Kereső toggle

Ügyek és mércék

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A gyerekeink azóta is összejárnak, és jelenleg is barátságban vagyunk Péter új családjával. Látom, hogy milyen szeretettel és gondoskodással viszonyul a gyerekeihez” – ezzel a mondattal kommentálta Juhász Péter asszonyverési ügyét a #metoo kampány magyarországi arca, Sárosdi Lilla színésznő. Mint ismert, Sárosdi tavaly októberben szexuális zaklatással vádolta Marton Lászlót, a Vígszínház rendezőjét, akinek a botrányba pár nap alatt beleroppant addigi karrierje.

Sárosdi Lilla fellépése – ahogy az amerikai zaklatásellenes mozgalom zászlóbontása is – mérföldkő volt. Minden jóérzésű ember nyugtázta, hogy érdemes szót emelni a szexuális erőszak és minden ilyen jellegű visszaélés ellen, mert lám, végül mégiscsak elnyeri méltó büntetését minden erőszaktevő – vagy legalábbis izgulhat mindenki, akit erőszakkal vagy zaklatással gyanúsítanak.

Kivéve, ha választási kampányidőszak van, és az ügy egyik érintettje vezető ellenzéki politikus. Akkor a szomszédban lakó Sárosdi Lilla nem lát, nem hall semmit, és csak annyit tart érdemesnek megjegyezni nyilvánosan, hogy Péter szeretettel bánik gyermekeivel. Az Együtt elnöke – aki azóta már külön él volt élettársától – maga ismerte el az Indexnek adott interjújában, hogy valóban történt dulakodás, több mint egy órán keresztül: „ez egy dulakodás volt, utána, egy órányi dulakodás következett, ahol folyamatosan támadt nekem Józsa, és én védekeztem. Ez egy csúnya dulakodás volt, de ennek a tisztázása a bíróságra vár.”

Milyen koordináta-rendszerben gondolkodik a #metoo vezető hazai kampányarca, ahol a gyanú, pontosabban Sárosdi állítása szerint szemérmetlenkedő Marton László elnyeri méltó büntetését, a gyanú, pontosabban exélettársa állítása szerint viszont gyermekei anyját fizikailag bántalmazó Juhász baráti támogatást kap?

Természetesen Juhászt éppúgy megilleti az ártatlanság vélelme, mint Marton Lászlót. Ám a helyzet az, hogy Sárosdi vádját az első perctől kezdve komolyan vette és felkapta a média, Martonnak esélye sem volt rá, hogy megússza az ellene felhozott vádakat. Ezzel szemben Sárosdi Juhásznál félrenéz, hogy ne lássa, ne hallja szomszédját dulakodás közben. A #metoo kampánytól hangos baloldali média szintén meglehetősen szerényen tudósított az Együtt elnökének ügyéről, ellenzéki politikusokra ezek szerint nincs kilövési engedélyük. A női jogokat amazonként védelmező radikálfeminista tábor hangja is alig hallható, igaz, ők a muszlim világban élő nők helyzetét sem tartják olyan elkeserítőnek, hogy különösebb energiát fektessenek védelmükbe. A világ másik oldalán élő nők minek akarnak autót vezetni, vagy egyedül sétálni az utcán? Tiszteletben kell tartani a kultúrák különbözőségét, ne szóljunk bele, ha akaratukon kívül körülmetélik, vagy férjhez adják az ott élő kislányokat. Sőt, mi, európaiak alkalmazkodjunk az ide költöző muzulmánokhoz, ne sértsük meg vallási meggyőződésüket. Legyünk toleránsak, ha szilveszterkor letapogatják az utcán ünneplő hölgyeket, kerüljük a szemkontaktust, és maradjunk láthatatlanok, minek is hívnánk fel magunkra a figyelmüket? Az európai férfikollégák viszont nagyon vigyázzanak, nehogy megdicsérjék kolléganőjük ruháját az irodában, különben elszabadulnak az indulatok.

Egy vadidegen mutogató, vagy botrányosan viselkedő színházi rendező is megrázkódtatást és komoly károkat okoz az ember lelkében, és méltó rá, hogy közmegvetés tárgya legyen.

Sárosdi Lilla nyilatkozataiban elmondta, hogy ami tizennyolc éves korában történt vele, „benne volt az egész életében, az egész lényében”, és „iszonyú lelkiismeretfurdalás tört rá amiatt, hogy csak hallgat a történtekről”. Sajnos ugyanez a lelkiismeret Juhász és volt élettársa ügyében kicsit lomhábban működik, mi több, a bíróságra is elengedi gazdáját, hogy ott tanúskodjon a politikus mellett, aki végül is csak a vele kilenc évet együtt élt, és neki három gyermeket szülő élettársával dulakodott, ami – mint köztudott – magánügy.

Olvasson tovább: