Kereső toggle

Köztünk élő untermenschek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tanulságos kampányestén vannak túl a szentimrevárosiak, akik a Keresztények közéleti felelőssége címmel tartott előadáson tudhatták meg Osztie Zoltán atyától, hogy kiknek a lelkén keresztül munkálkodik a Jóisten a magyar belpolitikában, és kik azok az „ember alatti emberek”, akikre nincs szüksége a hazának.

Az esemény házigazdája Rétvári Bence, Szent-imreváros országgyűlési képviselője volt, aki a Civil Összefogás Fórumának elnökével, Csizmadia Lászlóval moderálta a hatvan plusszosokat megmozdító eseményt. Mivel a Békemenet élménye még csak kétnapos, érthető, hogy előkerül a matek. Hozzájuk képest a vasárnapi Összefogás bulin pont egy nullával voltak kevesebben – mondja az államtitkár. A cöfös Csizmadia László már a szavazásra buzdít, amelyből a most esedékest annyira zsákban érzi, hogy áttér a májusi uniós választásokra, ahol reményei szerint ugyanúgy megfutamodnak majd az EU bürokratái, mint amikor a Békemenet először vonult fel Orbán Viktor mellett. Aztán egy mosolygós pincérfiúról beszél, aki vasárnap az Opera előtt Putyin pincsijének nevezte a miniszterelnököt. Egy olyan ember – mondja a civilek vezére –, akinek az ősei között ott találjuk Marxot, Engelst, Lenint, Sztálint, Rákosit és Kádárt. A „beteg emberről” (jobboldali terminus technicus: Gyurcsány) irgalomból nem beszél, mivel szerinte annak gyógyszerezése így is elég sokba fog kerülni a jövőben.
Beszél viszont egy nagyon érdekes dologról: azért kell a választások alkalmával megbuktatni a baloldali politikai mezőt eddig „bitorló” elitet, mert miattuk nem alakult ki egy valódi, szociálisan érzékeny alternatíva, egy versenypárt. Ebben a folyamatban helykészítőként tekint a Békemenetre, amelyik a szélsőségek felett húzódó magyar–magyar kiegyezésben érdekelt. Az általuk életre hívott Szellemi Honvédelem Mozgalom aktivistái az elmúlt időben országosan százhúsz helyen gyűjtötték az emberek véleményét a hogyan továbbról, és ennek szintézisét a még nyomdaszagú Nemzeti Társadalmi Szerződés című dokumentumba foglalták össze, amit a választások után adnak majd át Orbán Viktornak.
A fő produkció a belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia plébánosa, az idén 25 éves Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) elnöke, és nem mellesleg a CÖF alvállalkozásának (Civil Együttműködési Tanácskozás) alelnöke. Osztie Zoltán atyának múlhatatlan érdemei vannak az „elmútnyócév” idején fogódzókat kereső fiatal jobboldali politikusok „keresztény körökbe” való bevezetésében. Előadását a plébános is a választással kezdi, és nem tud napirendre térni azon megtapasztalása felett, hogy még mindig vannak olyan határon túli magyar családok, akik nem támogatják szavazatukkal a jelenlegi kormány nemzetpolitikáját. Konkrét példájában a plébániairoda szomszédságában lakó erdélyi családot említi meg, akik – hatásszünet – nem a Fideszre fognak szavazni. Innen már csak egy lépés a határon túliak ellen kampányoló, nemzetáruló korábbi miniszterelnök, aki még mindig közszereplő. És ez a mi hibánk is. Mármint nem a Hetek-olvasóké, hanem a keresztény értelmiségieké. Itt az idő hát – mondja Osztie –, hogy „ezeket a szereplőket kiiktassuk a közéletből”.
De vannak itt még kiiktatandók. Azok, akik gyűlölettel tekintenek a jobboldal országjobbító szolgálatára. A minap például a kecskeméti KÉSZ-esek futottak bele „durva, gyűlölködő elutasításba” aláírásgyűjtés közben. Ez már a gonoszságnak az a szintje a közéletben, amivel a plébános szerint nem szabad felvenni a kesztyűt, mert akkor lesüllyedünk hozzájuk. „Ember alatti emberek. Ők lennének azok, akikre szüksége lenne ennek a hazának?” – teszi fel a kérdést a KÉSZ elnöke, és meg is válaszolja: „Nem!” Még szerencse, hogy a „Gondviselő a mieink lelkén keresztül működik”, s ők nem viszonozzák ezt a gyűlöletet.
Ennél a pontnál Rétvári Bence átveszi a szót, és mindazoknak, akik Zoltán atyát hosszabban is szeretnék hallgatni, a belvárosi templom tízórás szentmiséjét ajánlja. Hogy ott lesz-e szó politikáról, arra kíváncsi a klerikushoz intézett első kérdés gazdája, és a válasz egy sztori a saját praxisból. A hívek miseszándékot jelentettek be a választásokért, ami a netre kerülve sokakban keltett megütközést, ezért a plébános cselhez folyamodott: kivonult az orgonaszóra, az olvasóállványnál elmondta, milyen kormányra van szüksége a nemzetnek, majd belevágott a szentmise celebrálásába. Így nem keverte össze Osztie Zoltán a pártpolitikát a szentrésszel.
A jelenlévőket érdekelné, mi van, ha nem jön össze a kétharmad, de ezt a labdát a KÉSZ-elnök átpasszolja a szent-imrevárosi jelöltnek, aki óvatosan optimista, és egy sima többségnek is nagyon tudna örülni. Nem örül viszont a keleti nyitásra vonatkozó kérdés kapcsán elhangzó célozgatásnak, ami a „moszkovita diktatúra árnyékáról” és a „Szovjetunió rabságának szörnyűségeiről”, pontosabban ezek figyelmen kívül hagyásáról szól, ezért gyorsan jelzi is, hogy a kormány külpolitikája nem innen közelítette meg a kérdést. Az uniót azonban már ő sem védi meg, pedig vitaindítónak alkalmas volna a plébános kijelentése: „elszabadult bürokratikus hatalmi struktúra, amelynek ugyanúgy pusztulnia kell, mint minden totalitárius rendszernek a történelemben”.
A püspökfalat a végére maradt, valaki a holokauszt-emlékévről kérdez. A KÉSZ-elnök a második világháborút követő délvidéki megtorlásokra utalva párhuzamos tragédiáról beszél, arról, hogy ugyanolyan mértékben kell elítélnünk minden emberellenes bűntettet, egyiket sem jobban a másiknál. A felelős emlékezéshez pedig elengedhetetlen a „keresztény lelkület”.

Olvasson tovább: