Stíluskavalkád

A kiállítás központi teréhez érkezve elsőként az „Urban” elnevezésű enteriőrrel szembesült a látogató, ahol a kozmopolita, fiatalos stílust Michel Ducaroy „Togo” kanapécsaládja szemléltette hernyószerű formájával, amely emblematikus darabja a modern bútortervezésnek. Az 1973-ban a Ligne Roset számára tervezett kanapé ma is friss és meghökkentően modern; piros huzatával és egy piros lámpával kiegészítve kitűnően visszaadja azt a retróként is emlegetett irányzatot, mely jelenleg a 60-as, 70-es évek újjáélesztésén fáradozik.
A „Classic” néven megjelenő enteriőr idei változata egyértelműen felvállalta az 1920-as, 30-as években rövid ideig virágzó, de nagy hatású stílushoz, az art decóhoz való kapcsolódást. Aranyra festett és feketére lakkozott felületeivel nemcsak formailag, hanem hangsúlyozott anyaghasználatával is a luxushoz kapcsolódó – ma már történelmi – stílus behozatalára vállalkozott. Tette ezt annak ellenére, hogy a legtöbb gyártó és tervező most inkább a barokkhoz nyúl a történelmi korok közül, olyannyira, hogy nem ritkán még a 60-as évek formavilágát is keveri a dús ornamentikájú, indás-virágos motívumokkal vagy kristálycsillárokkal.
A „Pure” stílusként megjelölt harmadik enteriőrt a fehér szín légiessége és az alumínium személytelensége jellemezte, ami a minimalart fokozásaként egy még letisztultabb, még személytelenebb világot akart bemutatni. Kicsit a loft könnyedsége és a high-tech anyaghasználata is fellelhető ebben a törekvésben. Ez a fajta ingerszegény környezet azok számára hozhat megnyugvást, akik napközben egy hajszolt menedzser-létformában küzdenek. Ha ehhez a „fehér alapon fehér négyzet”-szerűen, végsőkig lecsupaszított stílushoz hozzáadunk például egy zöldellő fákban, bokrokban gazdag, páratlan kilátást – az összhatás kitűnő lesz.

A következő szekció, az „Eco” a természetesség jegyében született, az ökoházak és a bioételek elkötelezettjeinek, vagy azoknak, akik a természetes anyagok – a fa, a kő, a zöld növények – szerelmesei. Egy ilyen berendezés a nagyvárosi kőrengetegben is be tudja hozni a természet hatását a mindennapok világába. Ez a stílus a naturális anyaghasználatot nem keveri klasszikus elemekkel, hanem szigorúan a modern, geometrikus formákkal ötvözi, mint a gömb, a kúp vagy a téglatest.
A kiállítás fő szponzora egyébként a pesti Duna-parton – a Hajógyári-szigettel szemben – épülő, másfél kilométer hosszú „360° Budapest” lakópark-városrész beruházója. A projekt neves magyar építészeket, köztük Vadász Györgyöt felvonultató tervezőgárdájának egyetlen külföldi tagja, a berlini születésű Kay Wieland a kiállítás sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy nem könnyű ismeretlen megbízóknak lakásbelsőket tervezni. Csak keveseknek sikerül olyan univerzális lakásalaptípusokat kitalálni, amelyek eladhatóvá teszik a – jelen esetben több mint kétezer – épülő lakást.
Az idei LAkástrend egyik fő érdekessége a neves dizájner, a francia Ora Ito személyes jelenléte és a Gorenje számára tervezett konyhájának bemutatása volt. Az „ifjú titán” kétoldalt nyitott kapszulára emlékeztető, egy tömbből álló konyhabútora már a Műcsarnok előtti járdán hirdette a fiatal generáció és a retro diadalát. Ora Ito elmondta, hogy a fényes fekete-fehér konyha tervezésekor a kerámia főzőlap megjelenéséből indult ki, ehhez tervezte a fogantyúkig a konyha minden egyes elemét.
A kiállítás másik újdonsága volt, hogy több rendezvény társult párhuzamosan az eddig megszokotthoz. A Made In Hungary és a MED (Meeting of Eastern Design) első ízben vonultatott fel egymás mellett magyar és kelet-európai tervezőket az Erzsébet téri Gödör Klubban. Várhelyi Judit szerint a hasonló értékek és a hasonló küzdelmek is összekötik a régió országaiban élő designereket, akik „közös háttérből hasonló módon próbálnak kitörni”. Pozitívumként említette, hogy a nyugati országok kíváncsisággal tekintenek erre a régióra. Ora Ito, a kiállítás fővédnöke úgy látja, hogy az internet korában ismeretlen nevű, tehetséges tervezőknek is komoly esélyeik vannak. Szerinte a cégek nem a nagy neveket keresik, hanem a jó terveket. A francia dizájner maga is teszteli, hogy a nevéért keresik-e meg, vagy még mindig jók-e a tervei. Így többször névtelenül tette fel egyik-másik tervét a világhálóra, és volt, hogy ennek ellenére sikeresebben „pályázott”, mint az a terve, amit szignált.