Kereső toggle

Ezerszer inkább Budapest, mint London

Nyugati „bevándorlók” Magyarországon

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A világ válságövezeteibŐl hozzánk igyekvő tömegekkel napi szinten foglalkozik a média. A tanulni, dolgozni vagy akár egy teljes életet leélni nyugatra távozó magyarokról is zajlanak közéleti viták. De mi a helyzet azokkal, akik a sokak által irigyelt nyugatról érkeznek hozzánk, ha nem is szoros értelemben vett „menekültként”, Magyarországon mégis új hazát találva? Miért hagyják maguk mögött szülőhazájukat? Miért éppen hazánkat választják az újrakezdéshez? Mi tetszik nekik az országban és bennünk, magyarokban? Néhány nyugati „bevándorlót” megszólaltatva igyekeztünk képet kapni minderről.

Az ír nemzetiségű Mary Murphy újságíró-bloggert és amerikai élettársát, az IT szakember Steve Jacobst egy Kis-Balaton melletti faluban, Balatonmagyaródon, saját, még részben átalakításra váró házukban kerestük fel. A zsendülő kertre néző teraszon ülve mesélnek arról, hogy mikor és miért választották új otthonuknak Magyarországot. „2003 decemberében voltam Budapesten egy hétvégi kiruccanáson. Borzasztó hideg volt, amit imádtam, mert éltem Alaszkában is. Aztán visszajöttem 2007-ben, és számomra is meglepő módon el tudtam igazodni a városban – pedig híresen rossz irányérzékem van. Ezt Istentől kapott jelnek vettem, hogy Magyarországra kell költöznöm. Akkoriban az Egyesült Királyságban dolgoztam. Hazautaz-tam, benyújtottam a felmondásomat, és átköltöztem” – emlékszik vissza a tíz évvel ezelőtti új kezdetre Mary. Mint mondja, a nyelvet nem beszélte, és különösebb vonzerő vagy jó állásajánlat sem befolyásolta: a döntéshez tényleg elég volt annyi, hogy kiismerte magát a fővárosban.

Ma már a balatonmagyaródi házban lévő irodájában szabadúszóként dolgozik, de rendszeresen feljár Budapestre is. „Nem keresek iszonyatos összegeket, de sokkal előrébb tartok, mint ahol lennék, ha Írországban élnénk. A megélhetési költségek sokkal alacsonyabbak itt, és az ország elhelyezkedése is tökéletes: három óra autóúttal bármelyik környező országot eléred” – utal a magyarországi lét praktikus vonatkozásaira, de persze nem hagyja ki a számunkra már sztereotípiaként ható, mégis őszinte megjegyzést: Magyarországnak van egy sajátos atmoszférája is, ami nincs meg máshol. Amikor arra kérjük, fejtse ki bővebben, készséggel megteszi: „Óriási energia és pezsgés van Budapesten, szinte olyan, mintha itt minden lehetséges volna. Egyetlen más helyen sem voltam ennyire produktív, mint itt. Mindig van valami új, valami más, és az embe-rek is csodálatosak. Adtunk nemrég egy televíziós interjút az egyik barátommal, aki elmondta a műsorvezetőnek, hogy 16 éve van itt, de még mindig friss az élmény és érdekes. Én sem gondolom, hogy meg tudnám unni. Talán ez az oka annak is, hogy ez az első ország, ahol tartós gyökereket tudtam ereszteni. Szomorú, hogy ilyen sokan elmennek innen. Azt hiszik, a szomszéd füve zöldebb.”

Mary nem kevésbé van elragadtatva a Kis-Balatontól, illetve Balatonmagyaródtól sem. Az egyik itt élő barátja, Jeremy Wheeler (aki szintén a faluban él) ajánlotta figyelmébe ezt a települést. Addig-addig jártak ide, hogy megvettek egy felújításra szoruló, de már lakható házat, és beköltöztek. „Egyszerűen fantasztikus lejönni ide, becsukni a kaput magunk után, és kívül hagyni a világ többi részét” – fogalmaz. A kerthez ugyan még nem értenek, azt sem tudják, melyik gyümölcsfa milyen fajta, de már képezik magukat az internet segítségével.

A faluban meglepően sok külföldi él, mondja Mary: az angol Jeremyn kívül vannak itt németek, hollandok, belgák, sőt még egy máltai is akad. „Ez a térség nagyon kedvelt volt a németek között, a szomszéd hozzánk is németül beszél, mert azt gondolják, hogy aki nem magyar, az biztos tud németül. Ráadásul a magyarral keverik a nyelvet, szóval néha gőzünk sincs, mit beszélnek” – mondja.

A falusi életritmus persze más, mint a fővárosi, de az ír–amerikai párnak ez is tetszik: „Cserélni akarjuk az ablakokat, de itt nem rohannak az emberek a kivitelezéssel. Könnyen lehet a két hétből akár három hónap is, mire elkészül valami. Viszont más ügyek meg sokkal gyorsabban mennek, mint Budapesten. Mindössze két órámba telt átíratni a mérőórákat úgy, hogy egy szót nem beszélek magyarul. A hivatalnokok sokkal rugalmasabbak. Budapesten egyszerű nem a válasz, itt pedig megpróbálnak megoldást találni a gondokra. A vidék mintha más ország lenne, itt kedvesebbek az emberek. A szomszédom ma tojást hozott, tegnap paprikát, egyszerűen csak beteszi a kerítésen belülre.”

Mary Magyarországon találkozott Steve-vel, aki 1985-ben hagyta maga mögött az Egyesült Államokat. Élt a Fülöp-szigeteken, Hawaiin, Németországban és 20 évig Írországban is.

Onnan az időjárás miatt költözött el. „A lényeg az volt, hogy átjöjjek a kontinensre. Szinte bekötött szemmel böktem rá a térképen Magyarországra, de nagyon megtetszett, különösen Budapest. Más nagyvárosok is tetszenek, de Budapest nagyon olcsó a többihez képest: ugyanabból a pénzből sokkal jobb életet tudok itt élni. Persze az is nagyon sokat nyomott a latba, hogy találkoztam Maryvel” – meséli a férfi.

Amikor arról faggatjuk a sokat látott párt, hogy mi a különbség a magyarok és a nyugati emberek között, Mary foglalja össze legtömörebben tapasztalataikat. „James Michener írt egy könyvet 1957-ben, amelyben a magyarokat Kelet-Európa írjeiként jellemzi. Valóban sok a hasonlóság a két nép mentalitása között, szinte minden tekintetben.

Yeats is ír erről egy csodálatos idézetben, ami szabad fordításban így hangzik: »írként van egy maradandó képességem a tragédiára, ami átsegít az öröm átmeneti időszakain«. Mintha csak a magyarokról írta volna. Az íreknek is mindig van okuk a panaszra, a pohár ugyanúgy félig üres. Mellette viszont a magyarokban ott van ez az óriási igény a művészetekre, az irodalomra, a költészetre és a zenére. Nem emlékszem, hogy bárhol máshol láttam volna ilyen nagy érdeklődést az opera iránt. Nem ismerek másik olyan országot a világon, ahol öt órát kell sorban állni egy operabérletért. A Diótörőre már júniusban elfogynak a jegyek” – magyarázza Mary, aki szerint Budapest sokkal jobb hely Londonnál.

„Úgy éreztem, hazajövök”

Mary és Steve otthonától néhány házra lakik a már említett Jeremy Wheeler nyugalmazott rendőr, civil aktivista, egyetemi oktató. Az angol férfi még Magyarország uniós csatlakozása előtt járt először hazánkban: konferenciákon oktatta a magyar rendőröknek az emberi jogokkal kapcsolatos ismereteket. „A második ilyen alkalommal időt szakítottam arra, hogy szétnézzek Budapesten, és megállapítottam, hogy ez egy nagyon jó hely. Aztán már elkezdtem keresni a lehetőségeket, hogy meghívjanak a konferenciákra, és talán a harmadik vagy a negyedik alkalommal, amikor megérkeztem Ferihegyre, úgy éreztem, hogy hazajövök. Aztán 2008-ban két héttel azután, hogy leszereltem, átköltöztem” – mondja a Scotland Yard egykori munkatársa. A fővárosban találkozott későbbi (magyar) feleségével, akivel két éve költöztek Balatonmagyaródra. Egy régi polgári házat vásároltak meg, amit azóta is folyamatosan újítanak. Kifejezetten nagy méretű ingatlant kerestek, hogy egyfajta művésztelepet tudjanak itt kialakítani.

Jeremy számára az emberek jelentik az egyik fő érvet amellett, hogy itt éljen. „Szeretem a magyarokat, a viselkedésüket, mindazt,  ami általában jellemző rájuk. Ha Angliában bemegy az ember egy boltba, szinte kötelező beszélgetni. Én viszont nem szeretem vadidegeneknek elmesélni, hogy éppen hol voltam nyaralni,vagy hová tervezek menni, vagy hogy jó vagy rossz kedvem van. Itt viszont az ember bemegy a boltba, köszön, visszaköszönnek neki, aztán megkérdezik tőle, hogy mit szeretne. Odaadják, megmondják, mennyibe kerül, kifizeti, és viszlát. Nekem ez tetszik” – meséli igazi angolhoz méltó kimértséggel.

Maryhez hasonlóan Jeremy is ezerszer inkább Budapestet választaná Londonnal szemben. „Nemcsak nagyon szép város, de sokkal fontosabb, hogy élhető is. Mikor legutóbb fent voltunk, úgy éreztük, hogy nagyon pezseg. Lehet, hogy azért, mert most itt élünk, és Pesthez képest ez egy lassú élet. Ugyanakkor egyre több a külföldi, és bevallom, ez az egyik oka annak, amiért jobban szeretem a vidéki életet” – jegyzi meg, miközben jófajta angol sörrel kínál.

„Sokat hallani, hogy a külföldiek panaszkodnak, hogy a magyarok nem elég kedvesek, de szerintem ez ostobaság. Persze, a magyarok nem mászkálnak fel-alá, mindenkire vigyorogva, de ettől még hihetetlenül kedvesek és segítőkészek. A külföldiek legnagyobb problémái sokszor azzal függenek össze, hogy nem hajlandóak alkalmazkodni ahhoz, ahogy a dolgok itt mennek, hanem elvárják, hogy itt is minden úgy legyen, mint otthon,

például Amerikában. De ez nem fog itt működni” – sorolja tovább tapasztalatait Jeremy, aki azt állítja, nincs olyan dolog Magyarországon, amit nem szeret. Azt tapasztalja, hogy a bürokrácia sem vészes, sőt, van, ami a négyszáz lelkes kis faluban is jobban működik, mint Londonban. „Itt csak besétálok az orvosi rendelőbe, és egy óra alatt megújítják a jogosítványomhoz az egészségügyi papírokat. Londonban egy hónapig tart, mire kapok egy időpontot” – mondja.

„Ez még egy működő nemzetállam”

Erik Almqvistnek, a svéd demokrata párt korábbi vezetőjének több oka is volt, hogy Magyarországra költözzön, és ezek – mint mondja – szerencsésen kiegészítették egymást. „Először is kedvelem ezt az országot, a kultúrát, az embereket és magát Budapestet. Másodszor egy csomó lehetőséget láttam Magyarországban és Budapestben üzleti szempontból. Ez alatt azt értem, hogy a magyarok sokkal jobb képességekkel rendelkeznek, és sokkal műveltebbek, mint ahogy az a gazdasági mutatókból következne. Ráadásul óriási növekedési lehetőség van az ország előtt. Harmadszor pedig tetszik a politikai klíma, nagyrészt egyetértek a kormány látásmódjával és azokkal a reformokkal, amelyeket 2010 óta vittek véghez. Magyarország még mindig egy működő nemzetállam, ami szerintem a legjobb alapot nyújtja a demokráciának, olyan stabilitást, amire lehet társadalmat építeni” – sorolja a svéd expolitikus, aki persze hozzáteszi, hogy nálunk az időjárás is sokkal jobb, mint Svédországban.

Meglepő módon az előnyök között megemlíti azt is, hogy Magyarországon a közéleti viták sokkal nyitottabbak és élénkebbek, mint Svédországban, és a média is sokszínűbb. Ezzel persze lehet vitatkozni, de Erik ráerősít: szülőhazájában nincs egyetlen olyan jelentős, jól beágyazott médiacsatorna sem, amely nem liberális, baloldali vagy ezek „keveréke” – ami, tekintve, hogy egy jobboldali volt pártvezetőről van szó, érthetővé teszi a svéd sajtószabadsággal kapcsolatos kritikáit.

A biztonság sem elhanyagolható szempont szerinte. „Budapest központjában nem találkoztam még fiatalemberek olyan csoportjaival, amelyet látva úgy éreztem volna, hogy át kellene mennem az utca túloldalára, ha éjszaka sétáltam a városban. Sőt, egy olyan hely, mint a Gozsdu udvar, Stockholmban több tucat biztonsági őrt kívánna meg. Nekem a biztonság különösen sokat jelent, ugyanis a legutolsó pár évben, amit Svédországban töltöttem, éjjel-nappal a belbiztonságiak fegyveres testőrei kísértek, olyan mértékben fenyegettek az iszlamisták és a szélsőséges baloldaliak” – fogalmaz. Úgy véli, az is a biztonság mutatója, hogy Budapesten lehet látni szabadon sétáló, tradicionálisan öltözött ortodox zsidókat. „Ez nem történhetne meg sem Stockholmban, sem Malmöben, ami Svédország harmadik legnagyobb városa, sőt, az utóbbiban az ilyesmi egyenlő volna az öngyilkossággal. Ott 2006-ban egyszer kimentem az utcára egy IDF (Israel Defense Forces – Izraeli Védelmi Erők) pulóverben, és bár nem vertek meg, de igen kellemetlen volt, ahogy egyesek megbámultak, igazi indulattal, így többször nem próbálkoztam ilyesmivel. Húsz év múlva akár az is előfordulhat, hogy azokat a nőket nézik majd ki, akik fedetlen fejjel mutatkoznak, ahogy az Brüsszel és Párizs néhány negyedében már ma is problémát jelent” – tette hozzá.

Német „menekültek”

„Itt alig vannak muszlim bevándorlók” – a német Hilda hét éve él hazánkban, és a jó időjárás, a nyugodt életmód, a barátságos emberek, a termálfürdők, illetve az olcsó megélhetés mellett a kormány migránspolitikáját is fő érvként említi. Szerinte elég hosszú ideig voltak nálunk a törökök, jól tesszük, hogy nem kérünk egy ennyire idegen kultúrából. „Magyarországon egy nő egyedül sétálhat éjszaka az utcán, nem kell attól tartania, hogy a migránsok megtámadják, sajnos Németországban ez már sok városban nem mondható el” – teszi hozzá a középkorú asszony, aki szívében már magyarnak érzi magát. Ingatlanközvetítéssel is foglalkozik, és ennek kapcsán azt tapasztalja, egyre több honfitársa azért költözik Magyarországra, mert „nem akar félni”, és békességet szeretne. Ez felvirágoztatta az alföldi tanyabizniszt is: a németek, osztrákok és svájciak részéről korábban mutatkozó kereslet ugyanis az elmúlt években lanyhulni látszott, ám most a migránsáradat miatt újra felkapott lett a magyar vidék. Ráadásul amíg korábban a legtöbben csak ideiglenesen tartózkodtak a magyar nyaralóban, ma már egyre többen állandó otthont keresnek.

Ezt erősíti meg Zoli is, aki szintén ingatlanközvetítéssel foglalkozik. „Az egyik német házaspár például azt mondta, azért akarnak országot váltani, mert a kislányukat nem merik öt méterrel messzebb engedni maguktól. Attól tartanak, hogy megerőszakolják vagy elrabolják. Egy másik ügyfél pedig szintén azt mondta, szeretnének nyugodt, stresszmentes és biztonságos életet élni” – magyarázza. Zoli szerint nem alaptalanok a félelmek: lánya Bécsben él, és rövid idő alatt négyszer próbálták megtámadni bevándorlók. Hozzáteszi: nem csak vagyonos emberek menekülnek Németországból. Vannak, akik ott sem rendelkeznek ingatlannal, és nálunk sem tudnak venni maguknak: ők albérletet keresnek, de szintén hosszú távra. Német partnerei azt is elmondták, hogy nagy ellentmondást tapasztalnak a média híradásai és a német valóság között, illetve nem merik elmondani tapasztalataikat és véleményüket, mert félnek attól, hogy megbélyegzik őket. Ezért itt, Magyarországon sem mertek újságírókkal talál-kozni.

„Magyarország az otthonom”

Virginia Proud ausztrál színész, szín-házi szakember több mint öt éve él Budapesten. Először látogatóban járt itt, és egyből megtetszett neki a város hangulata és stílusa. Előtte Isztambulban élt, és abban, hogy új lakóhelyként éppen Magyarországot választotta, jelentős szerepet játszott, hogy „Párizshoz, vagy más európai nagyvárosokhoz képest a megélhetési költségek sokkal alacso-nyabbak, az élet sokkal olcsóbb itt”.

„Ez egy olyan város, ahol az ember otthon érzi magát. Az építészet és a stílus miatt jöttem ide, de az emberek miatt maradtam itt” – fogalmaz, és ő is hangsúlyozza, hogy biztonságban érzi magát Budapesten. Arra a kérdésre, hogy vissza fog-e költözni Ausztráliába, azt feleli: „megkaptam a hosszú távú tartózkodási engedélyt, és nem tervezem, hogy elmegyek innen. Magyarország az otthonom”.

 

Belső migráció Európában

A balkáni országok mellett Írország és Portugália is az élme-zőnyben szerepel azon a listán, amely az adott európai országból elvándorlók arányát mutatja az ország népességéhez képest.
Jakub Marian cseh nyelvész, matematikus az ENSZ 2015-ös adatait használva ültette térképre, hogy honnan milyen arányban vándoroltak el az ott született emberek (lásd a felső térképet).
Jól látszik, hogy a legkevesebben Spanyolországból és a skandináv országokból távoztak, de Magyarország sem szerepel túl rosszul a maga 6 százalékos arányával (ez azt jelenti, hogy a teljes népességhez képest ennyi itt született ember élt 2015-ben külföldön).
A másik térkép azt mutatja, hogy az adott országból melyik célországba távozott a legtöbb elvándorló  (lásd az alsó térképet).
Amíg a már említett írek többnyire az Egyesült Királyságot, a portugálok pedig Franciaországot célozzák meg, addig Közép-Európában – így nálunk is – Németország a legkedveltebb célország.
Ami pedig magukat a németeket illeti: az országot elhagyó kevés elvándorló többsége az Egyesült Államokba távozott.
 

Olvasson tovább: