hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hallgat a mély – A Kiss László-ügy háttere

2016. 04. 14.
Filmbe illő történet kezd kibontakozni a sikerekben megőszült, majd néhány nap alatt szinte teljesen lenullázott szövetségi kapitány, Kiss László drámája kapcsán.

A legeredményesebb magyar sportág, az úszás egyik csúcsvezetője másodszor bűnhődik egy 55 évvel ezelőtt el­-követett ritka aljas bűncselekmény miatt. A fordulatos események több síkon zajlanak, és számos kérdést vetnek fel: hogyan működött a pártállam igazságszolgáltatása? Elítélhették-e Kisst ártatlanul, mint ahogy most állítja? Ha koncepciós per áldozata lett, miként futhatott be később ugyanabban a rendszerben világraszóló karriert? Kiknek áll érdekében négy hónappal az olimpia előtt Kiss László „kilövése”? Egyáltalán: ő a valódi célpont? És milyen állapotban van az az úszótársadalom, ahol állítólag „mindenki” tudott a múltjáról, a közeg mégsem lökte ki magából?

Ki szivárogtatott?

Az úszósport több szereplőjével, politikusokkal és médiaszereplők­kel beszélgetve egyöntetű vélemény­ként fogalmazódott meg, hogy a full’ank.com nevű portál szerzője nem valamely levéltárban sétálva akadt rá Kiss László és társai 1961-es büntetőperének dokumentációjára, hanem kiszivárogtatta számára valaki, aki úgy gondolta, a csoportos nemi erőszak ismételt közlése (hiszen a történtekről beszámolt a korabeli sajtó), eltávolíthatja a rendszerből Kiss Lászlót. A terv, ha volt ilyen, sikerrel járt, hiszen a 75 éves szövetségi kapitány csütörtökön lemondott: először százhalombattai alpolgármesteri poszt­járól, aztán az úszóválogatott veze­téséről, majd egymillió forintos fizeté­séről. Egy nappal korábban még nem így állt a helyzet: Kiss részt vett a Gyárfás Tamás úszószövetségi elnök által összehívott edzői értekezleten, ahol 19 edző aláírásával támogatta Kisst posztja megtartásában. Álláspontjuk szerint az 1961-es csoportos nemi erőszak elítélendő cselekedet, Kiss azonban megbűnhődött, és élve a lehetőséggel visszailleszkedett a társadalomba, majd úszóedzőként maradandót alkotott.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!