"A művészek illetve művészegyüttesek kiszemelésénél szét kell választanunk
az előadóművészeket és a képzőművészeket Képzőművészeti kiállításainknál
szerencsére olyan helyzetben vagyunk, hogy már mi válogathatunk. Sok-sok jelentkező közül
próbáljuk kiválasztani a legszínvonalasabbakat.”
Mint elmondta, a válogatásnál kikérik szakemberek tanácsát is: magyar művészek
esetében egy hazai galériát, múzeumigazgatót, esetleg művészeti vezetőt kérdeznek
meg.
"Az előadóművészek esetében sokkal könnyebb a helyzet – magyarázta Földvári Gábor.
– New Yorkban vendégszereplő művészeket hívunk meg fellépésre, ugyanis önmagában
az, hogy itt kiállhatnak a közönség elé, bizonyos színvonalat jelent. Persze olykor
közvetlenül Magyarországról is hívunk meg művészeket. Ékes példa erre Onczay
Csaba cselló- és Falvai Sándor zongoraművész, akik az októberi 22-i gálafogadáson
léptek fel. Egyébként ha a meghívásaink elsőbbségi sorrendjét vizsgáljuk, az elsők
természetesen a magyar művészek, második helyen az Amerikában élő magyar származásúak
állnak. Őket követik az olyan amerikai művészek, akiknek valamiféle magyar kötődésük
vagy vonatkozásuk van, tehát magyar zeneszámot játszanak, vagy magyar tárgykört
dolgoznak föl. Kiváló példa erre Esther Lamneck, a New-York-i egyetem tanára, aki
magyar dalokat tárogatózik. Általában el akarjuk kerülni, hogy a főkonzulátusi
szereplés legyen a művész első bemutatkozása, kivéve azokat az eseteket, amikor az
illető olyan átütő tehetség, mint például Szalay Antal heged?művész. Felléptek
már olyan neves személyiségek is nálunk, mint Marton Éva, Rost Andrea, együttesek, például
a Bartók és a Takács vonósnégyes vagy a Keller quartett. Ezek a nevek már köteleznek
arra, hogy ezután is rangos művészeket kérjünk fel. Az érem másik oldala, hogy a művészek
is úgy érzik, az itteni fellépés, bemutatkozás egyfajta rangot jelent."
– Milyen arányban vesznek részt amerikaiak ezeken a rendezvényeken, és hogyan
viszonyulnak a magyar kultúrához?
– Az amerikai részvétel rendezvényeinken nullától száz százalékig terjed.
Természetesen, ha magyar prózai művész lép fel, akkor nem hívunk meg amerikaiakat.
Amikor azonban más intézményekkel közösen szervezünk műsort, akkor száz százalékig
amerikai a közönség. Jó példája az ilyen közös rendezvényeknek a Salon de
Virtuosi Alapítvánnyal folytatott együttműködésünk. Ez a szervezet fiatal zenészeket
támogat és éves jótékonysági hangversenyeit a főkonzulátuson rendezi, ami most már
szinte hagyománnyá vált, hiszen jövőre harmadszor kerül rá sor. Ezenkívül szervezünk
közös fogadásokat a litván, osztrák és izraeli főkonzulátusokkal, valamint a Svájci
Intézettel. Az átlagos rendezvényen a részvételi arány hatvan százaléka amerikai
és negyven magyar.
– Milyen munkát folytat a főkonzulátus annak érdekében, hogy összefogja New
York és környéke magyarságát, és mennyiben segíti az itt működő szervezetek munkáját?
– Az amerikai magyar szervezetek önszerveződéses alapon jöttek létre, és ezt
a jelleget továbbra is meg kell őriznünk. Nem telepedhetünk rájuk, és nem kezdhetjük
irányítani őket, de ha tanácsért fordulnak hozzánk, természetesen örömmel állunk
rendelkezésükre. Csak egy példát szeretnék említeni: itt van a New York-i Magyar Színház.
Milyen alapon is mondhatnánk meg mi, hogy ezt vagy azt adja elő? Sajnos a magyar
szervezetek vezetősége és tagsága egyre korosodik. Az amerikai népszámlálás adatai
szerint 1,6 millió magyar él az Egyesült Államokban és ennek alig tíz százaléka
olyan, aki otthon magyarul beszél. Szó van egy Magyar Kulturális Intézet létrehozásáról
– ez bizony sokat segíthet mind ebben a vonatkozásban, mind a nyelvoktatás terén.
– Gyakorol-e valamilyen hatást ez a kulturális irányvonal az Amerikában élő
magyarságra?
– Feltétlenül, hiszen a kortárs képzőművészeti kiállítások megismertetik
velük a ma élő magyar alkotókat. Az előadóművészek is a fiatalabb korosztályból
kerülnek ki, akikkel az itteniek más módon esetleg nem tudnának találkozni. Ez is
kapocsként szolgál az itteni és az otthoni magyarság között.
– Milyen hatást gyakorol a vendégművészekre az amerikai tartózkodás?
– New Yorkban és környékén hozzávetőleg 400 ezer képzőművész él. A galériák
száma mintegy 450. Ebből következik, hogy ezek az alkotók óriási harcot folytatnak
azért, hogy bekerülhessenek azokba a kiállítótermekbe, ahol a világ minden irányvonala
megtalálható. Nagyon nehéz feladat tehát, hogy úgy mondjam, megdolgozni a piacot. Nem
egy vendégművészünk azzal a meggyőződéssel távozik, hogy az ő munkája is van
olyan értékes, mint az ittenieké. A többség sok új ötlettel a tarsolyában tér
haza.
– A főkonzulátus munkájában ez a kultúrmunka voltaképpen csak mellékzönge,
Ön mégis rendszeresen szervezi ezeket a rendezvényeket.
– Valóban nem tartozik a főkonzulátus tevékenységi körébe, hogy évente
25-30 kultúreseményt szervezzen, de egyrészt vétek lenne kihasználatlanul hagyni az
épület adta lehetőségeket, másrészt a kulturális rendezvényeken keresztül olyan
személyes kapcsolatokat lehet kiépíteni, amelyek elősegítik a főkonzulátus
politikai, gazdasági, sajtó és egyéb irányú tevékenységét. Egy politikus vagy
gazdasági szakember naponta több tucat meghívót kap fogadásokra. Ezek többsége a
papírkosárban köt ki, de ha a fogadás kulturális eseményhez kapcsolódik, akkor
meggondolja, hogy kidobja-e avagy részt vegyen. A másik dolog a személyes kötődésem
a kultúrához. Édesapám szobrászművész volt, gyerekkoromban zongoráztam. Első
diplomáciai kiküldetésem során kulturális attasé voltam Londonban, Dublinban pedig a
nagykövetség megnyitását követően hagyományt teremtettem a kulturális eseményeknek
egy 200 éves György-korabeli házban, amelyben maximálisan 50 fős kamara-előadásokat
tudtunk rendezni. Az építész 200 évvel ezelőtt valószínűleg koncertteremnek szánta
az épületnek azt a szintjét, mert kiváló akusztikával rendelkezett.
– Az imént azt fejtegette, hogy a magyar szervezetek tagsága és vezetősége
korosodik. Milyen munkát fejt ki a főkonzulátus annak érdekében, hogy bevonja a
magyar életbe a fiatalokat?
– Ezt elsősorban a magyar nyelvoktatás egységes alapokra helyezésével és
megszervezésével szeretnénk elérni. A New-Yorkban és környékén dolgozó magyar
fiatalok bevonása érdekében megtettük az első lépéseket: fogadást adtunk részükre,
ahová meghívhatták magyar ismerőseiket és barátaikat is. A kezdeményezés első
eredménye, hogy az interneten címlistát hoztak létre, amely egyre bővül újabb itt
élő, dolgozó magyar fiatalok csatlakozásával. Megindult tehát az információáramlás.
– New York és Párizs köztudomásúan a világ két kulturális központja. Véleménye
szerint, hogyan állják meg helyüket a magyar művészek, illetve művészegyüttesek?
– Az amerikaiak egyszerűen a világ kulturális fővárosának titulálják New
Yorkot. Ennek van is némi alapja, ha az itt található múzeumok és kulturális intézmények
mennyiségét, valamint az itt fellépő világhír? művészek számát tekintjük. A
magyar képzőművészet sajnos nem ismert Amerikában, ezért nincs igazi piaci értéke
sem: egy itt lezajlott árverésen Munkácsy egyik képe ezer dollárért kelt el. Az előadóművészeket
és különösen a zenei élet képviselőit tekintve az itt fellépő magyar művészeknek
világszínvonalon kell állniuk, hiszen e nélkül nem is kapnának meghívást. Az
amerikai közönség mindig valami újra, rendkívülire, kimagasló teljesítményre vágyik,
és csak ezt értékeli, ugyanakkor szinte úgy fogyasztja a kultúrát, mint valami árucikket
vagy egy hamburgert.
– Milyen tervei vannak a főkonzulátusnak?
– Ami jövendő terveinket illeti, az elkövetkező két év kulturális eseményeit
a MAGYAR MILLENEUM jegyében rendezzük. Az 1000 éves Magyarország történelmét és
kultúráját szeretnénk bemutatni az amerikai közönségnek.
A Magyar Köztársaság New York-i Főkonzulátusának kulturális tevékenysége szemmel
láthatólag jó kezekben van. Az elmúlt év rendezvényei azt mutatják, hogy egyre több
és több magyar látogat el diplomáciai képviseletünk gyönyör? épületébe. Sajnos
a terem befogadóképessége véges, így a vendégeket csak körforgásos sorrendben
lehet meghívni. A különböző nemzetiség? diplomatákkal folytatott beszélgetések
arról tanúskodtak, hogy – bár kis ország vagyunk –kulturális téren van mit
megmutatnunk.
1998. 11. 21. (II/47)
