hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Emberemlékezet óta nem volt ilyen

2010. 05. 21.
Baky György, Bakonybél polgármestere: Még az öregek sem emlékeznek arra, hogy ilyen valaha megtörtént volna Bakonybélben. Az apátságban sincsenek erre vonatkozó feljegyzések, tehát nemcsak emberemlékezet óta, hanem dokumentálhatóan évszázadok óta nem volt itt ehhez hasonló, és most öt éven belül másodszor. Mert a történet kísértetiesen hasonlít ahhoz, ami 2005. augusztus 20-án történt. Valami egészen furcsa fordulat történt a természet viselkedésében, amit nem lehet visszavezetni a meggondolatlan fakitermelésre vagy a következetlen erdőgazdálkodásra. Egyszerűen annyi eső esett, amen­nyivel nem tudott a természet mit kezdeni. Ha valakinek egy nap alatt kellene meginnia azt a folyadékmennyiséget, amennyit négy hónap alatt iszik, akkor nyilván kudarcot vallana. Szombat reggeltől vasárnap reggelig Somhegyen 160 mm eső esett, ami nálunk 3-4 havi átlagnak felel meg. A falu egy völgy alján fekszik, keleti oldalról, a Kőris-hegy felől érkezik a településre a Száraz-Gerence, melynek medrében normális körülmények között nem folyik víz – ezért „száraz”. A mederben ezúttal iszonyatos robajjal és gyorsasággal zúdult le a hegyről érkező víz, amely a falu északi, alsó részét teljesen elöntötte, 30 házat károsítva meg. Befolyt a házakba, mindent kisöpört az udvarokról. Hajnali kettőkor jött az árhullám, és mire felébredtünk, már szinte le is vonult. A Száraz-Gerence a Gerence patak medrébe továbbította azt a hatalmas víztömeget, ami visszaduzzasztotta a Herend felől érkező vizet, és a kettő együtt a falu alján találkozva hatalmas áradást okozott. A falu lakosai fegyelmezetten vették tudomásul a történteket, mindenki, aki élt és mozgott, segített a mentési munkálatokban. Mivel most lassabban érkezett ide az árhullám, mint öt éve, volt időnk felkészülni, homokot hozatni, zsákokat tölteni, összeszedni az embereket. Mire a nagy hullám ideért, meg tudtuk fogni annyira, hogy a házakat már nem érte el. Főleg a portákban, az udvarokban tett kárt a víz, de még nem lehet felmérni az anyagi veszteséget, mert a talajvíz és a belvíz okozta károk később mutatkoznak meg.A katasztrófavédelemnek, a rendőrségnek, a zirci, pápai, veszprémi, bakonybéli tűzoltóknak, mindenkinek csak köszönetet tudok mondani, akik eljöttek, és hajnalig rakták a zsákokat. Példaértékű összefogás nyilvánult meg a környékbeli települések között.

Autókból papírhajók

„Az aszfaltburkolat alatti földet több helyen kimosta a víz, ezeket kövekkel jelöltük meg, nehogy a mentésben segédkező többtonnás markolók és emelő autók ráhajtsanak. Ha az út is beszakadt volna alattuk, akkor ellehetetlenült volna a további mentés” – meséli Gábor, az akciócsapat egyik tagja, akiket a tűzoltóparancs-nok egy idős, beteg házaspár hordalékkal elborított udvarának megtisztítására és a sártenger miatt bent rekedt lakók kiszabadítására is felkért.

Pécsett a legnagyobb probléma kedden hajnalban történt. Egy domboldali, viszonylag szűk utcában zúdult le egyszerre majd százezer köbméter víz, ám egy elhagyott meddőhányó vízlevezető átereszét eltorlaszolta az odahordott illegális szemét – többek között egy mosógép és egy tévé. Az így már nem működő áteresz olyan lett, mint a kádban a dugó, és a meddőhányóban 15 méter magasan feltorlódott a víz, amit egy idő után már nem tudott tartani a partoldal. Az utcában parkoló autókat úgy sodorta le a víz, mintha kis papírhajók lettek volna. Így járt még több kőtámfal, villanyoszlop, konténer és a kishíd is. Ha mindez nem nappal történik, bárki életveszélybe került volna, aki az utcán tartózkodik. A lakók legnagyobb megdöbbenésére a hullámok sok helyen az ablakig értek. Az áradás fél napon keresztül zajlott, a további kármeg­előzésre irányuló munkákat csak délelőtt 10 óra körül lehetett érdemben megkezdeni. A lezúduló víz még a 6-os főút városi szakaszán is nagy sebességgel hömpölygött, elöntött egy áruházat, és több kisebb koccanásos balesetet okozott a reggeli csúcsforgalomban.
Senki nem látott még ehhez foghatót Pécsett. A lezúduló víztenger helyenként szakadékká mélyítette az út menti árkot, másutt pedig épp ellenkezőleg, törmelékkel vagy autókkal töltötte fel azt. Az úton folyó víz a házak udvarát és pincéit is elöntötte, olyanok is voltak, akik ki se tudtak jönni az otthonukból.
A mentési munkálatokat a város polgárvédelmi vezetője irányította a tűzoltók parancsnokával karöltve. A városi cégek mellett a speciális mentők is a helyszínre érkeztek, de civil segítség is akadt a nagy bajban. A Hit Gyülekezete segélyszervezete 20 fős csapatot küldött a helyszínre, akik az árokba csúszott autókat segítettek kiemelni, illetve a vízfolyamot terelték vissza a medrébe.
(Akaró Balázs, Kenessei Katalin)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!