Kereső toggle

T3 – egyelőre csak a mozikban

Tisztes iparosmunka

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A gépezet – ígéretét megtartva – visszatért. Ismét a zord jövőből érkezett, szintetikus bőrét harcmezők füstje járta át, szembogarát lézerfény szűkítette. A likvidálásra tervezett kombájnból a történet második részében minőségi testőrré előlépett Terminátor ezúttal is a bevált, stájerföldi testépítő maszkját alkalmazta belépőjéhez. 

Schwarzenegger legsikeresebb szerepe ma Hollywood patinás védjegye (mint régen nálunk a kiváló áruk fóruma), és ezt a tőkét még sokáig lehet hasznosítani. A korántsem befejezett arnoldi életm?ben (tekintve itt a szintén sportvilágból érkező Chuck Norris, Steven Seagal, Van Damme mezőnyt) egyébként fokozatosan az árnyaltabb jellemek megformálására került a hangsúly – persze továbbra is a szórakoztató m?faj keretein belül.

A terminátorszéria harmadik (vélhetően nem utolsó) epizódjában kevés az eredeti elem, a projekt igazából a második film egyedien borongós hangulatának precíz megnyújtása. Az az érzésünk, mintha felújított házat szemlélnénk: maradt a régi alap, bár a felépítmény csinosodott kissé, hisz felhúztak egy újabb szintet. A jövőből érkező új extramodell célpontja most is John Connor, a gépek elleni elkeseredett harc vezetője, valamint szűkebb-tágabb környezete. A mind spécibb, evolúciójukban a Windows-fejlődésre emlékeztető gépvadászok (kezdve a 101-es testépítőtől, a folyékony fém 1000-esen át a skandináv diáklányként legyártott TX-csúcsmodellig) által mindenáron elpusztítandó Connor majdnem olyan, mint Neo a Mátrixból: a megmaradt emberiség reménye. Ám itt szerencsére nincs misztika, sem multikult filozófia. Akad viszont napi hírre rímelő aktualitás, például ez a Skynet-dolog. Az emberiség eltiprásán ügyködő, és ezért atomháborút kirobbantó robotok egészen mai ötletekkel csalják lépre emberalkotóikat. Mikor ugyanis a két időutas gép, Arnold és a szőke nő korunkba pottyannak, épp kezd válságba süllyedni az elektronikus világ. Vagyis maga a jelen idő. A mi korunk. A tévéműsorok alig foghatók, akadozik az energiaellátás, sokféle zavar tenyészik, mert a világhálón minden korábbit felülmúló szuperintelligens vírus garázdálkodik. Van persze (szokott lenni) egy titkos katonai cég, ahol egy hasonlóan okos szoftvert, a Skynetet fejlesztgetik suttyomban, az tán képes legyűrni a dühöngő net-pusztítót. 

Nagy a dilemma. Mert ha bejuttatják a mindent-mindennel összekötő elektronikus térbe, már nem tudják felügyelni. Nem fogad el ugyanis külső, emberi parancsokat. Teszi, amit jónak lát. Kitűnően hozza a film ama pillanat drámáját, ahogy az emberiség végül is lemond sorsa intézéséről, és elszabadítja a Skynetet. Az persze rögvest vírusirt; magát az emberi fajt akarja leradírozni a sártekéről, koncepciójában még tartóselemként (lásd: Mátrix) sem tart ránk igényt. 

Mindezek nem légből kapott dolgok. Máris létezik az amerikai hadsereg harci robotokkal kísérletezgető Seran- programja, és az a kötelék is roppant erős, ami a ma emberét az elektronikus galaktikához fűzi-köti. Kényszer? bankszünet, elnyelt hitelkártya, nagyvárosi sötétség, játék- és internetfüggőség példának okáért… és vírus vírus hátán. 

A T3-ban is jól hat – bár szokott eszköz – a belső monológok használata. Az életéért futó, magányosan bujkáló ember hangos gondolatai empátiát keltenek, félelme átélhető. Még ha annak tárgya nem emberi vonatkozású is. Vagy éppen azért? Nem kötnek le annyira viszont – legalábbis egy életkoron túl – a legtöbb pénzt elnyelő konzerv (lángtengeres, üveg- és autótörős) üldözések, itt egy daruskocsis jelenetsort reklámoztak nagyon, amit a m?faji szabályok és a vonatkozó technológiák alkalmazásával rendben meg is kapunk – ahogy majd minden későbbi részben is, hisz a tizen- és kora huszonéves korosztályok az iparág legbiztosabb eltartói. 

Említett m?faji-üzleti szabályok miatt természetesen ez a terminátor is keservesen végzi be, dacára a beépített fegyverkészletnek. Az első présgép alá került. A másodikat izzó fémbe lökték. A sorban harmadikra most egy egész hegyet omlasztanak rá. Mi jöhet ezután? Nincs időgépünk, de ha az 56 esztendős Schwarzenegger, a tisztes konzervatív érzelm? adófizető polgár végül kormányzói öltönybe bújhat, a legendás fekete bőrdzseki és a napszemüveg valószínűleg hibernálásra kerül.

Embertelen gépek

A robotokkal is az a baj, ami a vadállatokkal, az ufókkal, meg általában a természet erőivel: időnként elszabadulnak. A filmtörténet nagy mesekönyvében az ilyen-olyan riadalmak, majd azokból való szerencsés kiszabadulások lapjain ott lapul a robot, és értelemtől fénylő piros szemével figyel: mikor és hogyan árthat alkotójának, az embernek.

Nem volt ez mindig így. A gépemberek a szép jövőt remélő emberi fantázia, majd egyes mérnöki vázlatok szerint a napsütéses holnap munkásaiként kéredzkedtek be a 20. század nagyralátó jövőképeibe, ám természetesen a fantasztikus irodalomban, utóbb a filmekben telepedtek meg igazán. Amit ma "róluk" gondolunk, nagyrészt e művek alapján gondoljuk. 

Két fő viselkedésmodell látszik jellemzőnek: hűen szolgálnak minket, embereket, bár kissé bogarasak (Mikrobi, R2-D2, C3PO), vagy lázadnak ellenünk, s akkor roppant gonoszak tudnak lenni. Az arány erősen az utóbbi felé billent, ami arra int: óvakodjunk a géptől, ha képes visszabeszélni. A lázadó gépek lehetnek droidok (nem emberszerűek) és androidok (emberszerűek). Ez utóbbi mintapéldánya már a Metropolisban, a filmtörténet alapvető művében is megjelenik, később katonarobotok (pl. Gyilkos robotok, Robotzsaru-trilógia, Csillagok háborúja újabb epizódjai) landolnak a mozivásznon. Idővel – egyelőre az írói fantázia rossz előérzetében – a mesterséges intelligencia akcióprogramot készít, s már nem rövidzárlat, programhiba, hanem jéghideg ráció jellemzi emberpusztító hajlamait.

A "2001 Űrodüsszeia" fedélzeti számítógépe, HAL a küldetés sikere érdekében iktatja ki a gondjaira bízott, ám általa zavaró tényezőnek minősített űrhajósokat. A terminátor Skynetje, még később a Mátrix hálózata igen összetett, félelmetes "személyiség", "aki" már önálló civilizációt épít ki maga köré, s képes működtetni azt, mint bonyolult agyközpont, ideghálózat az élő szervezetet. A filmre vitt okos gépezetek jellemrajza többségében negatív, alig találunk derűs robotarcot, jót tevő szerkezetet, bár az utóbbi évek termésében akad erre is példa. A Robin Williams játszotta "kétszáz éves ember" Isaac Asimov híres robotikatörvényeit betartva szolgálja a családot, találmányokkal boldogítja az emberiséget. Csupán gyártási hibás: érzelmei támadnak, ezért kéri idővel emberré nyilvánítását. Egy másik megható mesében (Spielberg: Mesterséges értelem) Pinokkió története bukkan fel az erdőbe kitett és embercsaládja után vágyódó android-fiúcska alakjában.

Olvasson tovább: