Kereső toggle

Tizenöt éven keresztül volt III III-as az olimpiai bajnok

A Császárról jelentett Novák

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nem tagadok semmit – felelte Novák Dezső kétszeres olimpiai bajnok labdarúgó arra a kérdésünkre, ő volt-e a Nemere fedőnev? ügynök, aki legalább tizenöt éven keresztül adott jelentéseket csapattársairól a belügyminisztérium III/III-as belső elhárításának. Novákot 1967-ben szervezték be, és a levéltári adatok szerint legfontosabb feladata minden idők egyik legnagyobb magyar focistája, az aranylabdás Albert Flórián megfigyelése volt.



Novák Dezső. "Úgy érzem, Albertet nem bántottam meg" Fotó: MTI

"Azt hiszem, Flóri meg fogja érteni az indokaimat, számára is világossá válik, hogyan kerültem ebbe a helyzetbe" – mondta Novák Dezső megkeresésünkre, és bár beszervezése konkrét körülményeiről nem beszélt, azt azért érzékeltette, 

megbízói kényszerhelyzetbe hozták. (Novák a Napi Ász keddi számában még úgy nyilatkozott, nem tudja, ki volt Nemere.) 

Novákot 1967-ben éppen azon a napon szervezték be, amikor az első számú célszemélyként megnevezett Albert Flórián átvette az Európa legjobb játékosának odaítélt Aranylabdát. A III/III "nagyon haragudott" Albertre, ugyanis "ő lőtte ki" Nemere elődjét, a Jászsági fedőnev? – korábbi ferencvárosi válogatott játékos – ügynököt: mivel a Császár nem volt hajlandó együtt játszani vele, Jászsági kénytelen volt eligazolni a Ferencvárostól – mondta lapunknak Bocsák Miklós, aki a napokban könyvet jelentet meg Ki volt a Fradi besúgója? címmel. 

(A Hetek kutatása szerint 1967-ben csak egy válogatott focista távozott a Ferencvárostól, az addigi csapatkapitány Mátrai Sándor.) 

Albertnek természetesen fogalma sem volt róla, hogy Jászsági távozásával magára haragította a III/III-t, hiszen azt sem tudta, ki is valójában Jászsági – a levéltári kutatás e részletéről a Hetektől értesült. 

"Nemeréről idén nyáron hallottam először, de nem tudtam, kit takar a fedőnév" – mondta lapunknak Albert Flórián, aki nem emlékszik rá, hogy játékosi pályafutása során feltűnt volna neki, bárki is figyelné.



Albert Flórián Fotó: MTI

A figyelés tényét először Tischler János történész publikálta a Rubicon cím? folyóiratban, ám Novákot nem nevezte meg. A szintén a megfigyeltek közé tartozott Varga Zoltán egy nyári tévéműsorban beszélt Nemeréről, de, mint lapunknak kifejtette, akkor "mindenki kiröhögte". "Nem akarok tovább foglalkozni Novákkal, annak viszont örülök, hogy most már hisznek nekem" – reagált kérdésünkre az 1964-es tokiói olimpián győztes labdarúgó. 

A közel háromszáz oldalnyi levéltári adatot végigböngésző Bocsák szerint Nemere második számú célszemélye dr. Lakat Károly, a Ferencváros egykori vezetőedzője volt, ezen túl azonban jelentett "mindenkiről minden fontosnak vélt információt", a külföldi utakon történt találkozóktól kezdve a játékosok politikai jelleg? megnyilvánulásain át az esetleges kihágásokig. 

"Úgy érzem, Albertet nem bántottam meg, és semmiféleképpen nem okoztam hátrányt a számára" – mondta Novák többek között arra az ügynöki jelentésre utalva, amely Albert szűkebb baráti köréről tájékoztatta a belügyminisztériumot. 

A III/III munkatársa egyébként "operatív szempontból értékesnek" minősítette az anyagot, és kitért rá, hogy a megnevezett személyek "elsődleges ellenőrzését elvégezték". (Az egyik megfigyelt barát lapunk megkeresését azzal hárította el, hogy nem biztos benne, nem ártana-e önmagának egy, a III/III-at érintő nyilatkozattal.) 

Novákkal ellentétben Bocsák Miklós úgy véli, Nemere jelentései kifejezetten ártalmasak voltak: "Nagyon csúnya képet festett Albertről, különböző anyagi jelleg? ügyek jelentésével azt próbálta elhitetni, hogy Albert egy pénzimádó személy, aki három forint kártyaveszteségtől is dührohamot kap." 

Bocsák mindezen túl meg van róla győződve, a III/III 1967-ben hozzálátott Albert ellehetetlenítéséhez, ami egy Népsport-cikkben csúcsosodott ki. Az írás két győztes mérkőzés után intézett támadást Albert ellen, lazsálással és nem eléggé belemenős játékkal vádolva a focistát, aki helyett a csapattársak futnak. "A publicisztika után le is mondtam a válogatottságot, végül csak Csanádi Árpád MOB-elnök kérésére vállaltam a dánok elleni meccset" – emlékezett a Heteknek a történtekre Albert. A mérkőzés kimenetelét mindenesetre a III/III sem tudta volna jobban "megrendezni": Albertet úgy lerúgta az ellenfél egyik játékosa, hogy eltört a lába, és soha többé nem lett ugyanaz a labdarúgó, aki korábban volt. (A mérkőzést a dánok nyerték, a magyar válogatott nem jutott ki a világbajnokságra.) 

Az iratokból úgy tűnik, Nemere időnként megpróbált kibújni a kényszerrel ráosztott feladat teljesítése alól, más periódusokban azonban többször túlteljesített, sőt ellenszolgáltatást is kért tevékenységéért. Bocsák Miklós és Tischler János egybehangzóan állítják, hogy Nemere idővel egy-két anyagi természet? dologban segítséget kért tartótisztjétől. (Egy ízben egy neki komoly
összeggel tartozó személyt kereshetett fel – a nagyobb ráhatás kedvéért – egyenruhás rendőr jelenlétében, máskor pedig ittas vezetésért kiszabott pénzbüntetését simította el az elhárítás.) Ezenkívül azt is elintézték neki, hogy három év kihagyás után visszakerüljön a nemzeti válogatottba. "Én sose kértem semmit, mert ha kértem volna, nem kilencszer lettem volna válogatott, hanem százszor" – kommentálta a fenti felvetést Novák Dezső. E kérdésben az egykori barátja másik énjén szemlátomást megrendült Albert is Novák álláspontjára helyezkedett: "Eléggé rosszul végezhette a munkáját, ha csak kilencszer rakták be a csapatba." Hogy III/III-as beszervezése előtt tényleges tudása alapján lehetett mindössze pár alkalommal a nemzeti tizenegy tagja Novák, vagy inkább azért mellőzték, mert posztján a már említett Jászsági fedőnev? ügynök játszott – ma már nehéz lenne kideríteni.

Nemere a belügy legnagyobb fogása volt

– mondja Tischler János történész

Sebestyén István

– Miért érdekelte a belső elhárítást a futball?

– A sport, és azon belül a legnépszerűbbnek számító labdarúgás tömegeket mozgatott meg, akiket alapesetben senki sem kontrollált.

A Kádár-rezsimnek alapvető érdeke volt, hogy a sportegyesületekbe informátorokat, ügynököket építsen be, akiken keresztül ezt a kontrollt meg tudta valósítani. Az FTC mint klub, illetve maga a focicsapat helyzete azért is volt különleges, mert amellett, hogy a legnépesebb szurkolótáborral rendelkezett, az akkori Belügyminisztériumban a "fasiszta Fradiként" emlegették. A belső elhárítás mindent tudni akart a csapatról, ezért 1960-tól 1972-ig – a rendelkezésre álló dokumentumok alapján – legalább öt ügynök tevékenykedett a zöld-fehéreknél. Volt olyan időszak, amikor egymástól függetlenül, de párhuzamosan akár két játékos is írt jelentéseket társairól, továbbá a klub apparátusából is szerveztek be informátorokat. Ugyanakkor nemcsak belülről figyelték a Fradit, hanem a szurkolótáborból is szerveztek be informátorokat, akiknek jelenteniük kellett, ha a szurkolók között valami gyanúsat észlelnek, de esetenként a játékosokról is kikérték a véleményüket.

– Mi volt Nemere, illetve a többi, Fradiban tevékenykedő ügynök feladata?

– Az ügynököknek természetesen jelenteniük kellett a játékosok politikai megnyilvánulásairól, esetleges kiszólásaikról, de ilyen az általam vizsgált tizenkét évben kétszer fordult elő – úgy tűnik, a játékosokat nemigen érdekelte a politika. A külföldi utak során figyelték, hogy ki kivel találkozott, kit milyen menedzser keresett fel, történt-e esetleg beszervezési kísérlet a nyugati titkos-szolgálatok részéről. A belügy stratégiája egyébként ebben az időben már az volt, hogy a Fradit nem "megnevelni" kell, hanem a megszerzett információk révén zsarolhatóvá tenni a játékosokat. Éppen ezért az ügynökök azt is figyelték, hogy a játékosok a túrák során mit vásárolnak, milyen vámbűncselekményeket követnek el, továbbá a magánéletüket is feltérképezték: kivel járnak össze, kik a barátnőik, vannak-e ellentétek a csapaton belül, vagy a csapat és a vezetőség között. A zsarolhatóság miatt voltak fontosak a "bundákról", az egyes mérkőzések "megvételéről" szóló információk is – a dokumentumok alapján egyébként számos ilyen eset történt. 

– Nemere önként vállalkozott, vagy kényszerítették erre a szerepre?

– Volt olyan, aki önként jelentett, de Nemere nem ilyen volt: őt megzsarolták. Miután elkövetett egy devizabűntettet (amit egyébként "nem volt nehéz", és a külföldre látogató focisták általában mindig elkövették), felajánlották neki, hogy eltekintenek a büntetéstől, ha együttműködik a belső elhárítással. Nem mentegetni akarom Nemerét, de hozzá kell tenni, hogy abban az időben nemet mondani egy ilyen "felkérésre" messzemenő következményekkel járhatott az illető anyagi helyzetére és karrierjére vonatkozóan. Ugyanakkor volt rá példa, hogy az egyik játékos nemet mondott, mikor be akarták szervezni; ebben az esetben azonban nem történt megtorlás. Úgy tűnik, hogy a belügynek nehezebb dolga volt az egyszer?bb észjárású, vagányabb futballistákkal, akik nem gondoltak bele, hogy a jövőjükre nézve milyen következménye lehet annak, ha nem állnak kötélnek…

– Kiderül-e a dokumentumokból, hogy ezt kényszeredetten tette vagy "lelkiismeretesen"? 

– Tény, hogy azt csinálta, amit mondtak neki. Ha kellett, a fiatal játékosok világnézetéről vagy a csapatba való beilleszkedésükről jelentett, ha kellett, akkor a Magyarország–Szovjetunió válogatott mérkőzésen figyelte, hogy történik-e rendszerellenes provokáció. Úgy tűnik, egy dolgot kifejezetten élvezettel csinált: mások anyagi helyzetéről mindig részletekbe menően értekezett. Ez a téma feltehetőleg azért érdekelte annyira, mert ő maga anyagias volt. Mindent összevetve Nemere a belügy legnagyobb fogása, legértékesebb informátora volt a Fradi focicsapatán belül abban az időben. 

– Mit gondol arról a feltételezésről, hogy Albert Flórián karrierjének idő előtti befejezését, ha közvetve is, tulajdonképpen a III/III-as ügyosztály idézte elő? 

– Ebben lehet igazság, de mégiscsak feltételezés, az általam ismert iratokban nincs erre konkrét bizonyíték. Kora legnépszerűbb futballistájaként Albert kétségkívül kiemelt személy volt a belügy szemében. Az elhárítás logikája szerint egyben potenciális veszélyforrást is jelentett. Mi lesz, ha egy mérkőzés után azt mondja a csapatot ünneplő több ezer embernek, hogy "na fiúk, akkor most vonuljunk az MSZMP-székházhoz"? – tehették fel a kérdést. Nemere rajta kívül csak Varga Zoltánról készített önálló jelentést, de róla is csak a mexikói olimpia idején, amikor Varga disszidált. 

Régi idők focija

Dalnoki Jenő neve szintén felbukkan néhány Nemere által adott jelentésben. A jelenleg hetvenkét éves sportember 1949-től 1966-ig játszott megszakítás nélkül a Ferencváros csapatában, többszörös bajnok, tizennégyszeres válogatott. A későbbiekben összesen nyolc éven át volt vezetőedzője az FTC csapatának, amely irányítása alatt egyéb sikerek mellett 1975-ben KEK-döntőt játszott. 

"Megbocsátottam Nováknak, majd az Isten megveri" – összegezte a Nemere-üggyel kapcsolatos álláspontját Dalnoki, és hozzátette: a Történeti Hivataltól kikérte a rá vonatkozó dokumentumokat. 

Az egykori kiváló balhátvéd által lapunknak elmondott két történet jól illusztrálja, hogy az előző rendszer vezetői mindig is szerették befolyásuk alatt tudni a hazai sportéletet, ám az ötvenes években zajló direkt pártirányítást a hatvanas években némiképp finomították. 

1952-ben Puskás Ferenc és Bozsik József elvitték Farkas Mihály honvédelmi miniszterhez az akkor már olimpiai bajnok Dalnokit, mondván, rá volna szükség a nagyválogatottban. Farkas közölte Dalnokival, amennyiben átigazol az éppen Kinizsinek nevezett FTC-ből a Honvédba, garantálják számára az állandó válogatottságot és az azzal járó előnyöket. Dalnoki ez utóbbi ajánlatot örömmel fogadta, de udvariasan közölte, nem szeretné elhagyni nevelőegyesületét. "Anyám előtte a lelkemre kötötte, nehogy átigazoljak a kommunista Honvédhoz." Farkas Mihály megértően fogadta Dalnoki válaszát, sőt, elismerését fejezte ki a játékos klubhűsége kapcsán. "Ezután hazamentem, lefeküdtem. Éjjel egykor jöttek a rendőrök, két évre beraktak a futkosóba, a katonai börtönbe." 

Több mint egy évtizeddel később már finomabb módszerekkel operált a párt. 1965-ben amerikai túrán vett részt az FTC. Az egyik szállodában Dalnoki ártatlan beszélgetésbe elegyedett egy
"disszidens" magyarral. Hazatérve azonnal berendelték a Tolnai utcai rendőrségre, és felelősségre vonták, miért állt szóba "harminchét percen keresztül" egy idegennel. "Teljesen meg voltam döbbenve, nem értettem, hogyan értesülhettek mindenről ilyen pontosan" – mesélte a mesteredző.

Szlazsánszky Ferenc

Olvasson tovább: