Kereső toggle

Interjú Hende Csaba honvédelmi miniszterrel

Szövetségeseink nyugodtak, ha magyar zászlót látnak

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A magyar honvédség nemzetközi megítélése kiváló, hadiipari fejlesztéseink pedig igazi sikertörténetek lehetnek, amennyiben sikerül betörni velük a világpiacra. Ugyanakkor az elmaradt haditechnikai fejlesztések miatt a baj most csőstül jön, helikoptereink például nem hogy Maliban nem lesznek ott, az is kérdéses, hogy katasztrófavédelemre használhatók-e. Többek között ezekről beszélgettünk Hende Csaba honvédelmi miniszterrel.

Várhatóan milyen módon veszünk részt a mali konfliktus megoldásában, hol tartanak az egyeztető tárgyalások?

– Erről jelenleg is folynak az egyeztetések, részleteket egyelőre nem tudok mondani. Annyi bizonyos, hogy a magyar részvétel a jelenlegi elképzelések szerint az EU kiképző missziójára és a francia vezetésű katonai akció támogatására is kiterjed majd. Ez utóbbi speciális képességekkel – tehát nem harcoló alakulatokkal – történik, és a teljes szerepvállalásunk összesen tízes nagyságrendben érinthet magyar katonákat.

Jogilag ugyan nem vagyunk kötelesek részt venni a beavatkozásban, azonban nem véletlen, hogy az Európai Unió valamennyi tagországa támogatja az akciót, hiszen nem engedhetjük meg, hogy a kontinens határaihoz ennyire közel szélsőséges terrorista csoportok vessék meg a lábukat.

Úgy tapasztaljuk egyébként, hogy a magyar katonák szakmai megítélése kifejezetten jó a szövetségeseink részéről, amit az is jelez, hogy számos komoly feladat megoldására kaptunk felkérést az utóbbi időben. A tavaly év végén Afganisztánba látogató Áder János köztársasági elnöknek úgy fogalmazott az ISAF erők főparancsnoka, hogy rendkívül nyugodt, ha valahol magyar zászlót lát. Hogy ezek többek voltak puszta szavaknál, az bizonyítja, hogy felkértek bennünket a kabuli nemzetközi repülőtér őrzés-védelmének az ellátására. Ez a térség legjelentősebb közlekedési csomópontja, amelynek szerepe a következő időszakban még tovább fog nőni, mivel 2014 végéig a szövetségesek kivonása megtörténik. Ezenkívül feladatot vállaltunk a balti államok légtérfelügyeletében, és várhatóan Szlovénia légterének védelmében is részt fogunk venni. Ezek a megbízások rendkívüli bizalmat jeleznek a magyar fél irányába.

Érdekes momentum volt Németh Zsolt külügyi államtitkár nyilatkozata, aki azt mondta, hogy vannak helikoptereink és vadászgépeink, amelyeket fel tudunk ajánlani a mali beavatkozáshoz. Ugyanakkor a tucatnyi Gripenünkből nem biztos, hogy célszerű egyet is Afrikába küldeni, a harci helikopterek üzemideje pedig múlt év végén lejárt. Nem egyeztettek? 

– Valóban vannak helikoptereink és harci repülőink, de nem gondolkodunk abban, hogy ezek közül ajánlanánk fel képességeket a mali művelethez.

Mi lesz a helikopterek sorsa? Ezek felújíthatók, vagy beszerzésben gondolkodik a kormány?

– A helikopterek birtoklása alapvető jelentőségű, nemcsak katonai szempontból, hanem a katasztrófavédelmi képességeink miatt is. Sajnos az elmúlt évtizedek a magyar honvédség fejlesztése szempontjából katasztrofálisnak mondhatók. Jelentősebb beszerzéseket zömmel a rendszerváltás előtt hajtottak végre, vagyis az előttünk álló időszakban a baj csőstül jön, sorra válnak majd működésképtelenné a főbb haditechnikai eszközeink. A helikopterek problémája nem egyedi, bár kétségkívül ez a legaktuálisabb. Egykor mintegy száz helikoptere volt a magyar honvédségnek, a mostani darabszámot csak azért nem mondom el, mert ez minősített adat – de a helyzet nem fényes.

Nem kívánunk beletörődni ezekbe a folyamatokba, a megoldásra több lehetőség is kínálkozik. Az egyik, hogy a még javítható orosz helikoptereket felújíttatjuk, üzemidejüket meghosszabbíttatjuk – ennek jelentős költsége van, különösen, ha az így nyert üzemidőhöz viszonyítjuk. Ezenkívül vásárolhatunk használt, illetve új eszközöket is, ebben a kérdésben több ország kormányával is tárgyalásokat folytatunk. Nyilván az új helikopterek üzemideje lenne a leghosszabb, ez a megoldás tűnik ár-érték arány tekintetében a legjobbnak. Persze a költségvetési lehetőségek rákényszeríthetik a döntéshozókat arra, hogy kevésbé perspektivikus döntést hozzanak.

A Magyar Nemzet szerint úgy volt, hogy Orbán Viktor múlt heti moszkvai látogatásán a helikopterek felújítása is szóba kerül. Általános, hogy ilyen magas szinten tárgyalnak erről?

– Engem meglepett ez a sajtóinformáció, nekem ilyen egyeztetésekről nincs tudomásom.

Mi a helyzet a Gripenekkel? Egyes ellenzéki kritikák szerint a svéd kormánnyal kötött szerződés módosítása azt eredményezi, hogy többet kell majd fizetnünk.

– Az a szerződés, amely 2012-ig hatályban volt, két lépcsőben született meg. A 2001-ben megkötött szerződést a következő kormány 2003-ban módosította – akkor gyakorlatilag megduplázták a svédek szolgáltatásaiért fizetendő terheket. Más repülőgéptípust és több szolgáltatást rendeltek meg, amire az alapszerződés nem vonatkozott.

A mostani szerződésmódosítás előtt – a hazai politikai vitákat elkerülendő – kértem a svéd kormányt, hogy a kontraktus titkosítását oldjuk fel, amihez részlegesen hozzá is járultak. Így az ellenzéki képviselők – ellentétben a szocialista kormányok gyakorlatával – titoktartási kötelezettség mellett betekinthettek a részletekbe is. Amikor a módosítást megelőzően minden ellenzéki pártot tájékoztattam, jólestek a gratulációk – ugyanis valóban fantasztikus szerződést kötöttünk.

Sajnos a konkrét számokat nem árulhatom el, de azt elmondhatom, hogy úgy növeltük csaknem kétszeresére a repülhető órák számát, hogy ezért csupán negyvenöt százalékkal fizetünk többet. Vagyis arra a kérdésre, hogy a feléből mennyit engednek, pozitív választ kaptunk. Vagy máshonnan megközelítve: a húsz évre megnövelt szerződési időért természetesen többet fizetünk, mint a tíz évért, de nem kétszer, hanem csak nem egészen másfélszer annyit. Más pontokon is módosult a megállapodás: a 2003-tól fokozatosan növekvő terheket sikerült szétterítenünk 2026-ig, így ezek nem döntik be a honvédelmi költségvetést. Ezenkívül a magyar pilóták először vehettek részt levegő-levegő éleslövészeti gyakorlaton a sarkkörön túl, svéd gyakorlóterepen. Ilyen lehetőségeink a rendszerváltás előtt voltak utoljára.

Természetesen mindezt jól tudják a kritikát megfogalmazó ellenzéki képviselők is, akik csapásként élik meg az eredményeinket. De hát ilyen a politika.

Sikeresnek mondható a magyarok afganisztáni missziója, de mintha nem igazán használnák ki az ebben lévő kommunikációs lehetőségeket. Ennyire pacifista a magyar közvélemény?

– Alapvetően igaza van, a magyar közvélemény valóban pacifista. Mint ahogyan az is igaz, hogy nagyon keveset beszélünk arról, hogy mit is keresünk mi Afganisztánban vagy Maliban, illetve hogyan kell ma egy nemzetnek a saját biztonságát megőriznie, és mit jelent egy katonai szövetség tagjának lenni. Hadd mondjak egy példát! Az Egyesült Államokban nem kell sokat magyarázni, hogy az ország biztonsága és érdekei azt kívánják, hogy a határaikon kívül vállaljanak fegyveres konfliktusokat. A magyar közgondolkodásba viszont kulturálisan beleégett az a ’48-as követelés, hogy a katonáinkat ne vigyék külföldre.

Meg kell azonban érteni, hogy amennyiben bizonyos biztonsági fenyegetéseket, válságokat nem kezelünk a kialakulásuk helyén, azok megnövekedve előbb-utóbb ideérnek, ami már sokkal komolyabb kihívást jelentene. Éppen ezért óriási jelentőségű, hogy tagjai vagyunk a NATO-nak, a történelem legsikeresebb katonai szövetségének, amelynek tagjai ellen hatvannégy éve nem indítottak támadást. Ez a csatlakozás Magyarország elmúlt huszonöt évének egyik leginkább vitán felül álló döntése volt – Adyval élve, kompunk kikötött a nyugati parton. 

Az afganisztáni misszió egyébként ENSZ-felhatalmazással zajlik, mintegy ötven ország részvételével – sem az oroszok, sem Kína nem vétózta meg. A szélsőséges iszlám radikalizmus terrorra hajló ága Afganisztánban biztonságos bázist talált magának. Az a fajta politikai törekvés, amelyet ők képviselnek, az egész nyugati világ értékeivel és érdekeivel ellentétes.

Ha az anyagi és szakmai szempontból is hasznos külföldi misszióktól eltekintünk, akkor miért éri meg ma katonának állni? Bizonyos országrészekben egzisztenciális szempontból szinte ez az utolsó lehetőség a fiatalok számára… 

– Statisztikák alapján száz évre visszatekintve állítható, hogy Kelet-Magyarországról mindig is többen jelentkeztek katonának, mint az ország nyugati feléből. Ez akkor is így volt, amikor nem voltak a mostanihoz hasonló gazdasági különbségek a két országrész között. Kétségtelen, hogy a honvédségnél a jövedelmi viszonyok világosak és kiszámíthatóak a hivatásos és a szerződéses állomány számára is.

Az sem véletlen, hogy a tisztképzésre hatszoros-nyolcszoros a túljelentkezés, vagyis kitűnő érettségivel, középfokú angol nyelvvizsgával és kifogástalan fizikai állapottal lehet bekerülni. Hasonlóan magas az altisztképzésre jelentkezők száma. Nemzetközileg is figyelmet kiváltó színvonalú a magyar honvédség személyi állománya. Egy NATO-felmérés szerint például a magyar katonák nyelvtudásának szintje meghaladja az olaszokét. A tábornoki kar egésze felsőfokon beszél angolul, de a főtiszti és a tiszti karban is hasonló az arány, és a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező altisztek fele is kiváló angol nyelvtudással bír.

Jól halad az önkéntes tartalékos rendszer létrehozása is. Amikor 2004-ben a parlamenti döntés értelmében megszűnt a hadkötelezettség és a tartalékos haderő is, az akkori kormány azt ígérte, hogy létrehoznak egy tartalékos rendszert, amely nélkül egyébként nincs jól működő honvédelem. 2003 és 2010 között ez annyira volt „sikeres”, hogy hivatalba lépésemkor papíron tizennyolc regisztrált jelentkező volt. 2010 júniusában, amikor a Hernádon és a Sajón árvíz volt, a miniszterelnök egy kormányülésen megkérdezte, hogy hány tartalékost tud a miniszter úr kivezényelni a gátakra. Hát, mondom, tizennyolcat. Tizennyolcezret? – kérdezte. Nem – mondtam – tizennyolc főt. Azóta a magyar honvédségnek négyezernégyszáz felesketett és kiképzett tartalékos katonája van, ezt a létszámot 2014. év végéig nyolcezer főre szeretnénk megnövelni.

Az elmúlt évben többször is lehetett olvasni meglehetősen érdekes magyar haditechnikai újításokról, mint például a pilóta nélküli repülőgép. Lehet ezekből sikertörténet?

– A magyar hadiipar a rendszerváltozást követően súlyos válságba került. Azok a termelőkapacitások, amelyek a Varsói Szerződés keretében nálunk kiépültek, fokozatosan tönkrementek. A hadiipari kutatásfejlesztés ugyanakkor folyamatos maradt a HM Haditechnikai Intézet keretei között, illetve magáncégek is foglalkoznak ezzel a területtel. A tavalyi évre vonatkozóan – a Hadik-terv elindításához is kapcsolódóan – két kiemelkedő eredményről tudok beszámolni. Bemutattuk a pilóta nélküli repülőgépünket, amelynek három típusa felderítő-megfigyelő feladatokat tud ellátni, és nemcsak katonai, hanem polgári célra is használható. Sok hasonló eszköz elérhető a világpiacon, azonban a magyar drónok bekerülési költsége azokhoz képest feleakkora. Reméljük, sikerül megtalálni a piaci rést.

Szintén figyelemre méltó a víztisztító technológiánk, amely száz százalékban magyar világszabadalom. Ez az eszköz most élesben is bizonyíthat, hiszen az uniós előírásoknak való megfelelés érdekében a honvédség több százezer ember számára biztosít arzénmentes ivóvizet, amíg a vízművek meg nem oldja a vezetékes víz megfelelő tisztítását. 

A doni katasztrófa hetvenéves évfordulója kapcsán felerősödött a vita arról, hogy elkerülhető volt-e az ilyen mértékű szerepvállalásunk a náci Németország oldalán. Ön mit gondol erről?

– Nagyon érdekes ez a polémia, viszont történészek között folyik, és én nem vagyok az. Annyi bizonyos, hogy ez volt a magyar hadtörténelem legnagyobb katasztrófája, a veszteségek szempontjából Mohácsnál is nagyobb. Katonai értelemben pedig törvényszerű volt az összeomlás.

Ez a politikai vezetés felelősségét is felveti?

– Erkölcsi ítéletet vár tőlem, de a történelem ennél sokkal bonyolultabb. Ribbentrop és Keitel is azt követelte Budapestre látogatva, hogy a teljes magyar haderőt küldjék ki a keleti frontra, ehhez képest végül csak a második magyar hadsereget kellett kiküldeni – ez még akár eredménynek is tekinthető. Hogy miért került Németország abba a helyzetbe, hogy ezzel az igénnyel felléphetett, az pedig a bécsi döntésekre vezethető vissza, amelyeknek pedig Trianon volt az oka…

…amiben pedig a háborús vereség mellett a korábbi kisebbségpolitikánk is közrejátszott.

– Megkímélném magam attól, hogy ideológiai vitába bonyolódjunk. Sajnos akkor olyan honvédelmi miniszterünk volt, aki azt mondta, hogy nem akar több katonát látni. Pedig a háború végén egymillió magyar katona áramlott haza a frontokról, így elvileg meg lett volna a lehetőség arra, hogy – hasonlóan például Törökországhoz – megfelelő katonai status quót tudjunk kivívni, amelyet a tárgyalóasztal mellett is érvényesíteni lehetett volna.

Olvasson tovább: