hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Élet határok nélkül

2012. 03. 22.
1982. december 4-én Boris Vujicic lelkész és felesége, Dushku életük legmegrázóbb eseményével szembesü­ltek: várva várt első gyermekük, Nick egy ritka és ke­gyetlen betegség, a tetra-amelia szindróma következtében karok és lábak nélkül jött a világra. A szülők a kezdeti sokkot követően elhatá­rozták, hogy fiuk teljes életet fog élni, és ehhez minden segítséget és támogatást megadnak neki.

Így történhetett, hogy Nick az első végtagfogyatékkal élő gyermekek egyike volt, aki hagyományos iskolában végezte tanulmányait. A beilleszkedés azonban nem ment egykönnyen, hiányosságából fakadóan rengeteg megaláztatásban volt része. Végső elkeseredésében tíz­évesen öngyilkosságot kísérelt meg, amely szerencsére nem sikerült. Fiatalon sokat imádkozott azért, hogy kinőjenek a végtagjai, ám végül belátta, Istennek így van terve az életével. Eleinte a helyi gyülekezetben szólalt fel, majd 17 évesen megalapította a Life without limbs alapítványt, melynek keretében azóta is lelkesítő beszédeket tart világszerte. Idővel elfogadta a helyzetét, és megtanult mindent, amit egy egészséges ember könnyedén elvégez: legyen szó szörfözésről, dobolásról, fogmosásról, Nick számára mindez nem akadály. Diplomája megszerzése óta motivációs szakemberként tevékenykedik, és millióknak ad reményt, hogy felálljanak a nehézségekből.

És ha valakinek, neki elhisszük, hogy nincs olyan helyzet, melyből ne lehetne győztesen kikerülni - ezt bizonyítandó, beszéd közben egy pillanat alatt elvágódik az asztalon, és közben ezt mondja: „Vannak olyan pillanatok az életben, amikor elesel, és úgy érzed, nem vagy elég erős, hogy újra felállj. Szerinted van még remény? Itt vagyok, arccal lefelé, és se lábam, se kezem nincs. Elvileg lehetetlennek kellene lennie, hogy felálljak, de nem az! Megpróbálok felállni innen százszor is, és ha századszorra se sikerül, és feladom, akkor szerinted fel fogok állni? Nem! De ha nem sikerül, akkor megpróbálom újra és újra, és ez még nem a vége. Az a fontos, hogy hogyan fejezed be. Te erős leszel a végén? Én tudom, hogy meg fogod találni az erőt, hogy felállj. Pont, mint én." Majd fejével az asztalra támaszkodva saját erejéből felemelkedik, a közönség pedig könnyeivel küszködve döbbenten tapsol.

Úgy tűnik, Nick élete a kezdeti nehézségek után végtagok nélkül is irigylésre méltó; felsorolni is nehéz, mennyi projektben vett részt. Eddig 25 országban tartott előadást, 2010-ben kiadott könyve, a Life without limits (Élet határok nélkül) megjelenése óta vezeti az eladási listákat. Több motivációs DVD-t készített, valamint a The Butterfly Circus (Pillangó Cirkusz) című kisfilm főszerepét is ő alakította. A film egy cirkuszi társulat életébe enged bepillantást, melynek a végtagok nélküli ember akaratlanul is tagjává válik. Bár csatlakozik a különleges társasághoz, de nem találja benne a helyét, nem érti, miként válhatna a cirkusz hasznára. A társulat vezetője azonban meglátja benne a tehetséget. Biztatására végül Nick lesz a fő attrakció, aki reményt ad mindenkinek, aki látja hajmeresztő mutatványát. A Pillangó Cirkusz rendezője az a Joshua Weigel, akit a színész-rendező Clint Eastwood is méltatott ezért a művéért. A film számos rangos filmes díjat elnyert, többek közt a hollywoodi legjobb kisfilm díját, valamint Nicket is jelölték a legjobb színész kategóriában. Ezenfelül már több mint 7 millióan látták világszerte a legnagyobb videómeg­osztó portálon.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!