Kereső toggle

Dupla vagy semmi

Vita a magyar választási rendszerről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Választási rendszert 2014 után, de már előtte is sok kritika érte, a mindenkori ellenzék és szakmai szervezetek oldaláról egyaránt. A Fidesz álláspontja az, hogy A „jutalmazó” választási rendszer a kormányzati stabilitást szolgálja, ami van annyira fontos (ha nem fontosabb), mint az arányosság.

Kétezertizennégy óta a hazai politikai élet vitáinak középpontjában áll a választási rendszer, ám már 2010 és 2014 között is téma volt az akkori választási rendszer aránytalanságának kérdése.

Idén a Gulyás Márton nevével fémjelzett, úgynevezett Közös Ország Mozgalom kezdeményezett új választási rendszert, amely mögé nyolc parlamenti és parlamenten kívüli párt is felsorakozott. Közös választásireform-tervezetüket a héten terjesztették be az Országgyűlés elé, egyben meg is fenyegetve a törvényhozást, hogy amennyiben október 23-ig nem születik döntés a tervezetükről, akkor a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlnak. A kezdeményezés komolyságát viszont aláásta, hogy a Gulyás-féle tervezet végleges szövege csak október közepére lett kész, így az Országgyűlésnek mindössze egy hét (!) állt volna rendelkezésére annak bizottsági, majd plenáris ülésen történő megtárgyalására.

Ráadásul időközben kabaréba fordult a tervezet mögött felsorakozott szervezetek közös tüntetésének szervezése is: miután kiderült, hogy az eredetileg nyolcpártiként elképzelt tüntetésen végül sem az LMP, sem a Momentum, sem az Együtt nem vesz részt, Gulyásék bejelentették, hogy a maradék pártok (az MSZP, a DK, a Párbeszéd, a Liberálisok és a Moma) meghívását is lemondják.

De túl a komikus elemeken, nézzük, hogy milyen jelentősége van a választási rendszer körüli vitáknak.

Arányosság vs. kormányozhatóság

A szavazás lebonyolítása a világon sehol sem semleges folyamat: a körzetek beosztása és az egyéni és listás mandátumok aránya minden képviseleti demokráciában kedvez a küzdelem valamely résztvevőjének (elvben a közvetlen elnökválasztás alkalmas lehet arra, hogy az ilyen aránytalanságokat kiküszöbölje, de mint az Egyesült Államok példája mutatja, akár az ellenkezőjére is). Ezért egyáltalán nem mindegy, milyen rendszerben osztják el a képviselői helyeket.

A választási rendszerekkel szemben két alapvető elvárás van: az arányosság (ami a tényleges népakarat átváltoztatása mandátumra) és a kormányozhatóság megteremtése (vagyis hogy a győztes pártoknak meglegyen a kormányzáshoz szükséges többségük). A mai magyar szabályozás az egyfordulós, vegyes rendszert használja. A vegyes jelleg azt jelenti, hogy a 199 fős magyar Országgyűlésbe a képviselők egyéni körzetekből (106 mandátum) és az 5 százalékos listás szavazati arányt elérő pártok országos listáiról (93 mandátum) kerülhetnek be.

A rendszer kritikusai szerint az egyéni mandátumok túlsúlya és a győzteskompenzáció miatt nem a tényleges választói akaratot mutatják a kiosztott képviselői helyek. A tisztán arányos rendszer hívei szerint a csak listás helyeket eredményező rendszerekben sokkal kisebb az esélye annak, hogy egyetlen párt szerezze meg a szavazatok több mint 50 százalékát, ezért nagyobb kényszerük van az együttműködésre. A rendszert ellenzők pedig pont ezt tartják a hibájának, hiszen a törékeny koalíciók miatt könnyen politikai instabilitás alakulhat ki. A serpenyő másik oldalán a kormányozhatóság megteremtése áll, mely azt szolgálja, hogy a nyertes pártok képesek legyenek biztosítani a stabil kormányzáshoz szükséges többséget.

Gerrymandering

Magával a választójoggal szemben is vannak alaptörvényi szinten rögzített követelmények: minden ember szavazata általános, egyenlő, közvetlen és titkos. Ezeknek az elveknek a választási rendszerben érvényesülniük kell. Alkotmányjogászok szerint a voksok egyenlőségét sérti például a szavazókörzetek jelenlegi kialakítása, hiszen az egyes körzetekben a polgárok szavazata többet ér, mint máshol. Ez sem magyar jelenség; elterjedt elnevezését (gerrymandering) Elbridge Gerry massachusettsi kormányzó és a szalamandra nevű kétéltű neveiből kapta – a massachusettsi állami törvényhozás demokrata képviselői 1812-ben rajzolgatták át az állam választókerületeinek határait, hogy ellenfeleikkel szemben előnyhöz jussanak a következő választáson. A gerrymandering a választókerületek határáinak manipulatív meghú́zása, amelyen keresztül a módosító párt egyes billegő kerületekben biztosítja a győzelmét a másik politikai erő szavazó́inak eleve vesztes kerületbe való átcsoportosításá́val.

Győzteskompenzáció

Az országos listán található 93 helyet az egyéni körzetekben megszerzett töredékszavazatok alapján osztják ki. Az 1990 és 2010 között érvényben lévő rendszerben a mandátumok 46, addig most az 53 százalékát lehet egyéni választókerületben megszerezni. A kritikusok szerint az egyéni helyek túl nagy száma aránytalanítja a rendszert. Ezt még megfejeli az országos listás helyek kiosztásának módszere. 2010-ig csak az egyéni körzetben mandátumot nem szerző pártokra leadott töredékszavazatokat vette figyelembe a rendszer a listás mandátumok elosztásánál, a 2014-ben bevezetett győzteskompenzációval viszont az egyéniben győztes párt voksai is újrahasznosulnak egy nem túl egyszerű matematikai csavarral: a két legtöbb szavazatot elért párt eredményeinek különbsége mínusz egy személy megy az egyéni helyet már szerzett párt listájára. Ez azt eredményezi, hogy aki az egyéni körzetben győztes pártra szavaz, annak X-e kétszer számít. Az úgynevezett győzteskompenzációval az egyéni körzetekben jól teljesítő párt listáról is több helyet tud megszerezni.

A rendszer működése a gyakorlatban

Kétségtelen, hogy az új választási rendszer nagyban hozzájárult a Fidesz második kétharmadához: a Fidesz–KDNP úgy szerzett kétharmados parlamenti többséget, hogy a választáson 45 százaléknyi szavazatot kapott; a Jobbik viszont úgy szerezte meg a mandátumok 12 százalékát, hogy listája több mint 20 százalékot kapott. Ezzel együtt azt még a Fidesz legelszántabb ellenfelei sem vitatják, hogy Orbán Viktor pártja kiütéses győzelmet aratott a Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc vezette Összefogás-listával szemben.

A Gulyás Márton-féle választási-reform-csomag szerint 199 helyett 222 országgyűlési képviselőt választanánk, amely 110 egyéni, 110 listás és 2 külhoni képviselőre oszlana, akiket egy fordulóban választanánk meg – a javaslat támogatói közül a Demokratikus Koalíció a határon túli magyarok választójogának megvonását is javasolja, a többiek szerint szerzett jogtól visszamenőlegesen nem lehet senkit megfosztani, ehelyett külhoni választókerületet hoznának létre, ahol 2 képviselőt tudnának a szavazók a törvényhozásba juttatni; az itt induló képviselőknek szintén külhoninak kellene lennie. A bejutási küszöböt 5 százalékról 4-re csökkentenék, ezzel könnyítve az indulási feltételeken. Maradna az 500 ajánlás/egyéni kerületi jelölt felosztás, továbbra is egy ember több jelöltre adhatja le a szavazati jogát. A szavazókörzeteket lakosságarányosan módosítanák, és 106 helyett 110 körzetre osztanák az országot. A szervezet azt állítja, hogy egy ilyen rendszerben sokkal könnyebb elérni a kormányváltást, a jelenlegiben csak a kormánybuktatás lehetősége van meg. Ez viszont megint ugyanoda vezet vissza szerintük, hogy nem jelenik meg a törvényhozásban a társadalom politikai sokszínűsége.

Nem írta alá Gulyásék kezdeményezését, de szintén választójogi reformot javasol a Jobbik. Tervezetük legvitatottabb része az általános iskolai végzettséghez kapcsolódó cenzus, de szerepel benne az elektronikus szavazás bevezetése is. Az anyagi kényszerből külföldön dolgozó, de magyarországi lakcímmel rendelkezők szavazását nagyban megkönnyítené szerintük ez a lehetőség. A győzteskompenzációt teljesen megszüntetnék, továbbá kiszűrnék a kamupártokat.

A rendszer és a győzelem

A Fidesz szerint a jelenlegi rendszer nem a kormánypártnak, hanem a mindenkori győztes pártnak kedvez, tehát az ellenzék előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy az ország legnagyobb politikai erejévé nője ki magát. Ezt az állítást valamelyest alátámasztja László Róbert, a Political Capital elemzőjének értekezése a választási rendszer arányosságáról. Szerinte az ellenzéki pártok nem tudnának „nagyon nyerni” egy arányos rendszerben, a jelenlegiben viszont megvan rá az esély. László szerint a győzteskompenzáció, az egyéni mandátumok aránya, az egyfordulós rendszer mind a győztes pártot erősítik, nem a Fideszt. Az elemző szerint nem az aránytalanság miatt vannak rossz esélyei az ellenzéki erőknek, ennél sokkal inkább a kormánypártok malmára hajtják a vizet a kampányrendszer, a politikai reklámok megszűnése és a köztéri plakátolás korlátozása miatti egyenlőtlen erőviszonyok, továbbá a kamupártok és az ajánlásokkal kapcsolatos csalások szaporodása. 

Olvasson tovább: