Kereső toggle

Hogyan altatják el  a Nyugatot?

Tízéves program a kalifátus kiterjesztésére (2. rész)

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Múlt heti számunkban bemutattuk azt a kevéssé ismert, ám az utóbbi években rendkívüli befolyást elérő nemzetközi szervezetet, amely a világ iszlám országait képviseli diplomáciai, gazdasági, kulturális és vallási téren. Az Iszlám Konferencia Szervezete (Organization of Islamic Conference – OIC) 2005-ben elfogadott cselekvési programja megalapozta a hat évvel később megindult „arab tavasz” eseménysorozatát. Nyugaton az iszlám világgal való együttműködést várják a szervezettől, miközben az OIC nem titkolt célja az iszlám világközösség, az umma képviselete, a saría jogrendszerének világméretű elfogadtatása és a kalifátus helyreállítása.

AZ OIC befolyását jelzi, hogy állandó megfigyelői státussal rendelkezik az ENSZ-ben. Figyelemre méltó, hogy a világszervezethez delegált jelenlegi OIC-nagykövet, Ufuk Gokcen szintén török diplomata, csakúgy, mint a szervezet főtitkára, Ekmeleddin Ishanoglu. Az OIC által elfogadott dokumentumok az ENSZ közvetítésével nemzetközi jogi érvényt kapnak, és alapvetően befolyásolják a világszervezet határozatait. Múlt heti cikkünkben bemutattuk az OIC által 1990-ben Kairóban elfogadott Iszlám Emberi Jogi Deklarációt, amelynek záradéka kimondta, hogy a „kiáltványban szereplő minden szabadságjog és emberi jog alá van rendelve az iszlám saríának… amely az egyetlen értelmezési alap [a szabadságjogokkal kapcsolatban]”.

Az OIC 2005-ben elfogadott, tíz évre szóló cselekvési programja egy külön fejezetben rendelkezik az „iszlamofóbia” elleni harccal. A dokumentum súlyát jelzi, hogy az OIC rendkívüli közgyűlésén fogadták el, és mind az 57 államfő aláírása szerepel rajta. Ez többek között kimondja: „Kezdeményezzük, hogy az ENSZ nemzetközi határozatot fogadjon el az iszlamofóbia ellen, és kötelezze valamennyi tagállamot, hogy törvényekkel, köztük elrettentő büntetésekkel lépjenek fel ezzel szemben.” (VII. fejezet 3. cikk)

Az OIC célja tehát, hogy az „iszlámellenes rágalmazást” nemzetközi szinten bűncselekményként fogadtassa el. A kezdeményezés nem elégszik meg azzal, ahogyan a demokratikus jogrendekben a rágalmazást és a kisebbségek elleni gyűlöletkeltést szankcionálják. Látva azt, hogy a különböző liberális emberi jogi mozgalmak milyen sikereket értek el a „homofóbia” fogalmának bevezetésével, az OIC tudatosan kezdte használni határozataiban és kommunikációjában az „iszlamofóbia” kifejezést. Azáltal, hogy követelik a iszlám elleni rágalmazás büntetőjogi kategóriájának bevezetését a nyugati jogrendbe, valójában a saríát fogadtatják el a nem muzulmán országokkal. Az ilyen jelenségek leleplezésére és dokumentálására kormányközi megfigyelőbizottságok felállítását kezdeményezik, és az OIC maga is évente jelentést készít az iszlámot ért sérelmekről a világon.

Az iszlám jogrendszer részletesen meghatározza a „rágalmazás” és „rossz hír keltés” fogalmát, amelyet nemcsak a muzulmánokra, hanem más vallásúakra is érvényesnek tekintenek. A definíció alapvetően különbözik a nyugati értelmezéstől, mert nem az állítás igazságtartalmát vizsgálja, hanem a következményeit. Minden szankcionálható, ami nem szolgálja az iszlám érdekeit, vagy sérelmet okoz egy muzulmánnak. („Rágalmazás olyat állítani a felebarátodról, amit az sérelmesnek tart.”)

Stephen Coughlin vezető amerikai hírszerzési elemző arra figyelmeztet, hogy amikor egy nyugati vezető az „iszlamofóbia veszélyéről” és az ezzel szemben szükséges lépésekről beszél, valójában az OIC által leírt úton halad, és azt segíti elő, hogy a saría értelmezése beépüljön a nem muzulmán országok jogrendjébe. Az iszlámellenes rágalmazás tilalmát ki szeretnék terjeszteni a terrorizmus és az iszlám kapcsolatának vizsgálatára is. A saría a dzsihádot nem terrorizmusnak, hanem az iszlám érdekek érvényesítése jogos eszközének tekinti, így az OIC nyugodtan állíthatja azt, hogy „az iszlám a terrorizmus minden formáját elítéli”.

Az OIC programjának egyik amerikai lobbistája a Muzulmán Közügyi Tanács (Muslim Public Affairs Council – MPAC. Ez az elnevezés nyílt változata az American Israel Public Affairs Committee – AIPAC – nevű befolyásos zsidó lobbiszervezetnek). Az MPAC hivatalosan tiltakozott, amikor a szeptember 11-ei támadásokról az amerikai kongresszus számára készült hivatalos jelentés „fenyegetésként állította be az iszlám terrorizmust”. Az MPAC azt javasolta, hogy az amerikai kormányzat válasszon más – semlegesebb – fogalmat a jelenségre. Ezt a tanácsot a nyugati média jelentős része már meg is fogadta. A BBC évek óta nem használja a „terrorista” vagy „terrorcsoport” kifejezést olyan eseményekre, amelyeknél bármilyen formában felmerül az iszlám háttér. Így lesz a Hamasz terroristáiból „fegyveres (militant)” vagy „szélsőséges (extremist)”, a szervezetből pedig radikális palesztin mozgalom. (Más esetben nem ilyen válogatós a brit közszolgálati média: Anders Breiviket és tettét például annak nevezi, ami: terroristának és terrorcselekménynek, hasonlóan az izraeli telepesek által elkövetett támadásokhoz.)

Ha az OIC programja megvalósul, bűncselekménynek minősülhet, ha valaki iszlám terroristának nevezi például az al-Kaida öngyilkos merénylőit, függetlenül attól, hogy azok a Koránra hivatkozva hajtják végre a tetteiket. Stephen Coughlin szerint ezzel a jövőben törvénytelennek lehet nyilvánítani a „terrorizmus elleni háborút”, és az ezzel kapcsolatos hírszerezési-felderítő tevékenységet is. „Beláthatatlan, hogy milyen nemzetbiztonsági következményei lehetnek egy ilyen látszólag nyelvészeti kérdésnek. Egyetlen hadsereg és titkosszolgálat sem lehet sikeres, ha nem mondhatja meg, hogy ki az ellenség” – figyelmeztet Coughlin.

Az Obama-adminisztráció alatt látványosan megváltozott az amerikai hivatalos jelentések terminológiája – az OIC elvárásainak megfelelően. A 2004-ben, a Bush-elnökség idején kiadott 9/11 Report (A szeptember 11-ei támadásokról készült hivatalos jelentés) több száz alkalommal használja a „dzsihád”, a „muszlim”, az „iszlám” kifejezéseket (lásd a mellékelt táblázatot). Ezek a fogalmak azonban teljes mértékben hiányoznak a 2009-es Nemzeti Hírszerzési Stratégiából (National Intelligence Strategy – 2009) és az FBI 2012-ben kiadott Terrorizmusellenes Lexikonjából (FBI Counterterrorism Lexicon). „Az információs háborúban nagy győzelmet aratott az OIC azáltal, hogy aláásta a szeptember 11-ei jelentés szóhasználatát és definícióit. Ha nem lehet a nevén nevezni a jelenséget, teljes mértékben elhomályosodik az ok-okozat összefüggése. Ezt láthattuk például a Fort Hood-i mészárlás esetében, amikor az amerikai-palesztin Nidal Malik Hasszan orvos őrnagy 13 katonatársát agyonlőtte, 29-et pedig megsebesített. Az őrnagy vallási meggyőződésből követte el a tettét: kapcsolatban állt az al-Kaida egyik vezetőjével, a szintén amerikai dzsihadista Anwar al-Awlakival, aki azt üzente neki, hogy „amerikai katonákat ölni iszlám kötelesség”. Hasszan a dzsihadisták harci kiáltását, az „Allahu Akbart” ismételgette, miközben katonatársait mészárolta. A védelmi minisztérium hivatalos vizsgálati jelentésből mégis hiányozott bármiféle utalás az iszlámra, a Koránra vagy az al-Kaidára” – említi példáként Stephen Coughlin.

Annak érdekében, hogy a „pozitivista iszlám szemlélet” világméretekben terjedhessen, az OIC nemcsak a törvényhozókat, hanem a közvéleményt is igyekszik befolyásolni. Európa és az Egyesült Államok nagyvárosaiban iszlám kulturális központokat hoz létre, amelyeknek elsődleges célja az „iszlamofóbia” elleni küzdelem. Mint említettük, ennek a küzdelemnek a radikális formája az iszlámellenes „atrocitásokra” (Mohamedet ábrázoló rajzok, filmek, könyvek) hivatkozó erőszakos tüntetések és terrortámadások, amelyek rendszeresen végigsöpörnek a világ számos országán.

Folyamatosan zajlik viszont a „csendes küzdelem” az iszlamofóbia ellen, amelyhez az anyagi támogatást az OIC országai nyújtják. Bőkezű oktatási programok indultak a közoktatás minden szintjén, az elemi iskoláktól az egyetemi és akadémiai tanszékekig. Ez a program nem csak azokat az országokat célozza, ahol jelentős számú muzulmán kisebbség él. Ausztriában például jelenleg 37 ezer diák vesz részt iszlám oktatási programokban, az ország 2700 állami iskolájában, 350 tanár közreműködésével. Pedig Ausztriában a muzulmán vallású lakosság alacsony száma miatt mindössze két iszlám magániskola működik. Az osztrák modellt az OIC példaértékűnek tekinti, nem utolsó sorban azért, mert az iszlámról szóló kurzusok bevezetése a közoktatásban a tanárok felsőszintű képzését igényli. Ez azt jelenti, hogy egyre több egyetem indít iszlám képzést, és ehhez az intézmények szoros együttműködést alakítanak ki török, egyiptomi, szaúdi és más iszlám országok vallási felsőoktatási iskoláival.

Másik jellemző terület a könyvkiadás. Az iszlám országok az elmúlt évtizedben egyre jelentősebb szereplői a nagy nyugati könyvvásároknak. Szaúd-Arábia például nagyméretű standokkal vesz részt a frankfurti, londoni, de a budapesti nemzetközi könyvfesztiválokon is. Az iszlámot népszerűsítő kiadványok a legújabb technológiát is felhasználják: Magyarországon például az első magyar nyelvű kiadványok között került fel ingyenes e-könyvként Osman Nuri Topbas népszerű török szúfi szerző Iszlám hit és istenszolgálat című könyve az Apple iBooks elektronikus könyvtárába. (Folytatjuk.)