Kereső toggle

Az árnyas Duna titkai

Tragédiák nélkül megúszta Magyarország az évszázad árvizét

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az elmúlt bő évtized árvizei kapcsán védekezésre és kártalanításra fordított mintegy 400 milliárd forintból meg lehetett volna oldani, hogy a jelenlegihez hasonló árhullámok jóval „stresszmentesebben” vonuljanak le, és ne a polgári összefogáson múljon a katasztrófák elkerülése. Vízügyi fejlesztésekkel a jövő árvízi kiadásait is radikálisan csökkenteni lehetne – 2010 óta azonban megakadtak az ilyen jellegű beruházások, a kormány pedig kettévágta a vízügyi szolgálatot. A paradigmaváltást jelzi az is, hogy Orbán Viktor nem vízügyi szakemberrel, hanem Bakondi György katasztrófavédelmi vezetővel közösen védte az országot a gátakon.

A rekordvízállásokat hozó dunai árhullámot a kormány látványosan nem vízügyi, hanem katasztrófavédelmi kérdésként kezelte. Ez azonban nemcsak súrlódásokat eredményezett a két szervezet között, hanem védekezési bakikat is. Almásfüzitő alatt, Dunaalmás felett például a vízügyesek azt jelezték előre, hogy a gát (ami egy vasútvonal töltése volt) kisebb szivárgásokkal ugyan, de kibírja majd a víz nyomását, a katasztrófavédelem mégis nagy hévvel rendelt erősítést, sőt egy helikoptert is a helyszínre – amelyekre végül nem volt szükség. A vízügyeseknek lett igazuk, mert pár óra múlva visszament a víz, az pedig nem okozott „drámát”, hogy pár hektár kukoricaföldet elöntött a víz.

Az sem lehet véletlen, hogy a kormányzati kommunikáció kiemelte: csak a katasztrófavédelemnél 51 milliárd forint áll rendelkezésre az árvízi költségek, köztük a helyreállítási munkák fedezetére; Bakondi Györgyöt pedig a miniszterelnök helyreállítási kormánybiztossá nevezte ki.

Nem katasztrófa

„A védekezés egyik legfőbb alapelve, hogy az árvíz nem katasztrófa” – mondta ugyanakkor a Heteknek Szlávik Lajos, a Magyar Hidrológiai Társaság elnöke, vízügyi mérnök. Az árvízvédelmet tanító főiskolai tanár – aki tagja az árvízi védekezésre összehívott Országos Műszaki Irányító Törzs tudományos tanácsának is – hozzátette, a vízügyi szakemberek számára a Duna felső szakaszáról érkező drámai hírek ellenére nem volt kétséges, hogy a rekordvízállásokat hozó árhullámmal szemben sikerre vihető a védekezés. Ez azonban jóval kevésbé lett volna „izgalmas” – és nem mellékesen kevesebbe is került volna –, amennyiben a mindenkori kormányok sokkal következetesebben fejlesztették volna az árvízvédelmi rendszert. „Aszály idején mindenki a vízmegtartás és az öntözés hiányát emlegeti, árvízkor pedig a védelmi rendszer hiányosságait. Ennek éppen fordítva kellene működnie” – fogalmazott Szlávik Lajos, aki szerint a vízügyi szolgálat helyzete a jelenlegi kabinet alatt is tovább romlott. A rendszerváltás után többé-kevésbé egyben hagyták a szervezetrendszert – és vele a felhalmozott tudást, a tapasztalatokat és a szakembereket is –, amit azonban most kettéválasztottak: a stratégiai tervezés a vidékfejlesztési tárcához, az operatív részleg pedig a belügyhöz került, mondván, hogy a közmunkások tömegei jelentős segítséget jelenthetnek majd a védművek gondozásában. (Volt olyan elmélet is, hogy az igazi indok nem a szakmai szempontból egyébként sem sok hasznot hajtó olcsó kézi munkaerő volt, hanem a vízügyi fejlesztésre kilátásba helyezett uniós pályázati források keltették fel a belügyi vezetés érdeklődését – a szerk.)

És ha már szóba kerültek a védművek: a szakember azt is aggályosnak tartja, hogy jelenleg mindössze évi 4 milliárd forint jut ezek fenntartására, miközben tíz éve ez az összeg még 13 milliárd forintra rúgott. A fejlesztések is csak uniós forrásokból tudtak megvalósulni az elmúlt 6-8 évben. A Vásárhelyi-terv keretében eddig megépült négy Tisza menti víztározó fontos előrelépés ugyan, ám a darabonként 15-20 milliárdos beruházási költség mellett az összességében 100 milliós fenntartási kiadásokkal is számolni kell, amelyek tovább növelik a fenntartási költségeket. Szlávik Lajos megjegyezte: a tározók a vízmegtartás és a mezőgazdasági öntözés szempontjából nem hasznosíthatók, aminek a hátterében az az ellentmondás áll, miszerint az árvízvédelemhez állandóan üresen álló tározókra van szükség, az öntözés viszont azt kívánja, hogy azok folyamatosan – legalábbis tavasztól őszig – tele legyenek.

A szakember hangsúlyozta azt is, hogy az árvízvédelem a jövőben nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjon, legfőképpen azért, mert a klímaváltozás fokozza az időjárási szélsőségeket. Példaként említette, hogy meteorológusok szerint ugyanannak az áramlásrendszernek a száraz, forró légtömegei okozták a tavaly nyári aszályt, amelynek most a nedves légtömegei a dunai árhullámot is okozó intenzív esőzéseket (jelenleg a száraz anticiklon Skandinávia fölött van, ahol szokatlanul magas, 30 fok körüli a hőmérséklet).

Agyatlan spórolás?

„Szakmailag súlyosan elhibázott döntés volt a vízügyi szolgálat átalakítása, a területről történő forráskivonást pedig nem lehet másnak nevezni, mint agyatlan spórolásnak, amelyet még a nemzeti vízstratégia vitaanyaga is negatívumként említ meg” – fogalmazott lapunknak Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért ökológus-biológus parlamenti képviselője, megjegyezve, hogy 2009-ben a vízügy teljes költségvetése 14 milliárd forint volt, 2012-ben viszont már csak 8 milliárd.

Mint mondta, a vízgazdálkodási-árvízvédelmi reform infrastrukturális feltételeit 300-350 millió forintból ki lehetne építeni, miközben az elmúlt bő évtized árvizei által okozott kár, illetve a védekezés költségei mintegy 400 milliárd forintra rúgnak (ebből csak a 2010-es árvízi kár 200 milliárd volt, a védekezés pedig 40 milliárdba került). Vagyis pénz van, csak rosszul költik el. „Jelenleg is lehívható lenne 150 milliárd forintnyi megnyert uniós forrás vízügyi beruházásokra, azonban hiányzik hozzájuk 20-25 milliárd forintnyi önerő” – tette hozzá a szakpolitikus.

Jávor Benedek azt is kiemelte, hogy árvízvédelmi szemléletváltásra lenne szükség Magyarországon: néhány problémás szakasztól eltekintve nem a gát magasítására kellene hangsúlyt tenni, hanem a beérkező víz visszatartására, valamint hasznosítására. Szlávik Lajossal ellentétben úgy véli, hogy a víztározók kapacitásának szabályozásával egyszerre lehetne az árvízvédelem és a mezőgazdaság érdekeit szolgálni.

„Hosszú távú szakmai gondolkodásra lenne szükség, de úgy tűnik, a miniszterelnök jobban szeret honvédségi könnyűgyakorlóban masírozni a gáton és szigorúan nézni a vizet” – jegyezte meg végül Jávor Benedek.

„Alaptétel, hogy az árvíz elleni védekezést békeidőben kell elkezdeni, a siker 90 százalékban ezen múlik. Ezért is tartom elhibázott döntésnek, hogy a vízügy operatív része a belügyminisztériumhoz került, és velük szemben a katasztrófavédelem szerepe megerősödött” – mondta a Heteknek Szabó Imre, volt szocialista vízügyi miniszter, aki hívásunk idején éppen leányfalui otthonát igyekezett megvédeni az árvíztől. Hozzátette: nagy szerencse, hogy a vízügyesek „fegyelmezett” emberek, akik vészhelyzet idején nem a presztízskérdéseket helyezik előtérbe. 

„A korábbi középtávú szakmai terveknek része volt a Duna menti víztározók megépítése is, illetve az így keletkező vízfelületek mezőgazdasági hasznosítása. Most csak annyit kommunikál a kormány, hogy majd valamikor lesz egy vízgazdálkodási terv. Pedig a 2014-től kezdődő uniós pénzügyi ciklusban a vízügyi fejlesztéseknek prioritást kellene élvezniük” – hangsúlyozta a volt miniszter.

Katona Kálmán, aki az első Orbán-kormány alatt volt vízügyi és hírközlési miniszter, reméli, hogy a Dunával kapcsolatban már elkészült, de késésben lévő árvízvédelmi uniós projekteknek új lendületet adhat a mostani árvíz. Hozzátette azonban, hogy a tájgazdálkodásra vonatkozó elképzelések a Tisza menti tározók esetében sem valósultak meg, márpedig ezekre kiemelten szükség lenne. „Tévhit, hogy Magyarországnak sok vize van, az igazság az, hogy sok víz folyik át az országon. A globális felmelegedés okozta szélsőséges időjárási viszonyok még indokoltabbá teszik, hogy fejlesszük a hazai vízkormányzást, és a mezőgazdaság érdekében kiaknázzuk a lehetőségeinket” – fogalmazott az egykori miniszter.

Hangsúlyozta: emellett a védekezésben technológiai váltásra is szükség lenne, és a szinte középkorinak számító homokzsákos módszer helyett, ahol lehet, mobilgátakat kell alkalmazni. Ezeket azonban szerinte az érintetteknek kellene finanszírozniuk, vagyis azoknak, akik ártérre, például a Római-partra építkeztek. 

Katona Kálmán szerint az is fontos, hogy az árvízvédelmi munka egy folyamatosan vízügyi-szakmai tevékenység legyen, és ne katasztrófavédelmi feladatként tekintsen erre a kormány.

Olvasson tovább: