Kereső toggle

Nyomorexport

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A DVTK kijutott az Európa Ligába. Nyékládházán és Mályiban azzal nyugtatják a gyerekeket, hogy az ő településükre nem jöhetnek romák. A két hír között látszólag nincs összefüggés. Látszólag.

Miskolc város önkormányzata május elején úgy határozott, hogy azoknak a lakosoknak, akik készek elhagyni szociális bérlakásaikat, és azt is vállalják, hogy Miskolc város határain kívül folytatják az életet, másfél-kétmillió forint támogatást nyújt. A nagylelkű ajánlat nem aratott osztatlan sikert.
Mályiba tartunk és Nyékládházára. Az út mentén választási plakátok és óriás- reklámok feszítenek: „Tiszteletet a magyaroknak”, „Magyar vagyok és európai”, „Elhozzuk önnek Brazíliát”. A Miskolctól néhány kilométerre fekvő településeken hamar vették az adást: a két polgármester közös tiltakozó levelet írt a miskolci döntés ellen. Elsőként Urbán Sándornét keressük fel, aki kedden tíz órakor telefonon még azt ígérte, elmondja a levél hátterét. 11 órára beszéljük meg a találkozót. Egy óra nagy idő. Mire megérkezünk a polgármesteri hivatal elé, Urbánnéban gyökeres változások mennek végbe. Csak annyit mond, hogy inkább nem mond semmit. Furcsa. Még hozzáteszi, hogy tegnap érkezett haza Lengyelországból, és bár senkinek nem beszélt a levélről, az újságok mégis megírták. Urbánné még nem érti a sajtó működését. Nagy nehezen sikerül kihúzni belőle, hogy a levélről még Nyékládháza lakossága sem tud, ő pedig nem akarja, hogy az országos médiából értesüljenek róla. Majd közli velük a helyi lapban, de addig nem nyilatkozik. Olyan, mintha bizonytalan volna abban, amit tesz. Pedig nincs ok a bizonytalanságra. Akit csak megkérdezünk, mindenki egyetért a tiltakozással. És persze azt is tudja mindenki, hogy a miskolci rendelet valójában arról szól, hogy másfél-kétmillió forintért megpróbálnak megszabadulni a roma lakosság egyik problémás csoportjától. Például a „számos” utcákban élőktől. Nyékládházán még nem tudják, amit mi is csak délután tudunk majd meg, hogy a miskolci romák is kézzel-lábbal tiltakoznak a kiköltöztetésük ellen. Nyékládházán abból indulnak ki, hogy a rendelet hatására, másfél-kétmillió forinttal a zsebükben egyszer csak megérkeznek házat venni. És akkor Nyékládházának annyi.  
A vészjósló teóriának csupán az elsőként megszólított középkorú férfi mond ellent. Ő úgy véli, 15 millió forint alatt nincs eladó ház az 5800 fős, rendezett városkában. És mivel nincs olcsó ingatlan, nem reális az új lakóktól való félelem.
„Nem értem, ez az egyetlen etnikum, amelyik nem akar magának saját hazát” – kezdi okfejtését egy hatvanas férfi, miközben kocsibeállója betonját sepregeti. Többször elmondja, hogy nem rasszista, és ha normális terv születne, pénzzel is támogatná a helyzet megoldását. Nyékládházán csak néhány roma család él, velük nincs probléma, de a miskolciak egy része összeférhetetlen, agresszív. Amikor arról kérdezem, mi lenne a megoldás a mélyszegénységben tengődő, tanulatlan emberek számára, meglepő választ ad: „A szüleim holokauszttúlélők voltak. Amikor visszajöttek a táborból, szó szerint nem volt semmijük. De a következő generáció érdekében áldozatot hoztak, és talpra álltak. Miért nincs a romák között egy ilyen réteg?”
A városban nincs olcsó ingatlan, de a hegyoldalban már félmillióért is lehet telket venni pincével, esetleg kisebb házzal, állítja egy idősebb asszony a piacon. Aztán arról beszél, hogy attól, hogy valaki szegény, még lehet tiszta, mert lavórban is lehet fürdeni. Ha pedig beköltöznének a hegyoldali pincékbe, a zöldség-gyümölcsért már nem jönnének le a városba, sem fáért a Tüzépre: „Gondok lennének, bizony, ebből csak gondok lennének.”   
Továbbmegyünk a négyezer lakosú Mályiba, Urbánné ugyanis útravalóként még elmondta, keressük meg az ottani polgármestert, mivel ő a közös tiltakozólevél ötletgazdája. Viszokai István meglehetősen modortalan ember. Ott ül bent a hivatalában, de arra sem méltatja a sajtó megjelent munkatársait, hogy egy mondat erejéig előjöjjön. Kolléganőjével üzen ki, hogy nem ér rá. A munkatárs tájékoztatásul még közli, hogy ő nem a titkárnő.
Mályiban sem örülnének az emberek, ha a miskolci kiköltözők náluk landolnának. Egy fiatalember szerint balhés emberek laknak a számozott utcákban. Dolgozott a telep közelében, ismeri őket. Sokszor belékötöttek, és ha ideköltöznének, „itt csinálnák a cirkuszt tovább”. Azt is elismeri persze, hogy az érintetteknek se könnyű, mivel Miskolcról elzavarnák őket, máshol meg nem fogadnák be.
Egy nyolcadikos lánytól megtudjuk, hogy az iskolában is szóba került a téma: „Van köztük is normálisabb, de több az olyan, aki nem” – mondja a lány, aztán elmeséli, hogy az osztályfőnök azzal nyugtatta a tanulókat, hogy Mályi és Nyék polgármesterei összefogtak, és nem fogják megengedni, hogy beköltözzenek. Hogy miként lehetne megakadályozni, hogy magyar állampolgárok a saját pénzükön ott vegyenek ingatlant, ahol akarnak, azt a két említett polgármestertől volna célszerű megkérdezni. De hát Viszokai István nem ér rá, Urbán Sándornéban pedig gyökeres változások mentek végbe. Úgyhogy nincs mit tenni, indulás Miskolcra, a „számos”, vagy számozott utcai telepre. Egyes utca, kettes utca, hármas utca, egészen tizenegyig. Valamelyik rég bezárt gyárhoz épültek itt házak száz éve a valamikori munkások részére. Jelenleg és évek óta viszont többnyire munkanélküli és többnyire roma családok élnek itt. Becslések szerint 4-500 család. Van, ahol három gyerek van, van, ahol tíz. Összesen tehát háromezer főről lehet szó. „Nem a cigányokkal van a baj, hanem azokkal a cigányokkal, akik nem is akartak dolgozni, és nem is akartak soha semmit csinálni. Lepusztították az egész lakótelepet” – állapítja meg egy környékbeli, de azzal ő is egyetért, hogy a város által felajánlott kétmillió forint semmire nem elég, legfeljebb az éhenhalásra. „Új életet kezdeni ennyiből? Talán egy vályoglakásra elég.”
A telep a DVTK-stadion tövében terül el. A közelben villamos megy, forgalmas utak, terek fekszenek, bevásárlóközpont áll, nem valami külvárosi részről van tehát szó. Néhány számozott utcán lassan végiggurulunk, elég riasztó látvány. Lerobbant házak, csapatokba verődött, álldogáló fiatalok. A környékbeliek szerint sok köztük a drogos. Egy nyomós kútnál hároméves szurtos kisgyerek próbálja megtölteni a kétliteres étolajos kannát. Arrébb, az egyik utca végén negyvenes nő álldogál. Kevés foga van és melírozott haja. Eddig úgy tudták, hogy lebontják a házakat, de legutóbb azt hallotta, hogy mégsem. A költözés problémája egyébként nem érinti, mivel Szikszón él, most csak átmenetileg lakik Miskolcon.
Egy dühös férfi fennhangon állítja, hogy nem megy sehová a telepről, mert már a szülei is itt éltek, és a gyerekei is itt élnek. „Adjon a Kriza cserelakást, akkor elmegyünk, de vidékre még akkor sem. Vidéken nincs munka, ott csak a betörés marad” – magyarázza, és észre sem veszi, hogy kimondta a lényeget. Még beszél a férfi, amikor több csapat roma tűnik fel, határozott léptekkel a stadion felé haladnak: úgy tudják, Kriza Ákos polgármester gyűlést tart a parkolóban. Mi is odamegyünk. Kriza nem jött el, csak az emberei, de amikor meglátták a romákat, ők is távoztak. Szóba elegyedünk néhány álldogáló polgárral. Egyikük, egy terepruhás nem roma férfi szintén a telepen él. Azon kivételek egyike, aki nem szociális bérlakásban, hanem a saját házában lakik. Azt mondja, a romákkal sok baj van, de nem azért, mert romák, hanem mert végletesen lecsúsztak. Öt kutyát tart, van sokkolója és pisztolya is. A háza körülbelül húsz méterre fekszik a DVTK-stadiontól. Van ilyen máshol is, például Fejér megyében, de a terepruhás férfi nem maga akarta, hogy így legyen. Még emlékszik rá, amikor a válogatott 1974-ben 33 ezer néző előtt játszott itt a csehszlovákok ellen.
Hogy miért kellene kiüríteni a telepet? Azért, mert bővíteni kell a stadiont. A DVTK ősztől az Európa Ligában játszik, magyarázza a férfi, majd megmutatja, hogy a reflektorokat tartó hatalmas oszlop a tervek szerint az ő háza nappalijának a helyén fog állni.
A telep kiürítése persze azért is fontos lenne, hogy a közelgő önkormányzati választások előtt eltüntessék a problémát. Áprilisban az egyik miskolci körzetben a baloldal nyert, ráadásul a jobbikos jelölt is igen megszorongatta a kormánypárti indulót. Egy környékbeli település vezetője úgy fogalmazott, hogy Miskolc vezetése most megpróbálja exportálni a nyomort.
„Roma vagyok, a feleségem magyar. A gyerekeim félig romák, félig magyarok. Vágjam ketté őket?” – kérdezi egy biciklijére támaszkodó férfi. Intelligensen érvel, bár a deportálás kifejezés talán túlzás. „Embertelen, rasszista lépés”, mert a romák is a nemzet része, ráadásul most nemzeti és keresztény kormányzat van hatalmon. Morálisan is vállalhatatlan, hogy kirekesztenék a társadalom egy amúgy is nagy bajba került rétegét, a nemzet „legnagyobb kisebbségét.” A férfi 38 éve dolgozik, két szakmája van. Kiderül, ő a tiltakozó romák egyik koordinátora. Úgy tervezik, tüntetni is fognak az önkormányzatnál Kriza Ákos ellen.
Közben befut a terepruhás férfi cimborája. Szocialista szavazó. Azt mondja, nézzük meg Lyukóbányát, abból mindent megértünk. Beülünk az autóba, 7-8 perc alatt a helyszínen vagyunk. Mesés táj, zöldellő dombokkal, kibelezett, félig elhordott házakkal. Szürreális látvány. A szocialista szavazó azt mondja, három éve még másfél milliót kínáltak a házáért, de nem adta. Most négyszázezerért veszik meg. Szülei egy élet munkáját tették bele. Akárkivel beszélünk, szinte egybehangzó a vélemény: a „valahonnan” betelepült romákkal van baj, az őshonosokkal mindenhol békességben éltek. A férfi szerint Lyukóbányába Debrecenből érkeztek nagy számban, ahol már 2008-ban elkezdték ösztönözni a költözést.
A dombokat nézegetve Gyöngyöspata és a Kecskekő jut eszembe. Az egykor a település bokrétájának nevezett hegyoldal a virágzó kiskertekkel, szőlőkkel és pincékkel. Majd a néhány év alatt végbement pusztítás, amit mindenki a távolabbról érkezett roma családok számlájára ír. Végül pedig a Jobbik, ami néven nevezve a problémát, hatalomra került.

A szlovák modell

Kassán egy városszéli lakótelepre, Lunik 9-re költöztették a közüzemi számláikat nem fizető lakosokat. A panelházakból álló telep több ezer roma származású ember otthona lett. Amikor a Hetek stábja 2009-ben ott járt, a munkanélküliség 90 százalékos volt, az áram- és fűtésszolgáltatás szünetelt, a vizet naponta kétszer egy órára nyitották ki. A lakók eladták a lépcsőházi ablakokat, a lakásokból kidobált szemét bokáig ért. Voltak, akik vaskályhát üzemeltek be a panellakásban, a kéményt az oldalfalon vezették ki. A legfrissebb hírek szerint Kassa önkormányzata most kiköltözteti a lakókat, mert attól tartanak, hogy összedőlnek a házak, mivel a tolvajok egész falszakaszokból kiszedték a vasat. A Hírek.sk szerint Kassa városa nem kívánja megoldani a hajléktalanná váló családok lakhatási gondjait. „Nem, a város nem gondoskodik majd róluk. Ezt a saját hozzáállásuknak köszönhetik” – jelentette ki Martin Paska, a városi lakáskezelő vállalat műszaki igazgatója. (SzF)

Olvasson tovább: