdeményezte, a függetlenekből álló képviselőtestület pedig egy kivétellel támogatta. Az előadást követően az alpolgármester ígéretet tett rá, hogy közmeghallgatás lesz az ügyben, a döntés visszavonását kezdeményező indítványról pedig még májusban tárgyalni fog a testület. Saját véleményéről azonban hiába kérdezték a helyiek a harmincas éveiben járó alpolgármestert. Az „önök így gondolják, mások másképp gondolják"; a „folytassunk értelmes párbeszédet", illetve a „történelmi kérdésről van szó" típusú válaszoknál többre nem futotta. „A Jobbiknak akar megfelelni" - mondja a szemébe egy tiltakozó, ám az alpolgármester erre sem reagál. Korszerű figurának tűnik.

A gyömrőiek nem értik a testület pálfordulását. A tizenegy képviselőből nyolc a Gyömrő 2000 egyesület támogatásával jutott be. Az egyesület által támogatott testületek 2002 óta, azaz immár a harmadik ciklusban állnak a város élén, mindeddig közmegelégedésre. A szintén az egyesület támogatásával polgármesterré választott Gyenes Leventét még ellenfelei is inkább liberálisnak, mint jobboldalinak tartották. Gyenes néhány éve még azt mondta, hogy semmi szükség a Magyar Gárdára. Hogy ezek után miért támogatja a hetvenöt százalékos Gyömrő 2000 a hatszázalékos helyi Jobbik ötletét? Nincs rá válasz. Hivatalosan.

Tények viszont vannak: az egyesület által bejuttatott képviselők szorosan együttszavaznak Gyenes Leventével. Gyenes Levente és társai ellen május 29-én indul az a büntetőper, melyben bűnszövetkezetben elkövetett milliárdos adócsalás a vád. A csapat országos lefedettségű számlagyárat működtetett. Gyenes Levente szénája nem áll túl jól, minden segítség számíthat. Sas Zoltán a Jobbik rendvédelmi és nemzetbiztonsági kabinetének alelnöke. Egykori rendőrként kitűnő rendőri és nemzetbiztonsági kapcsolatokkal. Eddig a tények. A következtetések csupán felháborodott gyömrői polgárok fantáziájának termékei.

Szeretetnepper - Rendhagyó film a magyar alvilágról

Makki Marie-Rose — Thu, 17 May 2012 07:32:21 +0200

„Készült egy nagyon figyelemreméltó alkotás, amely kicsit kilóg a hazai filmes mezőnyből: színvonalas és üzenetében nagyon erős hatású" - vélekedett lapunknak Gesztesi Károly színész, a Szeretetnepper című film narrátora. A film egy testvérpár - egy maffiavezér és egy lelkész - történetét dolgozza fel nem mindennapi módon.

Pécsett zajlott le a Szeretetnepper című magyar Keresztapa-film mozipremiere, amely a maga nemében igencsak sajátos alkotás, hiszen önmagában már az is meglepő, ha egy magyar film vulgarizmus és pornográfia nélkül képes bemutatni a hazai alvilágot, méghozzá erős hitelességgel. Az sem mindennapi persze, amikor egy maffiafilm végén a jó karakter áldozza fel magát azért, hogy megmentse egy velejéig romlott figura életét. No meg az sem túl megszokott, hogy a pozitív hős történetesen egy hívő roma férfi.

Kétségtelen, hogy minden együtt van a filmben ahhoz, hogy - Gesztesi szavaival élve - igazi hungarikum kerekedjen a történetből: az egyik oldalon romavircsaft, maffiavilág, nevelőintézet, prostitúció, drog és fegyver, a másik oldalon egy keresztény tánccsoport, s mindennek előterében egy roma állami gondozott ikerpár története: az egyik mint magyar Corleone, a másik mint lelkész - két ellentétes pálya ugyan, de mindkettőjük világa egyformán marsbélinek tűnik tipikus átlagmagyar szemmel. Jól tükrözi ezt a film lánykérős jelenete is, amikor a nem roma szülőknél a kettős sokkhatás kiveri a biztosítékot: nem elég, hogy a lányuk választottja lelkész, de ráadásul még cigány is.

„A film alapjául egy igaz történet szolgált, amely egy testvérpárról szól, és vagy tíz éve foglalkoztat, hogy miként lehetne ezt Magyarországon megfilmesíteni" - meséli Király Márk színész, a film főszereplője és egyik forgatókönyvírója. Korábban már színpadra vitte a történetet, de az igazi lehetőséget az jelentette, amikor tavaly ősszel megkeresték őt a magyar közszolgálati televízió Pamende című roma műsorától, hogy készítsen számukra egy huszonhat perces karácsonyi műsort, ami a helyzetnek megfelelően „kicsit a romákról is szól és kicsit a kereszténységről is". „Rögtön elővettük az ötletet - meséli a főszereplő, aki egyben a Hit Gyülekezete egyik roma közösségének vezetője is Pécsett. - Az csak lendített a dolgon, hogy az eredetileg amerikai történet magyar adaptációjában romák lettek a főhősök, mivel ez nagyon is aktuális téma ma Magyarországon. Azt is szeretnénk elmondani az embereknek, hogy nem az a megoldás, amit a szélsőjobb hirdet. Én is roma vagyok, és a megtérés állította helyre az életemet. Szívemből jövő a történet."

A filmkészítés „kicsit" elhúzódott, de az MTVA belement a tavaszi, húsvéti időzítésbe is. „Menetközben egyre nyilvánvalóbb lett, hogy mekkora fába vágtuk a fejszénket. Kemény volt a tempó, szeptember óta dolgoztunk a filmen, miközben a forgatókönyvírástól a castingokon át a forgatásig, majd az utómunkálatokig összesen 9 hónap állt a rendelkezésünkre. 170 személy - zömében önkéntesek, amatőrök, tehetséges fiatalok - rengeteg munkája fekszik benne, valójában a lelkesedés tolta előre a projektet, mivel szűkös költségvetésből kellett egy félórás alkotásba tömöríteni azt, amit egy nagyjátékfilmbe is komoly kihívás lett volna belesűríteni. Cselekményében, zenéjében és képi megjelenítésben mondhatni igen dinamikus film született, amelyben kulcsszerepet kap a narráció, a sorstörténetek és a lelki folyamatok állandó rezonanciája, keretbe foglalása. Bár a vágáskor úgy éreztük, semmi sem fog maradni a filmből, de végül az utolsó pillanatra mégis összeállt minden" - meséli Scherer Zoltán forgatókönyvíró, producer. Elismeri, hogy a magyar keresztény filmes műfaj még igencsak új terület, de szerinte érdemes kísérletezni, mert nem mindennapi tehetségeket és energiákat lehet általa mozgósítani. Mindenesetre Horváth Éva, az MTVA Pamende című műsorának felelős szerkesztője szerint Schererék 800 ezer forintból hoztak ki egy olyan színvonalú alkotást, amelynek az előállítása normál körülmények között 10-12 millió forintra rúgna.

„A film vége különösen erős, mert nem lazítja fel a történetet, ezáltal közel sem a megszokott katarzisélményt nyújtja - mondja Gesztesi Károly. - Nincs megszokott hepiend, nincs kiszépítve semmi, a végén lemegy a monológ, az élet megy tovább - de felvillan egy menekülési lehetőség abból a durva mechanizmusból, ami sorra darálja be az embereket egymás után. Kell ilyen filmeket csinálni, nekem az különösen érdekes, hogy szinte dokumentumjellegű az egész, tehát minden trükközés nélkül mutatja be a magyar valóságot. Mintha nem is lenne kamera, mintha ott lennél a helyzetben, annyira ügyes az operatőri munka, és a film ettől tud hatni" - állítja Gesztesi. Király Márk szerint minden adott volt a hitelességhez: például a filmben a Corleone jobbkezét játszó amatőr színész a valóságban is az ukrán maffia délvidéki főnöke volt, aki időközben keresztény hitre tért. De emlékezetes epizódként maradt meg az is, hogy Corleone egyik utcai nagyjelenete láttán a megdöbbent járókelők kihívták a rendőrséget, mert azt hitték, hogy valóságos a jelenet, és a rendőrök csak a technikai stáb láttán hitték el, hogy forgatás zajlik.

„Amikor az MTVA műsorstábja megnézte a Szeretetneppert, a gyártásvezetőtől a szerkesztőkig mindenki elképedt rajta, hogy milyen jó. Elhangzott az is, hogy érdemes lenne főműsoridőben sugározni a filmet, mert messze túlhaladta egy nemzetiségi műsor kereteit" - mondja Horváth Éva műsorszerkesztő.

Handó Tünde: Az ítéletnél többet adunk

Szobota Zoltán — Thu, 17 May 2012 07:23:29 +0200

A szakma elismeri, az ellenzék politikai kötődéssel vádolja. Ezért is szeretné még átláthatóbbá tenni működését, és a szervezetrendszer modernizálásával mind az átlagpolgárt, mind pedig a mindenkori kormányzatot meggyőzni a bíróságok - anyagilag is mérhető - társadalmi hasznosságáról.

Milyen nyomós indoka volt annak a szervezeti átalakításnak, melynek eredményeként Ön - a szakmai irányítástól hangsúlyosan elkülönítve - igazgatási vezetője lett a bíróságoknak?

- A korábbi igazgatási modellben az ítélkezési tevékenység szakmai irányítása gyakorlatilag gazdátlanná vált, mivel a Legfelsőbb Bíróság elnökének az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökeként, kvázi menedzserként kellett irányítania több szervezeti egységet, több ezer munkavállalót. A legfelső bírói fórumnak azonban világítótoronyként kell működnie egy nemzet életében. A szakmai és a szervezeti funkciók szétválasztásával lehetővé vált, hogy én, mint a hivatal vezetője, biztosítsam a világítótoronyhoz a folyamatos áramszolgáltatást, a kellő létszámú őrszemélyzetet, az állagmegőrzést; az ítélkezés színvonala, illetve a jogegység felett pedig szakmai vezető őrködjön.

Amikor még a Munkaügyi Bíróságot vezette, előfordult-e bármikor is, hogy a férje miatt politikai befolyásoltságot kiáltott valaki?

- Kinevezésemkor, 1999-ben megjelentek különféle írások, de az azt követő tizenhárom éves szakmai munkám, úgy érzem, meggyőzte a szakmát, hogy képes vagyok pártatlanul, elfogulatlanul igazgatni. Egyébként természetesnek tartom, hogy megfogalmazódtak aggályok, lehet, hogy én is kételkedtem volna hasonló helyzetben. Ezért kell nekem más igazgatási vezetőkhöz képest is sokkal átláthatóbb, nyitottabb gyakorlatot folytatnom. A szervezetrendszer modernizálásának részeként, valamennyi döntésbe bevonjuk az érintett bírókat. Példaként említeném a többévnyi szünet után újrafogalmazott közérdekű bejelentések és panaszok szabályzatát, melyre háromszázötven észrevétel érkezett a kollégáktól. Ezeket nem kis feladat lesz beépíteni egy négy-öt oldalas anyagba. De az átláthatóságot szolgálja az is, hogy a kinevezési jogkörömbe tartozó pályázók meghallgatásáról készült jegyzőkönyvet, illetve hozzájárulásukkal magát a pályázatot is nyilvánossá tesszük a honlapunkon.

A bírósági törvényt érintő uniós kifogások egyike a bírák nyugdíjkorhatárának lecsökkentése volt. Elhangzottak olyan érvek is kormányoldalról, hogy az „öreg komcsikat" csak így lehet kitessékelni a testületből. Visszaigazolta az élet, ennek a döntésnek a helyességét?

- Én egy kész helyzetet kaptam, amiben igazgatási vezetőként nagy lehetőséget látok. Ha ugyanis évről évre különféle mennyiségben szabadulnak fel üres álláshelyek, akkor ezzel kezelhetővé válnak a korábbi logisztikai problémák. A most megüresedett százkilencvennégy státuszt, az ügyforgalmi adatok tükrében másfajta logika szerint oszthatjuk szét, amellyel az ügyhátralékkal szenvedő bíróságokat segítjük.

Akkor tehát nem probléma, hogy tulajdonképpen a komolyabb szakmai rutinnal rendelkező, tapasztalt réteg került ki a bírói karból?

- Nem akarom azt állítani, hogy ez ne jelentene problémát, de a bírói előmenetelről tudni kell, hogy az egy természetes folyamat. Amikor az idősebb bírók kikerülnek a bírósági szervezetből, a helyükre nem kezdő bírók lépnek. Egy kúriai vagy törvényszéki szintre nagyon bonyolult pályázati rendszer keretében a legnagyobb gyakorlattal, tapasztalattal és a szakmai testületek által leginkább támogatott jelöltek kerülnek. Akik most április elsejével váltak a bírói kar részévé, helyi bírósági szintre kerültek. Túlnyomó többségük évek óta a rendszerben dolgozó bírósági titkár, és jól ismeri a bírósági szervezetet.

Sólyom László korábban éppen emiatt nevezte belterjesnek a bírói állományt, mert az úgynevezett külsősök, tehát tapasztalt ügyvédek, ügyészek, oktatók nem nagy eséllyel pályázhattak a bírói állásokra. Úgy tudom, Portugáliában például huszonöt százalékban kívülről érkező jogászokat részesítenek előnyben a megüresedett pozíciók betöltésénél.

- Ez általában kívülállók részéről merül fel folyamatosan igényként, de ne felejtsük el, hogy míg az angolszász jogrendszerben a tapasztalati tudásnak nagyobb szerep jut az ítélkezésben, addig a kontinentális jogban - így Magyarországon, Németországban, Ausztriában stb. - az eljárási vagy ügyviteli szabályoknak, a kódexeknek van meghatározó jelentősége. Ezért aztán hazánkban a bíróvá válás klasszikus, évszázados útja a rendszeren belülről történő építkezés. A most kinevezett bírák között sokan vannak olyanok, akik kinevezésük előtt három-öt évet is eltöltöttek már bírósági titkárként.

A meghirdetett helyekre beérkezett pályázatok elbírálásánál Önnek sokat kifogásolt joga van a rangsortól eltérést alkalmazni, vagyis a legeredményesebb pályázó helyett a sorban utána következő kettő közül valamelyiket kinevezni az állásra. Hányszor élt ezzel a jogával regnálása óta?

- Ha jól emlékszem az eddigi száznegyvenkilenc esetből nyolc alkalommal, és mindig meg kell indokolnom a döntésemet az Országos Bírói Tanácsnak, amelyik havonta véleményezi ezt a gyakorlatot. A nyolcból hatszor a törvényszéki elnökök indítványára tértem el a kialakult rangsortól, és két esetben összeférhetetlenséget tapasztaltam.

A magyar bírói kar hogy áll a nemek arányával, létezik nálunk női kvóta? Azért kérdezem, mert ismereteim szerint a helyi bíróságoknál megnyugtató ugyan a nők aránya, ám a Kúrián már férfidominancia érvényesül.

- Nálunk éppen fordítva van, mint akár az olaszoknál vagy a németeknél: az a probléma, hogy elnőisedett a bírói kar. Ha általában kellene összesíteni, akkor azt lehet mondani, hogy a helyi bíróságokon a kollégák hetven, olykor nyolcvan százaléka nő, és ahogy haladunk felfelé a szervezeti szinteken, úgy egyenlítődik ki a nemek aránya. Az ítélőtáblákon vagy a Kúrián már inkább közelíti az ötven-ötven százalékot.

Akkor viszont joggal merül fel a kérdés, hogy ilyen mértékű ügyteher mellett hogyan tudnak helytállni a hölgyek a hagyományos családmodellből következő természetes szerepeikben is?

- Még az érintett kolléganők közül sem mindenki venné jó néven, ha ilyesmivel hozakodnék elő, de szerintem erre a területre a jövőben sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítani. Éppen a családi béke, a családok egyben tartása érdekében merül fel az igazgatási vezető szerepe a kérdésben: esélyt kell adnia a női alkalmazottak számára, hogy a munkahelyükön és otthon is helyt tudjanak állni. Számomra ez például a részmunkaidős foglalkoztatás szorgalmazását jelenti, vagy a kisgyermekes anyák esetében ennek a körülménynek a bekalkulálását az ügykiosztásba.

A Velencei Bizottság egyik kifogása az volt a bírósági törvénnyel kapcsolatban, hogy miért lehet nálunk a bírákat hozzájárulásuk nélkül bárhova áthelyezni.

- Ha az időszakos áthelyezést is ide soroljuk, akkor azt kell mondanom, hogy háromévente egy évre átirányítani egy bírót, nem jelenthet akkora érdeksérelmet. Valószínűleg nem számoltak azzal a körülménnyel, hogy Magyarországon több női bíró van, mint férfi, és ha egy nő gyermeket vállal, akkor három év fizetés nélküli szabadságra távozhat. Megértem az unió aggodalmát, de nem tudják, hogy a bírók szabad kirendelésének lehetőségével, milyen komoly szervezeti problémákat tudunk megoldani.

Ha már itt tartunk, a Velencei Bizottság az ügyek áthelyezésével kapcsolatban is megfogalmazta kritikáit. Hagyó Miklós ügye például Kecskeméten landolt. Nem lehetett volna megelőzni az ilyen természetű döntéseinél kötelező gyakorlatként megfogalmazódó politikai befolyásoltság vádját azzal, hogy ezekben a kérdésekben mondjuk egy számítógép jelöli ki az eljáró bíróságot?

- A bírósági szervezetrendszer vezetőjének ezt a jogát még 2010-ben szavazta meg az országgyűlés. A különbség a mai és a 2011-es helyzet között mindössze az, hogy a jogszabály szövege szerint a végső döntést nem a Legfelsőbb Bíróság hozza meg az OIT elnökének indítványára, hanem maga az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Ismerem az Alkotmánybíróságnak az ügyészi vádemeléssel kapcsolatos elutasító döntését és az abban felsorolt strasbourgi határozatokat. Nagyon fontos számomra, hogy még az is objektív szempontok alapján dőljön el, milyen ügyeket küldenek meg a hivatalomba. A bírói szervezeten belül pedig egy ajánlást adtunk ki arról, hogy milyen paraméterekkel lehet elindítani egy ügyet, milyen adatokat kérhetünk be, és a döntésnél milyen szempontokat kell figyelembe venni.

Kelemen Lászlónak a Miként vélekedünk a jogról című kutatása szerint a jogászok sokkal pozitívabban ítélik meg az igazságszolgáltatást, mint a laikusok. Vagyis az átlagember számára még mindig nem sikerült érthetővé, átláthatóvá, szerethetővé tenni az ítélkezést.

- Az igazságszolgáltatásnak, mint a harmadik önálló hatalmi ágnak, nemcsak az ítéleteken keresztül kellene szerepet vállalnia a jogállam kiszámítható működésében, hanem a jogismeret bővítésével és a bírósághoz való könnyebb hozzáférés biztosításával is. Elfogadhatatlan, hogy a magyar emberek többet tudnak az amerikai igazságszolgáltatásról, mint a sajátunkról. De a legtöbben alapvető jogaikkal és kötelességeikkel sincsenek tisztában. Erre alakítottuk ki a jövőben hozzáférhető elektronikus ügyintézést, amely által bárki számára lehetővé válik egy egyszerű kereset ügyvéd nélküli előterjesztése is. Nagyon fontos, hogy a lakossági tájékoztatások eddig szokatlan módjai is megjelenjenek, kisfilmek, szpotok mondjuk arról, hogy ha valakinek sétálás közben egy tégla esik a fejére, akkor mi a teendő, hogyan kaphat kártérítést.

Mikor tudhatjuk meg, hogy az olyan, médiaérdeklődésre is számot tartó ügyekben, mint a móri mészárlás, Balla Irma fiának esete vagy Szántai Attila kálváriája, hol és miben hibázott a bíróság? Valahogy meg kéne győzni az embereket, hogy nincs félnivalója annak, aki bíróság elé kerül.

- Ezekben az egyedi esetekben a szakmai vezetésnek van dolga, amit én tehetek, az annyi, hogy egyetemi műhelyek, tudományos kutatók számára megteremtem a lehetőségét az aktákba való betekintésnek és az ügyek feldolgozásának. Óriási szakadék van ugyanis a bulvárhírek és a komoly szakmai elemzések között.

Valamennyi elődje azt hangoztatta, hogy a bírói kar mennyire alulfinanszírozott...

- Merthogy az.

Mekkora mozgástere, milyen lehetőségei vannak a tekintetben, hogy a költségvetés hangsúlyosabban emlékezzen meg a bírókról? Van kinél lobbizni?

- Az alulfinanszírozottság egyik oka az, hogy eddig sajnos nem tudtuk megjeleníteni a döntéshozók felé, hogy mi az az anyagilag is mérhető társadalmi hasznosság, amit nyújtani tudunk, illetőleg azt sem, hogy mik a tényleges költségeink ehhez képest. Meg kell magyaráznunk, hogy egy-egy komoly gazdasági ügyben, ahol százmilliók forognak kockán, egy időszerű döntés milyen előnyökkel jár az érintett gazdasági társaságok számára. És azt is érthetővé kell tennünk, hogy a társadalmi béke, a családok fennmaradása szempontjából milyen sokat jelent, ha a családjogi jogviták hamarabb lezárulnak, és nem feltétlenül ítélettel, hanem mondjuk közös megegyezéssel. Ennek kapcsán azt is be tudjuk mutatni, hogy ha fennakadások vannak a rendszerben, akkor azok milyen komoly számszerűsíthető hátránnyal járnak az egész társadalom számára.

Európa elrablása

Munkatársainktól — Thu, 17 May 2012 07:06:36 +0200

Az elmúlt napokban tovább gyorsult a készülődés a nagy ugrásra, amely Európát a sötétségbe vezetheti. Azt követően ugyanis, hogy Görögországban két hét után sem sikerült kormányt alakítani, egyre nő a lehetősége annak, hogy Athén kilép az eurózónából. Ennek egyik hosszú távú következménye az lehet, hogy az unióban Németország fogja egyenként megszabni a tagállamok gazdaságpolitikáját. Mindeközben Európa-szerte folyamatosan nő a társadalmi feszültség a megszorítások miatt: Spanyolországban százezren tüntettek a hétvégén, Észak-Rajna-Vesztfáliában pedig a CDU belebukott a nagy szigorba.

Közel két hét alatt senkinek nem sikerült kormányt alakítania Görögországban, mivel egyetlen párt sem volt nyitott arra, hogy engedjen saját elveiből. Ennek ellenére a közvélemény-kutatások szerint az emberek nem akartak új választásokat - a legtöbben egy koalíciós kormány megalakítását várták volna. Az európai pénzügyminiszterek egyelőre szeretnék bent tartani Görögországot az eurózónában, viszont nem mindenáron. A bent maradást a görögök is szeretnék, de megszorítások nélkül, amire meglehetősen kicsi az esély.

Az új kormány által végrehajtandó reformok ugyanis újabb bércsökkenést és adóemelkedést jelentenének az amúgy is teljesen elszegényedett lakosság számára Görögországban, ahol ma közel félmillió gyerek áll az éhezés határán.

Karolosz Papuliasz görög elnök szerdán találkozott a pártok képviselőivel, hogy megállapodjanak egy ügyvezető kormány felállításában. Az elnök az államtanács elnökét, Panagiotisz Pikrammenoszt bízta meg az ügyvezető kormányfői feladatok ellátásával. Az új választásokra június 10-én vagy 17-én kerülhet sor.

Az új választásokkal kapcsolatos közvélemény-kutatás szerint tovább romolhat a helyzet Görögországban: erősödhet a szélsőjobb a parlamenten belül, a megszorításokat támogató két nagy párt még jobban visszaszorulhat, a radikálisan megszorításellenes szélsőbaloldali Sziriza pedig akár 25 százalékra is feltornászhatja magát. Úgy tűnik, ha a Sziriza alakíthat kormányt júniusban, Alexis Ciprasz a józan gazdálkodás helyett szívesebben tetszeleg majd a megmentő népvezér szerepében, az államcsőd fenyegetése ellenére is.

Az eurózóna pénzügyminisztereinek hétfői találkozóján mindenki szilárdan kitartott amellett, hogy Görögországot bent kell tartani a csoportban. A tanácsot vezető luxemburgi pénzügyminiszter, Jean-Claude Juncker kikérte magának, hogy egyesek folyamatos nyomás alatt tartják a görögöket ezzel a fenyegetéssel, amit „badarságnak" és „propagandának" nevezett. Olli Rehn, az EU gazdasági és pénzügyekért felelős biztosa pedig mindenkit biztosított: „Világos, hogy mi azt akarjuk, hogy Görögország bent maradjon az eurózónában."

Ennek ellenére megerősítették, valószínűleg burkoltan François Hollande számára is, hogy Görögország jövőbeli új kormányának még szigorúbban tartania kell magát a költségvetési megszorítási célokhoz, valamint olyan reformokat kell bevezetnie, amelyek hosszú távon garantálják a kiegyenlített büdzsét.

A találkozón kirobbant nyílt vita is egyre szorosabbra húzza Athén nyakán a kötelet, ugyanis nincs egység a pénzügyminiszterek között abban a kérdésben, hogy az ország esetleges kilépése után kaphassa-e tovább a pénzügyi segítséget. Ennek a vitának a hatására állt elő Karolosz Papuliasz görög elnök a technokrata kormány gondolatával. Ha ugyanis a görögök nem maradhatnak az eurózónában, ráadásul leállnak a segélyek is, már júniusban bekövetkezhet az államcsőd. Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter pedig még mélyebbre lökte a görögöket a maguk kreálta 22-es csapdájába, amikor világosan kifejtette: Görögország nem kaphat több haladékot a megszorítások bevezetésére. „Görögország problémája nem nagylelkűség kérdése" - jelentette ki Schäuble a brüsszeli találkozón.

Maria Fekter, Ausztria pénzügyminisztere még egyértelműbben fogalmazott: „Ki lehet lépni az euróból, erre a szerződés megadja a lehetőséget. Görögországnak ezután újra kérnie kellene a felvételét, és akkor biztosan jobban megnéznénk, hogy készen áll-e a belépésre."

E szerint tehát hiába vetik a görögök minden bizalmukat abba, hogy François Hollande nemrég beiktatott új francia elnök majd meggyőzi az eurócsoport többi tagját arról, hogy felejtsék el a megszorításokat. Ha ez a franciáknál össze is jöhet, ami korántsem biztos, a görögök számára ez a variáció valószínűleg csak vágyálom marad. A realitások viszont, úgy tűnik, Athénban sem nagyon zavarják a politikusokat, akik nem voltak képesek megállapodni sem a válságkormányról, sem a koalícióról. Valósággá válhat a legújabb görög vicc, mely szerint „nálunk sosem jöhetne létre egy Monti-kormány, legfeljebb egy Monty-Python-kormány."
(Rimaszombati Andrea, Lukács András, Lukács Ibolya Anna)

Gazdasági után politikai káosz Görögországban

Rimaszombati Andrea — Fri, 11 May 2012 20:14:46 +0200

A görög szavazók múlt vasárnap ismét megmutatták, hogy milyen a nemzeti önérzet; hiába fenyeget az államcsõd réme, mégis a megszorítások ellen szavaztak. A gazdasági válság mellé sikerült egy politikait is összehozni, ami csak súlyosbítja az euróövezet válságát. Olyannyira, hogy vannak, akik már annak gondolatával is eljátszottak, hogy bizonyos országok nélkül jobban menne a sora a közös fizetõeszköznek.

A vasárnapi görögországi választásokon egyetlen pártnak sem sikerült annyi parlamenti helyet megszereznie, hogy önállóan kormányalakításra legyen képes. Sőt, a két megszorításpárti nagy párt, a szociáldemokrata Paszok és a konzervatív Új Demokrácia együtt sem képes kormányt alakítani. A költségvetési szigort képviselőket elkerülte a szerencse, ugyanis mindössze két mandátum kellett volna a szükséges többséghez.
A legtöbb szavazatot megszerző Új Demokrácia párt vezetője, Antonisz Szamarasz mindössze öt órát töltött a próbálkozással, hogy megegyezzen a többiekkel, akik a szorult helyzetet kihasználva vagy elzárkóztak, vagy teljesíthetetlen követelésekkel álltak elő. Hétfőn este Szamarasz bejelentette: visszaadja az elnöknek a kormányalakítási megbízatást, így most a második helyezett baloldali koalíció, a Syriza elnöke, Alexis Tspiras próbálkozhat. Ha neki sem sikerül, a Paszok kap lehetőséget, ám ha május 17-éig nem alakul meg az új görög kormány, június 17-én megismétlik a választásokat. Úgy tűnik, mindenki erre az eseménysorra készül, mivel Tspiras olyan pártokkal is tárgyalni kezdett a közös munkáról, amelyek nem jutottak be ugyan a parlamentbe, de 1-2 százalékot sikerült szerezniük, ami beolvadhat a Syriza szavazatai közé, ha közösen indulnak a „második körben”.
A Paszok és az Új Demokrácia párton kívül a parlamentbe jutott minden egyes erő ellenzi a Németország és Angela Merkel által szorgalmazott költségvetési szigorításokat. Tspiras forgatókönyve a következő: Görögország bent marad az eurózónában, és az IMF nagyvonalúan eltekint pár évre attól, hogy a felvett gigantikus méretű hiteleket fizessék. A moratórium addig tartana, amíg a görög gazdaság talpra áll. Ha azonban nem sikerül meggyőzni az IMF-et, illetve az Európai Központi Bankot ekkora engedményről, bekövetkezhet a totális csőd, és Görögország nagy valószínűséggel kénytelen lesz elhagyni az euróövezetet.
Az EKB igazgatóságának tagja, Jörg Asmussen, Tspiras igényeire válaszul a Handelsblatt nevű német magazinnak elmondta, hogy nem nyitottak a feltételek újratárgyalására: „Görögországnak tisztában kell lennie azzal, hogy a már elfogadott szanálási program mellett nincs más alternatíva, amennyiben az ország tagja kíván maradni az eurózónának.”
A Fitch Ratings vezetője, Paul Taylor a Spiegel Online internetes magazinnak adott interjújában elmondta: az euróövezet Görögország nélkül sem omlik össze, sőt. Taylor szerint a németek azért fognak körömszakadtáig küzdeni az euróért, mivel a márka újrabevezetése az azonnali erős árfolyam miatt súlyos csapást mérne a német gazdaság motorját alkotó exportra. Ennek megakadályozása érdekében minden bizonnyal még a görögök „beáldozására” is hajlandók lesznek.

Megelõzõ csapással fenyeget Moszkva

Kenessei Katalin — Fri, 11 May 2012 19:55:07 +0200

Nyikolaj Makarov, az orosz fegyveres erõk vezérkarának fõnöke megelõzõ csapással fenyegeti az Egyesült Államokat és Európát, amennyiben nem sikerül egyezségre jutni az épülõ rakétapajzs ügyében.

Az oroszok radikális fellépése nem újdonság, hiszen korábban már maga Dmitrij Medvegyev is kilátásba helyezte a megtorlást a NATO és az Egyesült Államok „agresszív terjeszkedése” miatt. Nyikolaj Makarov azonban már „pusztító erejű” csapásokról nyilatkozott a múlt heti oroszországi rakétavédelmi konferencián, amelyeknek első célpontjai a kelet-európai rakétavédelmi létesítmények lesznek. A konferencián közel 50 ország politikusai, diplomatái és katonai szakértői vettek részt.
Az oroszok szinte a kezdetektől fogva ellenségesen viszonyulnak a rakétapajzs tervéhez. Már az előkészítő tárgyalásokat is gyanakodva fogadták – Kalinyingrádba telepítendő Iszkander-rendszerrel próbálták zsarolni a szövetségeseket –, a projekt kezdetén 2010-ben Lisszabonban azonban felajánlották együttműködésüket a NATO-nak. Akkor a közös tárgyalások megakadtak, a szövetség nem volt hajlandó jogi garanciát vállalni arra, hogy a rakétapajzsot nem fogják orosz érdekszféra ellen használni. Maga az Egyesült Államok vállalta volna ezt, a többi tagország külpolitikájába azonban nem kívánt beavatkozni. Az eset óta Moszkva nem fogadja el azt az amerikai olvasatot, miszerint az épülő rendszer az atombombával fegyverkező Irán ellen nyújt védelmet, hanem azt hangoztatja, hogy orosz érdekeket sért, és felborítja a hatalmi egyensúlyt Európában.
Alexander Vershbow NATO főtitkár-helyettes ismét leszögezte: az európai védelmi pajzs a közel-keleti fenyegetések ellen jött létre. Vershbow szerint a NATO elfogó vadászrepülői egyáltalán nem jelentenek fenyegetést az orosz interkontinentális ballisztikus rakétákra. „A NATO-nak meg kell várnia, amíg a rakétákat kilövik, hogy meghatározhassa, hová tartanak. Mire ez a pár másodperc eltelik, az orosz rakéták már túl messzire lesznek északon, és sérthetetlenek lesznek a NATO rendszere számára.”
A főtitkárhelyettes szerint rengeteg hiba volt abban a prezentációban, amire az orosz fenyegetettség tényét alapozták a konferencián. Vershbow a válság megoldását a kommunikáció megújításában és a folyamatos információcserében látja.
A 2010-ben elfogadott rakétavédelmi stratégia keretein belül eddig Törökországban, Romániában és Lengyelországban történtek a már meglévő nemzeti védelmi rendszerek integrálására irányuló beruházások. Az orosz fenyegetés elsősorban ezeket az országokat érinti súlyosan. A minden tagországnak védelmet ígérő rakétapajzs teljes felállását 2018-ra tervezte a NATO.

Vér és csillogású

Vlagyimir Putyin elnöki beiktatása stílszerûen az egykori cárok tróntermében zajlott a Nagy Kreml-palotában, közel 3000 vendég jelenlétében, akiknek soraiban ott ült Mihail Gorbacsov, Gerhard Schröder és Silvio Berlusconi is. A 2000 óta megszakítás nélkül hatalmon lévõ elnök – aki 2008 és 2012 között a miniszterelnöki posztot foglalta el – most az alaptörvény módosításának következtében hat évre kapott elnöki megbízatást. Putyin az alkotmányra helyezett kézzel arra esküdött fel, hogy „méltányolja és védelmezi az emberek jogait és szabadságát”, valamint gondoskodik Oroszország biztonságáról.
Putyin és Medvegyev között még mindig teljes az összhang – errõl tanúskodott a beiktatási ceremónia is. Medvegyev rövid leköszönõ beszédében a hatalom folytonosságára hívta fel a figyelmet, mint ami szavatolni tudja a nép jólétét. Az új elnök rögtön jelölte elõdjét a kormányfõi posztra. Ezzel az eddig Putyin vezette kormány mandátuma megszûnt, és ügyvivõ kormány vette át a feladatait, amíg a duma meg nem szavazza Medvegyevet kormányfõnek.
A ceremóniával párhuzamosan a rendõrségi erõk jelentõs részét a régi-új államfõ elleni tüntetés szétverése foglalta le. Az ellenzéki tüntetésen 436 embert vettek õrizetbe, köztük két ellenzéki vezetõt, Alekszej Navalnij bloggert és Szergej Udalcovot, akik a következõ két hetet börtönben lesznek kénytelenek tölteni. Az ellenzéki hírforrások ezzel szemben 650 fõ letartóztatásáról, az Interfax hírügynökség pedig 47 olyan tüntetõrõl adott hírt, akik megsebesültek a rendõrökkel folytatott közelharcban. Több rendõr is megsérült kövektõl vagy üvegektõl, amelyeket az ellenzékiek használtak fel „védekezésre”. Újságírók szerint körülbelül 50 ezren vehettek részt a megmozduláson, míg a város egy másik pontján néhány ezer ember ugyanekkor Putyin mellett tüntetett. Az ellenzék egyébként megosztott a jövõbeli tervekkel és stratégiákkal kapcsolatban, a szélsõbaloldali Udalcov polgári engedetlenségre szólítaná fel az oroszokat, a liberálisok viszont nem tudnak azonosulni a vezetõ gyakran provokatív, szélsõséges megnyilvánulásaival. (K. K.)

Cserbenhagyva - Menekülne Kínából az aktivista

Mezei Viola — Fri, 11 May 2012 19:51:22 +0200

Újabb vihar kavarta fel a titokzatos kínai politika belvizét. Április végén a vak Csen Guangcseng nevû jogvédõ aktivista kalandfilmbe illõ módon menekült a pekingi amerikai nagykövetségre, hogy családjának menedékjogot kérjen. Az incidens diplomáciai szempontból is kínos, mivel éppen a magas szintû amerikai–kínai kereskedelmi és biztonsági tárgyalások elõtt történt.

A 40 éves Csen még 2005-ben vívta ki a kínai hatóságok rosszallását, amikor Sandong tartománybeli szűk hazájában kiállt a hírhedt „egy- gyermekes politika” keretében erőszakkal abortuszra és sterilizálásra kényszerített nők jogaiért. Ezután több év börtön következett, majd 2010-től házi őrizetben tartották, ahonnan barátai segítségével, kalandos módon szökött meg április végén, az éjszaka leple alatt.
Útja egyenesen a pekingi amerikai nagykövetségre vezetett, ahol több napot töltött, és családja számára menedékjogot kért az Egyesült Államokban. Néhány nappal később, épp Hillary Clinton külügyminiszter és Timothy Geithner pénzügyminiszter Pekingbe érkezésekor önként távozott a követségről, ahonnan egyenesen egy kórházba vitték. Itt találkozhatott feleségével és gyermekeivel is.
Bár kínai részről ígéretet kapott, hogy biztonságban lesz, feleségétől mégis arról értesült, hogy családját folyamatosan zaklatják, és több rokonát is letartóztatták. Csen így kijelentette, hogy mégis inkább Amerikába távozna családjával. Ezt az óhaját élő telefonkapcsolaton keresztül az amerikai kongresszus felé is jelezte.
A kínai hatóságok szerint Csennek jogában áll a megfelelő hivatalos papírok kitöltése után elhagyni az országot. Amerikai oldalról is ígéretet kapott arra, hogy mielőbb megkapja a vízumot. Néhány nap múlva azonban csalódottan nyilatkozta kórházi ágyáról, hogy még nem történt előrelépés, és azt is sérelmezte, hogy bár az amerikaiak a követség elhagyására bíztatták, és mindenben támogatást ígértek, a kórházban mégsem maradtak mellette. Az elkeseredett aktivista kijelentette: legszívesebben Hillary Clinton különgépén távozna Kínából.
Ezzel az ügy már nemcsak diplomáciai szinten vált kínossá, hanem az amerikai belpolitikát is elérte. Miközben a pekingi külügyminisztérium kifogásolta, hogy Amerika beavatkozik Kína belügyeibe, Mitt Romney már az Obama-kormány szégyenének titulálta az esetet, és elképzelhető, hogy a kampány során a kérdés még később is előkerül.
Egyes Kína-szakértők szerint a kínai kormányzatot olyan nyugtalanság jellemzi, amilyenre a Tienanmen téri vérengzés óta nem volt példa. Az elemzők úgy vélik, amíg a gazdaság gyorsan pörgött, az embereket jobban érdekelte az életszínvonaluk növelése, mint a jogi kérdések; most azonban, hogy a gazdaság lassulni kezd, az elkövetett jogtalanságokra is nagyobb figyelmet fordítanak.
Mindeközben a Kommunista Pártban ősszel csaknem teljes vezetőváltásra készülnek. Bár a hivatalos retorikában megjelent a korrupció elleni küzdelem, amint azt a Po Hszi-laj ügy is jól példázza (Megbukott a vörös herceg. Hetek, 2012. április 6.), mégis kérdéses, hogy ez mennyire vehető komolyan. A törvényesség és jogosság helyreállítása ugyanis egyben a pártvezetés hatalomvesztését is jelentené.
Csen ügyében lapzártánkig nem történt újabb fejlemény. A kínai állami média megkezdte az aktivista rágalmazását, a Twitterhez hasonló Weibo nevű kínai mikroblogot pedig, amelyet több százmillióan használnak információcserére, szigorúan cenzúrázzák. Az internetes keresőkben letiltották a „vak” és az „amerikai követség” kifejezéseket. Csennek több barátját, családtagját letartóztatták, tartózkodási helyük azóta ismeretlen, vagy csúnyán összeverve kerülnek elő.

Háború keresztények ellen

Lukács Ibolya Anna — Fri, 11 May 2012 19:45:06 +0200

Háromszáz fö-lött van azoknak a keresztényeknek a száma, akiket hitük miatt gyilkoltak meg egyetlen egyházkerületen belül Nigériában az elmúlt hetekben. Április utolsó vasárnapján pedig huszonheten vesztették életüket, amikor az ország északi részén három helyen intéztek támadást istentiszteleten részt vevõ keresztények ellen.

Az első támadásra Kanóban került sor, ahol két egyetemi előadóteremben gyűltek össze istentiszteletre a hívők. A támadók huszonkét embert megöltek, és további huszonhármat megsebesítettek, amikor bombákat dobtak a gyülekező emberek közé, és lőni kezdtek rájuk. Szemtanúk szerint a fegyveresek ezután a menekülő keresztényeket üldözve, válogatás nélkül lőttek mindenkire.
Ugyanazon a napon fegyveresek támadtak a Church of Christ in Nigeria gyülekezet épületére az ország északkeleti részén, Maiduguriban, ahol öt személyt, köztük a gyülekezet pásztorát is megölték.
A vasárnapi merényletekért eddig senki nem vállalta a felelősséget, a legtöbben azonban a militáns iszlamista Boko Haram csoportot gyanítják mögöttük, amely márciusban „háborút” hirdetett a keresztények ellen, miután korábban háromnapos határidőt szabtak számukra, hogy elhagyják az ország északi részét. Ezt követően könyörtelen hajszába kezdtek a keresztények ellen – számos templomot ért bombatámadás, de sok keresztényt ért személyes támadás is. Kadunában a húsvéti istentiszteletek alatt mintegy negyven személyt öltek meg öngyilkos merénylők.
A közép-nigériai Josban két héten belül két templomot ért támadás, ahol a meggyilkoltak között volt egy terhes anya és egy tizennyolc hónapos gyermek is.
Timothy Jahaja, a Taraba állambeli Dzsalingo püspöke elmondta: egyházkerületében az elmúlt egy hónap leforgása alatt több mint háromszáz keresztényt gyilkoltak meg.
Az iszlamista Boko Haram szervezet egyik szóvivője kijelentette: „Az iszlám állam létrehozására való törekvésünk részeként olyan nyomást fogunk helyezni a keresztényekre, hogy nem lesznek képesek itt maradni.” A folyamatos bombatámadások mellett az iszlám saría jog bevezetését szorgalmazó szervezet legújabb stratégiája a megfélemlítés, amit a keresztény asszonyok elrablásával igyekeznek megvalósítani.
A Boko Haram Nigéria északi részén a legaktívabb, de a Nigériával szomszédos Csád elnöke is felhívta már a figyelmet terjeszkedésük veszélyére. Merényleteik kormányépületek, templomok és szórakozóhelyek ellen irányulnak, de rivális muszlim csoportok mecsetjeit is célba veszik. Egyes szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a csoport az al-Kaida magrebi ágával épít kapcsolatot.
A Boko Haram több mint ezer embert ölt meg 2009 óta, amikor több száz tagja vesztette életét az összecsapásokban Maiduguriban, ahol rendőrőrsöket támadtak meg. Alapítójuk, Mohamed Juszuf, letartóztatása után meghalt.
A csoport, amelynek neve annyit tesz, „tilos a nyugati oktatás”, vezetőjének halála óta rendszeresen intéz fegyveres támadást kormányzati célpontok ellen.

Bomba alsó - Kettõs ügynök volt az önkéntes merénylõ

Lukács Ibolya Anna — Fri, 11 May 2012 19:42:46 +0200

Új, kifinomult módszerrel robbantott volna fel az al-Kaida egy Amerikába tartó repülõ-gépet – az Oszama bin Laden megölésének elsõ évfordulójára tervezett merényletet azonban a CIA sikeresen megakadályozta. Az alsónemûbe rejtett bombát, melyet a leg-újabb hírek szerint egy kettõs ügynök adott át a CIA-nak, az FBI vizsgálja annak kideríté-sére, vajon hordozója elkerülhette volna-e a repülõtéri biztonsági ellenõrzéseket.

Valójában kettős ügynök volt az az öngyilkosmerénylő-jelölt, aki az al-Kaida jemeni szárnyába beépülve jelentkezett a feladatra, hogy egy, a fehérneműjébe rejtett bombát csempésszen egy Amerikába tartó repülőgépre – tette közzé az amerikai külügyminisztérium kedden.
A Jement elhagyó ügynök magával vitte a merényletre szánt bombát, valamint a terrorcsoport vezetőire vonatkozó információkat, melyeket a CIA-nak, valamint szaúdi hírszerző szerveknek adott át.
Az al-Kaida legveszélyesebb szárnyának főhadiszállásán töltött több hét után az ügynök olyan értékes információkkal szolgált a CIA számára, aminek eredményeként a hétvégén robotrepülővel sikerült likvidálni Fahd Mohamed Ahmed al-Kuzót, aki többek között a USS Cole hadihajó ellen 2000-ben elkövetett merényletért volt felelős.
A kettős ügynök által átadott bomba annak a fehérneműbe rejtett robbanószerkezetnek a modernizált változata, amellyel 2009 karácsonyán próbáltak merényletet végrehajtani az Amszterdam–Detroit menetrend szerinti járaton – a bomba azonban nem robbant fel.
Az újabb változat is az öngyilkos merénylő fehérneműjébe rejtve juthatott volna a fedélzetre. A szerkezet nem tartalmaz fémrészeket, ezáltal valószínűleg könnyen keresztüljuthatott volna a repülőtéri biztonsági kapukon. Az azonban kérdéses, hogy a számos repülőtéren használt, legújabb rendszerű testszkennereken is képes lett volna-e átjutni.
Az al-Kaida jemeni szárnya továbbra is tervez terrorcselekményeket Jemen, Szaúd-Arábia és Európa területén. Szakértők véleménye szerint a szervezetre nagy nyomás hárul, hogy bin Laden és Anvar al-Avlaki halálát sikeres terrorcselekményekkel bosszulja meg. Az amerikai születésű Avlaki, aki szoros kapcsolatban állt az al-Kaidával, több, amerikai célpontok ellen elkövetett terrortámadás értelmi szerzője volt, és Jemenben rejtőzött egészen tavaly szeptemberi haláláig, amikor egy amerikai robotrepülő segítségével végeztek vele.
A CIA kezére jutott robbanószerkezet magas technikai színvonala és a 2009-ben alkalmazott szerkezethez való hasonlósága valószínűsíti, hogy ugyanaz az Ibrahim Hasszan al-Asziri készítette, aki az első, fehérneműbe rejtett bombát alkotta, valamint azt a két szerkezetet, amelyeket nyomtatópatronokba rejtve csempésztek fel amerikai teherszállító gépekre 2010-ben. A szerkezetek nagy hatású ipari robbanószert tartalmaztak, és mindkét esetben kevés hiányzott a merénylet sikeréhez.