Kereső toggle

Kaszó madárszemmel

A Lombkorona tanösvény rejtelmei

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Míg a hosszabb utazásokat elŐre megtervezzük, addig gyakran tanácstalanok vagyunk, hol tölthetnénk el – lehetőleg a természetben – egy-egy szabadnapot vagy hétvégét. Ezúttal Somogyban, az erdők és tavak „országában” barangoltunk, ahol nem mindennapi élményekben volt részünk.

Kaszó, egy bájos kis falucska Somogyszobon túl, de szinte mellette. Utunk a festői szépségű erdők, rétek, szántóföldek között vezet. Már a megérkezés utáni percekben konstatáljuk: egy olyan világba csöppentünk, ahol a nyugalom és a harmónia árad mindenből. Nem véletlen, hogy a „Somogy zöld szíve”, a „béke szigete” és további ehhez hasonló jelzőkkel illetik a Belső-Somogy legnagyobb összefüggő erdőtömbjében található, madárcsicsergéstől hangos helyszínt.

Állítólag népszerűségét nagyban köszönheti a környező erdők bőséges vadállományának, hiszen Európa-hírű és hazánk egyik legjobb minőségű vadászterületének számít. Így már nem is meglepő, hogy a település neve a történelem során mindig is a hercegek, főurak, politikusok, vagy ha úgy tetszik, a kiváltságos emberek nevét idézte fel. De talán nem is létezik olyan személy, akit ne érintene meg a belső-somogyi erdőrengeteg varázsa.

A település központjától már gyalogosan közelítjük meg az idén májusban átadott Lombkorona tanösvényt, miközben megtudjuk: a lombok között kanyargó erdei út megépítéséhez 200 köbméter faanyagot használtak fel.

A különleges, pilléreken nyugvó hídszerkezet 50 millió forintból készült, amit a Kaszó Zrt. saját forrásból finanszírozott, de bármikor ingyenesen látogatható. A kellemes 10 perces erdei séta után meg is érkezünk a tájba illeszkedő, mintegy 10 méter magas, 124 méter hosszú faszerkezetes ösvényhez, mely igazi kuriózum a hazai erdőkben. A felfelé vezető lépcső kissé meredek, de láthatóan a gyerekek is – persze felnőtt felügyelettel – biztonságosan használják. Mikor felérünk a fák lombjai közé, eddig nem látott perspektívából, a madarak szemszögéből látjuk közelről a gyertyános-tölgyes erdei természetet. A felső lombkoronaszinten látható fafajok átlagéletkora több mint 110 év, átlagmagassága pedig 28 méter.

A hídszerkezetre még a tériszonyosok is bátran feljöhetnek: széles, 12 méter fesztávú hídelemekből áll, hosszában több helyen is „megtöri” egy-egy kitérő, pihenő, elágazás vagy „körforgalom”. Nagyon érdekesek az interaktív táblák, a kreatív ismeretterjesztő játékok, amelyek bemutatják az erdő élővilágát: a madár-, a denevér- és fafajokat, valamint a különféle terméseket és növényeket. Ezeket az elemeket nemcsak a kicsik élvezik, hanem láthatóan a „nagyok” is hosszasabban elidőznek itt.

Miközben megismerkedünk az erdészek és a vadászok munkájával, azt is megtudjuk: a világon több mint 10 ezer madárfaj él, amelyek közül alig akad röpképtelen, szinte egész életüket a levegőben töltik. Arra is fény derül, melyik állat hogyan töri fel a mogyorót, melyik madár hol fészkel, melyek az énekesmadarak vagy hogyan ismerhetünk fel egy denevért. Aztán egy kedves kis állatról, a mókusról is több minden kiderül: épp szerencsénk van élőben is látni párat, ahogy épp kergetőznek, ugrándoznak a fák között. Érdemes végigmenni a mezítlábas gyalogúton is.

Bár a látogatók izgalmát fokozzák a függőhídelemek, ezeket csak előre bejelentkezés után próbálhatjuk ki, az üzemeltető cég munkatársának jelenlétében. A lombsétány végül a magasban egy úgynevezett „láthatatlan” lesbe torkollik, ahol egy kis vadlesre is lehetőség adódik. Leérkezve zenélünk egyet a dendrofonnal, azaz a különböző fákból készült elemeket ütögetve hallgatjuk az erdő hangját. Többen mókás fotókat is lőnek az erdei fotófalnál.

A madarak és az egyéb repülésre képes állatok mellett a vadakat sem hagyjuk ki a programból: visszasétálva a központba egy vadasparkot, valamint a több tanösvény közül stílusosan a fafaj- és vadismereti tanösvényt is végigjárjuk. A 2,5 hektáros vadaskertben (szintén ingyenes) ismerkedünk az itt élő nagyvadakkal: gímszarvasokkal, dámvadakkal, őzekkel, vaddisznókkal. Ebédidő lévén szerencsénkre nagyon aktívak az állatok: tököt és almát csemegéznek épp. A 3,5 kilométeres tanösvényen pedig az őshonos fafajokat látjuk. Mindkét helyen információs táblák segítik az eligazodást. A pihenőhelyeknél szalonnasütők füstölögnek: többen sütögetnek, mások plédeken pihennek. A sportosabbak pedig kétkeréken az oxigéndús levegőben fedezik fel a látnivalókat.

Túránkat megspékeljük egy kis erdei vonatozással is, hiszen a Kaszói Állami Erdei Vasútnak itt az egyik végállomása. „A keskeny nyomtávú erdei vasút menetrend szerint, de a kirándulócsoportok előre bejelentett igényei szerint is közlekedik. Egész évben kedden, csütörtökön és szombaton indulnak a járatok”. Bőséges a kombinált programkínálatuk is: például szeptemberben „Szarvasbőgés-hallgatás kisvasúttal”, októberben pedig „Erdők hete kisvasutazás”.

A 8 kilométer hosszúságú pálya végig az erdőben kanyarog. A másik végállomásra, Szentára ugyanakkor érdemes hosszabb időt szánni, hiszen az itt található lefolyástalan Baláta-tó, valamint a környezetében elterülő ősláp és erdőrezervátum Európa-szerte ritka természeti érték, 1942 óta természetvédelmi oltalom alatt áll. Kevesen tudják, hogy ez Somogy megye első természetvédelmi területe. A láp életébe több száz méter hosszú vízi stégrendszeren, a Dr. Marián Miklós sétányon és a madár-megfigyelőtornyokból tekintünk be.

A tó nemzetközi jelentőségű vízi élőhely: az igen ritka Aldrovanda vesiculosa nevű húsevő növényen kívül is gazdag élővilággal büszkélkedhet. Érdekesség még a tőzegeper, a tóalma, a fehér tündérrózsa, valamint a gyékényből és a vízi harmatkásából kialakult úszó szigetek.

Visszazakatolva Kaszóra, a távolabbról érkező útitársaink mesélik: a Kaszó Vadászház Üdülő És Sportcentrumban szállnak meg, és – mint mondják – itt különböző remek szolgáltatások is elérhetők: ínycsiklandozó vadételeket biztosító fogadó; feszített víztükrű, kültéri medence; kerékpárbérlés; lovaskocsikázás stb. Egy biztos: az erdő mélyén megbúvó Kaszón valóban mintha megállt volna az idő: hallhatjuk az ezerarcú erdő hangját, a táj háborítatlan nyugalma pedig szinte bebalzsamoz minket.

A kristálytiszta Kotró-tó

Gyékényest Somogy délnyugati csücskében, Csurgó mellett találjuk. Belterületén a kibányászott kavics helyén létrejött kristálytiszta vizű jókora tavat (220 ha), a helyiek csak Kotrónak nevezik. Látunk itt nagy szigetet, kis szigetet, öblöket és félszigeteket egyaránt. Még az 1920-as években kezdődött el a kavicsbányászat, ezért a különleges talaj miatt a víz nagyon tiszta. Olyan, mintha a tengerben lubickolnánk. Átlagos vízmélysége 8-12 méter, de az aprókavicsos szabadstrand (a falu és a vasútállomás közötti út mellett szépen gondozott, füves, tiszta fürdőhely) fokozatosan mélyül, így a kicsik is kedvükre pancsolnak.

A helyiek elmondják: hazánk egyik legtisztább vizű tavában úszkálunk, a tóban leginkább nyár végén, ősz elején édesvízi medúzák is fel-felbukkannak. Közvetlen a parton, félig a vízben álló cölöpökre épített hétvégi házak, horgászkunyhók állnak néhány méteres stégekkel, jellegzetes arculatot adva a tó környékének. A Kotróban harcsák, csukák, süllők, pontyok, vörösszárnyú keszegek, naphalak és sügérek élnek. Nem véletlen, hogy hazánk egyik legnépszerűbb horgászparadicsomává nőtte ki magát.

Azt is mesélik: a Kotró a hazai búvárok bázisa is, ugyanis az ország egyik legszebb nyíltvízi merülőhelye. Évente átlagosan négy világversenynek ad otthont, emellett az amatőr búvárok és a tanulni vágyók is előszeretettel merülnek itt.

Petesmalmi Vidrapark

A Kaposvár-Kadarkút-Mike útvonalon járunk, Mike után tábla jelzi, merre kell lekanyarodnunk balra a műútról: innen 2,3 kilométernyi, jól járható homokos úton zötykölődünk a vidrapark bejáratáig. Az út „nehézségeit” rögtön feledteti a látvány: a tórendszer (14 tó) mintegy 170 hektáron terül el, ahol számos vidra éli gondtalan életét. Egyébként Európában „vidranagyhatalom” vagyunk: több ezer példány él belőlük hazánkban. Ha van elég időnk, türelmünk és persze szerencsénk, akkor itt a természetes élőhelyükön is megpillanthatjuk őket, de ha mindez nem jön össze, akkor a látogatóközpont melletti kifutóban néhány példányt be is mutatnak – név szerint. Épp pajkos játékban találjuk őket: vidáman fürdőznek a napsütésben. A fő műsorszám persze az etetés. És mint kiderül, a fokozottan védett vidra – mint Európa legértékesebb menyétféle ragadozója – értelmes, nagyon fürge, odaadó és hűséges állat, eszmei értéke egyedenként 500 ezer forint. A vidrapark a mentett – fiatal, sérült – vidrák, de egyéb védett emlősök menhelye is, és egész évben látogatható.

Az idilli hangulatban a hatalmas terület egy részét tanösvényen járjuk be, melyen megfigyelőkunyhókba, madárlesekbe, tájékoztató táblákba és nádszigetekbe botlunk. A park munkatársai elmondják: a gyerekcsoportok, a családok mellett nagyon szeretik a természetfilmesek is ezt a vidéket, itt forgatták a Vidrasors című filmet, ahogy a Vad Magyarország jó részét is.

Sétánk során a vidrák életmódjába nyerünk mélyebb bepillantást: azért is hasznosak, mert tisztítják a tavakat. Majd informálódunk a halastavak egyéb mozgalmas élővilágáról. Érdekesek a vízi énekesmadarak is, ahogy a fejünk felett cikáznak, dalolnak. Például a foltos nádiposzáta kedves, változatos éneke igen magával ragadó, de szerencsénk van látni több rétisast, fekete gólyát és szürke gémet is.

Olvasson tovább: