Kereső toggle

Veszélyes pénzkereset az embercsempészet

Zöldelő határok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Embercsempészettel alaposan gyanúsítható magyarok a fényképeken, amiket mi
azért nem nézhetünk meg, mert az akták titkosak, de ahogy elképzeljük, nagyjából
olyan pózban állnak, mint a Közönséges bűnözők cím? film tékadobozán. Öten
vannak egymás mellett, közülük négyen indifferens kifejezéssel tekintenek a győri
határőrök szolgálati automatájába, míg közülük egy személy, egy másik
csoportképen látható kakukktojással együtt hozzásegített két nyugatra vágyó
román állampolgárt ahhoz, hogy az Orient Expressz padlásterében meghúzódva más
minőség? "élettérben" lássák meg ugyanazt a Napot, amely Romániából is
látszik. Az elmondás szerint a tanúként meghallgatott határsértő, arcát a laterna
magica felé fordítva, a következő képen már egyenesen rámutat a magyarra, akinek
arca – enyhén szólva is – halmozott szociokulturális hátrányokról árulkodik.

Amikor a padlástérbe segítette a románokat, kénytelen volt csak és kizárólag
azokra a bankjegyekre gondolni, amelyek nagy tételt nem igazából jelentenek, de azért
az ország jelentős részének havi átlagbérnek, amiből élni kéne, éppen
megfelelne. Szánom és hallom, bánja ő ezt már, mint a hetet ellő kutya a
létfenntartási ösztön kényszerét.



Határőrök kísérnek elfogott menekülteket. "Lecsendesedtek a falu bikái”
    Fotó: Hetek-archív

A BÜFE munkában



Győr, Határőrigazgatóság. Pej László határőr őrnagy irodája, a BÜFE-ben,
vagyis a bűnügyi felderítőknél. Az Orient-ügy itt igazán nem nagy kunszt. Kovács
Gábor főhadnagy szerint nagy ügy az, amikor nemcsak a fuvarosokat, a szállítókat és
a terepet szemlélő, előttük autózó, előfutó mobilos sameszeket fogják meg, akik
kenyéradó gazdáikat még életükben nem látták, hanem azokat az általában helyi
arcokat is, akiket a szakmai szlengben zöldelőknek neveznek. De még e határmenti
településeken élő, a vidéket jól ismerő túravezetők is csak méreten aluli halak.
A dolog akkor kezd igazán izgalmassá válni, amikor a BÜFE látókörébe a zöldek
mellett azok az általában Budapesten élő, hazai kapcsolataikat gondosan ápoló arab,
kínai, afgán és ukrán "arcok" is bekerülnek a "varsába", akiket talán
budapesti koordinátoroknak mondanék. A szállítók, a zöldelők és a megbízók
bűnszövetkezeti mivoltát a határőröknek bizonyítaniuk kell. Muszáj, hogy bukjon a
társaság. Egy "sima" kis fuvaros, akit napközben többnyire nem jellemez más
irányú elfoglaltság, mint bárszéki vesztés a nyerőgép előtt, maximum két évet
kaphat, amit priusz esetén le is kell ülnie. Ugyanez vonatkozik a zöldelőre, akinek
nem térkép a táj; a határvizek és határutak mentén - ez rokonszenves - ismer minden
lábához térdeplő bokrot, és gyakran gyárt tevékenységéhez ideológiát. Eszerint
ő segítő ember, mondhatnám: erdei szociális munkás, aki nem akarja, hogy
Magyarországot illegális idegenek lepjék el. Ez viszont nem az ő kompetenciája, hanem
a határőrizeti szerveké, akik a törvény alapján viszont képtelenek értékelni ezt
a fajta igyekezetet. Ha szegény feje bűnének szervezettsége igazolható, öt-nyolc év
(!) letöltendő is lehet belőle. Amúgy a kishalak általában nagyon megbánják
tettüket. Jellemző, hogy az erőt, határozottságot sugárzó huszonéves fuvarosok
összeomlanak, mellkasukon a tetkó egyre kisebbre megy össze. Ők nem tudták, hogy
ebből börtön lehet, ők nem tudták, hogy a furgonban, amit a határ felé kell vinni,
mondjuk Budapest–Csorna desztinációban, idegenek ülnek. Ő csak egy telefonhívást
kapott és egy ígéretet százezerről, és ez jól hangzott. És ő csak jött, jött,
meg nem fordult volna a fejében, hogy a Dunáról fúj a szél. Persze.

Amikor a magyar határőrök a magyar valósághoz igazított törvény alapján 1997-ben
a bűnügyi felderítést elkezdték, élt velük szemben - talán még az elkövetők
részéről is -, némi megkönnyebbült lekicsinylés. Ez jól jött. Szép csendben
váltak hatékonnyá. A határmenti falvak érdekeltjei döbbenten vették tudomásul,
hogy az addigi húszezer forintos pénzbírság, amit egyszerűen rezsinek tekintettek és
lazán kifizettek, szóval ehelyett a falu nem túl bonyolult bikája két éve ül.
Bekövetkezett tehát a bűnözői elbátortalanodás, amely remélhetőleg még nagyobb
formát ölt majd. Ehhez járul hozzá a térségben érzékelhető stabilizáció, vagyis
a törvényes pénzkereset megnövekedett esélye.

Pej László 1984 óta határőr. A köreikben büféként emlegetett BÜFE 1997 óta
létezik: nyomozati és információgyűjtéssel, gyakorlatilag rendőrséginek megfelelő
nyomozati hatáskörrel felruházott csoport. Pej szerint azért kell éjjel-nappal
dolgozniuk, hogy minél kevesebb munkájuk legyen. A határterületen, a határvonaltól
számított területsávon, amelyet amúgy a kormány rendeletében meghatározott
települések alkotnak, vannak kritikus, jól átjárható pontok, kitaposott ösvények
vagy csendesebb határvizek, amolyan B-kapuk, kedvezőbb folyású átkelők. Ezek az
embercsempész bandák számára az életet jelentik. Ha egyikről leszoktatják őket,
híre megy. Mennek a másikra. Onnan is leszoktatják őket, keresnek újat. Megy a
birkózás.



Kínai figura



Kínainak Belgrádba nem kell vízum. Repülőre szállnak Pekingben húszan,
zöldhatáron Magyarországra jönnek, mennének Ausztriába. Megbuknak a Dunán.
Útlevél nincs náluk. Bemondják, hogy Li Jang, született 67.02.02. Bekerülnek a
győri szállásra. Egyszercsak a húsz útlevél rejtélyes körülmények között
megkerül. Az útleveleket eladdig azért tartotta vissza a banda szerb területen, hogy
bukás esetén a jugoszláv–magyar határra vihessék, mert tudván tudják: a magyar
határőr köteles azt a gazdájának visszaadni. A kínai társaság ekkor visszakerül
mondjuk Belgrádba. De nem azért megy vissza Belgrádba, hogy onnan az orrát lógatva
Pekingbe kullogjon, nem azért fizetett több ezer dollárt. A kínaiaknál létezik
jótállás. A piac ígéretes, egymilliárdan vannak. Újra Magyarországra csempészik
őket, az útleveleiket pedig ott tartják. Budapest melletti titkos és változó
pihenőikről esetleg kínai származású magyar állampolgár szervezésében magyar
magyar viszi őket a határ felé. A kínai azt ígérte a kínainak, hogy az Ausztriába
jut. Ezért pénzt kért. Nem saját ölében viszi őket át ugyan, hanem e magyar
megbízottak, akikkel a kínaiaknak a maguk ismerten kedves határozottságával
kőkeményen betartatják a játékszabályokat. A vonalat egyébként is csak és
kizárólag akkor fizetik ki, amikor a kínai osztrák területről visszaszól: itt
vagyunk a McDonald\'s előtt mind a húszan és mosolygunk.

Kínai tanút kihallgatni csak akkor érdemes, ha a határőrnek kórosan alacsony a
vérnyomása és magasabbat akar. A kínai tanú szerint az európai csempész magassága
átlagos, ruházata átlagos, szeme színe átlagos, ráadásul átlagos csuklyát visel a
fején. Rendszerük tökéletességéhez még annyit: a kínai tanú tudja, hogy nem
fűződik érdeke a bizonyító erej? vallomáshoz, mert ha most nem sikerült, a
fentieknek megfelelően majd legközelebb átviszik Ausztriába.

A Magyarországon elfogott irakiak egy része a tengerparttal rendelkező Románián
keresztül érkezik. Valójában kis százalékban irakiak. A térség biztonságos
országaiból útra indulók azzal kívánják tehát elkerülni a visszatoloncolás
lehetőségét, hogy irakinak mondják magukat, akiket Szaddám Huszein üldöz. A nevek,
a nemzetiség cserélődése az okmánynyal nem rendelkező személyek esetében
mindennapos.

Pej László és Kovács Gábor határőrök szerint a sajtó abban segíthet, hogy az
emberek tudtára adja, hogy az előfutást, a fuvarozást, a zöldelést jó ideig
pénzbírsággal intézték el, de manapság akár 8 év is kapható érte. A sajtó abban
segíthet, hogy az érintett magyarok tudtára adja: az az ötven-százezer forint, amit
ezzel egy este keresni lehet, nagyon kevés ahhoz a 8 évhez képest, ami a hatvanötnek
(születéskor várható magyar élettartam) nyolcad része. Nem éri meg, legalábbis a
kishalaknak biztos nem, hiszen övék a legnagyobb kockázat, és míg ők a szabadulást
várják valahol, addig a rajtuk fogott pénz hasonlóan tisztességes üzletekben
százszor megfial. Ezt kéne tudatosítani, hogy Magyarország soha nem lesz tökéletes
illegális tranzit, különösen a schengen-i határok kialakulása után.

Kovács Gábor innen van még a harmincon. Egy teljes évet dolgozott közösségi
szálláson. Az ottani világ nem véletlenül gyakori téma a sajtóban. Ezúttal azonban
a többnyire fiatal személyzet önvédelméről kérdeztem. Vagy nem hiszik el az afgán
óvónőnek, hogy a középsők egyszerűen le lettek géppuskázva mellőle, vagy
elhiszik…. Azt azért a szíve mélyén mindenki feltételezi, hogy a menekülők jó
része otthon maradt volna, ha nem lett volna oka eljönni. Ezért gyűlölködni tehát
felesleges, ahhoz viszont pszichikai kondíció kell, hogy a rács mögé került
kamikáze modorba keseredett hontalanok és a szolgálat között menet-rendszerint
fellépő konfliktusok kezelve legyenek.

Olvasson tovább: