Kereső toggle

Húsz éve erre várunk

Eltitkolható-e 229 gyilkosság és 14 ezer bebörtönzés?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az 56-os megtorlásnak Biszku Béla az egyik támasza és talpköve – hangsúlyozta a Heteknek Kenedi János kutató, aki a minap bemutatott Bűn és büntetlenség című dokumentumfilm kapcsán azt jegyezte meg, hogy húsz éve  várt arra, hogy ilyen színvonalú film készüljön a pártvezetőről.

Jelent-e a magyar rendszerváltás és a demokrácia szempontjából kihívást, hogy Biszku Béla békésen élheti az életét Buda egyik dombján? És az, hogy a családtagjai letilthatják és/vagy megpróbálhatják letiltani a róla szóló film vetítését?

- Büntetőjogi kihívást semmiképp nem jelent, hála annak, hogy a III. Magyar Köztársaság alapjogait szavatoló alkotmányos demokrácia intézményrendszere zárványba csukta az úgynevezett „igazságtételi törvénytervezeteket", amelyeket a '90-es évek elején, Dr. Zétényi Zsolt és Dr. Takács Péter képviselők nyújtottak be az Országgyűlésnek. Morális kihívást azonban jelent, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a Biszku család tagjai megkíséreltek visszaélni a személyiségi jogokat garantáló adatvédelmi törvénnyel. Ők azt a látszatot keltették, mintha az adatvédelmi törvény valaminő „családoltalmi törvény" lenne, még azzal sem törődtek, hogy védencük él, és Biszku Béla saját kezűleg aláírt nyilatkozattal járult hozzá a film bemutatásához.

Persze, az immáron húsz éve tartó demokrácia jogalkotása sem mentes attól a felelősségtől, hogy az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatóját meg lehetett félemlíteni egy per kilátásba helyezésével, hiszen az Alkotmány 61. §-a és az adatvédelmi törvény között hiátus húzódik. A köziratok és közszereplők „megnyilatkozásai" hátrányba szorultak a személyiségi jogok kitüntetett védelmével szemben. Többek közt e hiátusnak is tulajdoníthatók a legújabbkori történelmi ismeretek fogyatékosságai, amelyek a társadalmi tudat súlyos zavaraihoz, mi több, a magyar politikai kultúra további gyengüléséhez vezettek. Generációk nőttek fel valós történelmi ismeretek vákuumában, és szocializálódtak historizáló hiedelmek és tévképzetek szküllája és kharübdisze között. Ez a vákuum szívta magához a Don-kanyar magyar hóhérjának, vitéz Jány Gusztáv vezérkari főnöknek a rehabilitációját, Wass Albert náci ihletésű lektűr-szerző irodalmi szentté avatását. Ennek a szívóhatásnak köszönhető az is, hogy a magyar állam 2007 óta nem tesz eleget az antifasiszta Wiesenthal Központ kérésének, hogy a háborús bűnösként számon tartott Képíró Sándort - az 1941-es újvidéki razziában tettesként részt vett katonatisztet - adják át meghallgatásra egy belgrádi bíróságnak.

Ezzel a vákuummal függ össze az is, hogy a levéltárakban és irattárakban elhelyezett történeti iratok nem „válaszolhatnak" a Rákosi- és Kádár-rezsim áldozatainak alanyi jogon feltett „kérdéseire", immáron az információs önrendelkezési jogot, az Alkotmány 59. §-át sértő módon. Tehát a nemzeti önismeret szabad kialakításának intézményes és intellektuális akadályai is vannak. Mintha csak az eredetileg pusztán az ügynökakták megismerésének korlátozását indokló Boross Péter exminiszterelnök szállóigéjének parafrázisából született volna államrezon: „Miért is kéne az unokáknak a nagyapjuk bűneit megismerni?"

Mi az oka, hogy a rendszerváltás során nem vizsgálták az előző rendszerben elkövetett politikai gyilkosságokat és megtorlások személyi felelősségének a körét?

- Vizsgálták! Az alkotmányos demokráciába, sőt annak a politikai kultúrát megszilárdító eszköztárába vetett bizalommal. Igen, vizsgálták már a rendszerváltást megelőzően is. A demokratikus ellenzék Beszélő című illegális folyóiratának 19. számában, 1986 áprilisában, Rainer M. János („Fényes Elek" álnéven) közzétette az '56-os forradalmat követő represszió áldozatainak számát, s azt  320-360 főre becsülte, (míg összehasonlító számítása szerint például az 1919-es „fehérterrornak" körülbelül 70 fő „vörös" áldozata volt). Rainer társadalomstatisztikai becslését a Beszélő  „Az 56-os forradalom leverését követő restauráció és a mai politikai válság összefüggéseit" összekapcsoló vezércikke erősítette meg, amely megnevezte Kádár Jánost és a represszióért felelős szűkebb környezetét. Az áldozatok statisztikai becslését tizenöt év múltán - aránylag szabad kutatási feltételek között - Szakolczai Attila, az 56-os Intézet kutatója 229 főben adta meg az intézet 2001-ben megjelent Kézikönyvében, ám, ami a számadatnál fontosabb, közreadta a jogszolgáltató szervek adatait is. 1956. november 4-e és 1958. április 1-je között 14 378 főre szabtak ki börtön-, illetve fegyházbüntetést bíróságok. Sarusi Kiss Béla és Tasnádi Ákos - a BFL főlevéltárosai - pedig 2006-ban adatbázist készítettek valamennyi fővárosi jogszolgáltató szerv repressziós „teljesítményéréről", és nagyon hasonló eredményre jutottak. Ám tudományosan körülhatárolt vizsgálatukban ők se vették még számításba az 56-os represszió tömeges, de még tagolatlan számadatait, például internálást, ügynöki beszervezést, amelyek már Biszku Béla belügyminiszteri intézkedéseihez is kapcsolódnak. Ezen vizsgálatok költségeit a Soros Alapítvány állta. Az alapítványi kuratórium elnöke, Vásárhelyi Miklós és titkára, Kardos László szociológus a pályázati úton elnyerhető fundusok elosztását a megyei levéltáraknak szánták, s a vizsgálat koordinálásával Á. Varga Lászlót, a Nógrád Megyei Levéltár igazgatóját bízták meg. Amit a rendszerváltás után a történettudomány az 56-os forradalomról és az általa kiváltott represszió országos kiterjedéséről tud, azt kiváltképp nekik köszönheti, nem pedig a „nemzeti számonkérőszék" ácsmestereinek.

Biszku Béla milyen szerepet töltött be a Kádár János által létrehozott világban? Tapad vér a kezeihez?

- Hogy tapad-e vér a kezeihez?  Én ezt a kifejezést csak képletesen használom.  A pártállami bűnözők általában hatalmi jogosítványaik szerinti intézkedéseik alapján helyszínelhetőek, nem pedig konkrét ujjlenyomatukról vagy DNS-mintájukról. Az '56-os megtorlásnak Biszku Béla az egyik támasza és talpköve. Az imént idézett jogszolgáltatási számadatok egytől-egyig tragikus emberi sorsokat jelentenek, mindegyik magán hordja Biszku keze nyomát. És nem csak az 1957. február 28-a és 1961. szeptember 13-a közti belügyminiszter intézkedéseiét. Noha azok sorra realizálódtak az állambiztonsági parancsokban, rendszabályokban, a BM Kollégium iránymutató állásfoglalásaiban, mígnem Biszkut előléptették a Minisztertanács elnökhelyettesévé. Biszku a pártállami nomenklatúra felsőbb polcain is irányító szerephez jutott, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Ideiglenes Központi Vezetőségében, majd az MSZMP PB-ben és a KB-ban. Ezekben a funkciókban kamatoztatta azt a képességét, amelyet Rákosi Mátyás alatt a Magyar Kommunista Párt Budapesti Pártbizottságának káderosztálya vezetőjeként elsajátított, majd Kádár mellett fejlesztett tovább.

1957 augusztusában, amikor a szovjet prezídiumnak kezdett mindinkább érdektelenebbé válni, mit is kezdjen a Vörös Hadsereg szuronyain guggoló magyar szatellita párt Nagy Imrével és a romániai Snagovba deportált társaival, Biszku repült Moszkvába, a szovjet elvtársak fejbólintását kérelmezni a „legsúlyosabb büntetés kiszabásához": Nagyra, Losonczyra, Donáthra, Maléterre, Gimesre, Szilágyira, Királyra. (A dokumentumokat az 56-os Intézet  tudományos munkatársa, Békés Csaba adta közre The 1956 Hungarian Revolution: A History of Documents című monográfiájában, 2002-ben, a CEU-Pressnél.)

Biszku „rossz-szolgálati" küldetése sikeres volt?

- Nem éppen. Kádárnak és Biszkunak jóval fontosabb volt Nagy Imre és társainak kirakatpere, mint a más nemzetközi pártügyekkel elfoglalt szovjet prezídiumnak. Litván György történész történelmi jelentőségű tanulmányt tett közzé erről a kérdésről 1992-ben a Világosság című folyóirat 743-757 közti oldalain. A leányfalusi pártüdülőbe kihelyezett, 1958. június 2-ai „kötetlen PB-ülésen" Kádár János a következő határozatot hozta: „ A Nagy Imre-csoport tárgyalásának szabad folyást kell engedni. Ennek előfeltételeit kormányvonalon Münnich és Biszku, pártvonalon Kádár és Marosán elvtársak biztosítsák." A két példányban készült, szigorúan bizalmas jegyzőkönyvben Kádár saját kezűleg olvashatatlanná tette Nagy Imre nevét, s a szigorúan bizalmas irattárba helyezendő példányon X-csoport szerepel." Azaz, több halálos ítélet és jóval magasabb ítéleti tételek szerepelnek, mint amelyhez Hruscsov és a szovjet prezídium hozzájárult Biszku moszkvai interveniálása során.

Teljes mértékben egyetértek azokkal a szervezetekkel, akik a mai napig üldözik a nácikat, mivel nem évülnek el az emberiség elleni bűntettek, gyilkosságok. Magyarországon mind szélsőjobboldali, mind szélsőbaloldali terror is tombolt. Hogyan kellene viszonyulnunk a múltunkhoz?

- A tudományos tényfeltárás szintjén, részrehajlás nélkül, pártsemlegesen.

Ebbe belefér Novák Tamás és Skrabski Fruzsina Biszku-filmje is?

- Nemhogy belefér! Húsz éve éppen erre várok!

Még akkor is, ha a Bűn és bűntetlenség című film forgatása furmányos módon készült?

- Igen, Günter Wallraff író módszerével, aki 1977-ben úgy leplezte le egy német bulvárlap, a  Bild-Zeitung tisztességtelen módszereit, hogy álnéven beállt külsős munkatársnak. Ez az, amit Brecht Az igazság megírásának öt nehézsége című esszéjében úgy fejezett ki, hogy a „furfang az igazság sokak körében való terjesztésére". És alighanem ügyvivőtársam a Nyilvánosság Klubban, Halmai Gábor A véleményszabadság határai című könyvében, (1994. Atlantisz, 212-213. pp.) ezért is írta a Wallraff-ügy német alkotmánybírósági határozatáról, „hogy a sajtószabadság garantálja a szerkesztőségek munkájának bizalmasságát, másfelől úgy foglalt állást, hogy ez sem képezheti akadályát a közlésnek, ha a nyilvánosság tájékoztatása szempontjából fontosabb, mint azoknak a hátrányoknak az elviselése, amit a bizalmas információk közlése okoz".

Miért nem tiltakozott most a Nyilvánosság Klub, amikor a cenzúra ellen számtalanszor fellépett 1988 óta? Sőt, 1989. május 6-án kezdeményezte a történelmi kutatások szabadságát a Közgázon tartott egész napos konferencián, ahol indítványozta a brüsszeli Nagy Imre Intézet újraindítását Budapesten, (ebből született az 56-os Intézet!), és egy hearig commitee felállítását is, amely az amerikai szenátusi meghallgatások mintájára, büntetőjogi felelősségrevonás nélkül meghallgatta volna a Rákosi-Kádár-rendszer tetteseit?

- Kérdése jogos. Javorniczky István tudósította a „régi" Magyar Nemzetet a konferenciáról.

A brüsszeli Nagy Imre Intézethez hasonlatos 56-os Intézet 1990-ben, Budapesten újjáalakult. A hearig commiteeből nem lett semmi. Novák Tamás és Skrabski Fruzsina Biszku-filmje egy tucaton belül van azon megszólaltatott felelősök közül, akiket a Nyilvánosság Klub, a Független Jogászfórum, a Hajnal István Kör és a Történelmi Igazságtétel Bizottság szintén meg kívánt szólaltatni a diktatúra másfélszáz felelőse közül. Hogy a Nyilvánosság Klub most miért nem áll ki a Bűn és büntetlenség című film korlátozatlan bemutatása mellett, nem tudom. Az ügyvivő testület kilenc tagja nevében nem beszélhetek. Én azonban a tiltakozás elmulasztása miatt szégyellem magam.

Olvasson tovább: