Kereső toggle

Ezermilliárd nyomában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Fidesz megakadályozott egy újabb parlamenti meghallgatást, a kormányközeli sajtó folytatta a botrányt kirobbantó adóhivatali munkatárs gyalulását, válaszul az érintett belengette a bizonyítékok nyilvánosságra hozatalát. Végül – némi meglepetésre – a rendőrség elrendelte a nyomozást az úgynevezett NAV-botrányban. 

Horváth András egykori adóhivatali munkatárs láthatóan nagyobb zavart okoz a kormányoldalon, mint a teljes ellenzék együttvéve. Pedig eredetileg nem akart mást, mint a nyilvánosság erejét kihasználni az úgynevezett ezermilliárdos áfacsalás ügyében. Mint a Hetek többször is beszámolt róla, Horváth, a NAV (és elődje, az APEH) novemberben kilépett szakkoordinátora többéves vizsgálódása nyomán arra jutott, hogy évente ezermilliárd forint kár éri a magyar költségvetést az úgynevezett láncolatos áfacsalásoknak köszönhetően. (A leg inkább fertőzött szektorok: gabonatermelés, cukor-, étolaj-, textilipar, magyar és külföldi kiskereskedelem.) Horváth mindezt – és azt, hogy a visszaélésekről az adóhatóság is tud, mégsem tesz semmit – jelezte feletteseinek, majd 2011 őszén vezető kormánypárti politikusoknak, ám végül nem történt semmi; ezért november 8-án részletes feljelentést tett az ügyészségen, és a nyilvánosság elé lépett. Azóta szappanoperaszerűen folynak az események, szinte minden napra jut újdonság.

Múlt heti cikkünk óta összegyűlt 77 ellenzéki aláírás, így a kormány akarata ellenére lehetőség nyílik a parlamenti vizsgálóbizottság felállítására. Ez persze nem jelenti azt, hogy a bizottság tényleges munkát tud majd végezni, mivel a kormánypárti többség menet közben még elkaszálhatja; azonban ha megteszi, azzal csak tovább erősíti azt a vélelmet, hogy valamiért az áfacsalóknak falaz. Ilyen vélelem pedig azért alakult ki, mert a Fidesz Horváth Andrásnak a gazdasági albizottság előtti meghallgatását is megakadályozta, akárcsak a keddre összehívott nemzetbiztonsági bizottsági meghallgatását. (Ekkor több, illetékességgel rendelkező hatóság vezetője is kész volt a nyilatkozattételre, de erre ők sem kaptak lehetőséget.) Néhány hét alatt a kormánypárti többség tehát három meghallgatást fúrt meg, mondván, büntetőüggyel párhuzamosan nem lehet bizottsági meghallgatás vagy vizsgálat. Az érv azonban sántít, mivel NAV-ügyben még nem kezdődött büntetőeljárás, másrészt a közelmúltban több olyan ügyben is volt bizottsági meghallgatás, amiben viszont zajlott büntetőeljárás.

A hét elején a kormányközeli napilap azt állította, hogy Horváth a rendőrségi meghallgatásán nem tudott bizonyítékkal szolgálni. Az egykori adóhivatali munkatárs a Heteknek azt mondta: ez hazugság, hiszen a nyomozóknak ő megerő - sítette az ügyészségnek beadott – 200 oldalas melléklettel ellátott – feljelentésében foglaltakat, sőt azt is elmondta, hogy újabb adatokkal is kész kiegészíteni azokat. A lap cikkével kapcsolatban Horváth úgy vélekedett, lehetséges, hogy a hiteltelenítését célzó írással kommunikációs szinten megpróbálták előkészíteni, hogy a rendőrség végül megtagadja a nyomozást az áfacsalásügyben. Erre is felkészülve hozzátette: fontolgatja, hogy amennyiben az állami szervek tétlenek maradnak, az adó- és üzleti titkok ellenére nyilvánosságra hozza a feljelentést a 200 oldalas melléklettel. Szerdára azonban fordulat történt: a rendőrség elrendelte a nyomozást.

Olvasson tovább: