Kereső toggle

Láthatatlan hatalom

Próféta, szörny vagy széthullás: Mi lesz Európa jövője?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Henry Kissingernek az unió telefonszámát firtató – ma már diplomáciatörténeti – kérdésére formálisan immár nyolc hónapja megszületett a válasz. Ha a volt amerikai külügyminiszter az Európai Unió első emberével kívánna tárgyalásokat folytatni, most már tudná, hogy a Lisszaboni Szerződés vívmányaként az Európai Tanács elnökét, Herman Van Rompuy-t kell tárcsáznia. Vagy talán mégsem ilyen egyértelmű a helyzet? Az Európai Újságíró Központ brüsszeli konferenciáján az unió tisztségviselői, szakértők és 13 tagállam újságírói vitatták meg a Lisszaboni Szerződés eddigi hatásait.

A Lisszaboni Szerződés előtt az volt a gond, hogy míg egyes országok, például Oroszország vagy az Egyesült Államok egyetlen politikai vezetőjének szava döntő befolyású a nemzetközi kapcsolatokban, a szintén vezető szerepre törekvő Európai Unió hangja szétforgácsolódott a tagállamok vezetői között.
Ezért hozta létre a Lisszaboni Szerződés a Tanács mind a 27 tagállamot képviselő elnöki posztját. A nagy tagállamok támogatásával a pozícióba ültetett belga Van Rompuy-t azonban rengeteg kritika éri a sajtó és a politikusok részéről is szürkesége és háttérbe húzódása miatt. Az elnök közvetlen munkatársa szerint azonban háttéralkukkal és láthatatlan diplomáciával többet lehet elérni, mintha nyíltan rá akarná kényszeríteni elképzeléseit Sarkozy elnökre vagy Angela Merkelre.
A kérdés azonban továbbra is fennáll: hiába van már a Kissinger által hiányolt telefonszám, probléma esetén vajon miért hívna fel Barack Obama egy ismeretlen európai vezetőt, például a régóta ismert francia elnök helyett? Nem kellene-e inkább egy erős karakterű személynek képviselnie Európát a nemzetközi porondon? A felvetésre Van Rompuy munkatársa válaszolt: „Nem prófétára van szükségünk, hanem egy kompromisszumképes emberre, aki megköti az alkukat. Egyszer talán lesz egy prófétánk is…” Szakértők szerint egyébként a frissen létrehozott elnöki poszt 10-12 éven belül megszilárdulhat, és valódi, erős vezetői szereppé válhat.
Az EU szakértői szerint hasonló időszakot, jó egy évtizedet kell várni arra is, hogy végleg eldőljön a eurózóna sorsa.
A jelenlegi válságra adott megoldási lehetőségek között a legnépszerűbb a „kétsebességes Európa” elképzelése. E szerint az EU tagállamait két részre osztanák: az eurózóna tagállamaira és az ebből kimaradókra. Előbbiek teljesen központosítanák költségvetésüket és pénzügyi felügyeleteiket. De az is elképzelhető, hogy az eurózónán belül is kialakítanának egy erősebb- és egy gyengébb gazdaságú országokból álló csoportot. Felmerült ezenkívül, hogy a tagállamoknak költségvetésük tervezetét engedélyeztetniük kellene az unióval, így a központ visszafogná őket a túlköltekezéstől. Bár az egyik szakértő szerint olcsóbb lenne megszüntetni a közös valutát, mint kisegíteni a tagállamokat, és megmenteni az eurót. Az erről folytatott vita során kiderült, hogy a hatalmas presztízsveszteség miatt az EU ezt valószínűleg soha nem vállalná be. A gazdasági válság viszont jó alkalmat jelent a központosítás megvalósítására. A krízis következményeként már eddig több lényegi reform került az EU asztalára, mint a Lisszaboni Szerződéssel.
Ennek ellenére Albert Maes, az Európai Unió korábbi izraeli és belgrádi nagykövete szerint a Lisszaboni Szerződés előrelépés, de nem forradalmi vívmány. Az eddigi tapasztalatok szerint ugyanis az intézményi átalakítások sem a tagállamok közti egyetértés kialakításában, sem a könnyebb átláthatóságban nem segítettek. Ráadásul a Lisszaboni Szerződés megalkotása és elfogadtatása több mint hat évbe telt, de már most dolgoznak a módosításokon, amiket a horvát csatlakozáskor fűznének a szerződés szövegéhez.
Mindezek kapcsán az egyik holland újságíró felvetette, hogy mi lenne, ha az unió állampolgárai megálljt parancsolnának, és kijelentenék, hogy nincs szükségük több reformra, álljon meg az EU a jelenlegi, viszonylag működőképes szinten, ne mélyüljön tovább az integráció, és ne hozzanak létre egy államok felett álló „szörnyet”. Az előadó válasza szerint a probléma a közvéleménnyel van, mivel az emberek félnek a változásoktól. Bár azt elismerte, hogy a tagállamok még soha nem deklarálták az Európai Unió fejlődésének végső célját.

Olvasson tovább: