Kereső toggle

Orvosbárók kezében az egészségügy?

Vita az ágazat finanszírozásáról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A hálapénzes rendszer fenntartása egy szűk orvosi elit érdeke, amely a kórházi kapacitásokkal mindenhol a sajátjaként bánik, és ellenérdekelt az intézményrendszer racionalizálásában, miközben égető ápolónőhiány és látszólagos orvoshiány van – áll egy nemrég közzétett cikkben, amely nagy port vert fel szakmai berkekben. A strukturális reformot azonban nemcsak szakmai, hanem a mindenkori politikai érdekek is akadályozzák – mondják a szakmabeliek.

„Míg a pedagógusok körében komoly összetartás jellemző, addig az egészségügyben hihetetlen megosztottság van. Kórházigazgatók és érdekképviseleti vezetők kizárólag a saját érdekeiket nézik, és keményen ellene állnak minden reformtörekvésnek. A hierarchia legalján lévő ápolónők pedig már csoportosan állnak fel, kollégáik pedig éhbérért végzik a távozók munkáját is. Ma már az ötvenesek is sorban mennek el” – mondta lapunknak Sándor Mária, a feketepólós mozgalmat elindító ápolónő. Emlékeztetett, hogy az előző szakállamtitkár, Zombor Gábor tavalyi lemondásában közrejátszhatott, hogy sem az egészségügyisek bérrendezését, sem az intézményátszervezést nem tudta végigvinni, miután a szakmán belüli ellenállás talán még a kormányzati ellenszélnél is erősebb volt.

Sándor Mária váratlan helyről kapott megerősítést. Az index.hu hozta le Lantos Gabriella írását, amelyben a magánkézben lévő Róbert Károly Magánkórház operatív igazgatója az állami kórházrendszer visszásságait szedi össze. A cikk nagy hullámokat keltett, hatására az egészségügy tarthatatlan helyzete ismét a médiafigyelem középpontjába került. 

Lantos Gabriella orvosok, ápolónők, betegek és kórházi beszállítók beszámolói alapján mutatja be az ágazat anomáliáit. Az orvosbárókra megy el a pénz címet viselő cikkében azt állítja, rengeteg pénz van a rendszerben, amit megfelelő átalakítások révén ésszerűen is lehetne működtetni, de egy szűk szakmai elitnek ez nem érdeke. Becslések szerint évente 70 milliárd forint adózatlan jövedelem kerül az orvosok zsebébe, aminek 80 százaléka a 20 százaléknyi orvoselitet gazdagítja – ez mintegy 3500 intézményvezetőnek, főorvosnak fejenként és évente 12-100 millió forint közötti tiszta jövedelmet jelent a szerző szerint. Hozzáteszi: az orvosbárók két-háromszor többet keresnek, mint nyugat-európai kollégáik, ott az átlagfizetés évi nettó 25 millió forint körül van. Az orvosi középréteg havi 250-300 óra munkával ennek a harmadát-felét keresi meg, amiben az ügyeleti díjak és a magánrendelések is benne vannak. Emiatt a 40-50 év alatti korosztály zöme elvándorolt, az egész ágazat öregszik.

„Az orvosbárók által működtetett kórházi hűbérbirtokok az ésszerű egészségügy paródiái. Száz éve meglévő százágyas kórházak vannak szerte az országban egymástól karnyújtásnyi távolságra, így minden orvosbárónak jut egy műtő vagy egy osztály. Rájuk megy el a pénz, ahelyett, hogy az egészségügyben dolgozókat fizetnék meg belőle” – fogalmaz Lantos, aki szerint a személyes érdekeltségek miatt képtelenség az egészségügyi kapacitásokat megfelelő módon koncentrálni.

Jelenleg 160 kórház van hazánkban, s a 42 ezer aktív ágy kihasználtsága 70 százalékos, de ez is folyamatosan csökken. Ez a legdrágább ellátási forma, míg az ambuláns jellegű ellátás nem éri meg a kórházaknak, pedig az egészségügy az egyre korszerűbb módszereknek köszönhetően ebbe az irányba halad. A feudális rendszerben viszont a fiatal orvosok nemhogy korszerű módszerekhez, de még műtétekhez se nagyon jutnak. Megfelelő viszonyok között egymillió emberre jut egy kórház, így Lantos szerint 10, de legfeljebb 35 nagykórház is elég lenne országosan. 

A betegek, nővérek, orvosok így sokfelé elaprózódnak. A felesleges kis kórházak bezárása jelentős költségmegtakarítást eredményezne, a fenntartásuk helyett meg lehetne fizetni rendesen a benne dolgozó embereket – állítja a szerző. Hozzáteszi: ezáltal, a béremelés első lépéseként 27 százalékkal lehetne megemelni a bruttó béreket.

Cáfolja az orvoshiányt, mivel 30 ezer orvos praktizál Magyarországon, az orvosi pecsétek alapján számítva. Szerinte a nemzetközi átlag alapján orvosokból még van annyi, amennyi egy tisztességes ellátáshoz szükséges lenne, viszont ápolónőből a jelenlegi létszám kétszeresére lenne szükség, azaz négyezer fővel többre. Az orvosok túlterheltsége is abból fakad, hogy nekik kell ellátniuk a hiányzó szakdolgozók munkáját is, így nem marad idejük gyógyítani – állítja egyebek mellett Lantos.

A cikkben is említett alapproblémákkal – szakdolgozóhiány, túlterheltség, alacsony bérek, rossz munkakörülmények, szűk haszonélvező elit, túl sok kórház és ágy, ellenben kevés adófizető stb. – nagyjából mindenki egyetért, a kórházszövetség (MKSZ) válasznyilatkozata is csak árnyalta a cikk kijelentéseit. Az MKSZ szerint a helyzet összetettebb, népegészségügyi okokból sok a beteg, és orvoshiány van: a közszférában legfeljebb 22 ezer orvos dolgozik, aki az alacsony bérezés miatt kényszerül rá pluszmunkákra, hálapénzre. Ami az orvosbárókat illeti, az MKSZ szerint léteznek ugyan, de sok munkát, tudást is hozzátesznek a rendszerhez, s a jelentőségükről, kapzsiságukról és korrumpálhatóságukról festett kép igazságtalanul túlzó.

„Biztonságosabb lenne a központokba szervezett gyógyítás. Vannak megyék, országrészek, ahol ez szakmailag indokolt, és szociális hátrányokozás nélkül megvalósítható lenne. Ugyanakkor az ellátást 22 súlyponti kórházba ma nem lehetne komoly betegbiztonsági kockázatok nélkül központosítani” – állítja a közlemény, hangsúlyozva a területi egyenlőtlenségeket és a pluszforrások nélkülözhetetlenségét az átalakításban. Szó mi szó, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a minap nyilatkozott úgy, hogy az egészségügy helyreállításához a jelenlegi évi 177 milliárd forinthoz még 800 milliárdot kellene hozzátenni, de erre nincs keret. Az MKSZ azt is írja, hogy Lantos cikke sok részigazságból általánosít, és gyors megoldást kínál. „Sajnos azonban az elmúlt évtizedek hasonlóan egyszerűsítő, súlyos kudarcba fulladt reformkísérletei jelzik, hogy ez az út nem járható” – véli az MKSZ.

A reformkísérletekre való utalás akár célzásnak is vehető az MKSZ részéről, amennyiben megalapozott Havas Szófia volt szocialista szakpolitikus véleménye, miszerint Lantos Gabriella cikke valójában a jelenlegi egészségügyi államtitkárság „megrendelésére” írt anyag. Ha ez tényleg így lenne, akkor sajátos érdekérvényesítésre kényszerül Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár, ami azt jelenti, hogy elődjéhez hasonló ellenszéllel küzd. Ezt támasztja alá az is, hogy minapi bejelentését – miszerint nem lesz új fővárosi tömbkórház, hanem itt is kevesebb, meglévő központba centralizálnák az ellátást – a fideszes Selmeczi Gabriella sietve cáfolta.

Magával a cikkel kapcsolatban Havas azt hangsúlyozta, hogy pontatlan az orvoslétszámadat, és a valóságban még a magánegészségügyben is orvoshiány van. Szerinte az elvándorlásveszély is erodálja a feudális viszonyokat, mert a főorvosok rá vannak utalva a beosztottaikra. Emlékeztetett, hogy nemcsak szakmai ellenállás miatt hiúsult meg rendre a racionalizálás, hanem a mindenkori politikai ellenérdekeltség – polgármesteri, képviselői lobbizás – miatt is. Havas szerint az eddigi tapasztalatok szerint a kórházbezárásokkal nem lehet automatikusan átcsoportosítani a dolgozókat más kórházakba, ez még némi béremeléssel sem működik automatikusan. „Bármilyen haladó is a központosító ideológia, az átalakítás nem működik, ha a pénzkivonás, illetve a következő választás megnyerése a legfőbb prioritás” – figyelmeztetett Havas. (M. M. R.)

Olvasson tovább: