Kereső toggle

Sok kicsi kevésre megy

Keveseknek jó üzlet a mezőgazdaság

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A mezőgazdaság, valamint a rá épülő és hozzá kapcsolódó gazdasági ágazatok nemcsak a múlt, hanem a jövő magyar gazdaságának is egyik alappillérét jelentik.” „A magyar mezőgazdaság romokban hever, ráadásul a rendszerváltás óta elvesztegetett három évtized alatt behozhatatlan hátrányba került a külföldi versenytársakhoz képest.” Az első idézet a Földművelésügyi Minisztériumtól, a második agrárszakemberektől származik. De mi a valóság?

Mivel egyedi történetek – szárnyaló családi gazdálkodás vs. a multik miatt eladhatatlan hazai termés – mindkét álláspont alátámasztására felhozhatók, a mezőgazdaság helyzetének megismeréséhez érdemes a nagy számokat alapul vennünk.   

„Sajnálatos tényként kell elkönyvelnünk, hogy a magyar mezőgazdaság súlyos hanyatláson ment keresztül a rendszerváltás után. Míg a világ mezőgazdasági termelése 1990 és 2010 között 60 százalékkal bővült, a magyarországi termelés 35 százalékkal visszaesett. 2010 után ezt a kedvezőtlen folyamatot sikerült megállítani és visszafordítani” – olvassuk a „Magyarország élelmiszergazdasági koncepciója 2017-2050” című tekintélyes tanulmányban, melyet a Földművelésügyi Minisztérium készített, tehát ez a hivatalos kormányzati álláspont. Varga Péter, az IVSZ – Szövetség a Digitális Gazdaságért Agrárinformatika Munkacsoport vezetője az utolsó megállapítást kivéve – de ezzel majd később foglalkozunk – egyetért a megállapítással. Sőt, teszi hozzá, azon túl, hogy az ágazat 1990-hez képest lényegesen alulteljesít, az uniós támogatásokat nem számítva, évente 100 milliárd forint veszteséget termel. A probléma egyik oka mennyiségi – kevés a tömegtermelésre alkalmas üzem –, a másik ennél is komolyabb: nem a nemzetközi piacok igényeihez igazodunk. 

A nyereséges mezőgazdaság egyik legfontosabb ismérve, hogy teljes folyamatokat ölel fel: a lánc a vetőmag elvetésétől kezdve a növények, állatok felnevelésén majd feldolgozásán keresztül egészen a késztermék előállításáig és értékesítéséig tart. Mindez valamikor – a hatvanastól a nyolcvanas évek végéig – hazánkban is így működött, ám a rendszerváltás után különféle megfontolásokból egyszerűen szétverték a mezőgazdasági rendszert, a jól bejáratott piacokról pedig – elsősorban a Szovjetunióból – kivonultunk. 1990-ben kétezerötszáz termelőszövetkezetben (tsz) zajlott földművelés, állattenyésztés, élelmiszerfeldolgozás. A rendszer szétveréséért a hozzáértők szinte egyöntetűen az egykori kisgazdapártot és az Antall-kormányt teszik felelőssé, amely a tsz-rendszer előtti tulajdonosoknak kívánta visszajuttatni a közösbe vitt földet. Tény, hogy 1990 után a termőföldek 60 százaléka olyan tulajdonosokhoz került, akik nem értettek a földműveléshez és nem is akartak mezőgazdasággal foglalkozni. Az állami tulajdonú földek privatizációja révén a területek 90 százaléka milliárdosok, úgynevezett zöldbárók kezébe került, miközben a hazai feldolgozóipar – cukorgyártás, konzervipar, húsipar – gyakorlatilag megszűnt. Ezzel rombolták le a nagyipari termelés alapját az élelmiszeriparban. Az ágazatban dolgozók száma is csökkent, ráadásul a mezőgazdasági átlagbér a nemzetgazdasági átlagbér kétharmadát sem éri el.  

Csirke, disznó, marha, tehén 

A 2016-os adatok szerint Magyarország baromfiállománya 49 millió darab volt, ami óriási növekedés a rendszerváltáskor regisztrált 29 millió darabhoz képest. A baromfihús-kibocsátás 782 ezer tonna, ami a hazai hústermelés 52 százaléka. A szektor 95 százaléka magyar tulajdonban van, az ország önellátottsága 140 százalék körüli, tehát baromfihús exportőrök vagyunk. 

A sertésállomány viszont erősen lecsökkent: 1980-ban érte el a csúcsot 8,3 millió állattal, de még 1991-ben is közel hatmillió sertés volt az országban. A tsz-rendszer szétverésével azonban a hozzá kapcsolódó háztáji gazdaságok is hanyatlásnak indultak, így a folyamatos csökkenés eredményeképpen ma csupán 2,9 millió sertés van hazánkban. 2015-ben a vágósertéstermelés 587 ezer tonna volt, ami nem fedezte a hazai húsipar igényeit, – más szóval sertéshúsból importra szorul az ország.

A húshasznú tehénállomány viszont az ezredfordulón számlált 25 ezerről 2016-ra 130 ezer egyedre nőtt, ami leginkább az ágazat számára kedvező uniós támogatásnak köszönhető. Az EU 160 millió tonnányi teljes tejtermeléséből Magyarország 1,9 millió tonnával vette ki a részét, a 2010-ben megindult növekedés eredményeképpen 2014 óta nem szorulunk tejimportra.

Nem a hungarikumé a jövő

A jelen bajaira visszatérve, Varga Péter szerint a magyar mezőgazdaság másik fő problémája, hogy a döntéshozók – és ez a 2. és 3. Orbán-kormány agrárminisztereire is igaz – nem veszik figyelembe, hogy a nagy haszon a közepes, standard minőségű, alacsony árú termékekben van, ezekből óriási mennyiséget lehetne értékesíteni. A – például az előző miniszter, Fazekas Sándor által is erőltetett – hungarikumok, magas hozzáadott értékű (bio, öko stb.) élelmiszerek a teljes magyar mezőgazdasági termelés legfeljebb 10 százalékát adhatják, éppen ezért nem ezekre kellene koncentrálni. „A magyar agrárpolitika a kuriózumokkal foglalkozik, miközben még Németországban is az árak alapján dönt a vásárló”, magyarázza Varga.

Márpedig tömegtermelésre alkalmas élelmiszeripari üzem alig akad az országban. A hazai nagyüzemek közül „mindössze 3-4 látszik az európai térképen: például a Bonafarm, a kisvárdai csirke vágóhíd, vagy a Gyermelyi Tésztagyár, valamint néhány étolajüzem, ez utóbbiak azonban nem a szigorúan vett élelmiszergyártáshoz tartoznak”, mondja a szakember. 

A kívánatosnak tartott közepes minőségű tömegtermelésben folyamatos a leszakadásunk a piacvezető Dániához és Hollandiához képest, ahol mérethatékonysági alapon működnek az üzemek. Ezt egyébként a minisztérium adatai is messzemenően alátámasztják: az Európai Unió régi tagországai (EU-15) átlagában egy munka-

erőegységre 2016-ban 68,5 ezer euró kibocsátás jutott. Az új tagországoknál ennek mindössze az ötöde, azaz 14,6 ezer euró. Hollandia (188,8 ezer euró) és Dánia (175,0 ezer euró) produkálta az egy munkaerőegységre jutó legmagasabb kibocsátást, miközben a magyar mezőgazdaság kibocsátása 2016-ban 19,5 ezer euró volt munkaerőegységenként. Bár hazánk az új tagállamok átlagához képest 33 százalékkal magasabb eredményt ért el, az EU 15 átlagának csak 28 százalékát teljesítette.

Ráadásul a magyar trend önmagában is ellentmondásos: míg 1960-hoz képest 1990-ben 200 százalékos volt a növénytermelési és állattenyésztési index, a rendszerváltás utáni visszaesés miatt ma az 1960-as szint 120 százalékán állunk csupán. Varga Péter szerint ráadásul az uniós csatlakozás – illetve az abból származó mezőgazdasági támogatás – tovább rontott az eredményességen, mert a biztos bevétel miatt nem mindenki termel piaci alapon.

Nagy István agrárminiszter nyilván nem bánja az uniós támogatásokat, ám mint a HVG.hu-nak adott interjújából kiderül, azt maga is elismeri, hogy a pénzek felhasználásában rosszul teljesített az agrárkormányzat: „Eddig nem volt igazán jó a forrásfelhasználásunk. Ezt mutatja a lengyel mezőgazdaság előretörése, amit a szakma csak úgy hív, hogy rajtunk van a lengyel frász: korábban mi szállítottunk hozzájuk, most pedig állandó vetélytársaink. Zseniálisan fejlesztettek, az előző hét éves ciklus alatt kapott eurókat gazdaságélénkítésre, a feldolgozásba fektették, míg nálunk nagyrészt elment szociális felzárkóztatásra.” Az elődjeinek címzett kőkemény bírálatot Nagy azzal próbálja tompítani, hogy amit a lengyelek meg tudtak csinálni, „azt mi is meg fogjuk tudni tenni”. Meglátjuk. 2014-2020 között egyébként a Közös Agrárpolitika keretében 12,4 milliárd euró érkezik a magyar élelmiszergazdaságba, ami a Magyarországnak jutó összes uniós forrás 36 százaléka, és a teljes európai uniós agrárköltségvetés 3,2 százaléka. A támogatás jelentős mértékben hozzájárul a mezőgazdaság jövedelemtermelő képességéhez és a fejlesztésekhez, ám – figyelmeztet a minisztérium –, „az élelmiszergazdasági szereplőknek számolniuk kell azzal, hogy a Közös Agrárpolitika jelenlegi támogatási struktúrája, szabályrendszere és az elérhető források nagysága 2020-ig rögzített”. Magyarul: 2021-től várhatóan lényegesen kevesebb pénz jön az EU-ból. Ami azért is rossz hír, mert ha a kiemelkedő mértékű támogatás ellenére is fokozódott a lemaradásunk, mit várjunk majd kevesebb pénzből?

Bajban a legkisebbek

A 2016-os adatok szerint hazánkban 9000 gazdasági szervezet és 416 ezer egyéni gazdaság – egyéni vállalkozó, őstermelő – végzett mezőgazdasági tevékenységet. Méretük alapján a mezőgazdasági szereplők három fő csoportba tartoznak:

1) 195 ezer saját fogyasztásra termelő háztartás és egyéni gazdaság

2) 220 ezer elsősorban értékesítésre termelő mikro-, kis- és közepes méretű egyéni gazdaság, ezen belül 7300 társas vállalkozásként működő mikro- és kisvállalkozás

3) 248 mezőgazdasági középvállalat és 10 nagyvállalat.

Az élelmiszeriparban is jelentős különbség van a vállalatok mérete és gazdasági teljesítménye között. Az élelmiszeripar 91 százalékát lefedő mikro- és kisvállalkozások (mintegy 3700 cég) a teljes ágazati árbevételnek mindössze a 15 százalékát realizálják, miközben a 65 nagyvállalatra jut a teljes árbevétel 54 százaléka.

A hazai számokból is jól látszik tehát, hogy a „tőkekoncentráció ellen nincs orvosság”, a jövő a nagyvállalatoké. Az uniós adatok mindezt tovább erősítik: a régi tagállamok (EU-15) mezőgazdasága az unió összes mezőgazdasági területének 71 százalékán az összes termelésből 83 százalékkal részesedtek, míg az új tagállamok a teljes uniós terület 29 százalékán gazdálkodva a teljes termelés 16 százalékát adták 2016-ban. Más megközelítésben: a régi tagországok egy hektáron átlagosan 2630 euró értékű terméket állítottak elő, miközben Magyarországon ez az érték csak 1574 euró volt.

„A hazánkban működő mintegy 60 ezer üzem közül nagyjából a harmada termel piaci alapon, a többi valójában csak a támogatásokból él meg” – mondja Varga Péter. Pedig a piac adott, de az új kihívásokra csak a tudás alapú és digitalizált termelés tud sikerrel felelni: „Az önvezető traktorok és kombájnok korában ma már nem traktoros kell, hanem informatikus és digitális szakember.” 

Az 1990 körüli helyzetet már nem lehet visszaállítani, mert időközben itthon is megjelent a nagytőke a mezőgazdaságban: a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó nádudvari KITE Zrt. például a teljes búzatermelés 50 százalékát integrálja. A nagytőkével szemben védelmet jelentő szövetkezeti modellt, például a külföldi versenytársak közül is kiemelendő dán szövetkezeti rendszert pedig 150 év alatt építették fel.

Tízmilliárd éhes száj 

Az agrárkormányzat mindenesetre bizakodó: úgy vélik, hogy az 5,4 millió hektár mezőgazdasági területtel és 2 millió hektár erdővel rendelkező Magyarország a hazai termelés és a piac hatékonyabb szervezésével, valamint a feldolgozottság növelésével a jelenleginél 60 százalékkal magasabb termelési szintre léphet a jövőben. Termelni pedig valóban lenne kinek, hiszen az ENSZ előrejelzése alapján a Föld népessége 2050-re eléri a 9,7 milliárd főt, ezért a világ élelmiszerszükséglete a jelenlegihez képest 70-90 százalékkal növekszik 2050-re.

Varga Péter szintén úgy látja, hogy nyereségessé tehető a magyar mezőgazdaság. Van azonban egy súlyos probléma: a többször említett tőkekoncentráció miatt a vidék még a növekvő mezőgazdaság mellett sem lesz képes fejlődni. Sőt, a sok helyről panaszolt elnéptelenedés tovább folytatódik. Ezt a vélekedést erősíti egy,

a Hetek birtokába került felmérés, amely szerint az ország tele van olyan falvakkal, melyeknek már szinte semmi közük nincs a körülöttük található földekhez. Egy névtelenséget kérő elemző szerint mindez azt vetíti előre, hogy néhány éven belül „több száz falut be kell zárni”.

Olvasson tovább: