Kereső toggle

Critical Moms

Anyák az élhetőbb Budapestért

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A „Critical Mass” nemzetközi méreteivel szemben a „Critical Moms” magyar specialitás. Az újabb mozgalom létrejöttének oka: „megérettek a feltételek” arra, hogy a kerékpárosok érdekei mellett a kisgyermekes anyák szempontjait is figyelembe vegyék az utak és közintézmények tervezésekor. A közlekedési infrastruktúra hiányosságai ellen tiltakozva a múlt hét végén mintegy száz kisgyermekes édesanya vonult fel Budapesten a több mint harmincezer kerékpárossal együtt.

A kisgyermekes anyák a Kodály köröndön várták be a Budáról érkező kerékpárosokat. Ez utóbbiak több mint három órán keresztül hömpölyögtek a Városliget irányába, hogy a Petőfi csarnok melletti Királyréten egy monumentális bicikliemeléssel – az édesanyák pedig baba(kocsi) emeléssel – demonstráljanak. A biciklisek a kerékpárutak fejlesztéséért, a kisgyermekesek a közlekedés akadálymentesítéséért emelték fel szavukat – illetve a kezüket…
Az EU-csatlakozás óta eltelt hat év alatt mára akadálymentesíteni kellett volna a közterületeket és közintézményeket, hogy azok a mozgáskorlátozottak, valamint a babakocsis anyák számára is könnyen elérhetőek legyenek. Ehhez képest a legtöbb úti cél megközelíthetetlen az érintettek  számára, s a legjobb esetben is csak felemás megoldások születtek. „Nagyszerű, hogy  a Boráros téren akadálymentesítették a 4-es, 6-os villamost, az aluljárótól ide feljutni azonban egy háromemeletes ház szintkülönbségének felel meg. Ilyen magasra kellene cipelnem a babakocsit, miközben újabb gyermeket várok” – mondta lapunknak Fleischer Judit, a „Critical Moms” mozgalom egyik szervezője. A „Kritikus anyukák” a kerékpárosok világméretű mozgalma, a „Critical Mass” mintájára jött létre három évvel ezelőtt, a „Babakocsisokk” néven szervezett megmozdulással. A mozgalom specialitása, hogy teljesen magyar kezdeményezés – nálunk „a legmegfelelőbbek az adottságok”. Erre az unikumra azonban nem-igen lehetünk büszkék. „Az ellen tiltakozunk, hogy a kismamák számára élhetetlen a főváros” – mondta lapunknak Kovács Nagy Nóra a felvonulók közül. Sorstársai babakocsiban, hordozókendőben vagy kenguruban hozták apróbb gyermekeiket a felvonulásra. „Jómagam három gyermekemmel földalattin érkeztem, és a jegyellenőröket kértem meg, hogy segítsenek a babakocsi le-, illetve felszállításában” – mondta lapunknak Kürti Krisztina, akinek férje a biciklisek közül integet felénk.
„Egy kisgyermekes anya mentális térképe teljesen megváltozik. Kénytelen kiválasztani azt az úti célt, amelyet babakocsival is megközelíthet” – állapítja meg Fleischer Judit. A bevásárlóközpontokban jobb a helyzet, pozitív példaként említi az Örs vezér téri IKEA-t. Itt nemcsak a közlekedés biztosított számukra, hanem családbarát környezetet is sikerült kialakítani: pelenkázó, valamint szoptató szoba áll az anyukák rendelkezésére, az idősebb gyermekek pedig felügyelet alatt játszhatnak az erre elkülönített részen. Az áruház megközelítése azonban már egyáltalán nem ilyen ideális: ha az aluljárón keresztül megyünk, a lépcsőkön kell fel- és lecipelni a babakocsit. Az Árkád és a Sugár áruházak mozgólépcsőit használva, valamint a köztük levő híd segítségével azonban csak jókora kerülővel érhető el akadálymentesen az úti cél. Hasonló a helyzet a Nyugati pályaudvarnál: „Ha föl akarok menni az aluljáróból a körúti villamosmegállóba, akkor a lépcsőzést csak úgy tudom kikerülni, ha a pályaudvar külső vágányaihoz épített mozgólépcsőig elmegyek, s mitegy 300 métert kerülök az egyébként 20 méteres távolság megtételéhez” – állítja Fehér Andrea, a „Critical Moms” egyik aktivistája.
A kisgyermekesek sorsát tovább nehezítik a szabálytalanul parkoló autók, amelyek miatt gyakran kényszerülnek a járdáról az úttestre. „Nem táplálunk hiú reményeket, miszerint egyik napról a másikra megváltozik a helyzet. Azért küzdünk, hogy a kisgyermekes anyák vagy a mozgáskorlátozottak szempontjait figyelembe véve egy új szemlélet jöjjön létre, s  a szempont mindinkább érvényesülni tudjon”  – mondta a Heteknek Fleischer Judit.

Olvasson tovább: