Kereső toggle

Sneider Tamás néppártja

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Jobbik „néppártosodásának” tartalma és őszintesége már a folyamat kezdetén is komoly vitákat váltott ki – nemcsak a rasszista szélsőjobboldali szubkultúrából érkező párton belül, de a Fidesztől balra álló pártokban és holdudvarukban is. Utóbbi körben a vita lényege az volt, hogy legitimálhatják-e ezek a pártok a többek között épp az őellenük létrejött Jobbikot valamiféle összefogással.

 

De vajon mivel szakított a Jobbik a „néppártosodás” során?

A Jobbik 2007 és 2010 közötti nagy menetelése nem jöhetett volna létre, ha az 1989-ben létrejött harmadik Magyar Köztársaság 2006 és 2010 között nem omlik össze. Az akkor már évek óta a megszűnés szélén szerencsétlenkedő Jobbik felemelkedése a rendszerváltás politikai rendszerének összeroppanása nyomán keletkezett társadalmi válságra adott válasz volt.

Ez a válság, pontosabban a rendszerváltó elittel szembeni gyanakvás az új jobboldali és baloldali politikai erőket hozott felszínre, a Jobbikot és az LMP-t – erre a (sok esetben megalapozott) gyanakvásra volt a válasz a Jobbik 2010-es, „húsz évet a húsz évért” szlogenje.

A Jobbik története – bármennyire is tagadták ezt a párt vezetői – nem értelmezhető a kortárs neonáci mozgalmak nélkül, a párt azonban nem vezetői egy részének rasszizmusa vagy éppen náci kötődései miatt tett szert 2010-re nyolcszázezres, 2014-re egymilliós bázisra. A Magyar Gárda masírozása csak undort és ellenkezést váltott volna ki az ország legszegényebb területein élőkből, ha nem érezték volna azt, hogy a magyar állam – rendőröstől, körzetiorvosostól – kivonult a lakóhelyükről.

Ha a „néppártosodást” komolyan gondolta volna, a Jobbiknak olyan választási lehetőséget kellett volna adnia saját bázisának és ennek az „ott felejtett Magyarországnak”, amely nem etnikai vagy vallási gyűlöletkeltésen alapul. Ha a Jobbik 2013 után ezt tette volna, azzal sok mindent jóvátehetett volna vezetői korábbi évekbeli retorikája által okozott károkból. Emberek és pártok is változhatnak, és nyilvánvalóan jobb, ha Magyarország második legnagyobb pártja nem náci, mint ha az lenne.

*

Ám a helyzet ennek az ellenkezője: a Jobbik nem gondolkodásmódját, hanem bázisát cserélte le. Eközben az elmúlt évek legsötétebb jobbikos figuráinak egy része továbbra is a párt környékén van, bár erről a Jobbik új, balliberális barátai szeretnének nem tudomásul venni. Miközben a Jobbik radikálisaiból alakult Mi Hazánk ifjúsági szervezetéből eltávolították a nyilas vagy neonáci múltú, vagy éppen karlendítéssel pózoló vezetőket, miután nyilvánosságra kerültek közel- vagy távolabbi múltbeli kínos kijelentéseik és cselekedeteik, addig a „néppárti” Jobbikban tovább politizál, sőt tavaly nyári (a Jobbik által nem cáfolt) sajtóhírek szerint középvezető lett a Duna-parti holokauszt-emlékművet leköpdöső Kulcsár Gergely.

Ennél is nagyobb probléma, hogy bár a Jobbik (színből vagy szívből, de) tényleg igyekezett különböző gesztusokkal feledtetni vállalhatatlan múltját, a párt egyetlen vezetője sem nevezte soha nyilvánosan magyar nemzeti tragédiának a holokausztot és nem ítélte el a magyar hatóságoknak a hazai zsidóság túlnyomó részének legyilkolásában játszott, megbocsáthatatlan szerepét. Lehet bohóckodni a Spinoza-házban és lehet hanukai üdvözleteket küldeni a hazai zsidóság egyik vagy másik képviselőjének – mindez mit ér a holokauszttal, különösen pedig a magyar zsidóság szisztematikus legyilkolásával történő szembenézés nélkül?

*

Végül a napokban derült ki, hogy Sneider Tamás, aki Vona Gábor visszavonulása után a Jobbik elnöke lett, még tavaly tavasszal sem gondolkodott nagyon máshogy a romákról és saját szerepéről a politikában, mint a Jobbik „hőskorában”. Sneider a jelek szerint sosem gondolta komolyan a „néppártosodást”: 2015-ben arról beszélt a Vigyázó blogon nyilvánosságra került hangfelvételen, hogy a „néppártosodás” csupán taktikai változást takar, és munkamegosztás van a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Betyársereg között – ez utóbbiak képviselik azokat az „értékeket”, amelyeket a Jobbik parlamenti politikusai taktikai okokból nem képviselhetnek.

Azzal, hogy Vona visszavonulása után Sneider lett a Jobbik elnöke, a legnagyobb ellenzéki párt megmutatta, mennyire veszi komolyan saját, elmúlt évekbeli politikáját. Ezt a baloldali és liberális pártoknak is illene észrevenniük: lehet fehér sapkában vonulgatni jobbikos politikusokkal, lehet közösen esküt tenni (vagy épp nem tenni) velük a parlament lépcsőjén, a helyzet ettől még a követkető: még a Mi Hazánk Mozgalomból is távoznia kell azoknak, akiket nyílt nyilas vagy neonáci gesztusokon kap a nyilvánosság – ehhez képest a Jobbikban elnök lehet egy olyan ember, akinek esküvőjén vicces műsorszám volt a náci karlendítés, közszereplők buzizása és rasszista viccelődés, és aki még tavaly tavasszal is romákkal kapcsolatban „mindenki agyonütéséről” beszélt.

 

Olvasson tovább: