Kereső toggle

Beszélgetés Novák Tamás dokumentumfilmessel

Biszku: Nagy Imre megérdemelte

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Lapzártánk után kerül bemutatásra egy Biszku Béláról készült dokumentumfilm, amely már megjelenése előtt komoly viharokat kavart. Az egykori belügyminiszter – akinek több száz ’56-os forradalmár kivégzéséhez és több ezer „reakciós” megnyomorításához van köze – lányán keresztül akadályozta meg a Bűn és bűntetlenség című film premierjét az Uránia Filmszínházban. A hét közepén már az Országgyűlés Kulturális Bizottsága is foglalkozott az üggyel, ahol a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete tiltakozott amiatt, hogy a készítők lépre csalták a még mindig keményvonalasnak számító kommunistát.

Miért Biszku?
–ŰŐ az egyetlen még élő ember, aki elfogadhatatlan szerepet játszott az ’56 utáni megtorlásokban, aki személyesen járt közbe azért, hogy legyen több fizikai megsemmisítés, keményebb elszámoltatás, enyhítsék a börtönök túlzsúfoltságát. Mindez levéltári anyagokkal jól dokumentálható. 1957 és 1961 között bizonyíthatóan politikai döntések alapján születtek a bírósági ítéletek, és annak a grémiumnak, aki távirányította a perekben eljáró hatóságokat, kulcsfigurája volt Biszku Béla. A rendszerváltás óta nem nyilatkozott, és teljesen visszavonultan él Rózsadombi lakásában.
Könnyű volt becserkészni?
–ŰSokan etikátlannak tartják, hogy csak az utolsó találkozásunkkor fedtük fel valódi személyazonosságunkat, de mivel több forrásból is tudtuk, hogy visszautasít minden megkeresést, nem láttunk más megoldást. Első körben még csak ismerkedtünk és szülőfaluja fiataljainak adtuk ki magunkat. A másodikban már kérdezgettük: rendben van, hogy szocializmus, de miért kellett egy 18 éves gyereket felakasztani? Végig hárított, de mivel abszolút tisztában van a történtek súlyával, az elmúlt években felépített magában egy védekezési mechanizmust, ami szerint neki semmi beleszólása nem volt a folyamatokba, kizárólag a bíróságokon múlt, ami történt. Aki bűnös volt, azt elítélték, aki nem, azt nem. Harmadik találkozásunk alkalmával elhívtuk egy falunapra Márokpapiba, amit kizárólag miatta szerveztünk meg, és a közönség soraiból egyre kellemetlenebb kérdéseket tettek fel a barátaink, konkrét ügyekkel, személyekkel, dokumentumokkal kapcsolatban. Végül elmentünk hozzá a lakására, és – mivel a tisztesség úgy kívánta – megmondtuk neki, hogy nem diákok vagyunk, hanem újságírók, és azt szeretnénk, ha bocsánatot kérne, és tenne egy gesztust az áldozatok hozzátartozói, a túlélők és tulajdonképpen az egész ország felé. Megkérdezte, hogy hülyének nézzük-e. Szerinte Nagy Imre megérdemelte a sorsát, és a rendszer ellen lázadókat meg kellett fékezni. Ha még egyszer születne, ugyanúgy csinálna mindent.
Nem borította rátok az asztalt?
–ŰÉrdekes módon nem, pedig azt hittem, hogy őrült káromkodásba fog kezdeni és kirúg a lakásából. Ehelyett higgadtan helytelenítette az eljárást, hogy mi mekkora csibészek vagyunk, és hát akkor is adott volna interjút, ha a saját nevünkön jövünk. Aztán még órákat beszélgettünk: mesélt Brezsnyevről, Ceausescuról, Antropovról, Dubcekről, hogy milyen jó fej volt, miről tárgyalt Jasser Arafattal, mit mondott neki Kádár, és hogy micsoda hülyeség volt, amikor a Vatikánba egy zsidó kémet küldtek. Személyes sztorikat, belső dolgokat mondott el, közben valaki felhívta, és annak elmondta, hogy azért nem ér rá, mert újságírók vannak nála, épp’ nyilatkozik. Abban maradtunk, hogy gyökeresen máshogy látjuk a világot, majd békében, barátságosan elváltunk, és búcsúzóul névre szólóan dedikálta a könyvét.
Három óra múlva csöngött a telefonom, ő volt. Minden szemét csirkefogónak, gazembernek elmondott minket, és követeli a kazettákat, amiket vele forgattunk, illetve minden nyilatkozatát visszavonja. Mondtam, hogy tudomásul veszem, amit kér, de a filmet megcsináljuk, a kazettákat pedig természetesen eljuttatom hozzá. Ez meg is történt tavaly novemberben, és ennyiben maradtunk.
Aztán a Nagy Imre kivégzésének évfordulójára tervezett premierbe beleszólt a család, és perrel fenyegette meg az Uránia mozit, ha műsorra tűzi a filmet.
–ŰTalán ennyi idő kellett nekik, hogy rájöjjenek: ebből akár baj is lehet. Nagyon szeretik egymást, ami érthető is, hiszen, akárki az ember apja, azt neki attól még kötelessége megvédeni. De ettől még demokrácia van és majd a bíróság eldönti, hogy van-e jogunk nyilvánosságra hozni az anyagot vagy sem. Engem ők nem hívtak fel, és sem írásban, sem szóban nem szólítottak fel, hogy megtagadják a hozzájárulásukat a film bemutatásához. Az Uránia igazgatónője azonban nem tudta vállalni a kockázatot.
Én már eldöntöttem, arra fogok hivatkozni, hogy Biszku Béla közszereplő volt, és mint közszereplő, többet kell elviselnie a kritikákból is, mint egy átlagembernek. Nem titkos kamerával készítettük a felvételeket, és aláírta, hogy hozzájárul a közléséhez. Ha nem a közszereplőként folytatott tevékenységéről kérdeztük volna, akkor a képhez és a hanghoz fűződő személyiségi jogok miatt bármikor visszavonhatná a nyilatkozatát. De mivel vezető politikus volt Magyarországon a kérdéses időszakban, kénytelen lesz szembesülni akkori önmagával. Valószínűleg nem lesz per, mert a családnak sem érdeke a szélesebb nyilvánosság. Szerintem már azt is megbánták, hogy odaszóltak az Urániába.
Milyen érzés volt egy olyan emberrel beszélgetni, akinek ennyi ember sorsa vagy sorstalansága szárad a lelkén?

–ŰLehet, hogy furcsán fog hangzani – legfeljebb meglincselnek –, de bizonyos mértékig kialakult bennünk egy Stockholm-szindróma vele kapcsolatban. A végén már Béla bácsizzuk, mindenféle közvetlen, személyes élményéről beszél: mi van a Suzukijával, most volt itt és itt, mik történnek a világban, és közben nem iszik meg minden félórában egy pohár forradalmár vért. Fegyelmezni kellett magunkat, hogy ő a Biszku Béla, és azt tette, amit tett.
Béla bácsi mit szól ahhoz, hogy már nem a fényes szelek fújnak és ő haszonélvezője az új világnak is?
–ŰTavaly novemberben voltunk nála utoljára, és akkor erről is szó esett. Gyakorlatilag mindenkit gyűlöl: Orbán a patás ördög, Gyurcsány ugyanolyan szemét, mocskos kapitalista, Thürmer Gyulánál a cipőjének a sarka is nagyobb kommunista, satöbbi, satöbbi. Elfogadja, hogy most ilyen a világ, de hát nézzük meg Kínát vagy Indiát, a világ nem kapitalizálódott teljesen, és nem lehetetlen, hogy lesz majd egy visszarendeződés. Most ugyan nem lehet használni a vörös csillagot, de közben százezrek vannak munka nélkül, és ez ellen ők bizony keményen harcoltak.
Miért nem volt az elmúlt húsz évben politikai akarat arra, hogy bíróság elé állítsák a dokumentumokkal is bizonyítható bűncselekmények miatt?
–ŰEzt nem tudom, de tény, hogy egyik kormány idején sem merült fel az ’56-os megtorlások felelőseinek elszámoltatása. Büntetőjogi szempontból őt hazaárulás vádjával lehetett volna bíróság elé állítani. A rendszerváltás óta egyszer állt bíróság előtt, de csak, mint tanú, amikor Strausz János alkotmánybíró a sortűz perek kapcsán beidéztette. El is ment, de megtagadta a tanúvallomást.

Megszólal a lány

Lapunk úgy értesült, hogy a Biszku család a volt belügyminiszter életrajzi kötetén dolgozik, amelyhez többek között Földes György, a Politikatörténeti Intézet vezetője készített mélyinterjút „Béla bácsival”. Megkeresésünkre Biszku Éva annyit árult el, hogy még szerkesztés alatt áll a mű, konkrétumot csak később tud mondani. A család bevallása szerint azért tiltotta le a nagy port kavart dokumentumfilm premierjét az Uránia moziban, mert a készítők „nem tisztességes módon jutottak édesapám közelébe, más néven mutatkoztak be, más célt mondtak, mint amire eredetileg vállalkozott”. Mint mondja, a rendezőkkel egyeztetve megnézik a filmet, és ha semmi dehonesztálót nem találnak benne, hozzájárulásukat adják forgalomba kerüléséhez. „Félrevezetéssel ugyanis – vallja Biszku Béla lánya – nem lehet másokat tisztességesen tájékoztatni”.

Olvasson tovább: