Kereső toggle

Az ajtók záródnak

A magyar gyerekek jövőjét határozza meg a leginkább a családi háttér Európában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Európán belül Magyarországon a legmeghatározóbb a családi háttér a gyerekek jövője szempontjából. Itt a legkisebb az esélye annak, hogy az utódok többre viszik, mint az elődeik – leggyakrabban ugyanabban a foglalkozási kategóriában maradnak, mint szüleik, vagy lejjebb csúsznak. A válság nálunk különösen fölerősítette a jövedelmi polarizációt, miközben szűkült az úgynevezett középosztály. Az Eurofound jelentése szerint a társadalmi felemelkedés kulcsát a mindenkinek elérhető színvonalas oktatás és egészségügy jelentené.

Unió-szerte probléma, hogy a mostani fiataloknak az előző nemzedékeknél kisebb az esélyük arra, hogy többre vigyék, mint a szüleik. Azaz a többség a szülei pozícióját viszi tovább, és mindenhol csökkent a felfelé irányuló társadalmi mobilitás. Nemzetközi összehasonlításban Magyarország számít a legzártabb társadalomnak, ahol a legkevésbé van esély arra, hogy egy gyermek magasabb foglalkozási kategóriába kerüljön, mint a szülei (például egy fizikai munkás apa gyereke szellemi foglalkozású legyen). Többek között ez derül ki az Eurofound Társadalmi mobilitás az EU-ban című idei jelentéséből, amely 2002 és 2010 között vizsgálta a társadalmi felemelkedés lehetőségeit az EU országaiban.

A vizsgált 24 tagország közül Magyarországon van a legkisebb esély a kitörésre – itt a szülői státusz átörökítése jellemző, és a lecsúszás is gyakoribb lett, mint a kitörés. Az Eurofound-jelentés kiemeli a társadalmi mobilitás nemek szerinti különbségét, amit a nők térhódítása is jelez a felsőoktatásban. Ahogy a többi országban, úgy nálunk is nagyobb arányú a nők abszolút mobilitása, azaz a férfiaknál gyakrabban jellemző rájuk, hogy a kibocsájtó családjukhoz képest magasabb társadalmi osztályba lépnek – ez 18 százalékukra jellemző, szemben a férfiak 9 százalékával, míg az uniós átlag 26, illetve 15 százalék. (Lásd a grafikont.)

Hazánk mindkét nem tekintetében a legrosszabb helyzetben van az uniós, de még a régióbeli országok mobilitási rangsorában is. Az élen ugyanakkor az elmaradott helyzetből feltörekvő Ciprus, Görögország, majd a régiónkbeli Lengyelország áll, utánuk jön Finnország, Hollandia, Luxemburg. Egyedül Bulgária van közel olyan rossz helyzetben, mint mi – az összes többi volt szocialista országban sokkal szélesebb tömegek számára nyitott a felemelkedés útja, mint nálunk. Mi több, más tanulmányok arra mutattak rá, hogy a magyar társadalom kasztjellege még az „átkosban” is újratermelődött, tekintve, hogy a 80-as évekre kialakult egy zárt kommunista politikai és gazdasági elit, amely önmagából táplálkozott, s ez a zártság még a keleti blokkon belül is kirívó volt.

Általánosságban elmondható, hogy a 20. század második felében átalakult a nyugati társadalmak foglalkozási szerkezete: megnőtt a szolgáltatási szektorban dolgozók száma, emelkedett a szellemi foglalkozásúak és az értelmiségiek száma, míg a kétkezi agrár- és ipari munkások létszáma csökkent, s a versenyképesség elsődleges feltétele a tudás lett. Az Eurofound elemzése szerint a legalacsonyabb mobilitási esélyek tekintetében a harmadik helyen az Egyesült Királyság áll, méghozzá azért, mert ott korábban lezajlott a modernizáció, azaz széles tömegeknek nőtt az iskolai végzettsége és tartós jóléte. Magyarország és Bulgária viszont azért sereghajtók a mobilitásban, mert a modernizáció itt stagnál, azaz sokan élnek tartósan rossz körülmények között, alacsony foglalkozási státuszban, és utódaiknak sincs esélyük a kitörésre – derül ki az elemzésből.

Magyarországon a férfiak 10 százaléka lép magasabb foglalkozási státuszba, mint az apjáé volt, míg a nők 25 százaléka jut előbbre, mint az édesanyja, s ezzel együtt nálunk a legrosszabbak a kilátások – az EU24 átlaga férfiaknál 15, nőknél 30 százalék. A jelentés egyébként felhívja a figyelmet arra, hogy az utóbbi évtizedekben a legnagyobb vesztesek mobilitás tekintetében az 1964 után született nemzedék férfitagjai voltak. Az elemzés szerint 24 országból 15-ben csökkent a férfiak felemelkedési aránya, miközben mindenhol nőtt a lecsúszók aránya a szüleik társadalmi pozíciójához képest. A nők esetében fordított trendek jellemzők: az országok egyharmadában csökkent a lecsúszási arányuk, egyharmadában pedig nőtt a felemelkedők aránya. A férfiak nagyobb eséllyel ragadnak bele szüleik pozíciójába, mint a nők – állapítja meg a jelentés.

Magyarországon mindkét nemre jellemző a mozdulatlanság, azaz a fiatal generációk a legnagyobb arányban itt ismétlik meg szüleik társadalmi-gazdasági helyzetét. Ez azt jelenti, hogy erősen kasztosodott a magyar társadalom: a hierarchia merev, nincs nagy felfelé áramlás, miközben tömegek rekedtek alul. Márpedig a társadalmi helyzet nálunk rendkívüli módon meghatározza az egyén egészségét, várható élettartamát, egész életminőségét. A hazai ifjúságkutatások egyben arra is rámutattak, hogy bár nőtt a fiatalok iskolai végzettsége a szüleikéhez képest, de ez nem feltétlenül jelent tényleges mobilitást. Többnyire egylépcsős mobilitásról van szó, ami tulajdonképpen a társadalmi helyzet átörökítésére elég. A végzettségek ugyanis devalválódtak, így az apa szakmunkás-bizonyítványa megfelel a mai szakközépiskolai érettséginek, a korábbi technikum a mai főiskolának és így tovább. 

A mozdulatlanság másik oka az alulfoglalkoztatottság: bár növekedett a fiatalok iskolai végzettsége, egyes balti és közép-európai országokban kevés a jól fizető munkahely, ezért a felfelé irányuló mobilitásnak nincs sok tere.

A bemerevedett társadalmi struktúra nálunk azért különösen problémás, mert a magyar társadalom foglalkozási szerkezetében kiemelkedően magas arányt képviselnek a foglalkozási rangsor alsó harmadába tartozó, azaz a betanított jellegű rutinmunkák vagy az alacsony szintű szakképzettséget igénylő (például irodai) foglalkozások. (A foglalkoztatottak 53 százaléka tartozik ide, szemben az EU-átlag 39 százalékkal.)  

Általában is jellemző, hogy az uniós tagállamokban az utóbbi évtizedekben – különböző mértékben – romlottak a felfelé irányuló mobilitási lehetőségek, s a gyerekek többsége a szülők státuszában marad. Ez a gazdaságilag fejlettebb, erős középosztállyal rendelkező társadalmakban nem okozott akkora problémát, mint az elmaradottakban, ahol széles tömegek rekedtek a társadalmi hierarchia alján, bár még a kevésbé fejlett országok között is jelentősek a mobilitási különbségek. A gazdasági válság a jövedelmek polarizálódását idézte elő, azaz a szegények még szegényebbek, a gazdagok még gazdagabbak lettek, a középosztály pedig szűkült, mert sokan lecsúsztak – különösen ott, ahol az állam nem tett ez ellen, például Magyarországon.

A képhez az is hozzátartozik, hogy a vizsgált, 2002–2010 közötti időszak végén, a gazdasági válság időszakában a megugrott fiatalkori munkanélküliség miatt az ifjúságot akkoriban elveszett generációként is emlegették. A mobilitási lehetőségek tekintetében viszont sok múlott és múlik a döntéshozókon, a helyzetre adott válaszokon – hangsúlyozzák az elemzők. A megszorító intézkedések néhány országban – köztük nálunk is – tovább csökkentették a megfelelő oktatáshoz, egészségügyhöz és a különféle állami támogatásokhoz való hozzáférést, márpedig a mobilitási lehetőségeket ez nagyban meghatározza. A tanulmány kiemeli a régiós különbségeket, illetve a regionális fejlesztési politikák hiányosságait is, így a Magyarország nyugati és keleti része közötti jelentős és állandósult egyenlőtlenségeket.

Az elemzés kiemeli az oktatás meghatározó szerepét a foglalkozások szerinti rétegződésben, illetve mobilitásban. Emlékeztet az Európai Bizottság adataira, miszerint az EU-ban a felsőfokú végzettségű apák gyerekei kétszer akkora eséllyel lesznek diplomások, mint az általános iskolát végzetteké – Csehországban, Magyarországon és Lengyelországban ez az esély kilencszeres. Széles körben elfogadott nézet, hogy a szülők iskolázottsági szintje a társadalmi mobilitást befolyásoló legfontosabb tényező – elsődlegesen meghatározó a gyerek végzettségére, foglalkozására, jövedelmére nézve. Ez után következnek olyan tényezők, mint a származás, a nem, a régió, a település típusa vagy a család összetétele, nagysága. A társadalmi különbségeket első sorban a mindenki számára elérhető korai fejlesztés és színvonalas oktatás lenne képes ellensúlyozni.

A szakemberek szerint a magyar oktatási rendszer nemcsak újratermeli, hanem elmélyíti a társadalmi különbségeket, aminek egyik tünete a PISA-eredmények drasztikus romlása. Az OECD-országok közül egyike vagyunk azoknak, ahol a legnagyobbak az iskolák és a tanulók közötti teljesítménybeli különbségek, s ahol az összteljesítményt erősen lehúzzák a gyengén teljesítő, hátrányos helyzetű diákok. A gyerekek teljesítményét nálunk határozza meg leginkább a családi háttér – az elitoktatást a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok révén megvalósuló korai szelekció biztosítja, a leghátrányosabb helyzetű gyerekeket pedig elkülönítve oktatják. Az iskolákon belüli teljesítmények meglehetősen homogének, 2006–2015 között egyike voltunk azon országoknak, ahol a leginkább visszaesett a hátrányos helyzetük ellenére jól teljesítő diákok aránya.

Olvasson tovább: